Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Karrier

Kollégiumokba száműzik a kínai egyetemistákat

Ezentúl tilos lesz a lakásbérlés a kínai egyetemistáknak, minden diáknak a négy-nyolc férőhelyes kollégiumi szobákon kell osztoznia a
! A kínai Oktatási Minisztérium múlt héten kihirdetett közleményében utasította az egyetemeket, hogy a kollégiumokat tegyék "az
... kívüli életvitelét. A diákok egy része zúgolódik az intézkedés miatt, szerintük ugyanis a szabad választás jogát vették el tőlük. A

Itthon

Örökségrombolás diplomáciai mentességgel

A Kínai Népköztársaság budapesti külképviseletéhez tartozó telken, a sitt mellett a kerítésnek támasztva festett üvegablakok áznak
.... Több jel mutat arra, hogy Róth Miksa művei kerültek méltatlan körülmények közé. Az örökségvédők kínai falba ütköznek: a diplomáciai
szintén eklektikus épületet 1897–1898-ban húzták fel Quittner Zsigmond tervei alapján. Ma a két ház közös telken áll, amelynek a tulajdonosa a
... Népköztársaság. Nem messze innen, a Bajza utcában másik két háza is van Pekingnek, az egyikben működik a kínai nagykövetség. Az utóbbi
... – tudtuk meg a minisztériumtól. Ezek után került sor az egyeztetésre a szomszédok, az önkormányzat és a Kínai Nagykövetség

MTI Kult

Az UNESCO nem kér a "modern világ hét csodájából"

A kínai Nagy Fal, a jordániai Petra romváros, a brazíliai Megváltó Krisztus szobra, a perui Machu Picchu, a mexikói Chichén Itzá, a
szervezete (UNESCO) elhatárolódott a kezdeményezéstől.     A kínai Nagy Falnak, a Kínai Birodalom jelképének építése több

MTI Világ

Maffiát irányított a kínai polgármester

Húsz év börtönre ítélték Kínában egy község elöljáróját, mert ő volt a prostitúcióval, szerencsejátékkal és más sötét üzleteket
szervezése miatt ítélte el. A banda tagjait is börtönre, legsúlyosabb esetben 19 évig terjedő szabadságvesztésre ítélték.     A kínai
... nagyobb méreteket öltő korrupcióval küzd, amely a kínai kommunista párt hatalmát is fenyegeti. A tavalyi évben a kommunista párt 100

MTI Karrier

Gengszterek verték meg a sztrájkoló munkásokat

Mintegy 300 kínai vándormunkást vertek meg felfegyverzett bűnözők a délkínai Kuangtung (Guangdong) tartományban, mert kifizetetlen
! A Kína középső részéből, Csongcsing (Chongqing) régióból származó vándormunkások a Tungcsiang (Dongjiang) folyónál épülő
... a tavaly nyári áradások okozta veszteségeire. A gengszterek elől menekülve két munkás a folyóba vetette magát, de életben maradt. A

MTI Világ

Fél év alatt 37 ezren haltak meg Kína útjain

Az év első félévében 37 ezer ember - vagyis naponta több mint kétszáz - vesztette életét közúti közlekedési balesetekben a kínai
15,2 százalékkal csökkent: ez azt jelentette, hogy 189 ezer ember sérült meg közúti balesetek miatt Kínában január 1-től június 30-ig.
... a leggyakrabban a közlekedési szabályokat semmibe vevő autósok okozzák az egyre zsúfoltabb kínai utakon, de a statisztika ebben a
... az első félévben: a 159 ezer karambol 16,9 százalékos csökkenést jelent a tavalyi féléves számhoz képest. A kínai gépkocsiállomány

MTI Gazdaság

Az EU cégei dicsérik az új kínai munkaügyi törvényt

A kínai parlamentben elfogadott új munka törvénykönyve javítja a munkahelyi körülményeket, de nem riasztja el a külföldi beruházókat
Korábban aggodalmat okozott, hogy az új kínai szabályozás miatt nehezebb lesz majd felmondani az alkalmazottaknak. Az új
... és bővülésének kilátása", olvasható az állásfoglalásban, amely emlékeztet, hogy 2001 óta, Kína WTO-csatlakozása óta átlagosan heti 1
... működőtőke érkezik az országba. Az EU Kereskedelmi Kamarája szerint "az érettebb jogi környezet" éppenséggel tovább növelheti Kína

MTI Világ

Kínában menesztk a kormánytisztviselőket a titkos szeretőkért

A társadalmi erkölcs javítása jegyében menesztenek Kínában minden olyan kormánytisztviselőt, akit rajtakapnak azon, hogy titokban
a személyi ügyek minisztériumának szóvivőjét. A metreszek és "másodfeleségek" tartása általános szokás a kínai kormánytisztviselők és
... - közvetlen hatással van az egész társadalom erkölcsi tartására, ezért példát kell mutatniuk. Tavaly egy kínai altengernagyot

MTI Világ

Pandapárral erősítik a kínai-spanyol kormányközi kapcsolatot

Óriáspandapárt kap ajándékba Spanyolország Kínától, a jóakarat jelképének számító állatokat a Kínába látogató I. János
  "A pandapár a kínai nép követe" - mondta Csin Kang (Qin Gang), a kínai külügyminisztérium szóvivője hozzátéve: remélik
... állatkert vigyázni fog a nemzeti kincsnek számító állatokra. A kínai kormány gyakran használja a pandát, mint a jóakarat szimbólumát
... az államközi kapcsolatok erősödését. Az Egyesült Államok és más országok is kaptak már kölcsön ebből a ritka állatfajból, hogy a kínai

MTI Gazdaság

Nyugat-Európa a beruházási lista élén

Nyugat-Európa megelőzi Kínát és a közép-kelet-európai országokat a világ legvonzóbb befektetési területeinek listáján - mutatta ki
beruházása célpontja egyikeként. Ez ugyan 13 százalékkal kevesebb, mint 2006-ban volt, de a régió még mindig megelőzi Kínát (48

MTI Autó

Belgiumban kivonják a piacról a kínai Brilliance BS6-ost

Visszakapják pénzüket azok a belga autótulajdonosok, akik kínai autót, Brilliance BS6-ost vettek - írták belgiumi lapok az importőr
az értékesítés. A belga autókereskedő 120 autót rendelt a kínai gyártótól, s eddig kilencet adott el. Európai fogyasztóvédelmi

MTI Világ

Kína egy milliárd dolláros afrikai pénzalapot hozott létre

Kína beindította annak az 1 milliárd dolláros pénzalapnak a működését, amely kínai vállalatok afrikai kontinensen történő
A cél az, hogy szorosabbá váljanak a nyersanyagban gazdag afrikai kontinens és a világ leggyorsabban növekvő országa, Kína között az
... kapcsolatok. A Kínai-Afrikai Fejlesztési Alap létrehozásáról először májusban szóltak, és azt a mai közlés szerint 5 milliárd
... feltölteni. Az alap eszközeiből részvényvásárlásokat, egyéb befektetéseket hajtanak végre azokban a kínai cégekben, amelyek Afrikában

MTI Világ

Rogge szerint a kínaiak nem nácik

Óva intett a kínai emberjogi helyzet miatti ötkarikás bojkottól a jövő évi pekingi játékokon Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai
„Egy ilyen lépés elszigetelné Kínát, és ártana a sajtószabadságnak valamint a szabad véleménynyilvánításnak. Természetesen a NOB-nak

MTI Tech

Egymillió éves megkövesedett erdőt találtak Kínában

Kína keleti részén megkövesedett erdőre bukkantak, a 200 négyzetméteres területen található kövületek korát a tudósok egy és két
közölte Sö Hszian-ping (She Xianbing) a helyi turisztikai hivatal munkatársa. A Kínai Tudományos Akadémia paleontológiai intézetének
... szerint a kövületek fenyő, ciprus, kínai szúrósfenyő és sárgabarack maradványai. A megkövült erdő tanulmányozásával a tudósok jobban

MTI Shake

Válogatott röplabdázó súlyos balesete

Súlyos sérülést szenvedett egy válogatott kínai röplabdázó bemelegítés
évi pekingi olimpiára készülő nemzeti csapat tagja. A múlt héten egy fiatal kínai tornász szenvedett maradandó sérülést, amikor az

MTI Világ

Rabszolgabotrány Kínában

A kínai rendőrök 168 gyanúsítottat vettek őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy Sanhszi (Shanxi) és Honan (Henan) tartományban

MTI Világ

Tavaly 2,4 százalékkal nőtt a világ energia-felhasználása

A világ energiafogyasztása 2,4 százalékkal nőtt a múlt évben, nem utolsó sorban a kínai felhasználás 8,4 százalékos növekedésének
a 8,7 százalékos kínai fogyasztásnövekedés miatt, de Nagy-Britanniában is nőtt a szén fogyasztása tavaly, már harmadik éve.

1
645 646 647 648 649
687
Marabu Féknyúz: Luxizás

Marabu Féknyúz: Luxizás

Ez a 30 legveszélyesebb baleseti gócpont Magyarországon

Ez a 30 legveszélyesebb baleseti gócpont Magyarországon

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Neue Zürcher Zeitung-vélemény: Az EU-nak egyelőre nem ajánlott bevetnie a „nukleáris opciót” Orbán ellen

Neue Zürcher Zeitung-vélemény: Az EU-nak egyelőre nem ajánlott bevetnie a „nukleáris opciót” Orbán ellen

A magyar Gulag utolsó túlélője a mai napig nem érti, hogy miért tartották fogva

A magyar Gulag utolsó túlélője a mai napig nem érti, hogy miért tartották fogva

„Megalázó alamizsna” – a 30 ezer forintos utalvány helyett nyugdíjkorrekciós törvényt vár egy nyugdíjasszervezet

„Megalázó alamizsna” – a 30 ezer forintos utalvány helyett nyugdíjkorrekciós törvényt vár egy nyugdíjasszervezet

Ukrajna bojkottálja a budapesti cselgáncs-világbajnokságot a fehéroroszok miatt

Ukrajna bojkottálja a budapesti cselgáncs-világbajnokságot a fehéroroszok miatt

Cáfolják, hogy kivonul Magyarországról a cég, amelyik a súlyos lábszárfekélyeseknek és a sztómával élőknek biztosított kötszereket

Cáfolják, hogy kivonul Magyarországról a cég, amelyik a súlyos lábszárfekélyeseknek és a sztómával élőknek biztosított kötszereket

A Kúriához fordul négy kirúgott kölcseys tanár, miután másodfokon elvesztették a perüket

A Kúriához fordul négy kirúgott kölcseys tanár, miután másodfokon elvesztették a perüket

A címlapról ajánljuk