Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Kult

Adventi mesenaptár – december 21.

Néhány nap, és eljön az ünnep. Adventre 24 történetet gyűjtöttünk össze mesenaptárunkba: népmeséket, mítoszokat, legendákat szerte a

Pozsgai Rebeka hvg360

Új módszerekkel dolgoznak a neten a csaló adománygyűjtők

A daganatos betegek és szegény családok mellett már a klímavédelemre és állatvédő szervezetekre is hivatkoznak azok a bűnszervezetek
hatásosak: általában hátrányos helyzetű családoknak, daganatos gyerekeknek vagy elveszett, beteg állatoknak gyűjtenek. Az effajta
.... Ugyancsak népszerű módszer, hogy a híradásokban feltűnő, például házukat elvesztett családok felvételeiből állítanak össze

MTI Itthon

Háromezer forintot loptak a templomi perselyből, másfél év börtönt kaptak

Börtönbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken, nem jogerősen egy párt, mert ellopták a perselypénzt a nyíregyházi főtéren álló római
Resán Dalma a közleményben azt írta, hogy az élettársak kedden italozás után mentek be a templomba, ahol – kihasználva a
... a templom egyik dolgozója értesítette a rendőröket, akik a helyszín közelében elfogták a tetteseket. A bíróság a párt gyorsított

MTI Élet+Stílus

A csehek 65 százaléka ateista

Valószínűleg többen jógáznak, mint ahányan templomba
legalább egyszer részt vesz istentiszteleten, ugyancsak tíz százalék volt azok aránya, akik évente néhány alkalommal keresik fel a

hvg.hu Itthon

Két templomra félmilliárd forintot adott a kormány

Eddig 659 millió forinttal támogatta a kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma a salgótarjáni és a mezőkövesdi templom körüli
szerint. A mezőkövesdi református templom és gyülekezeti centrum építésének befejezésére 300 millió forintot ad a kabinet. Nem ez az
... forintot a  Boon.hu cikke szerint. A telek is ingyen volt, az önkormányzat adományozta az egyházközségnek négy évvel ezelőtt. Az új
... 250 fő lesz, de a gyülekezeti házzal együtt, egy időben akár 300 fő is jelen lehet. A salgótarjáni Főplébánia templom rendbetételére

hvg.hu Kult

Adventi mesenaptár – december 20.

Néhány nap, és eljön az ünnep. Adventre 24 történetet gyűjtöttünk össze mesenaptárunkba: népmeséket, mítoszokat, legendákat szerte a
Sir Gawain és a Zöld Lovag Új év ünnepét ülték éppen a dicső Camelot várában, mikor ez a csodálatos történet kezdődik, mely most

Hamvay Péter hvg360

Iványi: Ha Hitler rothadt alma, Orbán dohos mogyoró, de egyik sem való a karácsonyi kosárba

Orbán Gáspárnak éppúgy meg kellett volna tagadnia apja segítségét, mint Szent Ferencnek – mondja Iványi Gábor. A HVG-nek adott
már bekövetkezett. Hiába renováljuk a templomokat még Szíriában is, hiába építünk stadionokat, kövezünk le minden teret, nem
... olyan támogatásokat kaptak, amilyeneket más, hasonló kis közösségek nem, észbe kellett volna kapnia, és éppúgy megtagadni édesapja segítségét, mint

Nagy Gábor Világ

Trump ellen vádat emeltek, és élvezi

Az USA történetének harmadik elnökeként kell szembenéznie az alkotmányos vádemelést követő tárgyalással a szenátusban Donald
történetében eddig két elnök jutott el addig, hogy a kongresszus felsőháza ítéletet mondjon róla. 1974-ben a republikánus Richard

hvg.hu Kult

Adventi mesenaptár – december 19.

Advent derekán járunk, közeledik az ünnep. A várakozás idejére 24 történetet gyűjtöttünk össze mesenaptárunkba: népmeséket, mítoszokat
a közelben, és egy kunyhóra talált. A vadász tisztelettel kopogtatott a házikó ajtaján, amelyben egy Halvor nevű férfi lakott a
... a család elment, megérkeztek a trollok. Volt, amelyik olyan hatalmas volt, hogy a homloka a gerendákba ütközött, és volt, amelyik olyan

Gyenis Ágnes, Hamvay Péter hvg360

Csányi Sándor: Orbán okos, a Fidesz soha nem kért támogatást az OTP-től

Csányi Sándor szerint Magyarországon nincsenek oligarchák. Az OTP bankcsoport első embere adott interjút a HVG-nek, amelyben beszélt a gazdaságról
és a vezérigazgatói poszt szétválasztásának lehetőségét. Ki lehet esélyes az utódlásra, az Orbán családhoz közel álló általános
..., ingatlanbefektető, MLSZ-elnök, UEFA- és FIFA-alelnök, jótékonykodik, vadászik, és sok időt tölt a családdal. Hogyan elég erre 24 óra?
..., a magánembernek? Cs. S.: A családomra vagyok a legbüszkébb, az öt gyermekemre és a két unokámra. A hétvégéket sokszor

hvg.hu Tech

Beperelték a Google-t és az Apple-t a Kongóban meghalt bányászgyerekek miatt

Tizennégy kongói család az amerikai bíróságokon keresi igazát, mert állításuk szerint az afrikai országban zajló kobaltbányászat tette
Precedens értékű per kezdődött a napokban a világ vezető technológia cégei, köztük az Apple és a Google ellen, melyet 14 kongói család
... nem elegendő (néhány száz forintos) órabérért cserébe. Az International Rights Advocates most tizennégy család esetét felkarolva több

hvg.hu Kult

Adventi mesenaptár – december 18.

Advent derekán járunk, közeledik az ünnep. A várakozás idejére 24 történetet gyűjtöttünk össze mesenaptárunkba: népmeséket, mítoszokat

HVG HVG Hetilap

Élve vagy halva

egyébként éppen ennek a műnek a hatására nevezett el az emberiség robotnak. A történetben a Rossum cég a „mindenkinek kell egy robot!”

HVG HVG Hetilap

A hinduk az elsők?

millió ember – az iszlám követője. Nemrég a legfelső bíróság lehetővé tette, hogy hindu templom épüljön az Ajodhjában 1992-ben hindu

HVG HVG Hetilap

Huszárvágás

előre tervezett műtétet tudnak végezni a sebészek; ez szintén növelte az elégedetlenségüket. A főváros III. kerületében is gondok vannak

HVG HVG Hetilap

Vihar a semmiből

büszke vagyok Finnországra, itt egy szegény családba született gyerek is tanulhat, és megvalósíthatja álmait” – írta

1
227 228 229 230 231
982
Egy kerület mind felett a fővárosi autóelszállításokban

Egy kerület mind felett a fővárosi autóelszállításokban

Újabb halálos repülőgép-baleset történt az USA-ban

Újabb halálos repülőgép-baleset történt az USA-ban

Három embert megsebesített egy késes támadó Dublinban

Három embert megsebesített egy késes támadó Dublinban

Kendrick Lamar félidei show-jának a Super Bowlon Drake lett a vesztese 

Kendrick Lamar félidei show-jának a Super Bowlon Drake lett a vesztese 

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Metróbuszokat indít a főváros

Metróbuszokat indít a főváros

Új rendszer kerül a légkondikba, itt az első ilyen klíma

Új rendszer kerül a légkondikba, itt az első ilyen klíma

A címlapról ajánljuk