Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Kedvezménytörvény: Kovács az SZDSZ-szel sem egyeztetett, a Fidesz szerint elfogadhatatlan a módosítás

be csütörtöki sajtótájékoztatóján Eörsi Mátyás szabad demokrata ügyvivő. A Fidesz antistátustörvénynek minősítette a tervezetet; Németh Zsolt
hogy egyetértés alakuljon ki a két párt között a kedvezménytörvény módosításáról. Az SZDSZ-es politikus csütörtöki nyilatkozatában
... juttatott el a pártokhoz. Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke a téma kapcsán tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg, hogy a
... sem a pártokkal, sem a határon túli magyar szervezetekkel. A tervezet részleteiről szólva Németh Zsolt elmondta, hogy abban áttételesen

hvg.hu non-base

MIÉP: Csurka kizárta a pártból a reformereket

Tibort. A párt Reform Tömörülése (MIÉRT) ugyanakkor bejelentette, hogy Bognár Lászlót indítja elnökjelöltként Csurka Istvánnal
...A Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) országos becsületbírósága kizárta a pártból Bognár Lászlót, Rozgonyi Ernőt, Deák
a becsületbíróság tegnap este" - fogalmazott Csurka István. A pártelnök megjegyezte, hogy csak a bomlasztók első sorát zárták ki a
.... Hangsúlyozta, hogy a MIÉRT része a pártnak, és közölte, hogy egyre többen jelzik csatlakozási szándékukat a reformtömörüléshez
... nemzeti, keresztény párttá szeretnék tenni a MIÉP-et, amely 2006-ban képes akár kormányzati tényezővé is válni". Metes György kitért

hvg.hu non-base

Izraeli választás: a győztes Saron az egységkormány híve

Egy híján kétszer annyi képviselői helyet szerzett az izraeli parlamentben Ariel Saron kormányfő jobboldali Likud pártja, mint a legfőbb
teljesítményt mutatta fel a választáson, és az eddigi 6 helyett immár 15 képviselővel rendelkezik a parlamentben. Az ultraortodox Sasz
.... Az ugyancsak szélsőjobboldali Nemzeti Vallási Párt 5 helyett 6, a kelet-európai származásúakra épülő Tórai Zsidóság
... ezzel a hírrel a Hírbörzén! Saron tovább marad hatalmon, mint Arafat? Huszonhét indulóból csak az említett 13 párt került be a

hvg.hu non-base

Orbán a jelenlegi Fidesz vezetését nem vállalná

erősségű, taglétszámú és szervezettségű pártból valódi néppárttá alakuljon át. A volt kormányfő a Duna Televízió Heti Hírmondó című
Orbán Viktor arra biztatta a Fidesz minden tagját, hogy szánják el magukat a párt átalakítására, véleménye szerint a valódi néppárt
... tagot, új működést, "egészen más világot" jelent. „Ha erre elszántuk magunkat, akkor ez egy nehéz munka lesz a következő 6-7-8 hónapban, hiszen a
... Viktor szerint mindaz, ami a kedvezménytörvény parlamenti megszavazása óta történt, megöli azt a reményt, hogy - a pártok világról

hvg.hu non-base

Hollandia: kereszténydemokrata választási győzelem

Hollandiában a leköszönő koalíció vezető pártja, a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) szűk többséggel nyerte az
Szocialista Párt (SP) 9, D66 (liberális) 6, Keresztény Unió 3, Protestáns Párt 2 mandátum.  Az alsóházi választásokon
... pártja, de a többi vezető párt is növelte szavazatai és mandátumai arányát, mert megszerezték a legutóbbi választásokon
... még bekerült öt kisebb párt nem tudott osztozkodni az LPF csalódott szavazóin, a kis rendhagyó Szocialista Párt (SP) és a

hvg.hu non-base

Tisztújításra és az uniós csatlakozásra készül az MSZP

A párt alapszabályának módosítására, szervezeti és személyi változásokra készül az MSZP a március végén tartandó kongresszusán. A
... viszont nem változik.  A kedden tartott elnökségi ülésen a párt vezetősége úgy döntött: az európai parlamenti képviselőségre nem csak
Az MSZP keddi elnökségi ülésén döntöttek arról, hogy nem változik a párt neve és logója, valamint hogy az MSZP semmiképpen sem jelöl
... a tisztújítás során. A szocialista politikus szerint az MSZP megalakulásának 15. évfordulóján, 2004 őszén megrendezendő kongresszuson olyan

hvg.hu non-base

Orbán szűkítené a Fidesz vezetőségét, Pokorni alelnök lehet

A Magyar Hírlap információi szerint Orbán Viktor akkor vállalná el a Fidesz elnöki pozícióját, ha a párt elfogadja átalakítási
úgy határozott, hogy a német CDU-hoz hasonló néppárttá kívánják átalakítani a pártot, és jelentősen növelni szeretnék a párttagság

hvg.hu non-base

SZDSZ: a választók döntsenek az EP-képviselőkről

törvénytervezetről. A párt szerint a választóknak kell eldönteniük, hogy kiből válhat európai parlamenti képviselő, ezért úgynevezett
Az SZDSZ emlékeztet arra, hogy a jogszabály koncepciójáról szóló tárgyalások megkezdésekor a négy párt közül az MSZP, az MDF és az
... azzal, hogy az európai választások preferenciális listás választások legyenek. Ennek értelmében a választók nem csupán egy pártra

hvg.hu non-base

Zártlistás szavazással választjuk majd az EU-képviselőket

A négy parlamenti párt az Európai Parlament (EP) magyar képviselőinek megválasztására vonatkozó törvénytervezet ügyében egyetértésre
választáson Magyarország számára biztosított 24 képviselői helyért csak pártok indulhatnak, s azok szerezhetnek mandátumot, amelyek a
... az öt százalékos küszöböt. A zárt listás választásnak megfelelően a pártok előre meghatározott sorrendben jelölhetnek képviselőket, a

hvg.hu non-base

A CDU mintájára alakulhat át a Fidesz

A Fidesz május 10-én kezdődő kongresszusa lehetőséget teremthet arra, hogy a párt a Német Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) hasonló
... alakuljon át - hangzott el a párt elnökségének kétnapos tanácskozása után. Az átalakuló szervezet vezetésére Orbán Viktort kérték fel
leszögezte: a párt nevét egyelőre nem kell megváltoztatni, csak ha majd egy nagyobb egység részévé válik. Az exkormányfő a Fidesz
... szükségességét az ország uniós csatlakozásával indokolta: szerinte az Európai Parlamentben a magyar érdekeket csak erős bázissal rendelkező
... képviselhetik eredményesen a különböző frakciókban. "Kicsi választási pártokkal nem lehet a magyar érdekeket képviselni" - mondta

hvg.hu non-base

Rap, erőszak, előítélet

Két fekete bőrű fiatalt megöltek egy szilveszteri parti után Birminghamben, rivális bandák egymás közti leszámolása során

hvg.hu non-base

MIÉP: belső szerveződés Csurka István ellen

A Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) reformfolyamatot sürgető csoportja képviseletében Grespik László arra a következtetésre
... Istvánnak távoznia kell az elnöki posztról. A párton belüli ellenzék modernizálni szeretné a parlamentből kiszorult
délután Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője, akit a párt az országos lista 20. helyén szerepeltetett a
... két megbeszélést tartottak, amelyeken országos és megyei MIÉP-vezetők, valamint a párt több tagja és szimpatizánsok vettek részt. A
... István beviszi a pártot a parlamentbe. Az ellentábor szerint az elnök az utolsó szöget akkor verte a párt koporsójába

hvg.hu non-base

Kenya: beiktatták az új elnököt

A kenyai fővárosban hétfőn beiktatták hivatalába Mwai Kibakit, az ország új elnökét. Kibaki pártjának, az ellenzéki Szivárványkoalíció
Elismerte önmaga és pártja súlyos vereségét Uhuru Kenyatta kormánypárti elnökjelölt a kenyai elnök- és parlamenti választásokon. A
... megfigyelők példásnak minősítették a pénteki választást, amelyen elsöprő győzelmet aratott a több mint 10 pártot tömörítő ellenzéki

hvg.hu non-base

Meggyilkolták a jemeni ellenzék egyik vezetőjét

Agyonlőtték a jemeni ellenzék egyik vezetőjét, a Jemeni Szocialista Párt főtitkárhelyettesét. A biztonsági erők letartóztatták a
Dzsarallah Omar a - szintén ellenzéki - Jemeni Iszlah (Reform) Párt szanai konferenciáján tartott beszédet, majd amikor visszaült a
... életét. A konferencián számos rivális párt vezetői vettek részt; közéjük tartozott Omar is. A tettest, Ali Dzsarallahot a helyszínen
..., és Abdullah bin Huszein al-Ahmar parlamenti elnöknek, a Jemeni Iszlah Párt vezetőjének házába szállították kihallgatásra. Az Iszlah

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

Vészfrissítés jött az Apple eszközeihez – iPhone, iPad, Mac és sok más is érintett

Vészfrissítés jött az Apple eszközeihez – iPhone, iPad, Mac és sok más is érintett

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

Találat érhette a Magyarországnak is fontos Barátság-kőolajvezetéket

Találat érhette a Magyarországnak is fontos Barátság-kőolajvezetéket

Összeütközött a levegőben egy utasszállító repülő és egy katonai helikopter Washingtonban, többen meghaltak

Összeütközött a levegőben egy utasszállító repülő és egy katonai helikopter Washingtonban, többen meghaltak

Blokkolták Trump szövetségi kifizetéseket leállító rendeletét is

Blokkolták Trump szövetségi kifizetéseket leállító rendeletét is

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Már a németek is kénytelenek használt autót venni, mert nincs pénzük újra

Már a németek is kénytelenek használt autót venni, mert nincs pénzük újra

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

A címlapról ajánljuk