Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#jogállamiság

EUrologus EUrologus

Bóka János a meghallgatás után: A kormány nem tudja visszavonni az „átláthatósági” törvényt, mert nem ők terjesztették be

Az európai ügyek minisztere szerint politikai hisztériakeltés és nyomásgyakorlás, hogy ismét az uniós tagállamok napirendjén szerepelt a magyar jogállamiság ügye, különös tekintettel a gyülekezési törvény módosítására és a poloskatörvényre. Bóka János szerint hiába kéri az Európai Bizottság a kormánytól az „átláthatósági” törvénytervezet visszavonását, az egyéni képviselői indítványra, nem pedig kormányjavaslatra került a parlament elé. A magyar kormány egy vétóval koronázta meg a mai napot.

EUrologus EUrologus

„Gyakorlati szükségszerűség” – levelet küldött az „átláthatósági” törvény miatt két fideszes politikus az Európai Parlament képviselőinek

Brüsszelben szerdán és csütörtökön plenáris ülést tart az Európai Parlament, és a nagy pártok azt javasolják, hogy vegyék napirendre a magyar átláthatósági törvény ügyét. Bár az erről szóló döntést csak a plenáris ülés kezdetén, délután háromkor hozza meg az EP, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetése valamennyi képviselőnek levelet küldött, amelyben a törvény mellett érveltek.

Arató László (EUrologus) EUrologus

Nem tudta megfúrni, így végül elfogadott egy uniós nyilatkozatot a kormány, amiben az is szerepel, hogy a jogállamiság miatt elvehetnek pénzeket tőlünk

A magyar kormány nem tudta megvétózni az uniós kohéziós politika jövőjéről szóló dokumentumot, ezért Navracsics Tibor megszavazta, de egy külön nyilatkozatban ellenvéleményüket hangsúlyozták. A probléma az, hogy könnyebb lesz uniós forrásokat megvonni a jogállamiságot megsértő tagállamoktól.

Arató László (EUrologus) EUrologus

Brüsszel szerint az EU Alapjogi Chartáját sértheti a Pride betiltása

Egy európai parlamenti képviselő biztosan részt vesz a budapesti Pride-on: egy holland zöldpárti politikus jelezte, hogy június 28-ra már van programja. Közben az Európai Bizottság hivatalból elkezdte vizsgálni a jogszabályt, amelynek vége egy kötelezettségszegési eljárás, akár bírósági per lehet.

Arató László (EUrologus) hvg360

Orbán tényleg bejelentette a jogállamiság helyreállítását és a korrupció megszüntetését? Csak a kezét figyeljék!

Égetően hiányoznak a magyar költségvetésből a blokkolt uniós források. Többéves problémáról beszélünk, amelynek megoldása a kormány kezében van. Ha Orbán Viktor hétvégi szavait szó szerint értelmezzük, akkor a kormány elkötelezett a jogállamisági hibák orvoslására. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy nem azt kell nézni, amit a miniszterelnök mond, hanem amit tesz. És így már nem olyan rózsás a helyzet.

Arató László (EUrologus) EUrologus

Nem áll jól az Erasmus+ szénája Brüsszelben

Pjotr Serafin költségvetésért és csalás elleni harcért felelős biztos azt mondta, hogy a magyarok olyan jogszabályt nyújtotta be, amelyről tudniuk kellett, hogy nem felel meg az elvárásoknak. Az Európai Bizottság azon dolgozik, hogyan lehetne megkerülni a kormányt az EU-s pénzek utalásánál.

1 2 3 4 5 6 7
29
A Kúriához fordul négy kirúgott kölcseys tanár, miután másodfokon elvesztették a perüket

A Kúriához fordul négy kirúgott kölcseys tanár, miután másodfokon elvesztették a perüket

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Ryan Phillippe meleg kamaszt játszott, félt a szereptől

Ryan Phillippe meleg kamaszt játszott, félt a szereptől

Exkluzív funkciókat kap a Google Fotók, könnyebben szerkesztheti a képeit

Exkluzív funkciókat kap a Google Fotók, könnyebben szerkesztheti a képeit

A pestszentlőrinciek a leghűségesebbek a kerületükhöz, a Várból mennek el a legtöbben

A pestszentlőrinciek a leghűségesebbek a kerületükhöz, a Várból mennek el a legtöbben

Már a giliszták is tele vannak mikroműanyaggal, és ez óriási bajt jelez

Már a giliszták is tele vannak mikroműanyaggal, és ez óriási bajt jelez

Pert nyert az Átlátszó az utazási adatok kiadásáért, azóta csak honvédségi géppel repül Szijjártó

Pert nyert az Átlátszó az utazási adatok kiadásáért, azóta csak honvédségi géppel repül Szijjártó

Támadás indult az Asus wifi routerei ellen, Magyarországon népszerű típusok is érintettek

Támadás indult az Asus wifi routerei ellen, Magyarországon népszerű típusok is érintettek

Lemondott Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója

Lemondott Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója

A címlapról ajánljuk