Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

MÁV: Csökkent a késés a záhonyi és a szegedi vonalon

Reggel fél 6-ra megjavították a zárlatos felsővezetéket, amely problémákat okozott hajnalban egyes kelet-magyarországi
zárlat következett be mind a két vágányon, ezért nem tudtak a vonatok közlekedni.  Az egyik vágány fölötti felsővezetéket 5 óra 25 perckor

MTI Gazdaság

Rogán: ez nem megszorítás

Szerinte egy IMF-megállapodás tovább javíthat az ország helyzetén, ezért érdemes folytatni a
ingatlanadót sem vezet be egy esetleges IMF-megállapodás érdekében. Magyarország pénzügyileg stabil, de egy IMF-megállapodás tovább

MTI Gazdaság

Ennyit kell még megspórolni az idei költségvetésben

összesen körülbelül 97 milliárd forintot zárolnak, illetve csökkentik a különböző tárcák előirányzatait, egyes alapok egyenlegét pedig összesen 19,5
A határozat szerint javítani kell 15,6 milliárd forinttal a Nemzeti Foglalkoztatási Alap egyenlegét, 900 millió forinttal a Nemzeti

hvg.hu Tech

Apple-térkép: javítják, de van, akinek ez már nem elég

Hiába javítja térképalkalmazását az Apple, van olyan banki elemző, aki immár magasabb kockázati felárról beszél
Igazi fiaskó volt az almás cég számára a hibáktól sokszor használhatatlan Apple Maps alkalmazás , és a cég most nagy erőkkel javítja

MTI Világ

Átfúrják az Andokot

akadályt képező Andokon keresztül, hogy megkönnyítsék az Ázsiával folytatott kereskedelemtől függő országok

Zubor Zalán Tech

A világűr pereméről veti le magát Felix Baumgartner

világrekord-kísérletében. Egy magyar repülési szakértő szerint a kockázatok között ott van az is, hogy a hideg miatt esetleg nem lesz
csatornát egy siklóernyőhöz hasonló eszköz segítésével. De képes lesz-e kinyitni az ernyőt? A keddi ugrásnál elsősorban nem a
... nem megfelelően védett bőrön súlyos égési sérüléseket képes okozni.” – mondta Grósz. A hideg és az alacsony nyomás korlátozhatja

hvg.hu Tech

Képletöltés egyszerűen a népszerű oldalakról

Aki szeret szép képeket tárolni a számítógépén, annak az internet kiapadhatatlan forrás. Most az egyszerű képletöltéshez mutatunk egy
Sokféleképpen tölthetünk le képeket az internetről (a „legfapadosabb” megoldás talán a jobb egérgombos menüből a Kép
... dolgunk, mint duplán rákattintani valamelyik képmegosztó nevére, és a jobb ablakrészben már láthatjuk is a képeket. Ha bármelyikre
... ablakban nagyítva is megjelenik, és itt már azt láthatjuk, mekkora a tényleges mérete. Ha ebben az ablakban a bal szélső ikonra kattintunk, a

Molnár Fruzsina Itthon

Jönnek a vállalkozó egyetemek - interjú a Corvinus rektorával

„Ha az állam, mint fenntartó deklarálja, hogy egyre kevésbé képes finanszírozni a felsőoktatást, akkor az a legjobb megoldás, ha
deklarálja, hogy egyre kevésbé képes finanszírozni a felsőoktatást, akkor nyilvánvalóan az a legjobb megoldás, ha minden olyan

MTI Itthon

Félrefordították Fico szavait a Duna Tv-ben

tett kijelentéseit. A Közbeszéd című műsor csütörtöki adásában fogja javítani az
a szlovák kormány megkérte az információ javítására. A Közbeszéd című műsor csütörtöki adásában fogja javítani az elhangzottakat.

Nagy Gergő Gazdaság

Demján nyerhet a Mal agóniáján

a baleset óta csődközeli helyzetbe került, ma gyakorlatilag képtelen önállóan működni, stratégiailag kiemelt cégként állami irányítás
keletkezett, míg további 3 milliárdot a bankok vontak ki a cég finanszírozásából, félve attól, hogy nem lesz képes törleszteni. Az
... meg a katasztrófa egyedüli okozójának. A 2011 októberében megjelent parlamenti vizsgálóbizottsági jelentés valamelyest árnyalta a

hvg.hu Tech

Így figyelhetnek minket saját, kamerás mobilunkon át

A PlaceRaider névre keresztelt rosszindulatú szoftvert kutatók fejlesztették ki, hogy demonstrálják, mire lehet képes egy hétköznapi
fel: a sok elkészült fotó miatt hamar megtelhetne a telefon memóriája, illetve a rengeteg kép továbbítása érezhető lenne a hasznos
... csináljon képet, ha annak nagy valószínűséggel értelme van. Így a telefon kamerája nem kémkedik, ha a készülék például a zsebben van.

MTI Világ

Az Ikea eltüntette a nőket szaúd-arábiai katalógusából

A fogmosó fiú mellől kiretusálták a pizsamába öltöző asszonyt, azt a képet pedig egyszerűen kihagyták, ahol öt nő ül egy asztalnál. A
azonban hiányzik a szaúd-arábiai katalógusból. Ráadásul teljesen kihagyták azt a képet, amelyen öt nő étkezik egy asztalnál. A cégnek
... vállalatnak őriznie kell a világban Svédországról kialakult képet, különös tekintettel azokra a társadalmi értékekre, amelyeket ez az

1
495 496 497 498 499
729
Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

Ez történt: Valami elképesztő energia szabadult el a világűrben, egy műhold is észrevette

Ez történt: Valami elképesztő energia szabadult el a világűrben, egy műhold is észrevette

Tavaly a dolgozók harmada távozott a gyermekvédelemből

Tavaly a dolgozók harmada távozott a gyermekvédelemből

Börtönbe ment Trumpért és pitbullként küzd Kína megbüntetéséért a vámháború tábornoka

Börtönbe ment Trumpért és pitbullként küzd Kína megbüntetéséért a vámháború tábornoka

Magától merült el egy hadihajó, amelyet az USA és a Fülöp-szigetek közösen akart elsüllyeszteni

Magától merült el egy hadihajó, amelyet az USA és a Fülöp-szigetek közösen akart elsüllyeszteni

Európába csábítanák a Trump elől menekülő amerikai tudósokat

Európába csábítanák a Trump elől menekülő amerikai tudósokat

7 literes V12 dohog ebben a méregdrága kimaxolt Bálna Mercedesben

7 literes V12 dohog ebben a méregdrága kimaxolt Bálna Mercedesben

Megnézheti belülről az olasz sajtóban felkapott lombardiai villát, egy ingatlanos oldal 42 képet közölt róla

Megnézheti belülről az olasz sajtóban felkapott lombardiai villát, egy ingatlanos oldal 42 képet közölt róla

A transznemű nők egyik utolsó mentsvára is odaveszett

A transznemű nők egyik utolsó mentsvára is odaveszett

A címlapról ajánljuk