Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#GAZ

hvg.hu Gazdaság

Az oroszok elzárták a gázcsapot

Nem fizettek az ukránok, és nem is fognak, ezzel 2009 után megint veszélybe kerültek a Magyarország felé tartó gázszállítások. A helyzet most sokkal jobb, mint hat éve, mert azóta bővültek az ország alternatív beszerzési forrásai, a hazai tárolók pedig majdnem félig tele vannak, amellyel jó ideig kihúzhatnánk orosz gáz nélkül.

MTI Gazdaság

Újabb rezsicsökkentést lengetett be Lázár János

Az áram és a gáz árában is van tartalék, amely további csökkentésre ad lehetőséget – ezt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken egy makói fórumon. Lázár János szerint a rezsicsökkentés egyik feltétele az, hogy a korábban privatizált áram- és gázszolgáltatók visszakerüljenek állami tulajdonba.

MTI Gazdaság

Van gáz elég

A tavalyi téli fogyasztás másfélszerese van a gáztározókban.

MTI Bűnügy

Előzetesbe került Lagzi Lajcsi és két társa

Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a Budaörsi Járásbíróság azt a három embert, akik a gyanú szerint egy mocsai házban és egy tatai apartmanparkban évekig méretlenül vételezték az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegették az ellenőröket – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Az MTI úgy tudja, hogy Galambos Lajosról, a feleségéről, valamint a zenészhez köthető apartmanparkot üzemeltető cég vezetőjéről van szó.

hvg.hu Gazdaság

És akkor sokmilliárdból lett egy alig működő vasútunk

Mi lenne, ha kevesebb munkanapból állna a hét? Jön a magáncsőd, de kemény lesz. Gigászi méretű földgázmezőt találtak a Földközi-tenger alatt. Kilőni látszik a magyar lakáspiac. Váratlanul nyereségesek lettek a magyar bankok, az Auchan pedig új ötlettel cselezi ki a vasárnapi boltzárat: busszal viszik a vevőket a romániai Nagyváradra. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

MTI Sport

Víz, villany és gáz nélkül maradt a pécsi focicsapat

A PMFC első hazai mérkőzésének elhalasztását kérte a klubot üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. a baranyai labdarúgó szövetségtől, mert a mérkőzésnek helyet adó stadionban nincs víz, villany és gáz – közölték szerdán.

hvg.hu Világ

Index: A pilóta okozhatta a csehországi Gripen-balesetet

Egyértelműen a pilóta hibája okozta a magyar Gripen vadászgép csehországi balesetét – az Index szerint ezt állapította meg a Magyar Honvédség vizsgálata. A lap úgy tudja, hogy a repülőn nem találtak olyan technikai hibát, amely a balesetet okozhatta volna.

Baksa Roland - Szabó M. István Gazdaság

Kapitulál az Orbán-kormány a rezsiharcban?

Kész feladni a rezsicsökkentést az Orbán-kormány – ez a lényege annak a hivatalos, az uniós energetikai biztosnak küldött kormányzati levélnek, melynek tartalmát a hvg.hu megismerhette. Nem egyszerűen a rezsicsökkentés leállításáról van szó: a leírt, kilátásba helyezett lépések nyomán aligha kerülhető el a gáz és az áram drágulása. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy Orbánék sutba dobják azt az intézkedésüket, amelynek főszerepe volt abban, hogy a 2014-es választásokon újra behúzták a győzelmet.

1
19 20 21 22 23
43
Közel 20 milliárd forintos bukta a komáromi és iváncsai akkugyártásban

Közel 20 milliárd forintos bukta a komáromi és iváncsai akkugyártásban

Nem tartják öregnek tizenéves autóikat a magyarok

Nem tartják öregnek tizenéves autóikat a magyarok

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Magyar Péter a főváros elleni inkasszóról: Törvénytelen, jogtalan és erkölcstelen

Magyar Péter a főváros elleni inkasszóról: Törvénytelen, jogtalan és erkölcstelen

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Vége a májusi hidegnek, a hétvégén már 30 fok is lehet

Vége a májusi hidegnek, a hétvégén már 30 fok is lehet

Hiába robbantak be a Philip Morris bevételei, a pénzügyi műveletek visszafogták a profitot

Hiába robbantak be a Philip Morris bevételei, a pénzügyi műveletek visszafogták a profitot

A címlapról ajánljuk