Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Együtt

hvg.hu Itthon

Juhász Péter: Az MSZP-t a Fidesz pénzeli és az LMP-t is befolyásolja

A megszűnt Együtt volt elnöke a 444-nek adott interjúban azt mondta, korántsem akart minden ellenzéki párt kormányváltást. Azt már 2014-ben is tudta, hogy az MSZP-ben vannak fideszes hatások, de hogy az LMP-ben is, csak nemrég derült ki számára. Szerinte a Fidesz a kampányban nem megszólította a népet, hanem félelmet keltett az emberekben, róla pedig szám szerint 800 magánéleti lejárató cikket közöltek.

hvg.hu Itthon

Ott léphet előre az LMP és a Momentum, ahol a Fidesz volt erős

A baloldali ellenzéki szavazók többségét minden kerületben a „régi” baloldali pártok, tehát az MSZP–Párbeszéd, a DK és az Együtt szavazói adják, az „új” baloldali ellenzék (LMP, Momentum) a budai polgári és a belvárosi kerületekben komoly erőt képvisel.

1 2 3 4 5 6 7
26
The Daily Telegraph-cikk: Az EU-pária Magyarország segít Kínának megindítani az elektromos autók invázióját

The Daily Telegraph-cikk: Az EU-pária Magyarország segít Kínának megindítani az elektromos autók invázióját

Jó üzlet az influenszerkedés: 210 millió forint profitot ért el a TheVR

Jó üzlet az influenszerkedés: 210 millió forint profitot ért el a TheVR

Egy 53 éves liverpooli férfit vádolnak a tömeges gázolással

Egy 53 éves liverpooli férfit vádolnak a tömeges gázolással

Támadás indult az Asus wifi routerei ellen, Magyarországon népszerű típusok is érintettek

Támadás indult az Asus wifi routerei ellen, Magyarországon népszerű típusok is érintettek

Orbán gyenge jobbos kínálattal és a Harcosok Klubja második részével táplálja a patriotizmus tüzét az idei CPAC-en

Orbán gyenge jobbos kínálattal és a Harcosok Klubja második részével táplálja a patriotizmus tüzét az idei CPAC-en

Kiadták a magyar adatokat arról, hányan fizetnek bankkártya nélkül bankkártyával

Kiadták a magyar adatokat arról, hányan fizetnek bankkártya nélkül bankkártyával

Teljes átalakulás jöhet az Apple-nél

Teljes átalakulás jöhet az Apple-nél

Karácsony is javaslatot tett az ellehetetlenítési törvény elítélésére, ezt már sem a Fidesz, sem a Tisza nem támogatta

Karácsony is javaslatot tett az ellehetetlenítési törvény elítélésére, ezt már sem a Fidesz, sem a Tisza nem támogatta

Az EU Bírósága már két éve kedvező döntést hozott a vasutasok pihenőidejéről, de csak most iktatják törvénybe

Az EU Bírósága már két éve kedvező döntést hozott a vasutasok pihenőidejéről, de csak most iktatják törvénybe

A címlapról ajánljuk