Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Soros György

EUrologus Gazdaság

Az Európai Bíróság elkaszálta a lex CEU-t

Sérti az uniós jogot a magyar nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosítása, ezért ezeket a rendelkezéseket meg kell semmisíteni - mondta ki az Európai Bíróság. Ez a jogszabály-módosítás Magyarországon csak a Soros György által létrehozott Közép-Európai Egyetemet (CEU) érintette. Az ítélet kimondja, hogy a Magyarország által bevezetett azon feltételek, amelyek lehetővé teszik a külföldi felsőoktatási intézmények tevékenységének Magyarország területén való gyakorlását, az uniós joggal összeegyeztethetetlenek.

Windisch Judit - Nagy Iván László Itthon

Orbán veri a harci dobot, hogy elterelje a figyelmet

A szóban elmondott beszédekhez képest Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetben megjelent cikke kisebb ívű, iránymutatás helyett inkább megpróbálta saját történetté formálni a mögöttünk hagyott időszakot. A liberálisokat azért szidja, mert abban nincs rizikó, az Európában felhúzott új védelmi vonallal pedig elárulja, mennyire van egyedül. A háborús retorikából most sem engedett.

Losoncz Márk hvg360

Amikor még Milošević akarta megöletni Soros Györgyöt

Szikora Róbert sátáni figurának tartja, de ez tulajdonképpen lényegtelen is. Máshol azonban egyenesen azt terjesztik: ő áll a Black Lives Matters-akciók hátterében. És akkor a magyar kormány és hűséges visszhangjai kijelentéseiről nem is beszéltünk. Mindent összevetve, Soros György alighanem a világ egyik legtöbbet szidott embere mára – ezzel jóformán minden olvasni (vagy hallott szöveget értelmezni) tudó ember tisztában van. De voltak itt olyanok is, aki egyenesen megöletni próbálták. Például Slobodan Milosevic, Jugoszlávia és Szerbia egykori, utóbb etnikai tisztogatással és népirtással vádolt elnöke.

Lengyel Miklós Gazdaság

Bejönnek Soros György jóslatai?

Az üzletember szívesen írja le véleményét. A Business Insider megnézte, az elmúlt években leírt prognózisai valóra váltak, vagy sem.

1
7 8 9 10 11
64
Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Garancsiból épp akkor tört ki az egyforintos nagyvonalúság, amikor elfogy a pénz Fehérváron

Garancsiból épp akkor tört ki az egyforintos nagyvonalúság, amikor elfogy a pénz Fehérváron

Ez történt: A Telekom mindenkinél bekapcsolt egy ingyenes új funkciót

Ez történt: A Telekom mindenkinél bekapcsolt egy ingyenes új funkciót

Samsung órája van? Akkor jó és rossz hírt is kap

Samsung órája van? Akkor jó és rossz hírt is kap

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Letartóztatták a nagybani piac egyik legnagyobb befolyású vállalkozóját

Letartóztatták a nagybani piac egyik legnagyobb befolyású vállalkozóját

És akkor lehet választani, melyik „nemzeti nagytőkés” mentse meg Budapestet a csődtől

És akkor lehet választani, melyik „nemzeti nagytőkés” mentse meg Budapestet a csődtől

A címlapról ajánljuk