Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tűntetés

HVG Itthon

„Kipeckelt szemmel nézni a Megafont” – több tízezren tiltakoztak a Lex Putyin ellen a Kossuth téren (tüntetés percről percre)

Civil szervezetek és influenszerek hívására demonstráltak a Kossuth téren az „átláthatósági törvény” tervezete ellen. A demonstráció kezdetén mintegy ezren lehettek a téren, fokozott rendőri jelenlét mellett. A tömeg aztán nagyon besűrűsödött. Felszólalt többek között Osváth Zsolt, Mérő Vera, Hodász András, Lengyel Tamás és Pankotai Lili.

hvg.hu Itthon

Ismét tüntetett a Ferenciek terén Hadházy Ákos, majd a tömeggel a Külügyminisztériumhoz vonult, és volt, akivel még a Honvédelmi Minisztériumhoz is átgyalogolt

Kedden ismét többen gyűltek össze a Ferenciek terén, hogy a gyülekezési jog korlátozása és az arcfelismerő rendszerek alkalmazása ellen tiltakozzanak. A hivatalos rész után a Bem József térre vonultak, Hadházy Ákos itt is tartott egy rövid beszédet, majd többen átmentek egy újabb helyszínre.

1 2 3 4 5 6 7
257
Két áldozat, több száz letartóztatott: elvadult a PSG győzelmének ünneplése Franciaországban

Két áldozat, több száz letartóztatott: elvadult a PSG győzelmének ünneplése Franciaországban

A kormány államadósság-trükkje tovább növelte az MNB brutális veszteségét

A kormány államadósság-trükkje tovább növelte az MNB brutális veszteségét

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Remekül él Szíjj László az állami útépítésekből, 5 milliárdos osztalék lett a jutalma tavaly

Remekül él Szíjj László az állami útépítésekből, 5 milliárdos osztalék lett a jutalma tavaly

A legnagyobb tragédiából merített erőt élete sikeréhez Luis Enrique

A legnagyobb tragédiából merített erőt élete sikeréhez Luis Enrique

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Az új vezérigazgató magyarázza a hibát, amiért a régi távozott: nem értette meg a cég, hogyan működik a való világ

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

Ma hat városban tüntettek az üldözési törvény ellen, és folytatódnak a demonstrációk

Ma hat városban tüntettek az üldözési törvény ellen, és folytatódnak a demonstrációk

A címlapról ajánljuk