Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Kettős állampolgárság: október 27-étől egyeztetések a szerb féllel

állampolgárára kiterjedne - mondta Zoran Zsivkovics szerb-montenegrói miniszterelnök Budapesten a magyar miniszterelnökkel való
A kettős állampolgárságról október 27-én kezdődnek az egyeztetések a vajdasági magyar szervezetekkel, ezt követően nemzetközi
..., valamint a Szerbia-Montenegróban élő magyar és a Magyarországon élő szerb kisebbség jogainak védelméről szóló egyezményt. A két
... között a vízumalapú utazási rendet november 1-jével vezetik be, tekintettel Magyarország jövő májusi EU-csatlakozására. Az új rendszer

Világ

Irak: átvették a magyar segélyszállítmányt

A Magyar Iszlám Közösség 22 millió forint értékű segélyszállítmányát átvette az iraki kormányzótanács soros elnöke Bagdadban. A közösség
A tápszerekből és gyógyszerekből, többek között 15 tonna infúzióból álló szállítmányt magyar gyógyszergyártó-cégek adták össze, mondta
..., a Magyar Iszlám Közösség vezetője. Hozzátette: a szállítmányból, amelyet szombaton adtak át az iraki fővárosban, a bébitápszereket már
... szerint nem érkezett meg az országba. Az iszlám közösség elnöke elmondta: meglátogatták a magyar bázist is, ahol az iszlámot bemutató

Gazdaság

MNB: változatlan alapkamat, 3 százalék alatti infláció 2006-ra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa hétfői ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjét
árfolyamsáv erősebb felében tartózkodó árfolyam. A Magyar Nemzeti Bank és a kormány megállapodása szerint a 2005. év végi inflációs cél

Itthon

Kondor perel az elhárítói múltjáról szóló nyilatkozatok miatt

Kondor Katalin feljelentést tesz azokban az ügyekben, ahol a Népszava összeállításai illetve Sipos Levente nyilatkozatai állítólagos titkosszolgálati
Kondor részben magánvádas eljárásban rágalmazás miatt fordul a bírósághoz, részben feljelentést tesz a rendőrségen

Karrier

A középfokú képzés az egyik kulcsa a tőkevonzó képesség növelésének

A magyar gazdaság fejlődése, a tőkevonzás szempontjából kulcskérdés a középfokú szakképzés fejlesztése – jelentette ki Kiss Péter
A magyar gazdasági kamarák készen állnak arra, hogy részt vállaljanak a magyar szakképzésből. Ehhez megvan a
... gárdájuk is – mondta az eseményen jelenlévő Parragh László, a Magyar Gazdasági Kamara elnöke. Szerinte a kormányzat elkötelezett a
... iránt, ami a magyar gazdaság fejlesztésének alapvető feltétele. A törvényi változtatásokról szólva Jakab János, az oktatási tárca

Világ

Brüsszeli csúcs: Medgyessy a növekedési terv mellett

Az EU-tagállamok és az Európai Bizottság által kezdeményezett gazdasági növekedésösztönző programok egybeesnek a magyar kormány
növekedésösztönző programok egybeesnek a magyar kormány utóbbi hónapokban megfogalmazott gazdaságpolitikai szándékaival. Magyarország

Koszovó

Koszovó-csúcs: az albánok hajthatatlanok, a szerbek csalódottak

Nem vesz részt a Bécsben kedd óta tartó, Koszovó jövőjét megvitatni hivatott albán-szerb találkozón a koszovói kormány. A szerb
A koszovói kormány nem ellenzi a párbeszédet Belgráddal, de nem vesz részt a tárgyalásokon, amíg a három legnagyobb albán párt nem jut
... arról, milyen álláspontot képviseljen a kabinet a megbeszéléseken - szögezte le szerdán Bajram Rexhepi kormányfő, aki nem vett részt a

Itthon

Meghosszabbítaná a kormány az iraki misszió mandátumát

Az Irakban lévő 300 magyar katona mandátumának meghosszabbítását kéri a kormány az Országgyűléstől, valamint hozzájárulását ahhoz, hogy
Az Irakban lévő 300 magyar katona mandátumának meghosszabbítását kéri a kormány az Országgyűléstől - jelentette be a kormányszóvivő a
... az eredetileg tervezett hat hónap helyett 2004. december 31-éig tartson. A kormány ezen kívül a parlament hozzájárulását kéri ahhoz, hogy a
... egy legfeljebb 150 fős alegysége a NATO reagáló erőinek részévé váljon. A kabinet elképzelései szerint ez az alegység a szükséges

Kult

Az irónia mint közhely

A Közhely Fesztiválon zömmel ironikus szövegek hangzottak el kortárs magyar íróktól. A közhelyet nehéz nem iróniával szemlélni és nem
hogy így a kortárs magyar színház valójában lemarad a kortárs magyar irodalomról (nagyritkán, felolvasószínházi
.... Így lassan kötelezővé vált, hogy "egy ötperces, vicces valamit" olvassanak fel az írók. Mivel a közönség egy része nem találkozik más

Itthon

Kondor: nincs más dokumentum, csak ami már megjelent

Nem állt kapcsolatban a III/II-es ügyosztállyal, nyilvántartásba vételéről nem tudott - állította kedden Kondor Katalin, a Magyar Rádió
"Kondor Katalint nem érte meglepetés a levéltárban" - mondta Morvai Katalin, a Magyar Rádió szóvivője hétfőn az MTI-nek. A Népszava

Karrier

A fiatalok olyan állásokra vágynak, ahonnan biztosan nem bocsátják el őket

A fiatalok jelentős része egy állás elfogadása előtt azt mérlegelné, mennyire kell tartani az adott pozíció megszűnésétől, vagy
tapasztalható az individualizálódás, azaz az egyén előtérbe helyezése, s a fiatalok nagy része kifejezetten értéknek tartja a szoros
... egy része nem képes felvenni a versenyt a többiekkel – állapította meg a kutatás. „A mai fiatalok sokkal inkább széthúznak, mint

Kult

Finnország: magyar nyelvtanfolyamok EU-támogatással

Finnország több mint harminc városában, valamint Észtországban rendezik meg azokat magyar nyelvtanfolyamokat, melyek tananyagát Európai
euróból már elkészítették a tananyag első részét, a Könnyedén magyarul című tankönyv két kötetét és a hozzájuk tartozó
...Az Európai Unió Socrates-Lingua2 programjának három évre szóló támogatásával kezdték el készíteni 2001-ben azt a magyar nyelvi
... alapján immár Finnország több mint harminc városában és Észtországban szerveznek rendszeresen magyar nyelvi tanfolyamokat. A pályázaton

Egy gyilkosság miatt elítélt férfi megtámadta a török ellenzék vezetőjét és megütötte

Egy gyilkosság miatt elítélt férfi megtámadta a török ellenzék vezetőjét és megütötte

Ultrahanggal bombázták az üveget, finomabb lett tőle a sör

Ultrahanggal bombázták az üveget, finomabb lett tőle a sör

Észvesztő tuningot kapott a 4 tonnás Cadillac luxusterepjáró

Észvesztő tuningot kapott a 4 tonnás Cadillac luxusterepjáró

Eleve csak tétován bizakodott a magyar feldolgozóipar, de most már csak pislákol az optimizmusa

Eleve csak tétován bizakodott a magyar feldolgozóipar, de most már csak pislákol az optimizmusa

Elbúcsúzhat az Apple az iPhone Plustól, a Slim veheti majd át a helyét

Elbúcsúzhat az Apple az iPhone Plustól, a Slim veheti majd át a helyét

Megvan az Újpest új edzője, Horvátországból érkezik

Megvan az Újpest új edzője, Horvátországból érkezik

Zelenszkij: Ukrajna hárommillió tüzérségi lövedékre számít a szövetségeseitől 2025 folyamán

Zelenszkij: Ukrajna hárommillió tüzérségi lövedékre számít a szövetségeseitől 2025 folyamán

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Elhomályosít néhány videót a YouTube, de ez nem hiba

Elhomályosít néhány videót a YouTube, de ez nem hiba

A címlapról ajánljuk