Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Orbán Viktor közmondása: egyszer magyar, kétszer portugál

ugyane mondat augusztus végén, Orbán oxfordi beszédében még magyar bölcsességként szerepelt. Korábban, a Fidesz kongresszusán pedig
azonban az "ahogy mi, magyarok mondjuk" forrásmegjelölést használta. A héten, a budai kerületek polgármester-jelöltjeit bemutató
... ismét előhúzta az ominózus mondatot, s az újra belpolitikai tartalommal felruházott bölcsesség - egy portugálként és egy magyarként
... után - újra portugálként jelent meg. Az O. Nagy Gábor szerkesztette Magyar szólások és közmondások című kiadványban az Orbán által

Itthon

Kik azok a társadalmi kurátorok és mit akarnak?

Politikai felfogásától függően kínjában röhögve, érdektelenül, vagy elégedetten reagált a magyar közönség, amikor híre jött, hogy a
... delegáltjai által javasolt egyetlen jelöltet, Baló Györgyöt a Magyar Televízió társadalmi kuratóriuma - amelyben a BMX Szövetségtől a
végül a tárgyalásokat átvevő Magyar Bálint írta alá. A jobboldali pártokkal való együttműködést - a kuratóriumi rendszer koncepciójának
... adták volna, egyharmadát televíziós-filmes és tudományos szakmai szervezetek, egyharmadát pedig a nagyobb civil szervezetek. A
... után azt mondta, "nagyon kevés idő van a Magyar Televízió megmentésére". A kuratóriumi elnökség által október 7-én kiírni tervezett

Kult

A jövő elkezdődött

Magától frissülő újság, hátra szerelhető repülőszerkezet, hangfegyver: a legújabb amerikai sci-fi filmek technikai eszközök sorát
Steven Spielberg új filmjéhez még 1999-ben futurista gondolkodókból álló csapatot hívott össze, hogy segítsenek neki elképzelni a
..., amikor filmje, a már itthon is bemutatott Különvélemény (Minority Report) játszódik. Csakhogy a történetben felbukkanó futurisztikus
... a híreket. Az amerikai fantasztikus filmek kellékesei gyakran böngészik ötletekért a formatervezési és technológiai magazinokat, de

Világ

Rémhírterjesztés a háború küszöbén

Aki látta Barry Levinson Amikor a farok csóválja című filmjét, valószínűleg soha nem nézi, hallgatja, olvassa többé úgy a híreket, mint
"A háború műsor" - állapítja meg az Amikor a farok csóválja című film elején a liliomtiprással vádolt amerikai elnök jó hírének
.... A film játék a kételyekkel, megmutatja a média hatalmát és befolyásolhatóságát: ha ilyen szemtelenül nem is, valóban irányítható lenne

Gazdaság

Újra terjeszkedik a Rothschild család

a történelem első multinacionális vállalkozásként emlegetnek. A bankárfamília - hasonlóan több más neves családhoz - háborúk idején
az 1800-as évek elején, amikor Európa a napóleoni háborúk lángjaiban állt, megalapította az első nemzetközi bankházat: míg ő a
... gyémántbányát elindíthassa. Ugyancsak az ő nevükhöz köthető az első nemzetközi kötvénypiac 1855-ös megteremtetése is: 750 millió dollár
... ki kötvényeket Londonban, amelyből a francia kormány a krími háború költségeit finanszírozta. "A Rothschild volt az első

hvg.hu non-base

Jedi-egyház: alapítás gyorsan, könnyen

Nemrég derült ki, hogy Ausztráliában mintegy 70 ezren vallják magukat Jedi-vallásúnak. A magyar egyházak lajstroma egyelőre nem
Az egyháznak az a tisztségviselője, aki a szervezet képviseletére jogosult - esetünkben tehát a magyar Yoda - ezután már viheti is az
... a magyar joggyakorlatban volt már példa. Sajnos jogrendszerünk nem ad kapaszkodót a tekintetben, hogy mi minősül vallásnak vagy vallási

Itthon

FTC-MTK: gyalázat a lelátón

A beavatkozást követően verekedés tört ki, a szektorba a lelátó más részéről is érkeztek szurkolók, majd a rendőrök távoztak a stadionból. A
... élőben közvetített mérkőzésen ezután is több alkalommal hallani lehetett antiszemita kórusokat. A magyar futballpályákon az élet megy
mert azt már korábban, stadionrekonstrukció címén megtették helyettük. A folyamatosan megújulását hirdető magyar futball felső és
... az első félidőben két hazai játékost, vendégvezetésnél nem nagyon kéne félbeszakítani egy rangadót zsidózás miatt, hógolyódobálás

Itthon

A sajtó szabadsága ellen

A Magyar Televízió épülete előtt pénteken rendezett tüntetésen elmondott beszédében Orbán Viktor volt miniszterelnök azt követelte
Orbán így beszélt: "Olyan törvényre van szükség, amely két egyenrangú csatornára osztja a magyar televíziót. Már nem elég, hogy csak
... sajtószabadságellenes ötletnek. Ugyanilyen elszomorító, hogy a magyar (közszolgálati és egyéb) média a rendszerváltás óta eltelt

hvg.hu non-base

Kosárlabda-vb: betöri-e Európa Amerikát?

a profi amerikaiakból álló első Dream Team fellépése óta még soha nem volt ekkora esélye nem amerikai csapatnak, hogy elhódítsa a
egyedülállónak számított: a szakállas óriást 1989-ben draftolta az akkor csúcsformában lévő Los Angeles Lakers, s első szezonja után be

Kult

A Nemzet szerint a nemzeti irodalom

A Magyar Nemzet, úgy tűnik, konok harcot indított a kortárs magyar irodalom egyes irányzatai ellen. Legalábbis valami
... irányzatnak vélnek. Az augusztus 26-ai lapszámban Barna T. Attila írt Nemzet és fiatal irodalom címmel jegyzetet. Az első mondat
is megszólalt a lapban (augusztus 8.). Itt is kifejti nézeteit arról, hogy a balliberális média hogyan hat az új magyar irodalomra
... Györgyöt is elhelyezi a mában: szerinte az "SZDSZ holdudvarához tartozó" posztmodern írók első nagy támogatója volt a kádári
... vonatkozásokat! A nemzetközi posztmodernnek évek óta vége, s idehaza is elmúlóban vannak a nyolcvanas évek. A  Termelési regény híres

hvg.hu non-base

A rosszkedv öl

Első ízben igazolták klinikai vizsgálatok, hogy bizonyos személyiségvonások komoly befolyást gyakorolhatnak az emberi élet hosszára. Úgy

hvg.hu non-base

Minden sarkon álltak már

Magyar Sziget címmel "összmagyar nemzeti ifjúsági találkozó" színhelye lesz a Dunakanyar. Az augusztus 14. és 18. között zajló
identitás- és párhuzamkeresésének jegyében fogant ötlet nyomán - Magyar vagyok és palesztin címmel beszél Salha Falah, a
... klapanciákba szedve, alig burkoltan hirdeti Szálasi dicsőségét. Melléjük került a Magyar Szigeten a csövesek egykori
... által kiátkozott bandák közé sorolódtak. Első három albumuk hangja és borítóik vizuális világa megteremtette a hazai "munkásrockot", ám

Itthon

Ingyenreklám a gyűlöletnek

mikrokörnyezetük határait. Pillanatnyilag egy, a Magyar Demokratában megjelent cikk részesül az ingyenreklám fogalmát kimerítő
polémia forgatókönyvét követve jelenleg a Magyar Demokrata múlt heti számában megjelent írás körül robbant ki hasonló vita. A
...". Estére a hír benyomul a Magyar ATV vagy a Budapest TV valamelyik beszélgető műsorába, mondjuk a Közhang ba, az Újságíróklub ba vagy

hvg.hu non-base

Testcselek a bajnoki rajt előtt

Két éve három-öt éven belül önfinanszírozó magyar labdarúgást, élményszámba menő meccseket, üzleti alapú focit, átlátható
...-Muszbek duó vezette Magyar Labdarúgó Liga (MLL). Szigorú gazdálkodási feltételeket szabtak a kluboknak. Ám a káosz egyelőre maradt. A
nehezteléssel vegyes arrogancia jellemezte a ligaigazgató attitűdjét. A Dabas története pedig a magyar futball állapotait jellemzi
... piaci értékét nehéz felmérni akkor, amikor központi direktíva alapján a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) először kötelezettséget
... szerezhet, s ez, úgy látszik, visszatartotta  a klubokat a hiteligényléstől. Ezért hirtelen ebből a pénzből kezdték el finanszírozni a

Világ

Felszámolás alatt a világ legtitkosabb terrorszervezete

hangszerkészítőnek, méhésznek álcázó tagok, akiket külföldről irányítanak emigráns értelmiségiek - mindezek kulcsszavai lehetnének egy készülő
rávetették magukat az első használható nyomra. A November 17-et sokáig a világ legtitkosabb terrorszervezeteként tartották nyilván: a

Kult

Mítoszteremtő krimik

A könyvhétre jelent meg magyarul Borisz Akunyin Azazel című bűnügyi regénye, a szerző okosan és szellemesen megírt krimisorozatának
Borisz Akunyin lektűríró valódi neve Grigorij Cshartisvili, eredeti foglalkozását tekintve pedig irodalmár, szerkesztő és japanológus
... az, ami a másik két szerzővel összeköti (ha mindenképpen hasonlítani kellene valakihez, Akunyin Fandorinját leginkább Andrea Camilleri - már
... nyelven is olvasható - Montalbano felügyelő je mellé lehetne állítani). Magyar kollégájával ellentétben Akunyin ugyanis nem

Kult

Igazságkeresők Kasselben

A képzőművészet végérvényesen behatolt a sajtó, az irodalom és a film felségterületére.  Kihívja és olykor megszégyeníti a másik hármat
az interjúkat. A multiplicity kutatási eredményeket, dokumentumfelvételeket mutat egymás mellett, protestál, professzionálisan használja az
... dokumentumokból. Zarina Bhimji filmje az ugandai belvillongások lepusztult helyszíneit veszi szemügyre. Rasheed Masharawi egy palesztin

hvg.hu non-base

Digitális menedék

Mi kapcsolja össze a száműzetésben élő tibeti kormány honlapját az online szerencsejátékkal? A Menedék Rt. A HavenCo cég egy
a BBC-nek –, a gyermekpornográfiát, a spamet és azt, hogy a mi gépeinkről hackeljenek más gépeket.” Az online szerencsejátékok

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Összeáll a VW és az XPeng: 20 ezer töltőállomást nyitnak Kínában

Összeáll a VW és az XPeng: 20 ezer töltőállomást nyitnak Kínában

Legalább 126 halálos áldozata van a tibeti földrengésnek

Legalább 126 halálos áldozata van a tibeti földrengésnek

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

Olasz állatvédők trágyával próbáltak összekenni egy Picasso-festményt

Olasz állatvédők trágyával próbáltak összekenni egy Picasso-festményt

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

Sára Botondék visszafizettetnék az óbudai polgármesterrel a börtönből felvett fizetését

Sára Botondék visszafizettetnék az óbudai polgármesterrel a börtönből felvett fizetését

A címlapról ajánljuk