Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Karrier

Munkanélküliség: öt és fél százalék

A munkaerőpiaci felmérés kezdete óta a legalacsonyabb, 5,5 százalékos munkanélküliségi rátát határozott meg tavaly szeptember-november
Burány arra hivatkozik, hogy ez tizenkét év óta a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta, s számottevően kedvezőbb, mint az Európai Unió 8,8
... is a foglalkoztatottság nulla százalékos növelése, a munkanélküliség stagnálása szerepel, tehát nem is számol a kormány számottevő
..., amely magasabb hozzáadott értéket képes termelni. Mert így nő a GDP. Hát így állunk az öt és fél százalékkal. Hallgatjuk a

Világ

Amerika: csökkenő munkanélküliség

Decemberben az elemzők által várt 5,9 százalék helyett 5,7 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya
is, mert azok legalább 130 ezres növekedést vártak. Novemberben a foglalkoztatottak száma 43 ezerrel nőtt, és a munkanélküliség 5,9
... volt. A decemberi 5,7 százalék 2002 októbere óta a legalacsonyabb. Az új foglalkoztatottak számának decemberi meglepően alacsony
... kamatdöntésekor minden bizonnyal változatlanul hagyja a történelmi mélységben, 1,00 százalékon levő irányadó kamatát. (MTI)

Karrier

A Matsushita is Kínába csoportosítja át gyártásának egy részét

s az elkövetkező három évben mintegy 40 százalékkal kívánja csökkenteni jelenleg 73 termelő és értékesítő érdekeltségének számát a
A Panasonic márkatermékeket gyártó Matsushita az elkövetkező három évben 40 százalék körüli mértékben kívánja csökkenteni jelenleg 73
... és értékesítő érdekeltségeinek számát a térségben. A konszern főként a kevésbé fejlett gyártási tevékenységeit telepíti át Kínába. A folyamat
... a félvezető-ágazat idei felfutása ellenére is 10,3 százalékkal esett vissza tavaly, november végéig. A Matsushita a 2007. márciusban

Karrier

A cégek 94 százaléka nyújt béren kívüli juttatást

A cégek 94 százaléka nyújt legalább egy fajta béren kívüli juttatást munkatársainak – állapította meg a Dimenzió Csoport megbízásából a
A felmérésből kiderült, hogy a legelterjedtebb juttatás az étkezés támogatása, a cégek 92 százaléka él ezzel a lehetőséggel, míg a
... leggyakoribb az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás vagy nyugdíjbiztosítás, amelyet a válaszadó vállalatok 50,3 százaléka nyújt

Karrier

Munkanélküliség: 5,5 százalék

A foglalkoztatottak száma 2003 szeptember-novemberben 3 millió 972 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 5,5 százalék volt, 0,4
A munkanélküliségi ráta augusztus és október között 5,6 százalék volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb a 2002 augusztus-októberinél
..., 2002 szeptember-novemberben a nemzetközi szinten összehasonlítható munkanélküliségi ráta 5,9 százalék volt, 0,4 százalékponttal
... év azonos időszakában. A munkaerőpiacon a vizsgált időszakban a munkavállalási korú népesség 65,2 százaléka jelent meg. A

Gazdaság

Csökkenő munkanélküliségi ráta

A foglalkoztatottak száma 2003 szeptember-novemberben 3 millió 972 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 5,5 százalék volt, 0,4
Az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adta közzé csütörtökön. A munkanélküliségi ráta augusztus és október között 5,6
...! A munkanélküliségi ráta decemberben növekszik A munkanélküliek 46,6 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett
... több az egy évvel korábban mértnél. A 15-24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 22 százalék, az e korcsoportba tartozók

Gazdaság

A vártnál nagyobb az államháztartás tavalyi hiánya

Az államháztartás 2003. évi hiánya 1.054,3 milliárd forint, a GDP 5,6 százaléka - közölte szerdán a Pénzügyminisztérium (PM). Londoni
A pénzügyi tárca vezetői korábban azt közölték, hogy az éves államháztartási hiány 974,2 milliárd forint lesz, a GDP 5,2 százaléka, az
... tervezett 832 milliárd forinttal (4,5 százalék) szemben. Decemberben az államháztartásban a vártnál kisebb, 76,6 milliárd
... bevételei december végéig az előirányzat 102 százalékára, kiadásai 104,4 százalékára teljesültek. Ralph Sueppel

Gazdaság

A Richter növelte részesedését a lengyel Polfában

A Polfa megvételével a Richter 2 százalékra növelte részesedését a lengyel gyógyszerpiacon, és ezzel bekerült a tíz legnagyobb piaci
A Richter Gedeon Rt. részesedése 63 százalékra emelkedett a GZF Polfában, miután a társaság megvásárolta a lengyel Kincstárügyi
... felajánlott 12 százalékos részvénycsomagot - közölte a Richter a Budapesti Értéktőzsde kedden. A Richter és a lengyel
... forint) vételárat. A magyar gyógyszergyár privatizációs tender nyerteseként szerzett 51 százalékos többségi tulajdont a GZF

Gazdaság

Változatlan maradt a jegybanki alapkamat

A Monetáris Tanács hétfői ülésén változatlanul hagyta az alapkamat 12,5 százalékos szintjét - közölte a Magyar Nemzeti Bank
is 12,5 százalék, az egynapos jegybanki betét kamatlába 11,5 százalék, míg a jegybanki alapkamat plusz 1 százalékpontot
... a jegybanki alapkamatot, ami előzőleg 9,5 százalék volt. Akkor a Monetáris Tanács döntését azzal indokolta, hogy az előző időszakban a

Világ

Szaakasvili elsöprő győzelme a grúziai elnökválasztáson

A szavazatok 95 százalékát besöprő fiatal politikus a korrupció okozta nagy államháztartási hiány megszüntetését nevezte a legfontosabb
százalékát szerezte meg. Korábban a választási bizottság azt közölte, hogy Szaakasvili a szavazatok 83 százalékát kapta

Itthon

Drágulás az új évben

Drágábbak lesznek január 1-jétől az élelmiszerek a kedvezményes általános forgalmi adókulcs 12-ről 15 százalékra emelése miatt
Az áfatörvény január 1-jei változása nyomán szinte valamennyi élelmiszer után 15 százalék áfát kell fizetni az eddigi 12
... nyomán "automatikusan" 3 százalékkal kerülhet majd többe a hús, a belsőség, a hal, akárcsak a tej, a cukor illetve a tejtermékek, a
... például januártól a liszt és az energia drágulása miatt 20 százalékos áremelést terveznek. A sertéshús ára viszont a túltermelés miatt

Világ

Szerbia: mégsem mond le a VMSZ elnöke

lemondását. Kasza azután kívánt lemondani, hogy az Együtt a toleranciáért nevű koalíció nem érte el a parlamentbe való jutáshoz szükséges öt

Gazdaság

Kína a világ 4. legnagyobb kereskedő nemzete

Kina külkereskedelme idén várhatóan meghaladja a 840 milliárd dollárt, 35 százalékkal múlja felül a tavalyi szintet, és ezzel Kína a
dollárt tesz ki, szemben a tavalyi 30,4 milliárd dollárral –jelentették be Pekingben. A kivitel 33 százalékkal növekszik az idén
... a külföldi beruházások elsőszámú célpontja volt. Az idén a kinai GDP várhatóan 8,5 százalékkal emelkedik. (MTI, Reuters)

Gazdaság

Elfogadták az EU jövő évi költségvetését

Az uniós kiadások a tagállamok összesített bruttó nemzeti jövedelmének mindössze 0,98 százalékát teszik ki. Egyes
Az Európai Parlament csütörtöki határozata 99,7 milliárd eurós jövő évi kiadással számol, ami összegszerűen 2,28 százalékkal nagyobb

Gazdaság

Több mint 50 százalékkal nőtt a bankszektor eredménye

A bankszektor összesített, adózás előtti eredménye az idei első háromnegyed évben 53,6 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz
tovább javult, a tőkejövedelmezőség 25,76 százalékot ért el. Szepesi hangsúlyozta, hogy a negyedik negyedévben az állampapírok
..., mint korábban. A bankszektor mérlegfőösszege szeptember végén elérte a 11.884 milliárd forintot, ami 16,6 százalékkal
... a tavaly év végi 109,2 százalékról 90,2 százalékra csökkent. Szepesi ismertette, hogy a lakossági hitelezés

Gazdaság

Az első tíz hónapban 10,9 százalékkal nőttek a reálkeresetek

Idén január és október között a havi bruttó átlagkereset 12,9 százalékkal, a nettó átlagkereset pedig 15,9 százalékkal
szeptemberben a reálkereset - a fogyasztóiár-index 4,5 százalékos növekedése mellett - 10,9 százalékkal haladta meg az egy
... nominális átlagkereset 13,5, a nettó átlagkereset 17,0 százalékkal, a reálkereset - 4,4 százalékos fogyasztóiár-index
... százalékkal emelkedett egy év alatt. Tavaly január-októberben a bruttó nominális átlagkereset 18,4 százalékkal, a nettó

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

Már kopogtat egy új vírus Kínából, de még a Covid eredetét sem ismerjük

Már kopogtat egy új vírus Kínából, de még a Covid eredetét sem ismerjük

Magyar Péter szerint "rogáni mese", hogy a moldáv embercsempész testvére okozta volna a balesetet

Magyar Péter szerint "rogáni mese", hogy a moldáv embercsempész testvére okozta volna a balesetet

Áprilistól a román állampolgároknak sem kell vízum az Egyesült Államokba

Áprilistól a román állampolgároknak sem kell vízum az Egyesült Államokba

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Zuckerberg arra kéri Trumpot, intézze el, hogy az EU ne büntesse a szabálytalan techcégeket

Zuckerberg arra kéri Trumpot, intézze el, hogy az EU ne büntesse a szabálytalan techcégeket

Betonoszlop bánta egy ittas sofőr elszántságát Egernél – videó

Betonoszlop bánta egy ittas sofőr elszántságát Egernél – videó

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

A címlapról ajánljuk