Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Magyar Orvosi Kamara: módosítani kell a kórháztörvényt

A Magyar Orvosi Kamara képviselő-testülete a kormányfőnél tartott egyeztetés alapján ragaszkodik a parlament előtt lévő kórháztörvény
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) ellenzi a kórházak működtetésében a profitorientált működési formák bevonását, s az egészségügyi terméket

Kult

A Mátrix velünk van!

Az szinte biztos, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb hatású filmje volt, és nagy valószínűséggel az is lesz a Mátrix. De mitől lett a
császár élt a harcművészet eme fogásával a Jedi visszatér című filmben, éppen húsz évvel ezelőtt. Az ökomenikus
... a két magánhangzót megcserélve az Ószövetség egyik - bízvást állíthatjuk - legfontosabb szereplője, Noé nevét kapjuk. Az özönvizet a bárkájában
... Szentháromság (Trinity) névre hallgat. Mindemellett az ősök, a hasonló műfajú korábbi filmek hatása is érzékelhető: például határozott

Itthon

Iraki misszió: szerdán lesz a négypárti egyeztetés

Szerdán délután tartják hétfő helyett a négypárti egyeztetést az iraki rendezésben történő magyar katonai részvételről - jelentette be
.... Hárs Gábor (MSZP), a bizottság alelnöke úgy vélte, jó esély van arra, hogy jövő hétfőn az Országgyűlés megszavazza a háromszáz fős
Korábban újabb négypárti egyeztetést hívott össze a honvédelmi miniszter hétfő délutánra az iraki rendezésben való magyar katonai
.... A kormány célja, hogy szülessen országgyűlési felhatalmazás a magyar részvételről, és olyan feladatra mehessenek Irakba a
... feladatra mennének Irakba a magyar katonák. Humanitárius szállítmányok célba juttatása lenne a feladat, amihez szállító eszközökre

Itthon

Máért: a Fidesz nem írta alá a zárónyilatkozatot

Késő estig húzódó vitát követően a kedvezménytörvény módosítását is tartalmazó zárónyilatkozat elfogadásával zárult a Magyar Állandó
... (Máért) szombati ülése. A dokumentumot három párt, illetve szervezet képviselője, Németh Zsolt (Fidesz), Kovács Miklós (Kárpátaljai
... Szövetség) és Ágoston András (Vajdasági Magyar Demokrata Párt) kivételével valamennyi résztvevő
a jogszabályból a határon túli magyarok vízumelbírálásának kedvezményes elve is. Ágoston András, a Vajdasági
... ide, hogy megvédjék a státustörvényt, amelynek lényegét az egységes magyar nemzet elvének kimondásában látják, s
... uniós csatlakozása után is hatályban maradjon a törvény, sikerült a Máérten elfogadtatni. Kimarad azonban a törvény preambulumából az egységes

Itthon

Iraki misszió: ma tárgyalja az Országgyűlés a módosító indítványokat

háború utáni rendezésről szóló ENSZ BT határozattal elhárult az akadály a magyar részvétel elől. A tárca vezetője szerint a
... megvitatják az eredeti, 300 magyar békefenntartó katona kiküldéséről szóló határozati javaslattal kapcsolatos módosító
egyértelmű felhatalmazást ad arra, hogy a nemzetközi erők részt vegyenek az iraki stabilizációban. A miniszter reméli, hogy a parlament legkésőbb
...-án dönthet a magyar részvételről. Juhász Ferenc szerint a parlamentben hétfőn megvitatják az eredeti, 300 magyar
... erőként nevezi meg a magyar kontingenst. A politikus szerint a "stabilizációs erők" megfogalmazás azért jó, mert széles értelmezésre ad

Itthon

Státustörvény-módosítás: kinek kellene megfelelni?

A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) hét végi ülésén a vitára jóval nagyobb az esély, mint a megállapodásra. A határon túli
Kikerült a törvénytervezet preambulumából az "erős politikai kötődésre utaló" és ezért a szomszédos országok szuverenitását sértő "egységes
... szerint, noha elvi kérdésről van szó, az ominózus mondat a törvény gyakorlatiasabb, tartalmi elemeit is befolyásolja. A kormány új
... a támogatottak köre: diákkedvezményt csak azok kapnának, akik magyar nyelvű felsőoktatási intézménybe járnak, noha a korábbi tervezet a

hvg.hu non-base

Bonnie és Clyde: a 69. évforduló

század leghírhedtebb amerikai bűnöző-párosa ámokfutásának. A magyar Bonnie, Novák Tünde az évfordulón tizenegy éves börtönbüntetését
elkövető szerelmesekre. Ez történt Magyarországon is a miskolci Bonnie és Clyde néven elhíresült páros esetében. Csakhogy a magyar
..., és a szónak minden értelmében érzékeny lány 27 millió forinttal a zsebében hetekig képes volt boldogan élni májkrémen, erdőkben

Itthon

MTV: kedden választanak elnököt

A tervezett pénteki időpont helyett jövő hét keddjén állít jelöltet a Magyar Televízió Rt. elnöki posztjára a közmédium közalapítványi
mögött. A kuratórium pártdelegáltakból álló, nyolcfős elnökségében a kormánypártokat két-két, a Magyar Demokrata Fórumot - mivel a

Itthon

Szállítóalakulatot küldene Magyarország Irakba

aki öt, az iraki stabilizációban érdekelt magyar nagyvállalat vezetőivel folytatott
indítványt tudnának megfogalmazni. A kormány javaslata ellenére az ellenzék - arra hivatkozva, hogy erre nem érkezett nemzetközi felkérés - nem

Itthon

Kedvezménytörvény: Csoóri kétszázezer tiltakozó aláírást gyűjtött össze

Kétszázezer aláírást adott át szerdán a kedvezménytörvény módosítása ellen tiltakozva Csoóri Sándor Szabó Vilmosnak, a Határon Túli
szóló tervezet bizonyos részeit a Fidesz-MPSZ és a határon túli magyar szervezetek ellenzik. A kormány tervezete szerint a törvény
.... A Fidesz hétvégén megrendezett kongresszusán Tőkés László Romániában élő református püspök is a kedvezménytörvény mellett szólalt

Kult

Irodalom érettségi: hová tűntek a kortársak?

Az irodalom érettségi tételek legtöbbször nem terjednek a kortárs irodalomig, amely az órák anyagából is hiányzik; a huszadik századi
", vagy a "művek párbeszéde"-elvet javasolják; amint azt éppen Arató László Pála Károllyal közösen írt tankönyve is teszi. Például
... automata, az éppen tárgyalt korszak, művész, mű 'párját' bármikor meglelheti a kortárs magyar vagy világirodalomban" - mondja Diószegi

Kult

Nem változtatott könyvheti szabályzatán az MKKE

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) keddi igazgatótanácsi ülésén nem módosította a júniusi ünnepi könyvhét
és irodalmi társaságok, valamint a határon túli magyar könyvkiadói műhelyek állíthatnak standot - mondta Zentai Péter László, az MKKE
... kiadóból öt MKKE-tag, közülük azonban csak a Magyar Könyvklub volt jelen a keddi ülésen; Révai Gábor igazgató közölte, nem ért egyet a
... mellett kiállókat, akkor megsérti, mintegy kiskorúnak, ítélőképessége birtokában nem levőnek tekinti a magyar értelmiség színe-javát. A

Világ

Indonézia: átfogó katonai hadművelet az acehi gerillák ellen

Indonéziában a kormány újabb katonai alakulatokat küldött kedden az ország északi részén fekvő Aceh tartományba, ahol hétfőn kiújultak a
választotta az indonéz hadvezetés, hiszen a tartományi székváros, Banda Aceh repülőterét szilárdan kézben tartja a kormány hadserege, így

hvg.hu non-base

Kelet-európai regionális fociliga: nem üzlet vagy csak nem engedik?

A magyar kézilabda szövetség kedvező döntése esetén előfordulhat, hogy a nyolcszoros BEK-győztes osztrák Hypo Niederösterreich csapata a
... szezonban a magyar bajnokságban indul. Próbálkozások egy határokon átívelő, közép-kelet-európai liga létrehozására már több
a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Berzi Sándor MLSZ-főtitkár. A nyilatkozat apropóját az szolgáltatta, hogy egy Bukarestben megtartott
... osztoznak velük. A kérdés ezek után már csak az, mi hozna több pénzt a hazai futballnak: egy évente megrendezendő kelet-európai bajnokság több
... résztvevővel vagy egy magyar csapat vitézkedése egy vagy két körön át a Bajnokok Ligájában? Ez utóbbihoz azonban hozzátartozik: a BL

Itthon

Polgári Szövetség, legújabb kiadás

jobboldalt. Az 1995-ös fordulatot, a Fidesz-Magyar Polgári Párt megalakulását pedig 1998-ban választási győzelemmel honorálták a
Bár 1994-ben még szokatlan volt az egy-két évvel korábban még tankönyvi tisztaságú liberális elveket valló Orbán Viktort a fideszesek
... Fidesz – Magyar Polgári Pártra változtató VII. kongresszus küldöttei is, mertek nem egyetérteni: az egyetlen jelöltként induló Orbánt
... igen szavazatra 27 nem és 20 érvénytelen voks jutott. A hét végén tartott XVII. kongresszuson viszont már teljes volt az egység, s az

Pápaválasztás: Erdő Péter esélyeit rontja, hogy bíborossága alatt egymilliónál is többen pártoltak el a magyar katolikus egyháztól

Pápaválasztás: Erdő Péter esélyeit rontja, hogy bíborossága alatt egymilliónál is többen pártoltak el a magyar katolikus egyháztól

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

Idő előtt kiszivárgott fotókon a Jeep vadonatúj villanyautója

Idő előtt kiszivárgott fotókon a Jeep vadonatúj villanyautója

Mindkét lábát és a csípője egy részét is elveszítette az újvidéki tragédia egyetlen túlélője

Mindkét lábát és a csípője egy részét is elveszítette az újvidéki tragédia egyetlen túlélője

Orosz dróntámadás érte Kijevet, több lakóház lángba borult

Orosz dróntámadás érte Kijevet, több lakóház lángba borult

Bagnál és Sárospataknál is gázolt a vonat

Bagnál és Sárospataknál is gázolt a vonat

Már a TikTokot is ellepték a csalók, akik a gyerekek adataira pályáznak

Már a TikTokot is ellepték a csalók, akik a gyerekek adataira pályáznak

Kábellopás miatt volt vasúti káosz Spanyolországban, a közlekedési miniszter szerint szabotázs történt

Kábellopás miatt volt vasúti káosz Spanyolországban, a közlekedési miniszter szerint szabotázs történt

Cipővel dobták meg Kenya elnökét

Cipővel dobták meg Kenya elnökét

A címlapról ajánljuk