Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Informatikai érdekvédő iroda indul májustól

Infomediátor néven az informatikai eszközöket használók jogait és érdekeit védő irodát működtet május 1-jétől az Informatikai
kapcsolatos szolgáltatásokról tájékoztatást és felvilágosítást a felhasználók részére. Továbbá segíteni szeretne azoknak, akik a

Gazdaság

Gibsonnak már 200 millió dollárt hozott Krisztus szenvedése

A film ezzel Gibson korábbi filmjeinél, a Halálos fegyver-sorozatnál is jobban teljesít az amerikai és kanadai
Mel Gibson Krisztus szenvedéséről szóló filmje 12 nappal a premier után már 212 millió dolláros bevételt termelt. Az Egyesült Államokban
.... Szakértők a film iránti érdeklődés növekedésére való tekintettel arra számítanak, hogy rövidesen túllépi a háromszáz millió dollárt
... mértékben javítja Hollywood üzleti eredményét is: mielőtt a film a mozikba került, a legjobb 12 film bevétele messze

Kult

A hurik nem nagyszemű hetérák, hanem szőlőfürtök

Második kiadásban jelenik meg a hetekben Berlinben egy álnéven író német kutató nagy port felvert könyve, amely azt állítja: a Korán nem kis
hogy a két magyar Korán-fordítás közül Simon Róbert bőséges jegyzetapparátussal együtt, csak magyarul publikált, és a
... fordításával szemben az 1998-ban alakult Magyar Iszlám Közösség első sejk-elnökének Mihálffy Balázsnak a fordítása, amelyet a
... „klasszikus arabnak” (bár elismerten homályos értelműnek) tartottak, valójában arámiul van, és a homályos részek értelme „szír-arámi

Gazdaság

Tízmilliárd a marosvásárhelyi Bölöni László Stadionra

A román kormány döntése alapján költségvetési tartalékalapból 10 milliárd lejt utalnak ki a marosvásárhelyi Maros Sportklub részére. A
magyar öregfiúk-meccset is tervezünk” – nyilatkozta az egyik erdélyi napilapnak, a Népújságnak Borbély László parlamenti képviselő.

Itthon

Telefonadót hoz a nyár

Július 1-jétől kezdve már csak háromezer forintnyi tételes adóval lehet megváltani a vállalati telefonok magán célú
teljes egészében a jelenlegi 70 százalék helyett a telefonálás áfájának 100 százalékát költségként számolhatják el, és
... úgy is, hogy 2004. január 1-től visszamenőleg is a fővonalankénti háromezer forintos adót választja. A jelenlegi szabályok szerint
... éves jövedelme nem éri el a 3,4 millió forintot. Ők teljes egészében igénybe vehetnék a kedvezményt, míg a támogatás mértéke négymillió

hvg.hu non-base

Doppingszert találtak a magyar válogatott biciklistánál

Hírügynökségi értesülés szerint a magyar válogatott csapat tagja az a kerékpáros, akinek szállodai szobájában az olasz csendőrség 30
ülést tart a Magyar Kerékpáros Szövetség, és várhatóan még a nap folyamán közleményt ad ki. Verebélyi Lajos, a szövetség főtitkára azt
... bukkant a csendőrség kábítószer-ellenes részlege. A gyanú szerint a magyar férfi - aki a Trieszt környéki nemzetközi viadalra nem

Gazdaság

Az ÁPV Rt. hallgat a líbiai adósságról

Nem tudni, hogy az állami vagyonkezelő kifizette-e Tripolinak azt a 28 millió dollárt, amellyel a magyar állam egy húsz évvel ezelőtti
2001 végén ígéretet tett. A nyolcvanas évek elején a Technika Külkereskedelmi Vállalat szerződést kötött a líbiai állammal arról, hogy három
..., a Magyar Optikai Művek, a Fegyver- és Gázkészülékek Gyára, valamint a Videoton katonai lehallgató-zavaró rendszereket értékesít
... dollár értékben. A vételár 15 százalékát, 44,8 millió dollárt a líbiaiak előlegként még a szállítások megkezdése előtt kifizették. A

Karrier

A Financial Times szerint "Magyarország visszavág" a munkaerőpiaci korlátozásokért

A jelenlegi EU-tagok munkaerőpiaci és jóléti korlátozásaira bejelentett magyar viszonossági intézkedések jelzik, milyen felháborodással
azt mondta: nem tartja megtorló jellegűnek a magyar lépést, mert a csatlakozási szerződés alapján a jelenlegi és az új tagországoknak
... a Financial Times szerint. A brit napilap idézi Tóth Tamás magyar külügyminisztériumi szóvivőt is, aki szerint (a
.... vezérigazgatója szerint azonban a magyar intézkedések politikai jellegűek, amelyeknek jó eséllyel nem lesz tényleges hatása a

Karrier

Feketén foglalkoztatott magyarok Ausztriában

Nagyon gyakorinak nevezte pénteken az ausztriai Felsőpulya (Oberpullendorf) munkaügyi hivatalának a vezetője, hogy magyar asszonyok
Erwin Faymann nem tudta számszerűsíteni, hogy a Magyarországgal határos tartományban milyen nagyságrendű a magyar állampolgárok
... foglalkoztatása. Ugyanakkor nem értett egyet azzal a vélekedéssel, hogy azért vállalhatnak feketén is munkát a magyarok abban a
... foglalkoztatott magyar állampolgárságú nők után nyomozva. Az osztrák hírügynökség megállapította, hogy Burgenlandban keresettek a

Gazdaság

Szlovákia: fogászati kezelés csak pénzért

A 15 évesnél fiatalabbak számára teljesen ingyenes marad a fogászati kezelés, amely tartalmazza a rendszeres fogászati ellenőrzéseket
„A fogak állapota teljes mértékben a higiéniai előírások megtartásától függ, ezért kézenfekvő, hogy akinek hanyagsága miatt rosszak a
... több rossz foguk van azokban az országokban, ahol teljesen ingyenes a fogászati kezelés. A felmérést 12 éves korú gyerekeken végezték
... rendelkeznek, ahol a kezeléseket teljes mértékben a beteg fizeti. Ott átlagosan kevesebb mint egy rossz foguk van a 12 éveseknek.

Gazdaság

Draskovics nem akar adóversenyt

Magyarországnak nem érdeke belemennie egy, a környező államokkal folytatandó adóversenybe – nyilatkozta Draskovics Tibor pénzügyminiszter, a

Itthon

A kisegítő iskolák elkülönítenek

A magyar általános iskolások 5,8 százaléka tanul fogyatékosok számára fenntartott intézményekben vagy osztályokban, túlnyomó többségük
azt is hozzátette: nem csak az arányok nagyon rosszak, „de még minimális javulási tendencia sincsen, pedig a teljes iskolai népesség

Gazdaság

Leváltották a Disney és a Shell vezetőit

A Royal Dutch/Shell csoport vezérigazgatóját a túlbecsült olajkészletek miatt, a Walt Disney elnökét pedig részben a Comcast
készlet-felülvizsgálatot ajánlott fel, mely a részvényesek teljes elfordulásához vezetett. Változások kezdődtek a

Kult

Mel Gibson filmje 125 milliót hozott alig egy hét alatt

Mel Gibson sok vitát kavaró Krisztus-filmje egyelőre forgalmazási rekord: több mint háromezer vetítéssel 125 millió dollárt hozott
... öt napjában s ezzel verte most A gyűrűk ura tizenegy Oscarral jutalmazott harmadik
A Passion of Christ című Mel Gibson-film siekréhez talán a heves sajtóviták is hozzájárultak- írja a BBC. Gibsont, aki társírója és
... volt a filmnek, a zsidó közösség vezetői támadták, történlemhamisítással vádolva őt. Noha Jézus az utolsó óráit egészen sajátos módon
.... Mindenesetre Gibson filmje az eddigi legsikeresebben induló vallásos tematikájú mozifilm, és hatodik azon az összesített listán

Gazdaság

Magyarország is korlátozza a munkavállalást

a magyar állampolgárokkal szemben alkalmaznak - jelentette be a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését
tárgyalásokkor az akkori kabinet beleegyezett abba, hogy összesen még hét évig a magyar állampolgárok számára az EU munkaerőpiaca nem
... legliberalizáltabb munkaerőpiacot szeretné kialakítani a jelenlegi EU-tagállamokkal. Gál J. Zoltán szerint a magyarok

Gazdaság

Vári Gyula: a vadászklub a nemzeti konszenzust erősítheti

Karsai Péter MDF-es és Vári Gyula szocialista képviselő a hvg.hu-nak megerősítette, a parlamenti vadászklub tagjaiként mindketten részt
országgyűlési képviselő vett részt állományszabályozó vadászaton, amely után 64 vaddisznó kant, 17 kocát és 19 dámborjú tetemét adták
.... A szocialista képviselő szerint a vadászklub a nemzeti konszenzust is erősítheti, mert pártállástól függetlenül vesznek benne részt

Gazdaság

Több mint félmillió postai küldemény akadt el

A hét elejére 500-800 ezer postai küldemény torlódott fel a Magyar Posta budaörsi logisztikai központjában. A társaság azt ígéri, a jövő
is említett: egyrészt a napokban a szokásos budapesti és Budapest környéki 800 ezer-1 millió küldeménnyel szemben 1,5 millió érkezett a
... is végrehajtottak. A posta a budaörsi logisztikai központot 9,5 milliárd forint beruházással hozta létre. A központtal május

hvg.hu non-base

Fapadosan és luxuskivitelben

Megjelenésüket és tartalmukat tekintve igen sokszínűek a magyar weben elérhető társkereső
Megjelenésüket és tartalmukat tekintve igen sokszínűek a magyar weben elérhető társkereső oldalak. A kilencvenes évek óta szinte

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

Ez az otthoni nyomtató elég furcsára képes: dombornyomott 3D-s effekteket is csinál

Ez az otthoni nyomtató elég furcsára képes: dombornyomott 3D-s effekteket is csinál

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

Időt nyertek az autógyártók: enyhít az EU a kibocsátási szigoron

A fiatalok majdnem 60 százaléka nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a munkahelyén

A fiatalok majdnem 60 százaléka nem érzi úgy, hogy megbecsülnék a munkahelyén

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

Segítséget kapnak a dohánytermelők

Segítséget kapnak a dohánytermelők

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

A címlapról ajánljuk