Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Kétszer is leszavazta a legfőbb ügyészt a parlament

vezető tisztségviselőivel kapcsolatos ügyekről feltett szocialista kérdésre, majd az MTV Rt. gazdálkodásával összefüggésben
Tóth Károly (MSZP) azt kérdezte a legfőbb ügyésztől: miért nem jár el a legfőbb ügyész azokban az ügyekben, amelyekben az Orbán-kormány
... előrelépés nem történt. Mint mondta, a rendőrség lezárta a Szabó László Zsolt volt tévéelnök elleni vádak ügyében folytatott nyomozás
..., az ügyészség azonban hatályon kívül helyezte a rendőrség döntését. Polt Péter válaszában közölte, hogy az ügy felderítésében történt

Itthon

Változó oktatás

A mostanában sokat vitatott közoktatási törvény módosítási tervezetének célja - annak indoklása szerint - a gyerekek túlterheltségének
igazgatójától. A tervezetet kidolgozók szerint az újítást az indokolja, hogy az iskolába kerülő gyerekek eltérő fejlettségi szinten
... és korlátait". A törvényalkotók szándéka szerint - mint a módosítási javaslat indoklásában olvasható - valamennyire tehermentesítenék a

Világ

Szerbia: kormánytagok kapcsolata a zimonyi klán vezetőivel?

Újabb váratlan fordulatot vett a Zoran Gyingyics szerb miniszterelnök elleni merénylet kapcsán indított nyomozás: szerdán kiderült, hogy
és a katonai elhárítás egykori parancsnokát vette őrizetbe a rendőrség. Radeta Bulatovics tanácsadó és Ace Tomics, a katonai elhárítás
... személyt hallgattak ki, kétezer főt őrizetbe vettek, s 834 ellen bűnvádi feljelentést tettek. A belügyminiszter szerint várhatóan
... személyek ügyében különleges bíróság jár majd el - mondta Batics. A két hete tartó önkéntes fegyverbeszolgáltatási akcióban a polgárok

Kult

Debrecenbe költözik az Álmok álmodói kiállítás

közölte Turi Gábor, a cívisváros kulturális ügyekért felelős alpolgármestere. A Millenáris Park vezetői korábban tiltakoztak az
követve, 2002. december 31-én zárta be kapuit Budapesten. Turi szerint Debrecen nemzeti ügynek tekinti a leendő országos kiállítást

Itthon

A Siemens-Kiepe nyerte a fővárosi villamostendert

volt, hogy a tendert a főváros "favoritja", az amúgy legdrágább ajánlatot tévő Siemens nyeri majd meg; a BKV Rt. felügyelőbizottságának egyik tagja
felügyelőbizottságának tagja vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, mert véleménye szerint a tender nem az eredeti, úgynevezett

Világ

Temetés az 1995-ös srebrenicai mészárlás áldozatainak

Tizenötezer ember vett részt a kelet-boszniai Potocariban, a srebrenicai mészárlás áldozatainak emelt emlékhelyen rendezett temetésen
a tömegmészárlást, örökké beárnyékolja majd az emberiség történelmét". A temetésen főleg nők és gyermekek vettek részt, akik családjuk

Világ

New York: polgári engedetlenséggel a háború ellen

Több tízezer ember vett részt azokon az iraki háború elleni tüntetéseken, melyeket a muzulmán vallású országokban tartottak. New Yorkban
Mintegy 30 ezer ember vett részt azon a közös imán, amelyet az indonéziai Kelet-Jáván tartottak az Irak elleni háború befejezéséért. A
... százezren vettek részt. A nagy számú rendőrrel körülvett tömeg többek között követelte a szanaai amerikai nagykövetség
... gyorséttermeket csütörtökön Pakisztánban, miután fenyegető tömeg vett körül egy Kentucky Fried Chicken éttermet Multan városban. Egy

Itthon

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Ráczot a csillebérci ügyben

Hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség Rácz Pétert, az Úttörőszövetség elnökét a csillebérci vadászház eladásának ügyében; az épületet
Rácz Pétert, az Úttörőszövetség elnökét az ügyben szerdán hallgatta meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi
.... Az úttörőszövetség elnöke a meghallgatást követően hangsúlyozta: meggyőződése, hogy az ügyben nem történt bűncselekmény, s reméli
... hiányában megszüntetik, "mint ahogy ezt megtették már egyszer ugyanezek a szervek, ugyanezt az ügyet végigvizsgálva". Rácz szerint az

Itthon

Vádemelési javaslat a Millenáris Kht. ügyében

vezetőjének és a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) volt államtitkárának ügyét a Fővárosi Főügyészségnek. A kht ügyében Keller
gyanúsítják, a Millenáris Kht. körüli ügyek vizsgálatának azonban csak egy része ez az ügy - közölte Borbély Zoltán, a
... kezeléssel is gyanúsítják. Barabás Gábor, Berkecz Mária jogi képviselője úgy vélte: munkajogi ügyből próbálnak büntetőpert csinálni

Csecsenföld

Csecsenföld: igen az új alkotmányra

Föderáció szerves részévé tegyék, és egyetért a tervezett parlamenti és elnökválasztásokkal is. Az első adatok szerint az 540 ezer választásra
meg az AFP. Az első adatok szerint az 540 ezer választásra jogosult polgár mintegy 80 százaléka vett részt a vasárnapi csecsenföldi

Világ

Világszerte tízezrek tüntettek a háború ellen szombaton is

Világszerte emberek ezrei, helyenként tízezrei vonultak szombaton is az utcákra, hogy tiltakozzanak az iraki háború ellen. Budapesten mintegy százan
közötti összecsapások nyomán 23 személyt vettek őrizetbe ekkor. Brüsszelben szombat délután a háború megindítása óta immár harmadszor
... - amelyen mintegy 80-100-an vettek részt - a kezdeti viták után végül békésen folytatódott. (MTI)

Világ

USA-szerte háborúellenes tüntetőket tartóztattak le

Egyesült Államok-szerte tüntetések voltak csütörtökön az iraki háború ellen. San Franciscóban több mint ezer embert vettek őrizetbe, más
a forgalombénító tüntetés. A rohamrendőrség több mint ezer tüntetőt vett őrizetbe, 22 év óta nem állítottak elő ennyi embert egy napon
... átívelő egyik hidat. Három tüntetőt őrizetbe vettek. A Fehér Ház közelében mintegy százan tüntettek, négyszáz tüntető pedig az esti

Világ

Számos ország aggódik az Irak elleni háború miatt

kormányfő kijelentette: nem tudja, milyen okból vette fel az Egyesült Államok Csehországot az őt támogató államok jegyzékébe, hiszen az
újjáépítésre összpontosítja erőit. Az első tüntetés a háború ellen már reggel kezdetét vette Ausztriában. A Bécs belvárosában található

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

Újraindítja a Fidesz a közpénzosztást az állítólagos civiljeinek

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

Megan Foxszal reklámozzák a Hell jegeskávéját

Megan Foxszal reklámozzák a Hell jegeskávéját

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Elon Musk szerint itt az idő, hogy az USA kilépjen a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint itt az idő, hogy az USA kilépjen a NATO-ból és az ENSZ-ből

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

A címlapról ajánljuk