Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Kult

Kapolcsi kesergő

minden alkalommal, pár héttel a nyitás előtt még nincs meg rá a kellő tőke. Pedig épp egy éve Medgyessy Péter miniszterelnök maga is
elképzelésének megvalósítását” – hangoztatta a hvg.hu-nak Márta István. A céljuk az volna, hogy a szervezők minden évben előre
... eurós támogatást juttatott „Kapolcsnak”, de az EU Közalapítvánnyal még nem sikerült megállapodniuk, annak ellenére, hogy ebben az évben
... István szerint ez egyszerűen butaság: „Ha egy kulturális rendezvényre 3000-3500 művész és amatőr fellépő jön el, s 180 ezer ember

Algéria

Algériai szélsőségesek meggyilkoltak 12 embert

szerdán. Az öldöklésben - amelyet az Algírtól 160 kilométerre nyugatra lévő Ain-Deflánál egy úton hajtottak végre, másik két ember is
az algériai népet, és ennek ürügyén úgy vélik: a polgári lakosság módszeres mészárlása számukra megengedett. Május eleje óta több mint száz, az

Világ

Szlovákia: szabadlábra helyezik Ivan Lexát

A pozsonyi bíróság bírójának hétfői döntése alapján csütörtökön szabadlábra helyezik Ivan Lexát, a szlovák titkosszolgálat egykori igazgatóját, aki
később nyomtalanul eltűnt az országból. Két és fél év múltán a Dél-Afrikai Köztársaságban fogták el és hazaszállították. Azóta ismét
... - emberével, Oskar Fegyveressel tartotta a kapcsolatot. Fegyveres volt az, aki tanúvallomásában beismerte, hogy a titkosszolgálat

Világ

Megkezdődött a bali merénylet fő szervezőjének pere

is kiszabhatnak a több mint 200 ember, főleg külföldi turisták életét kioltó merényletek
A 33 éves informatikus Afganisztánban kapott kiképzést, és ő választotta ki az al-Kaida terrorszervezettel is kapcsolatot tartó Dzsemáa
... elkövetett pokolgépes terrorakciók miatt. Az első vádlottat - a 40 éves Amrozi nevű indonéz állampolgárt - május 12-én állították

Gazdaság

KSH: várakozáson aluli GDP-növekedés az első negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) 2003 első negyedévében 2,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi
... pénteken az előzetes adatok alapján. Az elemzők előzőleg 3,2 százalékos gazdasági növekedést vártak. A bejelentés hatására lefelé módosították
éves gazdasági növekedést jósolt az első negyedévre, a 2,7 százalékos növekedésről szóló előzetes adat pénteki közzététele után azt
...: a hazai fogyasztás, amely az utóbbi időben a magyar gazdaság pillére volt, a jelek szerint megtorpant, és ez nem jelent sok jót az egész
... ütemére nézve. A BoA ennek alapján az eddigi 3,6 százalékról egyelőre 3,3 százalékra rontotta az idei éves magyarországi növekedésre

hvg.hu non-base

Ausztrália: bírósági engedély passzív eutanázia végrehajtására

Egy ausztrál bíróság csütörtökön engedélyt adott egy orvoscsoportnak passzív eutanázia végrehajtására. A "kegyes halálra" váró beteg egy 68
szervezetek és egyes orvoscsoportok között. Az előbbiek attól tartanak, hogy e döntés nyomán veszélybe kerülhetnek olyan emberek is

Világ

India: már 566 halálos áldozata van a hőhullámnak

Tovább emelkedett a Dél-Indiát két hete sújtó hőhullám halálos áldozatainak száma: a csütörtöki adatok szerint immár 566 ember vesztette
.... Ándhra Prades indiai szövetségi államban számos embert ápolnak kórházban kiszáradás és napszúrás

Világ

Lemondott a cseh védelmi miniszter

évben csak a bruttó hazai termék (GDP) 2,05 százalékát kapja a költségvetésből az eredetileg tervezett 2,2 százalék
összesen 36,3 milliárd koronával kap kevesebbet a tervezettnél, ami több elképzelés megvalósítását megakadályozza. A 34 éves Tvrdík

Itthon

Népszerű kormány, "éretlen" ország

A lakosság fele jónak ítéli a Medgyessy-kormány első évét, derült ki a Medián nemrég készült felméréséből. A Financial Times már nem
... vélekedik a magyar politikusok munkájáról; a vezető brit gazdasági-politikai napilap szerint Magyarország - annak ellenére, hogy egy
... esedékes az uniós csatlakozása - politikailag "aggasztóan éretlen". Ön miképp vélekedik a kormány első
az érzelmek számítanak. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a Medián felmérése szerint a rendszerváltás óta először több
... a kormány munkájával, mint ahány elégedetlen. Az adatok szerint a lakosság fele jónak, három százaléka nagyon jónak ítéli a kabinet elmúlt egy
.... A válaszadók harminchét százaléka véli gyengének, hét százaléka nagyon gyengének a kabinet munkáját. A felmérés szerint a Medgyessy-kormány első

Kult

Egy előadás tragédiája

Május 26-án ment utoljára a Nemzeti Színházban Az ember tragédiája. Az előadás Jordán Tamás igazgató szerint drága, esténként egymilliós
Az előadást elvben milliók láthatták, nem csoda hát, hogy egy év múltán elmaradozik a közönség: színházi előadást nem szoktak a
...? Mindenesetre ma, alig egy évvel a bemutató után sem lehet tisztán, a politikától függetlenül "csak" egy előadásról vitatkozni, s félő

Világ

Amnesty International: mélyponton az emberi jogok

Az Amnesty International emberi jogi szervezet közzétette éves jelentését, amelyből az tűnik ki, hogy a világ népeit a
A szervezet éves jelentését arra használja fel, hogy bírálja a kormányokat, amelyek a terrorellenes harc nevében elnyomják az
... megállapította, hogy az országban a háború vége óta is rendkívül súlyos az emberi jogok helyzete. Az éves jelentés
... a BBC. Irene Khan, a szervezet főtitkára szerint az elmúlt egy évben a nemzetközi közvélemény figyelme Irakra összpontosult, de senki

Itthon

Medgyessy: jövőre nem lesznek megszorítások

A kormány a jövő évre formálódó terveiben az összkiadások 7-8 százalékos növekedésével és 4-5 százalékos inflációval számol; nem kell
oldalt", s amelyik elfogadhatóvá tette, hogy érvek ütköznek egymással, vélemények hangzanak el, "de tiszteljük egymást". "Én azt látom, hogy az
... szerint a magyar gazdaság versenyképessége "az elmúlt évek problémái miatt nem kielégítő2, de a kormány arra fog törekedni, hogy olyan

Itthon

Helikopterbaleset a Mount Everesten, az évforduló előtt

vesztette és hat ember megsérült. Jelenleg száznál is több hegymászó tartózkodik a Mount Everest térségében, hogy részt vegyen a világ
Everest tetejét. Az elmúlt fél évszázadban 175-en vesztették életüket a hegycsúcs ostromában. A most 83 éves Edmund Hillary, akit
... is vezényeltek. Fél évszázada, 1953. május 29-én jutott fel először ember a 8848 (egyes mérések szerint 8850) méter magas Mount Everest

Itthon

Hárman haltak meg az újabb algériai földrengésben

Közel kétszáz ember sérült meg és hárman veszítették életüket a kedd esti újabb erős algériai földrengésben. A
... szerint 5,5-es) erősségű rengés - a legerősebb a május 21-i, 6,7-es erősségű rengés óta, amely a legutóbbi adatok szerint 2217 ember

„Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság” – Noszály Sándor a mentális betegségéről beszélt

„Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság” – Noszály Sándor a mentális betegségéről beszélt

TEK-es videóval erősítette meg a kormány, hogy kémkedéssel vádolt ukránt fogtak Budapest belvárosában

TEK-es videóval erősítette meg a kormány, hogy kémkedéssel vádolt ukránt fogtak Budapest belvárosában

Megvan a dátum, mikor jön a Samsung legvékonyabb mobilja, a Galaxy S25 Edge

Megvan a dátum, mikor jön a Samsung legvékonyabb mobilja, a Galaxy S25 Edge

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

A címlapról ajánljuk