Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

A Hetek pénzügyminiszterei elégedettek a fejlődéssel

A vezető ipar államok, a Hetek(G7) pénzügyminiszterei és jegybanki kormányzói szingapúri ülésükről kiadott kommüniké szerint
is kifogásolják: Brazília pénzügyminisztere szerint újabb formulát kellene ezen a téren kitalálni, szakítva azzal, hogy a kvóta "kiutalását"

Világ

Börtönlázadás van Romániában?

Meg nem erősített hírek szerint péntek este fellázadtak a nagybányai fegyház elitéltjei - adta hírül a Hír Televízió internetes oldalán

MTI Média

Milliárdokat kapott, mégsem archivált a köztévé

milliárd forintot kapott az anyagok felhasználási jogának átengedéséért, derült ki a Holub Katalin MTV-szóvivő az MTI-nek adott
"Tény, hogy a teljesítésnek az a formája, miszerint a bevétel ellentételezéséül szolgáló anyagokat digitális formában átadtuk volna a

Vélemény

Interjú Szilágyi Andorral, a Mansfeld rendezőjével

kiszabni, ezzel is nyomatékot adni az akkori törekvésnek, hogy 1956 forradalmárait köztörvényes bűnözőkként bélyegezzék
a „Világtalan szemtanú” című regényem megírására. Persze, 1985-ben egyetlen kiadó sem akadt, amelyik felvállalta volna. Később egy
... megjelent, és amikor a nyomdába adtam a kéziratot, egy nyomdász megsúgta: felismerte, kiről van szó: Mansfeld Péterről. Miközben „kinn”

MTI Gazdaság

Kevesen jelentkeznek ki az eva alól

Szeptember 11-ig 193-an jelentkeztek ki az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) hatálya alól - közölte az adóhivatal elnökhelyettes
volt mód, október 1-jei hatállyal, és a kijelentkezést ugyancsak szeptember 15-ig vissza is lehetett vonni. Juhász István, az Adó- és
... 10 százalékot fizetnek. Az adókulcs emelése mellett további változás, hogy az evát december 20-ig a várható éves adó összegére ki

MTI Itthon

Gyógyszerfüggők vagyunk, és sokszor járunk orvoshoz

tapasztalható átlaghoz képest nagyon magas arány - derül ki a TÁRKI összehasonlító
mint az európai országokban tapasztalható átlag (40 százalék). A 24 ország összehasonlításában Magyarország a harmadik helyet foglalja

MTI Itthon

Kövér László az ámokfutásról

Soha nem volt annyira szükség arra, hogy a központi hatalom ámokfutásával szemben valamiféle ellensúly, korlátozó erő jöjjön létre; erre
az országot és kifejezésre szeretnék juttatni, hogy térjen vissza a konszenzuskeresés lehetőségéhez. Vagy ha erre nem hajlandó, akkor

MTI Kult

Marianne Faithfullnak mellrákja van

A brit énekesnő lemondta világturnéját, amely a jövő hónapban kezdődött volna. A turné során december 12-én adott volna koncertet

MTI Karrier

Szlovákia és Csehország még nem döntött, munkaerőpiacáról

Szlovákia és Csehország még nem döntött arról, hogy megnyitja-e munkapiacát a bolgárok és románok előtt, azok uniós csatlakozását követően, de a két
azt írta: a gazdasági adatok puszta összehasonlítása is olyan félelmeket ébreszt egyebek mellett Nagy-Britanniában - csakúgy, mint a
... az egyébként jelenleg állna. Az utóbbi egy évben mért 100 ezer fős brit munkanélküli többlet harmadát azok az elbocsátott hazai munkavállalók

hvg.hu Gazdaság

Bagóért aranyat érő céget?

tulajdonrészét 15 millió forintért adja el az önkormányzat. Egyesek szerint bagóért adnak túl a nyereséges cégen, az
a részletes vagyonismertetés nélkül tárgyalta az ügyet, s az eladási ár indoklásaként a törzstőke 51 százalékos arányát, mintegy 2
... szóló 160 millió forintos bruttó bevételi tervét jóváhagyta, azaz jóval több bevételre számít, mint az eladási ár. Ráadásul – mint azt

hvg.hu Gazdaság

Pert vesztett az Auchan, nyert a véleményszabadság

forint nem vagyoni kártérítésre büntette a Levegő Munkacsoportot. A másodfokú ítélet helyt adott a véleményszabadságnak, s elutasította
megsértése miatt. Az elsőfokú ítélet helyt adott a keresetnek, s elégtételként a jogsértés tényét elismerő nyilatkozatra, illetve 1
... jogerősen elutasította. A bíróság igazat adott az alperesi érvelésnek, miszerint a cikk nem tényeket közölt, hanem véleménynyilvánítást

Gramofon

Az okvetetlenkedő ünneprontó

A Mahler Ünnepre időzítve adott hangversenyt az amszterdami Concertgebouw Zenekara, Mariss Jansons vezényletével. Mindezek fényében
Mariss Jansons A Mahler-tradíció nevében © Gramofon Rendkívüli örömre adott okot, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar tavaly
... gépzongora Mahler játékát reprodukálva szólaltatta meg az V. szimfónia nyitótételét, valamint a IV. szimfónia fináléját. Az Ünnepre időzítve
... a világon. Az előadás tökéletes volt, de sem karakteresnek, sem izgalmasnak, sem megrendítőnek nem nevezném. Úgy tűnt, hogy Mariss

hvg.hu Ingatlanmenedzser

Mennyibe kerül a lakás eladása?

Nincs kímélet, adózni kell, akár eladunk, akár vásárolunk ingatlant. Írásunk második részéből kiderül, mennyit tarthat meg az
összeg ugyanakkor nem minden esetben az eladási ár negyede: ha az eladás a tulajdonjog megszerzését követő hatodik évben
... már csak az eladási ár 90 százalékának negyede – magyarázta Stefkó Miklós, a Könyvelő-Centrum Kft. ügyvezetője. Innentől kezdve az
... 10 százalékkal csökken. Ennek megfelelően a hetedik évben például az eladási ár 80 százalékára vonatkozó adót kell befizetnünk, a 10-ik

MTI Gazdaság

S&P: a legnagyobb sztori Kína és India

Valamelyes lassulással továbbra is erőteljes marad a világgazdaság növekedése, áll a Standard & Poor's szerdán Londonban kiadott átfogó
..., amely szerint a globális növekedés zömét az eddig "udvariasan fejlődőnek nevezett", most már azonban - csoportszinten - tényleg erősen fejlődő
szerint a világgazdasági növekedés - vagyis a globálisan előállított bruttó többletérték - kétharmadát most már a fejlődő országok
.... Az Egyesült Államok 15 százalékot adott hozzá tavaly a világ GDP-többletéhez, de ez is elmarad a globális GDP-értékből az amerikai
... 21 százaléktól - áll a Standard & Poor's szerdai londoni elemzésében. Az euróövezet tavaly a világgazdaság össztermelésének 15 százalékát

MTI Itthon

Bárki belenézhet a Combino-szerződésbe

A Siemens Zrt. szerdán reggel szóban adott tájékoztatása szerint hozzá fog járulni a Combino villamosok szállítási szerződésének
a Fidesz fővárosi képviselője az egyik budapesti villamosmegállóban. "Néhány nap türelmi időt tudunk adni a főpolgármester úrnak"

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

A Magyarázat mindenre kapta a 13 év után újra kiosztott filmszemlefődíjat

A Magyarázat mindenre kapta a 13 év után újra kiosztott filmszemlefődíjat

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

Vádat emeltek egy magyar férfi ellen, aki zsoldosnak állt Ukrajnában, majd végezni akart a testvérével

Vádat emeltek egy magyar férfi ellen, aki zsoldosnak állt Ukrajnában, majd végezni akart a testvérével

Videókon mutogatja a brit kormány, hogyan viszik el a rendőrök az illegális bevándorlókat

Videókon mutogatja a brit kormány, hogyan viszik el a rendőrök az illegális bevándorlókat

Mahmúd Abbász leállította a kifizetéseket a merénylők hozzátartozóinak

Mahmúd Abbász leállította a kifizetéseket a merénylők hozzátartozóinak

Zelenszkij: Az Egyesült Államok nélkül nincsenek biztonsági garanciák

Zelenszkij: Az Egyesült Államok nélkül nincsenek biztonsági garanciák

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

Drágult a casco, de nem annyira, mint a szerelők rezsióradíja

Drágult a casco, de nem annyira, mint a szerelők rezsióradíja

A címlapról ajánljuk