Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Kutatók sürgetik a monetáris és a fiskális politika összhangját

gazdaságpolitikai konzultatív kutatói tanácsának résztvevői. Az elemzők szerint a magyar gazdaság nemzetközi környezete egyértelműen
arra kérte Járai Zsigmondot, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy mondjon le posztjáról. Széles Gábor, az MGYOSZ elnöke azzal indokolta
... egyértelműen kedvezőtlennek ítélték a magyar gazdaság nemzetközi környezetét. Úgy vélik, Magyarország legnagyobb piacain dekonjunktúra
... a magyar gazdaság versenyképessége nem javul, egyes területeken romlik. A kutatók szerint a vállalati beruházások terén egyelőre nem

hvg.hu non-base

Szlovák önkormányzati választások: az MKP a harmadik

választásokon, ahol a Magyar Koalíció Pártja (MKP) eddigi jó pozícióit megőrizve, 224 polgármesteri széket önállóan szerzett meg
A nyolcszázalékos eredményével harmadik helyen végzett Magyar Koalíció Pártja néhány helyen a jövőben ugyan nem állíthat
... nem a túlzott önbizalom győzött volna az észérvek felett” - utalt Bugár azokra a magyar nemzetiségű jelöltekre, akik függetlenként

Itthon

Az egyház, az állam és a finanszírozás

a katolikus és a református járna jól, az összes többinek kevesebb pénz jutna. A Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) az erről
szerint ennek elhagyása esetén azért történne alkotmánysértés, mert, mint Veres András, az MKPK titkára a sajtónak elmondta, a Szentszék és a
... közötti megállapodás rendelkezik az állami pénzeknek az egyházak között a népszámlálási adatok arányában történő szétosztásáról, s tartalma a
.... törvény 153. paragrafusának) az elhagyását tekintené tehát alkotmányellenesnek, amelyben egy 2001-ben alakult magyar-vatikáni vegyes

hvg.hu non-base

Nincs MTV-elnökjelölt, új pályázatot írnak ki

Január végén új elnöki pályázatot ír ki a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége, miután a grémium csütörtöki ülésén
Egyetlen szavazat hiányzott ahhoz, hogy Baló György legyen a Magyar Televízió Rt. elnökjelöltje. Balót a harmadik, utolsó szavazási
... sikertelensége miatt kollektíve mondjon le; az MTI úgy tudja, ezt a megoldást a felszólaló érintettek kivétel nélkül elutasították. A
... posztjára, ám a társadalmi kurátorokkal kibővített, úgynevezett nagykuratórium leszavazta őt. A Magyar Televízió Rt. újabb elnöki

Kult

Zenéjét szerezte: a rádió

Régóta tartó polémia: miért nem játszanak igényes, magyar könnyűzenét az országos rádiók? A képlet a lemezkiadók szempontjából egyszerű
zenés tévé azzal küldte vissza  egy magyar énekesnő klipjét, hogy az előadó túl idős, a célközönség csak a fiatal előadókra kíváncsi
..., vagy az ötlettel, de inkább az utóbbival: egy átlagos magyar klip alig pár százezres büdzséjéből legfeljebb jó ötletre futja. A

hvg.hu non-base

Orbán: nem módosítható a Szentszékkel kötött szerződés

a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között létrejött nemzetközi szerződés részét képezik, megváltoztatásuk csak mindkét fél
emlékeztetőnek tekinti, azaz nem tartja hivatalos módosításnak azt a dokumentumot, amelyet a Magyar Köztársaság és az Apostoli
... nem dönt másként - jövő januárban lép életbe. Az egyházfinanszírozás tervezett változásával kapcsolatban a Magyar Katolikus Püspöki

hvg.hu non-base

Végelszámolják a Defendet

A Defend Security Kft. kedden megtartott taggyűlésén a cég állami tulajdonosai - az MFB és a Magyar Posta - a társaság veszteséges
A 60 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. és a 22 százalékos üzletrészt magáénak
... működőképessé a céget a tulajdonosok. A Magyar Hírlap értesülései szerint ha a többségi tulajdonos MFB megszünteti a céget, az is

hvg.hu non-base

ORTT: elutasított kifogás az Egri csillagok ügyében

Az ORTT Panaszbizottsága szerint az Egri csillagok című film nem alkalmas a fiatalok fejlődésének megzavarására. Ezért a bizottság
... találta a tv2 ellen a film korhatár-jelzés nélküli sugárzása miatt a Körhatár Civil Kezdeményezés által emelt kifogást
vagy naturális bemutatását", így a film eleve csak 18 éven aluliaknak nem ajánlott besorolású lehetne.  A filmet bizonyos
... tűnnek fel". A panaszos szerint a filmben "pont a kulturális és társadalmi önmeghatározások, szokások és gondolkodásmódok mássága miatt
... a keresztény magyarok és a muzulmán törökök", miközben a hatályos rendelkezés szerint "nem megengedhető az ártalmatlannak vagy jogosnak

hvg.hu non-base

Labdarúgás: Boniek távozik a lengyel válogatott éléről

A magyarokkal közös Eb-selejtezőcsoportban szereplő lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az egykori legendás játékos
rendezésű világbajnokság után, a korai búcsú miatt menesztett Jerzy Engel helyére nevezték ki. Az új szakvezető szinte teljesen át
..., két vereség. A magyarok követlező selejtező mérkőzésüket épp a lengyelekkel vívják március 29-én. A lengyelek jelenleg két mérkőzésből
... ponttal a harmadik, a magyarok szintén két mérkőzés utáni négy pontjukkal a második helyet foglalják el a selejtezőcsoportban. (MTI)

hvg.hu Élet+Stílus

A bosszú népe: mit jelent?

második - albumán található A bosszú népe című szám, melynek csorbítatlanul közöljük teljes szövegét. Ön szerint mit jelent
meg Csak nehogy el tudd mondani végre Hogyan gyűlöl a bosszú népe A gyűlölet rabja Majd kiforgatja Minden szavamat és átkoz Mert aki

Kult

Méhkirálynő tornacipőben

irodalmi kitüntetés, az Alfaguara-díj zsűrije, melynek elnöke ez évben a Párizsban élő spanyol író, Jorge Semprun volt. A Méhkirálynő röpte című
azonban Reina - a név magyar jelentése: méhkirálynő - elfordul tőle, előbb elengedi őt - kirúgja, megalázza, lejáratja a
... feletti teljes felügyelet megszerzése. A médiacézár megszállottsága napról napra fokozódik: a lány lakásával szemközti házból
... megjelent mű megtalálásáért és magyarra fordításáért a JLX Kiadót illetné a dicséret (még németül sem kapható a regény), amennyiben a

Világ

Egységes francia jobboldal: pártunió helyett uniópárt

Unió a Népmozgalomért (UMP) néven a hétvégén hivatalosan is egy pártba olvadt össze szinte a teljes francia jobboldal. Ezzel megszűnt a
nem lehet tudni, hogy tagjaik közül a hétvégén lezajlott uniópárt-alapító kongresszusig hányan jelezték belépési szándékukat az új

Világ

Segíteni az éhezőkön -  konkrétan hogyan?

az éhínség. Az "ételt nem dobunk ki, mert Afrikában éheznek" mondat talán minden családban elhangzott már. De vajon tudjuk-e, hova
Az Unicef Magyar Nemzeti Bizottsága talán a legnagyobb olyan központ, ahová adományt juttathatunk el. A szervezet főleg
... nem célország, tehát az Unicefnél magyarországi éhezőkön nem tudunk segíteni, afrikaiakon, ázsiaiakon azonban igen, a 11705008-20123725
..., adományunk útját nem tudjuk tételesen ellenőrizni. Nem feltétlenül élemiszerre költik a pénzt, hiszen az éhezőknek tiszta

Tech

A lottózás tudománya 

Mielőtt rászánnánk magunkat, hogy szerencsét próbáljunk minden idők legnagyobb magyar lottónyereményének megszerzésével, nem árt
a magyar lottó nem tekinthető racionális befektetésnek, hiszen ha a 130 forintos befektetett összeghez viszonyítjuk az ötös főnyeremény
...-e a befektetések teljes összege - azaz racionálisnak tekinthető-e a befektetői magatartás - ha emelkedik a várható hozam, azaz a
... az elmúlt héten több mint 14 millió szelvénnyel fogadtak a magyar szerencsejátékosok, szemben a normálisnak tekinthető heti 6-7

Világ

Szaddám Huszein ósdi atombombája

juttatni - állítja az amerikai Technology Review folyóirat tudós szerzője.  A kérdés csak az, Irak vagy az Egyesült Államok céljait
utódállam területén, amit sehol nem regisztráltak. Muller szerint a kazahsztáni helyzet ad leginkább okot az aggodalomra: ki tudja
.... Ha pedig a hatóságok nem tudják, mit és hol keressenek, a bomba akár egy nagy konténerben is észrevétlenül bejuthat bármelyik amerikai
... arénája (The Sum of All Fears) című amerikai filmre emlékeztet: ott ilyen bomba pusztította el Baltimore városát - viszont

Itthon

Magyar miniszterelnökök a romákról

és megvetettség a kisebbség számára. A rendszerváltás óta működött magyar kormányfők romákról tett nyilatkozatai határozott ívet
Antall Józseftől (miniszterelnök 1990-1993-ig) nem maradt fenn olyan nyilatkozat, amely a rendszerváltás utáni első magyar kormányfőnek

Kult

Film egy népi és urbánus életműről

A magyar-cigány-zsidó zenét ötvöző Kiss Ferenc életműve választ ad a magyar szellemi életben még létező "népi vagy
...: megszünteti magát a kérdést. A zenészről szóló, KilencKissFerenc című filmet a november 12-ig tartó Héttorony fesztiválon
Kárpátaljai magyar-rutén falu. A főutcán "eszement rutén Paganinik" húzzák tölcséres hegedűn, és keveréknyelven énekelnek. Kárpátalja
... muzsikus mozog: a népi kultúra romjaira rakódó, megkésett és deformált nyugati modernség. Ugyanígy csúsznak egymásra a filmben szuper
... először keresztezte a roma zenét a magyar és európai hagyománnyal, a sanzonnal és a rockkal. Kiss ugyanezt az irányt vitte tovább

Tech

Internetes megkülönböztetés miatt perelnek a vakok

csak az internetes oldalukon történő jegyrendelés esetén adnak kedvezményt áraikból, így azt a látássérültek nem tudják igénybe venni
nem tudnak élni az internet lehetőségeivel, és csak telefonon tudnak jegyet rendelni, elesnek a jelentős árkedvezménytől.
..., hogy azok szolgáltatásait a fogyatékosok is tudják használni? Az ADA harmadik passzusa csak a nyilvános, a fizikai valóságban is
..., mert ő nem láthatja az adásokat" - reagál némileg meglepve az ügyre dr. Szőke László, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos

Kult

A befejezhetetlen Svejk

felidézéséhez az alapmű illusztrátora, Josef Lada is hozzájárult, a magyarul most először megjelent regény - Svejk az orosz fronton
"Nem tudom, sikerült-e elérnem ezzel a könyvvel, amit akartam. Mindenesetre, az a körülmény, hogy hallottam egy embert, aki így
... bele ebbe az értelmezési csapdába, valószínűleg nagyon is tudta, mit akart barátja Svejk figurájával kifejezni - a folytatás Hasek

Ha iPhone-ja van, fussa át: mutatunk pár helyet, ahova hasznos beállításokat rejtett el az Apple

Ha iPhone-ja van, fussa át: mutatunk pár helyet, ahova hasznos beállításokat rejtett el az Apple

Szerb mintára tüntetnek az egyetemisták Boszniában és Montenegróban is

Szerb mintára tüntetnek az egyetemisták Boszniában és Montenegróban is

Washington Post-vélemény: A történelem nem ismétli önmagát Németországban. De lehet, hogy rímel magára

Washington Post-vélemény: A történelem nem ismétli önmagát Németországban. De lehet, hogy rímel magára

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Kiadtak egy listát 5 dologról, melyek még idén várhatók

Kiadtak egy listát 5 dologról, melyek még idén várhatók

Miért finomabb a mozis popcorn, mint a házi?

Miért finomabb a mozis popcorn, mint a házi?

Videókon mutogatja a brit kormány, hogyan viszik el a rendőrök az illegális bevándorlókat

Videókon mutogatja a brit kormány, hogyan viszik el a rendőrök az illegális bevándorlókat

Kovács Bálint: Az év, amikor kivégezték a magyar filmet

Kovács Bálint: Az év, amikor kivégezték a magyar filmet

Óriási beruházási programot hirdetett a lengyel miniszterelnök

Óriási beruházási programot hirdetett a lengyel miniszterelnök

A címlapról ajánljuk