Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#4ig Nyrt.

Gergely Zsófia Itthon

„Elakadt” – itt a belső levél, amelyben a 4iG a T-Systems-ügylet bedőlését magyarázza

A T-Systems Magyarország átvilágítását követően a tárgyalások elakadtak” – ezzel magyarázta a 4iG bizalmas, a munkatársaknak szánt belső levelében, miért álltak el a maguknál jóval nagyobb cég felvásárlásától. Vagyis a birtokunkba került körlevélben mintha a saját embereiknek az „elakadást” azzal magyaráznák, hogy a T-Systems oldalán merült volna fel valamilyen nem várt körülmény, bár a valódi okot házon belül sem árulták el.

MTI / hvg.hu Vállalkozás

Wifit épít 1,37 milliárdért a 4iG

Az informatikai társaságnak a T-Systems felvásárlása nem jött össze, de az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közbeszerzésén már nyerni tudott.

Kovács Gábor Vállalkozás

A 4iG rástartolt a jegybanki milliárdokra

Vállalati kötvényeket bocsáthat ki és tőkét emelhet a 4iG Nyrt. a cég közgyűlésének döntése szerint. Azt már korábban bejelentették, hogy részt kívánnak venni a jegybank vállalatikötvény-programjában, ezekre a lépésekre minden bizonnyal a T-Systems felvásárlásához van szükség. Személyi változásokról döntöttek, Tiborcz Istvánnal is jó kapcsolatban álló ember került a felügyelőbizottságba.

Kovács Gábor Gazdaság

Az ügyészség is vett Microsoft-szoftvert a botrány éveiben

Nem csak a rendőrség, az ügyészség is érintett a Microsoft-botrányban, 2013-2014-ben 237 millióért vásároltak szoftverlicenceket. Sőt az Igazságügyi Minisztérium is, bár sokkal kisebb összegben. E két év öt legnagyobb beszerzése közül háromról jelentettek szabálytalanságokat az amerikai hatóságok a beszerzések teljes listája alapján, amelyet a KEF adott ki a hvg.hu-nak.

Kovács Gábor Gazdaság

A Mészáros-közeli 4iG a Matolcsy-féle MNB programjára játszik a T-Systems felvásárlásához

Vállalati kötvényeket akar kibocsátani a Mészáros Lőrinc holdudvarához tartozó 4iG, részben ebből fedezhetik a T-Systems megvásárlását. A kötvényekből 20 milliárdot a jegybank vásárolhat fel kötvényvásárlási programja keretében. A vételár maradékát részvénykibocsátásból és részvényátruházással fedezhetik.

1
9 10 11 12 13 14 15
Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

„Ez szerepelni fog a történelemkönyvekben” – reagált az amerikai katonai segélyek felfüggesztésére egy ukrán képviselő, aki Nobel-békedíjra jelölte Donald Trumpot

„Ez szerepelni fog a történelemkönyvekben” – reagált az amerikai katonai segélyek felfüggesztésére egy ukrán képviselő, aki Nobel-békedíjra jelölte Donald Trumpot

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Autófosztogató bandát kaptak el Győrben, 17 és 18 éves is van köztük

Autófosztogató bandát kaptak el Győrben, 17 és 18 éves is van köztük

Szolgál és véd: megnéztük a villogós-szirénás legújabb Tesla Cybertruckot

Szolgál és véd: megnéztük a villogós-szirénás legújabb Tesla Cybertruckot

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

A címlapról ajánljuk