Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Simor András

MTI Gazdaság

Simorék kiakadtak Selmeczin

A Magyar Nemzeti Bank visszautasítja Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő nyilatkozatát a jegybanki alapfeladatok ellátásával kapcsolatban - közölte a jegybank sajtóosztálya hétfőn.

hvg.hu Gazdaság

Jegybanktörvény után: "nem lennék túl nyugodt, ha sok magyar állampapírom lenne"

"Nem lennék túl nyugodt, ha sok magyar állampapírom lenne" - mondta egy gazdasági elemző arra reagálva, hogy az Országgyűlés - az LMP és az MSZP kivonulása után, és az előzetes nemzetközi figyelmeztetések ellenére - megszavazta a jegybanktörvényt. Sőt, még azt a sürgősségre vonatkozó javaslatot is, hogy a sarkalatos törvény lényegében kihirdetettnek legyen tekinthető.

MTI Gazdaság

Elfogadták a sokat kritizált jegybanktörvényt

Elfogadta az Országgyűlés a jegybanktörvényt, így Orbán Viktor új alelnököt nevezhet ki. Megszavazták azt a javaslatot is, amely lehetővé teszi az MNB és a PSZÁF összevonását. Az elfogadás után a forint rohamosan gyengül az euróval szemben

hvg.hu Gazdaság

A hét, amikor Orbánék vakrepülésben csúcssebességre kapcsoltak

Magyarországot másodszor is bóvliba vágták, és a kormány turbó fokozatra kapcsolta a törvénygyárát. Olyan törvény is átment, amely miatt nagyon megüthetjük a bokánkat, amikor pénzt kérünk az EU-tól és az IMF-től pár hét múlva. Törvénytelen és használhatatlan lett a jövő évi büdzsé, kivégezték a pénztárakat, robog az elfogadás felé a jegybank függetlenségét felszámoló MNB-törvény, magasabb lett az alapkamat és jön a recesszió. A végén még Németh Lászlóné is színre lépett. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu Gazdaság

Elrugaszkodás: Járai fizetése már emelkedő pályára állt

Megint busás fizetéshez juttatná Rogán Antal Járai Zsigmondot. A Költségvetési Tanácsban végzett munkájáért mintegy kétmillió forintot kaphatna a Fideszhez közelálló közgazdász - derül ki a gazdasági bizottság fideszes elnökének a stabilitási törvényhez benyújtott, zárószavazás előtti módosító javaslatából.

MTI Itthon

Rogán: Simor mandátuma végéig marad, januárban folytatódnak az IMF-tárgyalások

Simor András jegybank-elnök mandátuma végéig a helyén marad, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonása csak ezt követően lehet aktuális - fejtette ki Rogán Antal, a parlament gazdasági és informatikai bizottságának elnöke a TV2 Mokka című műsorában szerdán. A fideszes politikus elmondta, várhatóan januárban folytatódnak az IMF-tárgyalások.

MTI Itthon

Simor: Orbánéknak egyeztetniük kell az EKB-val

Simor András szerint a jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonásáról szóló, az alaptörvényt módosító javaslatról is kötelezően konzultálnia kell a kormánynak az Európai Központi Bankkal (EKB), ahogy a jegybanktörvény módosításáról is.

hvg.hu Itthon

Economist-blog: elmúlófélben a magyar demokrácia

"Matolcsy György háborút akart a Nemzetközi Valutaalappal, hát most megkapta" - kommentála a brit The Economist Kelet-Európával foglalkozó blogja az IMF-fel folytatott tárgyalások megszakadását. A blog a elmúlófélben lévő magyar demokráciáról ír.

MTI Gazdaság

MNB: nem akar még egy alelnököt Simor András

A Magyar Nemzeti Bank elnöke ellenzi, hogy még egy alelnököt nevezzenek ki a jegybankhoz, illetve bővítsék a Monetáris Tanácsot. Simor András erről az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának hétfői délutáni ülésén beszélt. Mindkét változtatásra az új MNB-törvény adna lehetőséget.

MTI Itthon

Rogán tovább módosíthatja a jegybanktörvény tervezetét

A Rogán Antal által pénteken beadott két, a jegybanktörvény tervezetét érintő módosító javaslatát újabbak is követhetik - hangzott el a fideszes politikus által vezetett gazdasági bizottság hétfői ülésén, amelyen Simor András jegybankelnök is jelen volt.

Máriás Leonárd - M. László Ferenc Itthon

Megszakadt tárgyalások: Orbán fejét akarná az Európai Bizottság?

Hárompontos ultimátumot kapott Orbán Viktor az Európai Bizottság Magyarországon tárgyaló delegációjától. A brüsszeli testület a jegybanktörvény-tervezet és az egykulcsos adót kétharmados törvénybe bebetonozó javaslat visszavonását kérte, továbbá kikötötte, hogy csak a szigorú ellenőrzéssel járó IMF-hiteltípushoz járul hozzá. A kormányban és a Fideszben úgy vélik, az EB szándékosan kért „lehetetlent” a kormányfőtől, mert az egyes nemzetközi szervezetek így akarják kierőszakolni Orbán távozását.

MTI Gazdaság

Simor fontosnak nevezte Rogán egyik jegybanki módosítóját

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint van remény arra, hogy jó jegybanktörvény szülessen, a pénteken beadott módosító javaslatok, főleg Rogán Antal (Fidesz), a parlament gazdasági bizottságának elnöke által benyújtott két módosító indítvány nagyon pozitív irányba befolyásolja a parlament előtt lévő jegybanktörvény-javaslatot.

hvg.hu Gazdaság

Simor: januártól törvénytelenül működhet az MNB

Egy perc alatt átírta a Fidesz a parlament napirendjét, hatórás időkeretben elkezdték tárgyalni az új jegybanktörvény tervezetét. Simor András a gazdasági bizottság ülésén azt mondta, a javaslat sérti a jegybank függetlenségét és aláássa a tekintélyét.

hvg.hu Gazdaság

Goodbye MNB: visszatérhet Járai, júniusig távozhat Simor

A Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF összeolvasztásának terve újabb próbálkozás Simor András jegybankelnök hatáskörének csökkentésére - írja Goodbye MNB című elemzésében a Nomura elemzője, Peter Attard Montalto, aki szerint az egyesített új intézmény élére esélyes jelölt lehet Járai Zsigmond, a jegybank jelenlegi elnöke pedig lemondhat az MNB-törvény életbe lépése után.

hvg.hu Gazdaság

A jegybanki függetlenséget így is, úgy is elintéznék Orbánék

Többfrontos, átfogó támadást indított a kormány és a kormánypárt a jegybank ellen. Két alternatívát kínálnak a közvéleménynek és a jegybankot érintő változásokat felügyelő Európai Központi Banknak: vagy megszüntetik a jegybank függetlenségét, vagy beszántják az egész intézményt mindenestül. Könnyen lehet, hogy utóbbival a kormány csak a jegybank függetlenségének megszüntetését akarja kitakarni, ezért érdemes részletesen megnézni, mit tervez a kormány az MNB-ről szóló sarkalatos törvényjavaslatban.

hvg.hu Gazdaság

Simor: megfúrhatja az IMF-tárgyalásokat a jegybanktörvény

„Ez a jogszabály sérti az MNB függetlenségét, jelentősen megnehezíti a jegybank ésszerű működését és súlyosan veszélyezteti szakmai hitelességét” – mondta az Indexnek adott interjúban Simor András a szerdán benyújtott új jegybanktörvényről.

hvg.hu Gazdaság

FT blog: tűz alá vette a kormány a jegybankot

A tűz alatt álló magyar központi bankról közöl cikket a Financial Times feltörekvő piacokkal foglalkozó blogja, a beyondbrics, amely szerint a kormány egy újabb megosztó törvénnyel akarja kiterjeszteni befolyását a független intézmények fölött.

hvg.hu Napi merítés

VV: Orbánék most elkapják Simort?

A kormány bármiféle látható előzmény nélkül új kétharmados törvénymódosítást nyújtott be, mely lehetővé tenné a jegybank összevonását a PSZÁF-fal. A valódi cél természetesen Simor András eltávolítása, de a Véleményvezér blog szerzője szerint sokkal inkább egy taktikai húzásról lehet szó az IMF-EU-tárgyalások előtt.

MTI / hvg.hu Itthon

Varga Mihály már az MNB-beolvasztás mellett érvel

"Nem ördögtől való" a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonása, hogy egy sokkal szigorúbb és hatékonyabb felügyeleti rendszerben gondolkodjunk - mondta Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön reggel a Tv2 Mokka című műsorában. Az államtitkár egy kedden megjelent interjúban még arról beszélt, hogy kompromisszumra kell jutni a Magyar Nemzeti Bankkal.

MTI Gazdaság

Az MNB beolvasztása: "van egy háttérsejtés is ebben"

Elemzők szerint a világban van példa a jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonására, a pénzpiacok azonban negatívan fogadhatnák a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami felügyeletének tervezett összeolvasztását.

1
8 9 10 11 12
20
Motorhiba miatt lezuhant és egy lakóházba csapódott egy kisrepülőgép Németországban

Motorhiba miatt lezuhant és egy lakóházba csapódott egy kisrepülőgép Németországban

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Ha Orbán vagy Karácsony nem húzza félre a kormányt, közlekedési apokalipszis jöhet Budapesten

Ha Orbán vagy Karácsony nem húzza félre a kormányt, közlekedési apokalipszis jöhet Budapesten

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Fehér Ház: Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot

Fehér Ház: Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Hatalmas bónuszra vált jogosulttá a Ryanair-vezér

Hatalmas bónuszra vált jogosulttá a Ryanair-vezér

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

A címlapról ajánljuk