Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Gátat szaggat a Temes Romániában

Árad a romániai folyók zöme, a Temes több helyen is átszakította a gátat, Nándorhegynél pedig helikopterrel kellett kimenteni embereket
Áradnak a folyók az elmúlt napok esőzései nyomán majdnem egész Romániában. A Bánságban a legsúlyosabb a helyzet, ahol pénteken

Sztojcsev Iván Gazdaság

Hogy kerül a pisztoly és egy köteg pénz az alvó bolgár miniszterelnök mellé?

vádolja azzal, hogy éjszaka drónnal fényképez be az ablakán. A kormányt az ellenzéke mellett a szervezett bűnözés is szeretné
is tovább ment: megvádolta a hozzá közel lakó köztársasági elnököt, hogy éjszakánként drónnal röpköd a háza felett. Ezen a
... is, a friss konvergenciajelentés szerint már csak két év ERM-II-tagság kell, miközben kicsit lejjebb viszik az inflációt, és

Kovács Gábor hvg360

Ha így folytatjuk, a kormány kénytelen lesz elengedni a rezsicsökkentést

A járulékos költségek emelkedése miatt előbb-utóbb nőhet a gázszámla, a lakosság hatósági áras befizetései ugyanis 2019-ben már nem
tárolás, elosztás díja) között kell keresni, ezek ugyanis változnak, miközben a családok fix árat fizetnek. Magyarán nem
... az energiahordozónak az ára, hanem a járulékos költségek emelkedése nyomja felfelé az összköltséget. Természetesen az importár sem
..., hogy az orosz Gazprom mennyit kér a magyar felhasználásra eladott gázért. A piaci árak – hiszen csak a lakosság veszi fix, hatósági

hvg.hu Tech

"Az nem létezik" – mondta a PlayStation 5 lehetséges árára az Xbox egykori marketingese

Albert Panello, az Xbox egykori marketingvezetője a Twitteren osztotta meg, mit gondol a PlayStation 5 pletykált
az áráról továbbra sem lehet tudni semmit. Egyetlen támpontként egy kiszivárgott információ szolgál , amely szerint 600 fontba
... ára legfeljebb 499 dollár, vagyis körülbelül 154 ezer forint lehet. Bár pontos információval nyilvánvalóan ő sem

HVG Könyvek HVG Könyvek

Hogyan altassunk el egy kisbabát?

az altatási stratégiájukkal kapcsolatban, különösen, ha úgy érzik, megtalálták a megfelelően működő módszert, és erre valaki azt mondja: a síró
a magány és visszautasítottság érzetével társul. Az alvásidő a kisbaba életének felét teszi ki. Ha azt szokja meg, hogy éjszaka
... szokásaink, amíg ezt az időt rászánjuk az éjszakai jelenlétre, de ez így van rendjén. Senki ne ostorozza magát, ha megpróbálkozott az
... igyekszik elérni, hogy csendben maradjon éjszaka ahelyett, hogy lehetővé tenné neki, hogy a maga ütemében válhasson le a szülőről. A

Kiricsi Gábor hvg360

Olaszország üzeni: most csak a tiéd lehet Michelangelo

az útra, épp ez jelenti az előnyt. Ahol korábban nem lehetett meglenni a többi turistától, ott most nyugalom vár. De mik az árak, és
Mindezek nyomán a napágybérlet díja és a strandbelépő ára 5-20 százalékkal is emelkedhet az olasz tengerparton. Az biztos, hogy az
... aztán hazatérni csak kéthetes karantén árán tudnak. Sok, elsősorban külföldiekre építő szállodában a vendégek nyár végére, vagy kora
... Egy korsó sör éttermi ára: 1600 Új fertőzött az elmúlt 4 hétben: 12 894 Az új fertőzöttek számának alakulása az előző 4 héthez

HVG hvg360

Tengert szeretne látni a nyáron? Erre számítson, ha elmerészkedne az Adriáig

sem kellett. Mindenhol nagyon várják a turistákat, az alábbiakban Szlovéniától Albániáig az Adria menti országokban vesszük sorba az
a postán és a benzinkutakon kötelező maszkot és kesztyűt viselni. Június végéig biztosan zárva lesznek az éjszakai klubok, a színházak
... Egy korsó sör éttermi ára: 700 Új fertőzött az elmúlt 4 hétben: 34 Az új fertőzöttek számának alakulása az előző 4 héthez képest
... Benzin és útdíj oda-vissza: 54 ezer Négyfős családnak egy olcsóbb opatijai szállás az első teljes augusztusi hétre: 230 ezer Egy korsó sör

HVG HVG Hetilap

Áprilisi esés, középtávú szárnyalás

idényáras cikkeké csaknem az ötödével lódult meg. Az üzemanyagok ára viszont 22 százalékkal esett. A fogyasztói árak
... szolgáltatásoké és a vendéglátásé. A valósághoz közelebb áll a nem feldolgozott élelmiszerek, a járműüzemanyagok és a hatósági áras

HVG HVG Hetilap

Belpolitikai játszmák

ki. Corlatean nemzetellenes cselekedetnek nevezte a törvény kihirdetésének megtagadását, és közölte: Iohannis komoly politikai árat

1
191 192 193 194 195
899
Több mint 100 autó csapódott egymásnak egy kínai hídon

Több mint 100 autó csapódott egymásnak egy kínai hídon

Meghalt a Csepel kemping bringák atyja

Meghalt a Csepel kemping bringák atyja

Reagált az Allegro a GVH vádjaira

Reagált az Allegro a GVH vádjaira

Embereket tisztító mosógépet talált ki egy japán vállalat: bele kell ülni, aztán indulhat a program

Embereket tisztító mosógépet talált ki egy japán vállalat: bele kell ülni, aztán indulhat a program

Kiderült, miért táncolt a Super Bowl félidei show-jában Serena Williams – videó

Kiderült, miért táncolt a Super Bowl félidei show-jában Serena Williams – videó

„Bárcsak maradna a katolikus egyháznál, és rendbe tenné azt” – visszaszólt a pápának Trump határügyi biztosa

„Bárcsak maradna a katolikus egyháznál, és rendbe tenné azt” – visszaszólt a pápának Trump határügyi biztosa

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

„Nem vagyok kannibál” – bizonygatja Armie Hammer

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Vádat emeltek egy magyar férfi ellen, aki zsoldosnak állt Ukrajnában, majd végezni akart a testvérével

Vádat emeltek egy magyar férfi ellen, aki zsoldosnak állt Ukrajnában, majd végezni akart a testvérével

A címlapról ajánljuk