Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE)

hvg.hu Kult

Nagy Ervin: Szégyen, gyalázat, ami itt történt

A színész az SZFE Vas utcai épülete, a most elbúcsúztatott Ódry Színpad elől posztolt. Szinetár Dóra szerint az SZFE-n lobotómiát hajtanak végre. Alföldi Róbert is posztolt a szimbolikus temetésről.

Kovács Bálint hvg360

Koltai Lajos és az SZFE: A művész, aki elfelejtette saját zseniális filmje tanulságát

Magyarország egyik legtehetségesebb, Oscar-jelölt operatőre, Koltai Lajos életének főműve az Oscar-díjas Mephisto: egy film a művészről, aki a jutalomért cserébe hajlandó együttműködni az embertelen hatalommal. És a film bukott művésze szinte szóról szóra ugyanazt ismételgeti, amit az SZFE-n feladatot vállaló Koltai Lajos is mond.

Kovács Bálint Kult

„Felvételizem az SZFE-re, de csak hogy tudjam, mire fogok nemet mondani”

Hogyan érinti a modellváltás azokat, akik évek óta szerettek volna bejutni a Színház- és Filmművészeti Egyetemre? Van, aki inkább letesz a vágyáról, hogy így tiltakozzon, van, aki emiatt hagyja el az országot, de olyan is, aki azt gondolja, így legalább több esélye lesz bejutni. Tizennégy felvételizővel beszélgettünk, akikben csak egy a közös: mind dühösek vagy szomorúak.

hvg.hu Kult

Pálfi György: Nem is értem, hogy lehet ilyen naiv a hatalom

A rendező szerint el lehet venni a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületeit és jogait is hatalmi machinációkkal, de a szellemiségét nem lehet elnyomni, mert eszméket nem lehet elfojtani. Pálfi György úgy véli, ma független, nem a Fidesz szekerét toló alkotóként még annyira sem lehet filmet készíteni, mint a Vajna-időszakban.

Kovács Bálint Kult

Bodolay Géza, az SZFE intézetvezetője: „Semmiféle politikához nem volt és nem lesz közöm”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem új rektorhelyettese kérte fel a Színházi Intézet vezetésére Bodolay Géza rendezőt, aki a hvg.hu-nak adott interjújában azt mondja: sem az eddigi, sem a jövőbeli oktatókról nem hiszi, hogy politikai aktivisták lennének, szomorú lenne, ha egy részükről ez derülne ki. Az egyetemnek viszont nem ártana az „ideológiai többirányúság”. Interjú.

1
4 5 6 7 8
25
Mélygarázsból került volna az utcára Nagy Márton? Kiderült, honnan fúj a szél a furcsa közlemény körül

Mélygarázsból került volna az utcára Nagy Márton? Kiderült, honnan fúj a szél a furcsa közlemény körül

Orbán megkérdezi a magyarok véleményét Ukrajna uniós tagságáról

Orbán megkérdezi a magyarok véleményét Ukrajna uniós tagságáról

Farkas Zoltán: Kutyaharapást szőrével

Farkas Zoltán: Kutyaharapást szőrével

Büntetőfékezgetésbe kezdett a városi busz előtt a megsértődött BMW-s – videó

Büntetőfékezgetésbe kezdett a városi busz előtt a megsértődött BMW-s – videó

Jól reagál a kezelésre Ferenc pápa, az állapota lassan, de javul

Jól reagál a kezelésre Ferenc pápa, az állapota lassan, de javul

73 millió forint közpénzből tartották meg a Hunyadi díszbemutatóját

73 millió forint közpénzből tartották meg a Hunyadi díszbemutatóját

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Megbírságolta az MNB Tiborcz István bankját

Megbírságolta az MNB Tiborcz István bankját

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

A címlapról ajánljuk