Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Kult

Tarr Béla filmje is versenyben van a Berlini Filmfesztiválon

felvonultató válogatásában lesz Tarr Béla A torinói ló című új filmjének
Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy az 1951-ben alapított fesztivál az év első filmes világtalálkozója, a filmművészet és a
... legfontosabb nemzetközi eseménye a májusi cannes-i fesztivál előtt. A február 10. és 20. között megrendezendő Berlinale programját idén is közel
... játékfilmjét állandó alkotótársaival közösen jegyzi: a forgatókönyv Krasznahorkai László és Tarr Béla közös munkája, a film

MTI Itthon

Nem békült ki Bajnai Gordon és Pesty László a bíróságon

Sikertelenül próbálta kibékíteni Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Pesty László filmes-újságírót a Budai Központi Kerületi Bíróság
is meghaladó szállítói hitelt felhalmozó cég fizesse ki őket. Ez nem történt meg, és több libatartó öngyilkosságot követett el. Futó Dániel, a
... védője az MTI-nek kedden elmondta: Pesty Lászlót azért vádolja rágalmazással a volt miniszterelnök, mert a filmes-újságíró 2010-ben a
..., ha Pesty László bocsánatot kér, és sajtó-helyreigazítást jelentet meg. Mivel a filmes-újságíró erre nem volt hajlandó, a békéltetés

MTI Kult

Golden Globe: aratott a Facebook-film

a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szavazata alapján. A film egyben elnyerte e legjobb rendezésért, forgatókönyvért és
ihletett film rendezője, David  Fincher, forgatókönyvírója, Aaron Sorkin, valamint zenéjének két komponistája Trent Reznor és Atticus
... a film is kiérdemelte a maga műfajában Golden Globe-ot. A musical-vígjáték alkotások legjobb férfi főszereplője Paul Giamatti lett, a
... filmmel, maga mögé utasítva a két szerepe miatt is jelölt Johnny Deppet. A The Fighter című film duplázott: a két legjobb

MTI Shake

Korrupciós botrány árnyékolja be a Golden Globe-gálát

A király beszéde című történelmi dráma és A közösségi háló című, napjainkban játszódó Facebook-történet között dőlhet el vasárnap a legjobb
szóló történelmi film a Globe egyik nagy favoritja: hét kategóriában is jelölést kapott, köztük a legjobb rendező (Tom Hooper), a
... program a díjszezon naptárában" - fejtette ki Paul Telegdy, az NBC alternatív műsorszerkesztési főnöke. A The Hollywood Reporter online

MTI Kult

A túlkínálat megfojthatja a 3D-s filmek piacát

A 3D-s filmek nagyon magas jegyáraival és túlkínálatával a piacon Hollywood azt kockáztatja, hogy megöli "aranytojást tojó tyúkját"
a jegyár-növekedésből származott. "A teljes mozibevétel 50-70 százaléka a drágábban megtekinthető 3D-s filmek forgalmazásából

MTI Kult

Texasban talált menedéket a botrányos Mel Gibson filmje

Egy márciusi texasi filmfesztivál tűzi műsorára Mel Gibson The Beaver című új filmjének premierjét, miután a bemutatás a színész
  A filmstúdió ki akarta várni, amíg elül a botrány szele, és a nézők ismét könnyű szívvel ülnek be Gibson filmjére a moziba. Egy
... közvélemény-kutatás már azt mutatta, hogy a megkérdezetek 76 százaléka szívesen vett volna jegyet a filmre.

techline.hu Tech

Megtetszett a zene? Töltse le egy mozdulattal!

Több mint 17 ezer online rádióállomás elérését kínálja a Radio
Több mint 17 ezer online rádióállomás elérését kínálja a Radio? Sure! weboldal , és mivel a legkülönfélébb nyelveken, a legeltérőbb

MTI Plázs

Álljanak fel gyakrabban az ülő munkát végzők!

mint az azonos munkakörben dolgozó, jóval ritkábban szünetet tartóknak - idézte szerdán ausztrál kutatók eredményét a The Daily Telegraph című
A csaknem 5 ezer amerikai bevonásával készült tanulmány eredetileg az European Heart Journal című szakfolyóirat online kiadásában

MTI / hvg.hu Kult

Politikai drámát forgat George Clooney

Februárban kezdi meg Ides of March (Március idusa) című, politikai témájú filmje fogatását Cincinnatiban George
Az Oscar-díjas színész szereplője, producere, egyben forgatókönyvírója és rendezője is a filmnek, amely egy demokrata kormányzó
... ki. Clooney korábban is közreműködött rendezőként vagy producerként politikai-gazdasági tárgyú drámai filmekben, ilyen volt például a

MTI Világ

Kínaiul tanulnak az olasz iskolákban

A kínait tartják a jövő nyelvének az olasz diákok szülei. Ez magyarázza, hogy a gimnáziumok mellett már az általános iskolákban is tanítják
A csendes tengerár) című filmnek. Ez volt az első olasz film, amely kínai nyelvű feliratokkal mutatkozott be. A kisváros

hvg.hu Napi merítés

Hogyan működik a WikiLeaks?

Hogy alaklult meg a WikiLeaks? Hogyan működik a dokumentumokat kiszivárogtató szervezet? A Svéd televízió filmet készített a
" vezetőjét, Julian Assange-t úgy mutatja be, hogy közben a filmes eszközök garmadáját vonultatja fel. Kíváncsi a filmre? A

MTI Kult

Mégis lesz Magyar Filmszemle

A bejelentés miatt a hírek szerint elmarad a filmes szervezetek által februárra tervezett alternatív
a bejelentés miatt több filmes szervezet is elvetette azt a tervet, hogy februárban alternatív filmszemlét, filmhétvégét szervezzenek

1
613 614 615 616 617
740
10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

Lilu lesz a Budapest Pride megnyitó házigazdája

Lilu lesz a Budapest Pride megnyitó házigazdája

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Ön is kapott ilyen üzenetet? Azonnal törölje, mert veszélyes lehet

Ön is kapott ilyen üzenetet? Azonnal törölje, mert veszélyes lehet

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

Kínai hátterű cég bonyolítja a magyar honvédség vasúti szállításait

Kínai hátterű cég bonyolítja a magyar honvédség vasúti szállításait

László Róbert szerint a Gyurcsány-bejelentést nem a Fidesz érdekében időzítették így

László Róbert szerint a Gyurcsány-bejelentést nem a Fidesz érdekében időzítették így

A címlapról ajánljuk