Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Karrier

A fogyatékosok fizetésének több mint a felét visszakapják a foglalkoztatók az EU-ban

Az Európai Unióban a bérköltségük 50-60 százalékát is visszakaphatják azok a munkáltatók, amelyek fogyatékkal élő embereket
„Az unió jelenlegi 15 tagállamában éppen 2003 decembere az a határidő, ameddig egységesíteni kell a fogyatékos embereket foglalkoztató
... munkaképességű emberek esélynövelésével foglalkozó konferencián. Figyelmeztetett azonban, hogy „a fogyatékos embereket
... források nyílnak meg a fogyatékos emberek foglalkoztatásának támogatására. A jövőben akiket csak lehet, nem a speciális

Gazdaság

Drasztikus létszámleépítés várható a MÁV-nál

A vasúttársaságnál a jövő évtől 11 ezer embert érintő "létszámracionalizálást" hajtanak végre. Az állam emellett 60 milliárd forintos
közölte szerdán a kormányszóvivő. Gál J. Zoltán elmondta: 2004-től 2006 végéig mintegy 11 ezer embert érintő, összesen 20

Világ

Terrorcselekményért is elítélték a washingtoni orvlövészt

bíróság esküdtszéke azt az amerikai orvlövészt, aki fiatalabb társával feltehetőleg tizenegy embert ölt meg tavaly Washington
Muhammad csupán Dean Meyers tavaly október 9-i meggyilkolása miatt állt bíróság elé, hírek szerint a közeljövőben további tíz ember

Karrier

Pappalardo karaktervizsgálata: nincsenek torzképek

Elég-e egy szakember alkalmazásához, ha a megfelelő papírjai és tapasztalatai megvannak? A cégek ugyanis elsősorban olyan embert akarnak
1. Mérd fel egy belső vizsgálattal a céged valós értékeit! Ezek támogatják a kezdeményezéseket, s arra bátorítják az embereket, hogy
... cselekedjenek? A vezetői karakter kérdését megbeszélik a cég felsővezetői egymás között? Ezzel meghatározható, hogy egy adott ember

Karrier

November 30-ával kezdődik a közigazgatási létszámleépítés

Ha a kormány szándékai teljesülnek, a létszámcsökkentés a minisztériumoknál és a központi közigazgatási szerveknél 2603 ember
... százalékos, a központi közigazgatási szervek területi és helyi szerveinél 4318 ember elbocsátásával pedig 6,84 százalékos
tárcánál lesz, itt a dolgozók 15,33 százalékát, azaz 224 embert küldenek el. A Pénzügyminisztérium várhatóan 506 munkatársától válik
...), a Központi Statisztikai Hivataltól pedig feltehetően 126 embert küldenek el (12,55 százalék). A kormányszóvivő közölte: az

Világ

Japán: halálra ítélték az Aum szekta orvosát

Kötél általi halálra ítélték szerdán az Aum Sinrikjo (Legfelsőbb Igazság) szekta vezetőjének orvosát. A világvégét hirdető szekta 1995-ben gyilkos
tizenkét ember halálát okozó merényletben, illetve egy korábbi, Macumotóban elkövetett, hét halálos áldozattal járó támadás során is
... – mondta ki a tokiói bíróság. Rábizonyították továbbá, hogy részt vett több más, kultikus jellegű gyilkosságban is, így számláját összesen

Világ

Olaszország: menekültek halála egy embercsempész hajón

túlélőt tudtak a partra vinni hétfőre virradóra. További 57 embert eltűntként tartanak számon; az olasz hatóságok szerint több
vetettek a tengerbe, ugyanis a mindössze 12 méter hosszú vízi jármű eredetileg 85 embert szállított fedélzetén. A túlélők egyikének

Világ

Harminc halott és 3 ezer fertőzött az indiai kolerajárványban

Harminc ember meghalt, több mint háromezer megfertőződött az India Asszám államában terjedő kolerajárvány következtében az utóbbi három
a beteg órákon belül meghalhat. A kolera különösen gyorsan terjed rossz higiéniai körülmények között, például ha a vízhálózaton keresztül fertőzött

Világ

Sikeresen földet ért az első kínai űrhajós

Csütörtök hajnalban ért földet Belső-Mongóliában az embert szállító első kínai űrhajó, a Szencsou-5, Jang Li-vej tajkonauta pedig
... és egészségesen szállt ki az űrkabinból. A tervek szerint Kína újabb embert küld az űrbe egy-két éven
mintegy 350 kilométerre északnyugatra. Az embert szállító első kínai űrhajó repülése sikeres volt - közölték a pekingi földi
... - a volt Szovjetunió és az Egyesült Államok után - amely önerőből, saját fejlesztésű hordozórakétával, saját területéről embert küldött
... integetéssel üdvözölt. Hu Csin-tao államfő, aki maga is jelen volt az űrhajó szerdai indításánál, "a haza dicső pillanatának" nevezte az

Világ

Amnesty International: a házrombolás háborús bűncselekmény

Háborús bűncselekménynek minősítette a palesztin területeken végrehajtott legutóbbi izraeli házrombolásokat az Amnesty International
Izrael a polgári javak lerombolásával súlyosan megsérti a nemzetközileg elismert emberi és emberiességi jogokat, áll a világ legnagyobb
... a közlemény emberiség elleni bűntettnek minősíti a izraeli polgári személyeket palesztin részről érő agressziót is és a szervezet ezen
... létesítményeket, utakat és középületeket semmisített meg. Az emberi jogi szervezet szerint az ilyen mértékű rombolást nem lehet katonai

Kult

Iráni emberi jogi aktivista kapta a Nobel-békedíjat

Sirin Ebadi iráni író, emberi jogi aktivista kapta idén a Nobel-békedíjat a demokráciáért és emberi jogokért tett
és az alapvető emberi jogok között. Az 56 éves írónő 165 jelölt közül nyerte el a Nobel-békedíjat, megelőzve a sokkal esélyesebbnek
... már az emberi jogokért küzdők is megkaphatják. Az első Nobel-békedíjat 1901-ben Henri Dunant és Frédéric Passy, a Nemzetközi

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Ferenc pápa átaludta az éjszakát, de a helyzet továbbra is „összetett”

Ferenc pápa átaludta az éjszakát, de a helyzet továbbra is „összetett”

Para-Kovács Imre: Trump hullarablása és a magyar dögevők

Para-Kovács Imre: Trump hullarablása és a magyar dögevők

Látta, hogy megvernek valakit egy miskolci buszmegállóban, odament, őt is megverték

Látta, hogy megvernek valakit egy miskolci buszmegállóban, odament, őt is megverték

Újabb házkutatásokat tartottak Calin Georgescu csapatánál Romániában

Újabb házkutatásokat tartottak Calin Georgescu csapatánál Romániában

Nekiment Orbánnak a lengyel közmédia

Nekiment Orbánnak a lengyel közmédia

19 évvel a megjelenése után kapott frissítést a PlayStation 3

19 évvel a megjelenése után kapott frissítést a PlayStation 3

Egy lépésre a mamutok feltámasztásától: gyapjas egereket hoztak létre amerikai tudósok – videó

Egy lépésre a mamutok feltámasztásától: gyapjas egereket hoztak létre amerikai tudósok – videó

A címlapról ajánljuk