Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Jelentés a fegyverkereskedelemről: évente félmillió halott

Évente több mint félmillió ember hal meg világszerte a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott hagyományos fegyverektől - áll abban a
A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, amely a jelentés közzétételével egy időben világméretű kampányt indított a nemzetközi

Karrier

A siker 21 titka

Az osztrák tréner és író, Peter F. Kinauer 29 ember karrierjét vizsgálta meg, és megpróbálta kideríteni sikerük receptjét. Amit talált
„Tanulj, tanulj, tanulj! Ami az ember fejében van, azt senki sem veheti el tőle”, ezt mondta az egyik megkérdezett nagymamája – meséli
... szeretett volna értékesíteni, és ma már egy ilyen cég vezető munkatársa. A Generali Biztosító főnöke pedig azt tanácsolja, hogy az
... sem tanultam meg rendesen 30 év alatt” – mondja Kinauer. A siker alapelemei Kinauer szerint: 1. A célok kitűzése: bár az ember

Világ

Földrengések Japánban: egy halott, több száz sebesült

Három erős földrengéshullám rázta meg egymás után Japán északi szigetét, Hokkaidót péntek hajnalban. Egy ember meghalt, 236 megsebesült
is megszakadt. 40 ezer embert ideiglenes fedél alá kellett helyezni. Japán egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája 1923-ban
... egy 8,3-as erősségű földrengés miatt 140 ezren haltak meg. 1995-ben Kóbe térségében 6 ezer embert ölt meg egy hasonló katasztrófa

Kult

Románia: a legrégebbi emberi csontot találták meg

Mintegy 34-36 ezer évvel ezelőtti emberi állkapocscsontra bukkantak kutatók Romániában; ez lehet az eddig felfedezett legrégebbi
milyenek voltak az első emberek, amikor megjelentek Európában. A csont egyebek között azt mutatja, hogy a kor emberei
...-magnoni és a Neander-völgyi ősemberek szoros kapcsolatba kerültek egymással, és a két emberi alfaj az idők folyamán kereszteződött.
... - a Pestera cu Oase nevűben - idén júniusban is találtak emberi csontokat, ezek vizsgálata és koruk megállapítása jelenleg folyik. Jövő

Világ

Berlusconi bocsánatot kér a zsidó közösségtől

egykori fasiszta diktátort, mint jóakaratú embert, akinek nem tapad vér a kezéhez. A zsidó közösség szerint az egész néptől bocsánatot
az olasz kormányfő kijelentette: Mussolini soha nem ölt meg senkit, csak vakációzni küldött embereket kijelölt helyekre. Az
... is szükségesnek tartották elhatárolni magukat. Richard Bosworth, Mussolini egyik életrajzírója szerint legalább egymillió ember halt

Gazdaság

Elbocsátások a MOL-többségű Slovnaftnál

A legnagyobb szlovák olajfeldolgozó, a 70 százalékban a Mol Rt. tulajdonában lévő Slovnaft augusztus végére 366 embert bocsátott el és
részeként 2003-2005 között foglalkoztatottjai létszámát 26,8 százalékkal, azaz 1011 fővel csökkenti. Jövőre 250, az azt követő évben 274

Világ

Eredménytelen béketárgyalások Burundiról

folytatott afrikai csúcsértekezlet. Burundiban a belháború tíz éve alatt becslések szerint 300 ezer ember halt
becslések szerint 300 ezer ember halt meg. A béke útjában jelenleg elsősorban az érintett felek közti hatalommegosztás kérdésének

Karrier

Kampány indul az értelmi fogyatékosok foglalkoztatásáért

Az értelmi sérült emberek munkához való jogára hívja fel a figyelmet a Salva Vita Alapítvány minap indított
több embert foglalkoztató munkáltatónak a létszám 5 százalékáig megváltozott munkaképességű dolgozót kell alkalmaznia. A

Gazdaság

A lelkiismeretre apelláló joghurt

A képen egy kisfiú ugrál a lépcsőn. Vágás: joghurt. Vágás: kalciumrészecskék és emberi csont. Vágás: joghurt. Vágás: mama a kisfiával

Karrier

Változó karrier utak iparágváltóknak

felmérések szerint – minden második karriert váltó ember sikeresen lép át más iparágba, vagy
szívesebben vállalnak kockázatot azokért az emberekért, akiket olyanok személyek ajánlottak, akik számot tudnak adni a jelölt

Véletlenül nekiment egy diáktársának a folyosón, a vécében kellett térdre ereszkedve bocsánatot kérnie

Véletlenül nekiment egy diáktársának a folyosón, a vécében kellett térdre ereszkedve bocsánatot kérnie

Lukasenka beszállna a ritkaföldfém-bizniszbe, és kiadta a parancsot: Ásnunk kell

Lukasenka beszállna a ritkaföldfém-bizniszbe, és kiadta a parancsot: Ásnunk kell

Családi adóparadicsom: sok szja-mentes anyának adókedvezményt kell majd igényelnie

Családi adóparadicsom: sok szja-mentes anyának adókedvezményt kell majd igényelnie

Katonai büntetőeljárás miatt mondhatott le a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

Katonai büntetőeljárás miatt mondhatott le a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

Időkapszula: szinte új autóként vár gazdára ez a 34 éves Audi Coupé

Időkapszula: szinte új autóként vár gazdára ez a 34 éves Audi Coupé

Peszkov az amerikai fegyverszállítások leállításáról: Ez a legjobb hozzájárulás a békéhez

Peszkov az amerikai fegyverszállítások leállításáról: Ez a legjobb hozzájárulás a békéhez

Összedobott 11,4 milliárdot a Meta és egy nonprofit szervezet, hogy mindenkinek legyen internete

Összedobott 11,4 milliárdot a Meta és egy nonprofit szervezet, hogy mindenkinek legyen internete

Elkoboznák a drogkereskedők teljes vagyonát, és akár ki is tilthatják őket egy településről

Elkoboznák a drogkereskedők teljes vagyonát, és akár ki is tilthatják őket egy településről

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

A címlapról ajánljuk