Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Lassuló áradás a Tiszán

Várhatóan szombat hajnalban tetőzik a Tisza Tokajnál, ahol szerdán délben 670 centiméteres vízszintet mértek - közölte Bara Sándor, a
Egy nap alatt 20 centit emelkedett a folyó. Továbbra is elsőfokú az árvízvédelmi készültség a Tisza bal partján Tiszafüred
... között. Az időjárási előrejelzések szerint a Tisza vízgyűjtőjén további, az áradást jelentősen befolyásoló eső nem várható

MTI Világ

Intifádával fenyeget a Hamász

arra az esetre, ha a Jordán folyó nyugati partján (Ciszjordániában) folytatódik aktivistáinak őrizetbe vétele
ellen a Nyugati Parton, ha a letartóztatások folytatódnak". A sajtóhoz eljuttatott nyilatkozatában Zuhri azzal vádolja a Mahmúd

MTI Itthon

Apadás a Tiszán és a Szamoson

Kedvezően alakul az árvízhelyzet, jelentősen apad a Tisza és a Szamos a határszelvényben, így az árhullám egy héten belül elhagyja
fejlesztéssel megerősítik a Tisza Vásárosnamény és Lónya közötti 27 kilométeres gátját, valamint vésztározót építenek Gulács és Jánd
..., a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője közölte, hogy a Tiszán vonuló árhullám kedd délután 820

MTI Itthon

Árad a Tisza, leálltak a tiszai kompok

A Tisza magas vízállása miatt több helyen szünetel a kompközlekedés a folyón – közölte az
A Tisza áradása miatt Tiszaadony és Aranyosapáti, Balsa és Kenézlő, Tiszatardos és Tiszalök, valamint Tiszacsege és Ároktő között nem
.... A komp itt sem jár. Hétfőn délután a Tisza áradása miatt lezártak egy rövid útszakaszt Ároktő határában, ártéri területen.

Helyi érték

Percenként 500 flakont "szállít" a Tisza

Faágak, kommunális szemét és műanyag palackok - a megáradt Tisza mindent hoz magával, ami az útjába
A meteorológusok szerint hiába lesz ezen a héten jó idő, a strandolni vágyók mégsem örülhetnek: a Tisza áradása miatt nem használhatók

MTI Világ

Frei is Pinochet áldozata lenne?

Eduardo Frei chilei ügyvéd, a Kereszténydemokrata Párt vezetője, aki az ország elnöke volt 1964 és 1970 között, majd 1973-ban támogatta

MTA Itthon

Már harmadfokú készültség van a Tiszán

Már harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Tisza felső, Tiszabecs-Vásárosnamény közötti szakaszán - jelentette be a
harmadfokú készenléti szintet meghaladó vízmagasság kialakulására számítanak a Krasznán is, ahol jelenleg még másodfokú a készültség. A Szamoson a
... egyetlen lakott helyet sem tartanak. A nyíregyházi vízügyi igazgatóság vezetőjének tájékoztatása szerint a Tisza töltését Tiszabecs és
... katasztrófavédelmi igazgatóság is aktualizálta már a vészhelyzet-elhárítási tervét. Bodnár Gáspár megemlítette azt is, hogy a Tisza

Vélemény

Hogyan vessünk véget az EU botladozásának?

A választásokat összevonva tartanák, és az állampolgárok európai pártok európai listáira szavaznának
pártrendszer megteremtése biztosítana. Ez azt jelentené, hogy a választásokat nem tagállamonként, hanem összevonva tartanák, és az állampolgárok
...-csoportok mentén alakulnának, hanem – nemzeti pártpolitikához hasonlóan – az európai pártok által alkotott frakciók között. Az európai
... végre valódi páneurópai pártokká alakulhatnának; közös programokkal, közös kampánnyal indulhatnának az EP-választásokon. Ha ez

MTI Világ

Az RMDSZ lezárta a párbeszédet az MPP-vel

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) lezárta a párbeszédet a Magyar Polgári Párttal (MPP) a választási együttműködésről
annak visszautasítását jelenti.     Árus Zsolt, az MPP alelnöke ugyanakkor az MTI-nek cáfolta, hogy pártja elutasította volna az RMDSZ

MTI Itthon

Áradás: 300 kilométeren védekeznek

KVVM) közleményében. Három településről a Tisza mentén több mint 2000 embert telepítettek
Harmadfokú a készültség a Hernád 71 kilométeres, másodfokú a Felső-Tisza Vásárosnaményig tartó 89 kilométeres szakaszán.A közlés
... partjánál és a Garadna bal partjánál a tetőzést követően már bontják a töltést. A vízügyi igazgatóság 60 ezer
..., Ócsanálos település térségében a Vadász-patak jobb és bal partján, az Ócsanálos és Gesztely települések között a Hernád jobb

MTI Világ

A dalai láma McCaint méltatta

A bebörtönzött tibeti aktivisták szabadon engedésére szólította fel Kínát John McCain, az amerikai Republikánus Párt várható

hvg.hu Itthon

MDF: hány kilométer egy étkezés?

a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője és Pettkó András, a párt országgyűlési képviselője. A konzervatívok számos okot vélnek

MTI Itthon

Gyors áradás a Felső-Tiszán és mellékfolyóin

Tiszabecsnél két-három méteres vízszint-emelkedésre számítanak a szakemberek a hét végére, ám a Tisza, a Szamos és a Túr eddigi alacsony
... miatt az árhullám tetőzése várhatóan nem éri el az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet - tájékoztatott a Felső-Tisza-vidéki
A Felső-Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjén az elmúlt két napon 40-70 milliméter eső hullott, magyar területen az átlag elérte a 30

MTI Itthon

Újra illetékmentessé tenné a munkaügyi pereket a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) három olyan törvénymódosítást szorgalmaz, amely enyhítené a munkavállalók kiszolgáltatottságát; emellett a
be – közölte Harrach Péter, a párt alelnöke. Szerinte a Munka Törvénykönyve, a közvetítői tevékenységről szóló törvény és a

Ezt a zöld Ferrari ritkaságot Leclerc és Sainz is aláírta, és ettől csak még drágább

Ezt a zöld Ferrari ritkaságot Leclerc és Sainz is aláírta, és ettől csak még drágább

Halálos lehet a túlzott energiaital-fogyasztás?

Halálos lehet a túlzott energiaital-fogyasztás?

Kösz, jól: A gyerek azért eszik sokat, mert szereti az ízeket, vagy azért, hogy leküzdje a szorongását?

Kösz, jól: A gyerek azért eszik sokat, mert szereti az ízeket, vagy azért, hogy leküzdje a szorongását?

Brüsszel megbénult, százezren tüntettek a megszorítások ellen

Brüsszel megbénult, százezren tüntettek a megszorítások ellen

Valami nagyot változott a YouTube-on: a nagyon sokan már nem a mobiljukon nézik

Valami nagyot változott a YouTube-on: a nagyon sokan már nem a mobiljukon nézik

Meghalt az a jánoshalmai orvos, aki sóoldatot adott be Covid-oltás helyett

Meghalt az a jánoshalmai orvos, aki sóoldatot adott be Covid-oltás helyett

Beadhatja a derekát az Apple: iPhone-gyárat építhet Indonéziában, hogy árulhassa az iPhone 16-ot

Beadhatja a derekát az Apple: iPhone-gyárat építhet Indonéziában, hogy árulhassa az iPhone 16-ot

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

CPJ: Rekordszámú újságírót öltek meg 2024-ben

Élő műsorban tiltotta ki Deák Dánielt az ATV-ből a műsorvezető 

Élő műsorban tiltotta ki Deák Dánielt az ATV-ből a műsorvezető 

A címlapról ajánljuk