Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Félmilliárdos csalással gyanúsítják az Ybl Bank csődbe vivőjét

közokirat-hamisítással, pénzmosással és több rendbeli magánokirat-hamisítással gyanúsítja a nyomozó hatóság – tudta meg a hvg.hu. O. Nagy Imre
illetve az áru egy része annyira károsodott, hogy azért alig kaptak volna valamit a gyanúsítottak. Ezzel a módszerrel viszont a
... meg is kaptak. Ebből a 140 millió forintból „vásárolták meg” a már említett brazil faajtók és parketták egy részét, amelynek
... egyelőre nem kíván nyilatkozni. Csak akkor tesz bármilyen észrevételt, miután megkapta a nyomozati anyagokat - közölte a hvg.hu-val

hvg.hu Gazdaság

Erdei Tamás: a hazai hitelintézetek helyzete 2-3 év alatt konszolidálódhat

nem lehet vitatni – mondta Erdei Tamás. A Magyar Bankszövetség elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában kifejtette: két-három éves
nem lehet vitatni – mondta Erdei Tamás a Világgazdaságnak adott interjújában . A Magyar Bankszövetség régi-új elnöke ugyanakkor
... – jegyezte meg a szakember. Ennek tükrében két-három éves távlatban lehet arra számítani, hogy a hazai hitelintézetek szempontjából

hvg.hu Plázs

Éleslátás: mit együnk?

Korábban igen kevés tudományos eredményt olvashattunk a táplálkozás és a szembetegségek kapcsolatáról, ma már birtokában lehetünk néhány

hvg.hu Gasztro

Minden, amit a sörről tudni kell

A német Bild újságírói összegyűjtötték mindazon indokokat, amelyek alátámasztják, hogy a sörfogyasztás egészséges. Meglehet, jótékony
úgy, hogy korlátozzák az erjesztésben az alkoholképződést, vagy pedig úgy, hogy kihajtják az alkoholt a sörből. Az első esetben az élesztőt az
... ki, amelyek a sör kellemes ízét adnák. Míg a malátából származó nemkívánatos komponenseket nem lehet eltávolítani. Ha mindehhez
... Vállalat gyógytápsörét, amely természetesen a Nektár nevet kapta. A német Nährbier mintájára főzött sör karrierje a múlt század

hvg.hu Itthon

Kiszámíthatatlan lesz a vonatközlekedés

meg a munkabeszüntetést; kiszámíthatatlan vontközlekedésre lehet számítani. Több Volán-társaság mentesítő járatokat indít és elfogadja
Az üzemkezdet időpontja területenként eltérő, 0 és 6 óra között lehet, e szerint a határozatlan ideig tartó, úgynevezett gördülő
...-tól elektronikusan megkapták a jövő évi menetrend tervezetet, amelyhez mellékelték a felszámolandó vonalakat is, e szerint 30 vonalon
... szolgálattevőket, váltókezelőket, kocsirendezőket érint a leépítés, de MÁV-csoportszinten ez akár tízezer is lehet. Hónig Péter

hvg.hu Itthon

Répássy: még idén időközi választást lehetne kiírni Budapesten

Még ebben évben új önkormányzati választást lehetne kiírni Budapesten, ha az Országgyűlés rendkívüli eljárás keretében már hétfőn
feloszlathatná magát a közgyűlés és még ebben az évben új választást lehetne kiírni. Tarlós István, a Fidesz főváros frakcióvezetője
... be: a Fidesz azt kezdeményezi, hogy minden képviselő mondjon le a Fővárosi Közgyűlésben, hogy minél előbb új választást lehessen

hvg.hu Itthon

Időközi választás négy településen

képviselőket, Parasznyán és Somogygesztiben pedig polgármestert választanak; szavazni reggel hat és este hét óra között
a választók több mint negyede részt vesz, és az a jelölt győz, aki több érvényes szavazatot kap. Ha a részvételi arány nem éri el a 25
... évében pedig nem lehet időközi választást tartani. Az október 4-én tartott első forduló érvényességéhez több mint 50 százalékos
... eggyel is több szavazatot kap vetélytársainál. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Parasznyán amiatt tartanak időközi

hvg.hu Gazdaság

Többé nem lehet arannyal kereskedni a pesti tőzsdén

Utoljára lehetett aranyra üzletet kötni pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) áruszekciójában, miután a BÉT egy héttel korábban a
kiderült, hogy nincs - fejtette ki a tőzsde vezérigazgatója.  Hozzátette, hogy certifikátokkal tökéletesen ki lehet váltani ennek a
... a kereskedését.  A certifikát olyan értékpapír, amelynek adásvételével mögöttes termékre, például indexre, olajra vagy akár aranyra is

hvg.hu Itthon

Többmilliós büntetés kapott Oszkó Péter az építkezés miatt

A pénzügyminiszter a jogtalan építkezés miatt többmilliós pénzbüntetést kapott az önkormányzattól - írja a Magyar Nemzet szombati
A pénzügyminiszter a jogtalan építkezés miatt többmilliós pénzbüntetést kapott az önkormányzattól - tudta meg a napilap a helyszínen
..., és megvizsgálta a törvénytelen építkezést. A miniszter a napokban kézhez kapta a többmilliós bírság megfizetéséről szóló határozatot

hvg.hu Gazdaság

Kocsis: a BKV anyagi helyzetét csak spórolással nem lehet megoldani

A BKV vezérigazgatója szerint a cég anyagi helyzetét csak spórolással nem lehet megoldani, mert a fő probléma az alulfinanszírozottság
költségből reálisan mintegy 25 milliárd forint esetében lehet a menedzsmentnek mozgástere. Hozzátette, hogy a holdingszerű struktúrával
... forintot lehetne évente megspórolni. Mint mondta, ebből is látszik, hogy a BKV működése kapcsán tapasztalható évi 20-30 milliárdos
..., hozzátéve: ezen eredmények tükrében arra számítanak, hogy meg fogják kapni a garanciát. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a 30 milliárd

hvg.hu Gazdaság

A BÉT kereskedési rendszerének cseréjét a versenyképesség indokolja

kereskedését hosszú távon a hazai piacon lehessen tartani - nyilatkozta Mohai György, a tőzsde
A vezérigazgató hangsúlyozta: a folyamatot a tőzsde úgy akarja véghez vinni, hogy az egy piaci konszenzuson alapuló döntés lehessen
... rendszerrel hosszú távon nem lehet versenyképesnek maradni a jelenlegi felgyorsult fejlődésben, ami a tőkepiacokon is tapasztalható. A
... csak egy nagyobb rendszerhez való csatlakozás lehet, amit nálunk nagyobb tőzsdék is felismertek, például Milánó vagy akár a Euronext

hvg.hu Itthon

Véget vetne a megélhetési lopásnak a kormány

A húszezer forint alatti szabálysértésekkel szembeni hatékonyabb fellépés lehet január 1-től. Az MSZP nem akarja, hogy az emberek
már nemcsak a kerületi jegyzőt lehet értesíteni, hanem az illetékes rendőrséget is, aki nyomozást indíthat az ügyben. A javaslatról a
... az elkövető megtalálására. Ilyen lehet például egy ház vagy egy gépkocsi átkutatása, nyomok rögzítése. A jegyzőket a rendőrség mellett
... is gondoskodik majd a jogszabály, hogy a sértettek kártérítést kapjanak, vagyis kötelezik majd az elkövetőt arra, hogy a megállapított

hvg.hu Gazdaság

Új tulajdonosa lehet a diósgyőri kohászatnak

Új tulajdonosa lehet a diósgyőri kohászatnak, a DAM-vagyon értékesítésére kiírt pályázatra két társaság adott be ajánlatot, a legjobb
Azt egyelőre nem közölte a felszámoló, hogy ki lehet a DAM-vagyon potenciális vevője. Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy a

hvg.hu Sport

Overdose gyógyul, már sétálhat

Overdose, a magyar csodaló állapota várakozáson felül javul, így a három hónapos állást követően elkezdhette a sétákat, s a jövő évi versenyszezonra
és fokozatosan lehet emelni a sétaidejét, s ha minden a tervek szerint alakul, valamikor novemberben hazatérhet Alagra.      Mikóczy
... jelenlegi állapota egyértelművé teszi, hogy ha megkapja a szükséges időt, és nem jön közbe semmilyen hátráltató körülmény, jövő

hvg.hu Karrier

Keresztféléves képzések: több mint ezer lehetőség

16-ig lehet a kérelmeket benyújtani - közölte az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit
az alapszakokon. A képzésekre korlátlan számú jelentkezést lehet rangsorolva megjelölni.     Idén 92 felsőoktatási intézmény és kar
... szakokra általában államilag támogatott és költségtérítéses formában is lehet jelentkezni.     Az Oktatási Hivatal és a felsőoktatási

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

A nagy ugrás éve volt a tavalyi a NER egyik kedvenc ingatlanfejlesztőjének

A nagy ugrás éve volt a tavalyi a NER egyik kedvenc ingatlanfejlesztőjének

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

A címlapról ajánljuk