2017 12. lapszám

2017-12

Már Orbán is a nácik ellen hozott amerikai törvénnyel takarózik civilügyben
2017. April 27. 12:38

Már Orbán is a nácik ellen hozott amerikai törvénnyel takarózik civilügyben

Csúcsra jár a civilellenes kormányzati propaganda, a sorosozást most jogszabályi szigorítások követik. Több kormánypárti politikus után most Orbán is utal arra, hogy amerikai mintára csinálnák a magyar civiltörvényt. Az idegen ügynökökre vonatkozó amerikai törvény viszont teljesen más tészta. Ha valóban azt vennék át, az inkább az orosz érdekek ügynökeit hozhatná zavarba.



A verseny nem mindig helyes motivációs erő a munkahelyen
2017. April 04. 13:00

A verseny nem mindig helyes motivációs erő a munkahelyen

A versengő munkahely képviselői azt vallják, hogy a verseny kihívást jelent az alkalmazottak számára, és kikényszeríti őket a komfort zónájukból. Az ellenzők viszont azzal érvelnek, hogy a versenyhelyzetek indokolatlan stresszt okoznak, és megerősítik a csapattagok közötti konfliktusokat.


2017. April 01. 18:00

"Amikor besétáltunk az Oscarra, az Amerikába költöző énem is eszembe jutott"

Pár hét leforgása alatt ünnepelhette a filmvilág két talán legnívósabb díját, a Testről és lélekről majd a Mindenki stábjának tagjaként. Sokan emiatt figyeltek fel rá, pedig zeneszerzőként dolgozott már amerikai szuperprodukciókban, egy dala a Jóbarátokba is bekerült, a "legamerikásabb" élménye pedig az volt, amikor egy véletlenül kiválasztott mozi végén a saját nevét is meglátta. Balázs Ádám néhány éve hazatért, hogy most már magyar filmeknek és sorozatoknak adjon zenei névjegyet.


Miért nem hívtak vissza az interjú után? Eláruljuk a valós okokat!
2017. March 31. 12:00

Miért nem hívtak vissza az interjú után? Eláruljuk a valós okokat!

Az állásinterjú személyes ügy minden álláskereső számára. Aki már régóta van munka nélkül, az tudja, mennyire frusztráló, amikor a cég, ahová jelentkezett, vagy akár még interjúzott is, soha nem hívja vissza többé. A visszautasítás fájdalmas, és joggal tehetjük fel a kérdést: Mi a baj velünk?


A cég, ahol nem a magas fizetés miatt tepernek a dolgozók
2017. March 30. 16:17

A cég, ahol nem a magas fizetés miatt tepernek a dolgozók

Egyszer már sírba vitte két fiatal nagyreményű vállalkozását, hogy a dolgozók nem érezték magukénak a céget. Ezért a következő próbálkozásnál a felelősséget is szétosztották, nem csak a feladatokat, ráadásul olyan vállalati kultúrát vezettek be, amilyenre nem nagyon van példa a magyar cégvilágban. LabCoop-cégportré.


Egymást verik az integrációért - unortodox menekültügyi módszerek
2017. March 27. 04:00

Egymást verik az integrációért - unortodox menekültügyi módszerek

Verik a magyarokat a migránsok – a kamuhíroldalak rémhírei után most nyugodt szívvel leírhatjuk ezt, mert ellátogattunk egy olyan edzőterembe, ahol a Menedék Egyesület civil szervezet integrációs célú bokszedzéseseket tart menekülteknek és magyaroknak. A kezdeményezés már kezdett szárba szökni, amikor megszületett a kormány új menekültügyi törvénye, és ez felért egy kiütéssel.


Micimackótól Robin Williamsig – a 15 legjobb Disney-betétdal
2017. March 26. 18:00

Micimackótól Robin Williamsig – a 15 legjobb Disney-betétdal

Csodaországban nemszületésnapot ünnepelnek, fújják a jazzt a macskarisztokraták, Balu maci hedonista himnuszt énekel, Timon és Pumbaa pedig vidám mottóval neveli a leendő oroszlánkirályt. A Disney-rajzfilmek 80 éves története hemzseg a slágerré vált daloktól, amelyeket a klasszikus musicalszerzők mellett néha Elton John- és Phil Collins-kaliberű popsztárokkal írattak. A film és zene kapcsolatát boncolgató Sound & Vision sorozatunk új részében Robin Williams mellett még Koós János és Csákányi László is dalra fakad.


Kellenek-e egyáltalán oktatók az egyetemekre? Sőt, kellenek-e egyetemek?
2017. March 26. 12:25

Kellenek-e egyáltalán oktatók az egyetemekre? Sőt, kellenek-e egyetemek?

A fejlett országokban működő egyetemek óhatatlanul átalakulnak a következő másfél évtizedben – állítják egybehangzóan a szakemberek. Csak abban van vita, hogy a változás mennyire lesz gyökeres, akadnak ugyanis olyanok, akik már el is siratták a felsőoktatási intézményeket.


Közmunkások a boltokban, menekültek a konyhán
2017. March 26. 12:00

Közmunkások a boltokban, menekültek a konyhán

Az ukrán vendégmunkások után a közmunkásokat dobná be a drámai munkaerőhiány ellen a kormány. Ám így is kizárt, hogy a kereskedelmi láncok képesek lesznek 18 ezerrel bővíteni a dolgozóik számát – ahogyan azt előírnák nekik.



Mérő László: Elsüllyedt költségek
2017. March 26. 07:00

Mérő László: Elsüllyedt költségek

Miért döntünk másképpen, ha elveszítünk egy koncertjegyet, mint ha az arra szánt pénzt hagytuk volna el? Mert nem vagyunk racionális lények. Mérő László azt is elmagyarázza, miért.


És akkor mekkora ciki lenne, ha a Heineken pénzelné Felcsútot
2017. March 26. 06:15

És akkor mekkora ciki lenne, ha a Heineken pénzelné Felcsútot

Hiába erősítettek Parraghék, a Polt házaspár kapja a legtöbb állami fizetést. A kormány folytatta ádáz harcát a Heineken és a tao-pénzek átláthatósága ellen. A Yummber bukása legalább akkora abszurd, mint a csokis pizza. Ez a hvg.hu heti összefoglalója.


Gonoszat húzott Moszkva az Eurovízión
2017. March 25. 18:00

Gonoszat húzott Moszkva az Eurovízión

Ukrajna három évre kitiltotta az ország területéről Julija Szamojlovát, akit Oroszország nevezett be a májusi kijevi Eurovíziós Dalfesztiválra. Miközben Oroszország az áldozat szerepében tetszeleg, lemondott az ukrán szervezők többsége, és nem tudni, honnan lesz pénz a 200 millió tévénézőt vonzó eseményre.






Tóta W.: Van az a pénz
2017. March 25. 07:00

Tóta W.: Van az a pénz

Nem olyan országra van szükségünk, ahol gazdagnak lenni bűn, hanem ahol minél többen hihetnek abban, hogy munkával és tehetséggel meggazdagodhatnak.


Egy nagy építkezés tíz pillanata - Nagyítás
2017. March 25. 05:04

Egy nagy építkezés tíz pillanata - Nagyítás

A hat alapító tagállam, Olaszország, Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium és Luxemburg 60 évvel ezelőtt, március 25-én írta alá a római szerződéseket, amelyekkel megalapították az Európai Unió elődszervezeteit, és ezzel utat nyitottak a jelenleg ismert EU felé. Ennek az útnak a kulcsállomásait villantja fel Nagyítás fotógalériánk.


Városliget: újabb álomgyilkosság jöhet?
2017. March 24. 18:02

Városliget: újabb álomgyilkosság jöhet?

Átment egy kérdés, ha nincs jogorvoslat, jöhet a népszavazási aláírásgyűjtés a Városligetről. A benyújtó LMP-s képviselő célja a Liget projekt megfúrása, de a beruházó zrt. nem fél a népszavazás kimenetelétől. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a kormány kihátrálna a fejlesztésből. Próbáltunk rendet vágni a fogalmi zűrzavarban is.


Orvosok az etikai kódexet is átírnák a hálapénz miatt
2017. March 24. 16:25

Orvosok az etikai kódexet is átírnák a hálapénz miatt

Az 1001 orvos hálapénz nélkül elnevezésű Facebook-csoport és a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete szerint nem igaz, amit a hatályban lévő kódex állít, vagyis hogy a hálapénz legfőbb oka az orvosok megalázóan alacsony fizetése.




Soha ennyien nem neveztek az evezős évadnyitóra
2017. March 24. 14:21

Soha ennyien nem neveztek az evezős évadnyitóra

Hétszázan vállalkoztak rá, hogy teljesítik a nemzetközi Budapest Kupa Regatta evezős verseny 4500 méteres távját. Idén a versenyre látogat a brit evezős szövetség elnöke, Annamaria Phelps és a nemzetközi evezős szövetség, a FISA elnöke, Jean-Christophe Rolland is.


Jöhet a népszavazás a Ligetről?
2017. March 24. 14:12

Jöhet a népszavazás a Ligetről?

Átment egy LMP-s önkormányzati képviselő kérdése, így megindulhat az aláírásgyűjtés a Városligetről. A kérdés azt firtatja, hogy ne lehessen a park zöldfelületének aránya kisebb, mint 70 százalék – a fogalmi kérdések miatt egyelőre nem tiszta, ez milyen módon korlátozza az eredeti terveket.



Ha startup- nem is, fintech-főváros még lehet Budapest
2017. March 24. 13:38

Ha startup- nem is, fintech-főváros még lehet Budapest

A fintech az új startup, már ami a nemzetközi hájpot és az irdatlan mennyiségű befektetést jelenti. Az elmúlt 2 évben csak Európában 13 milliárd dollárt fektettek be fintech cégekbe. A FinTechShow-n az a 15 magyar cég mutatkozik be, amelyek hozzájárulhatnak, hogy Magyarország komoly tényező lehessen a területen.




Lázár az Igazi Csíki gyárából fenyegeti a Heinekent
2017. March 24. 11:57

Lázár az Igazi Csíki gyárából fenyegeti a Heinekent

A magyar kormány tárgyalásra biztatja a Heinekent és a Csíki Sör Manufaktúrát a védjegyhasználat vitájában - mondta Lázár János Csíkszentsimonban, az Igazi Csíki Sör gyártelepének meglátogatása után.







Eltűnik az MKB Bank két korábbi biztosítója
2017. March 24. 10:08

Eltűnik az MKB Bank két korábbi biztosítója

Az MKB Biztosítók pénteki közgyűlései arról határoztak, hogy az MKB Életbiztosító Zrt. neve Pannónia Életbiztosító Zrt.-re, az MKB Általános Biztosító Zrt. neve pedig Pannónia Általános Biztosító Zrt.-re változik.






Hitelre vesz lakást? Így nyerhet milliókat
2017. March 24. 09:49

Hitelre vesz lakást? Így nyerhet milliókat

A különböző banki szolgáltatások és hitelek közötti jelentős különbségek miatt érdemes alaposan felmérni kínálatot. Egy jól kiválasztott 10 millió forintos lakáshitellel akár 2 milliót is lehet spórolni.


Egyre több magyar fiatal szeretne versenyszerű e-sportoló lenni
2017. March 24. 09:44

Egyre több magyar fiatal szeretne versenyszerű e-sportoló lenni

Második alkalommal készült olyan kutatás, amely a hazai e-sportolói szokásokat vizsgálja, a kérdőívet 1814-en töltötték ki – ebből többek közt kiderült, hogy a e-sport-játékokban érintett magyar fiatalok 44%-a játszik vagy tervez versenyszerűen játszani.




Félezer civil tanul börtönőrnek
2017. March 24. 09:02

Félezer civil tanul börtönőrnek

A Nyíregyházán és Budapesten januárban indult képzésen 476 olyan civil kezdte meg tanulmányait, aki börtönőr szeretne lenni – mondta Szabó Zoltán, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjának igazgatója a köztévében.



Őrizetbe vették Tasnádi Pétert
2017. March 24. 08:39

Őrizetbe vették Tasnádi Pétert

Pitinek tűnő orgazdasági ügy miatt vettek őrizetbe egy budapesti üzletembert és bűntársát. A 24.hu úgy tudja, hogy Tasnádi Péter az illető.




Többen sérültek meg Londonban, mint eddig hitték
2017. March 24. 07:51

Többen sérültek meg Londonban, mint eddig hitték

Ötvenen sérültek meg a szerdai londoni merényletben, két sérült állapota válságos - mondta péntek reggeli sajtótájékoztatóján Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárítási ügyosztályának parancsnoka.






Ma nincs Orbán-interjú, helyette Semjén mondott sokkal erősebbeket
2017. March 24. 05:22

Ma nincs Orbán-interjú, helyette Semjén mondott sokkal erősebbeket

A KDNP-s miniszterelnök-helyettes még több határon kívüli magyart akar a választásra, és egyébként is "eksztatikus", illetve "brutális" kampányra számít. Beszélt még sipítozó balliberálisokról, illetve hogy a Lex Heineken a székelység megmaradási küzdelméről szól.



A Momentumtól egyelőre inkább csak víziókat látunk, mint programot
2017. March 24. 04:30

A Momentumtól egyelőre inkább csak víziókat látunk, mint programot

Kormányra kerülésük esetén évi plusz 350 milliárd forintot költenének az egészségügyre, eltörölnék a Kliket, visszaállítanák a szabad tankönyvválasztást – tudhattuk meg a Momentum nemrég kiadott egészségügyi és oktatási víziójából. Szakértők szerint az alapvető célok ugyan jók, de a részleteken még dolgozni kellene.




Le Monde: Orbán, a fekete bárány mára vezéralak lett
2017. March 24. 03:43

Le Monde: Orbán, a fekete bárány mára vezéralak lett

Orbán Viktor, az illiberális Európa zászlósa címmel közölt portrét a miniszterelnökről a Le Monde a Római Szerződés aláírásának hatvanadik évfordulója alkalmából közölt csütörtöki összeállításában.



Eladta magyar leányát a francia cafeteriacég
2017. March 24. 03:12

Eladta magyar leányát a francia cafeteriacég

Megvette az eddig francia tulajdonú Sodexo Magyarország Szolgáltatót és a cég százszázalékos tulajdonában álló Zóna Vendéglátót a Hungast Holding - közölte pénteken a Világgazdaság.







Mozi az egész családnak: A szépség és a szörnyeteg 2017-ben is varázslatos
2017. March 23. 18:15

Mozi az egész családnak: A szépség és a szörnyeteg 2017-ben is varázslatos

A 26 éve megjelent Disney-klasszikus élő szereplős feldolgozása egy méregdrága, 3D-s képeskönyvre emlékeztet, amit félve nyitunk ki, de hamar kiderül, hogy megérte az árát. Emma Watson feminista Belle-ként legalább olyan lenyűgöző, mint a gyönyörűen animált, jól ismert karakterek, és a dalok is visznek magukkal, egészen a grandiózus fináléig.


Őzriadót fújt a rendőrség az M5-ösön
2017. March 23. 17:39

Őzriadót fújt a rendőrség az M5-ösön

A vadháló és a leállósáv közötti területen őz sétált csütörtökön kora este az M5-ös Szeged felé vezető oldalán, a 18-as kilométernél. A rendőrség figyelmeztette az autósokat.




Zseniálisnak ígérkezik az In Bruges rendezőjének új filmje – előzetes
2017. March 23. 16:46

Zseniálisnak ígérkezik az In Bruges rendezőjének új filmje – előzetes

Az írek Tarantinójának is nevezett Martin McDonagh új darabja épp a Katonában hódít, de idén a moziba is visszatér: a Coen-hangulatra hajazó új filmje egy nőről szól, aki a saját kezébe veszi az irányítást, miután a rendőrség nem igazán foglalkozik lánya gyilkosságának ügyével.


Blöffölt-e a Ferrari, ha a Mercedes szinte biztosan?
2017. March 23. 16:02

Blöffölt-e a Ferrari, ha a Mercedes szinte biztosan?

Kétszer négy nap alatt sokkal többet megtudtak, mint amennyit megmutattak az idei új specifikációk szerint épített autóikról a Forma-1-es csapatok. De akkor mégis mire számítsunk vasárnap Melbourne-ben?









Kishantos: jogerősen az államnak adtak igazat
2017. March 23. 13:46

Kishantos: jogerősen az államnak adtak igazat

A Fővárosi Törvényszék egyértelművé tette, hogy a magyar állam törvényesen járt el az állami földterületek hasznosítása során – közölte a Földművelésügyi Minisztérium



Húsz százalékkal is drágulhat a temetkezés
2017. March 23. 13:19

Húsz százalékkal is drágulhat a temetkezés

A kötelezővé tett online számviteli rendszer miatt 20 százalékkal nőhet a temetkezési vállalkozók költsége, amit végső soron az elhunyt hozzátartozói fizetnek majd meg.


Lázár: Orbán Viktor támogatta a Lex Heinekent
2017. March 23. 12:05

Lázár: Orbán Viktor támogatta a Lex Heinekent

Lázár János szerint Dávid és Góliát harca zajlik a Csíki Sör és a Heineken között. Három hónapig biztosan nem lesz döntés a Lex Heinekenről, mert még Brüsszelben is meg fogják vitatni a javaslatot.






HVG: Fejjel aláfelé
2017. March 23. 10:58

HVG: Fejjel aláfelé

A nagy sörháború közepén az Igazi Csíki Sör áll, de a sörbizniszben érdekelt lehet Matolcsy György jegybankelnök fia is - a HVG hetilapban emellett olvashatnak a Pintér Sándor állítólagos lejáratását célzó különös "összeesküvésről", Botka László népszerűségi mutatóiról, a civilek fojtogatásáról is. Jakus Ibolya felelős szerkesztő szubjektív lapajánlója.


Jövő héten befejezik az összes EU-pályázat kiírását
2017. March 23. 10:53

Jövő héten befejezik az összes EU-pályázat kiírását

A kormány tartja a szavát, a jövő héten a 2014-2020-as uniós támgatási ciklus pályázatainak 100 százalékát kiírják, amivel 30-40 százalékkal a régióbeli országok előtt jár – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Portfólió uniós források 2017 nevű konferencián.



Az egekbe drágul a vizes vébé legnagyobb attrakciója
2017. March 23. 10:05

Az egekbe drágul a vizes vébé legnagyobb attrakciója

Újabb egymilliárd forinttal kerül többe az úszó vébé leglátványosabbnak ígért versenyszáma, az óriás-toronyugrás helyszíne, így már csaknem 3 milliárd forintot nyel el az eredetileg 1,38 milliárdos “sporteszköz”.






Megdupláznák a turisztikai átlagkeresetet 200 ezer forintra
2017. March 23. 08:31

Megdupláznák a turisztikai átlagkeresetet 200 ezer forintra

Meg kell duplázni a jövő évben a turisztikai szektorban elérhető átlagjövedelmet, ami nettó 103 ezer forint volt 2015-ben – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója egy szakmai konferencián.






Rajtaütés volt Birminghamben a londoni támadás miatt
2017. March 23. 06:15

Rajtaütés volt Birminghamben a londoni támadás miatt

Rendőrségi rajtaütés volt Birminghamben a szerdai londoni merénylet után indított nyomozás keretében éjszaka, több embert őrizetbe vettek - közölték csütörtökön meg nem nevezett források a Sky News hírtévé szerint.




Orbán levele:
2017. March 23. 05:38

Orbán levele: "Imáinkba foglaljuk Nagy-Britannia népét"

Együttérzését fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök a szerdai londoni terrorcselekmény áldozatai hozzátartozóinak abban a levélben, amelyet Theresa May brit kormányfőnek küldött – közölte csütörtök reggel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.


Gondokat is okozhat az új szabadnap nagypénteken
2017. March 23. 05:25

Gondokat is okozhat az új szabadnap nagypénteken

Mivel a nagypéntek a beszállítóknak is munkaszünet lesz, a készlethiány fejfájást okozhat az áruházláncoknak, de így is szinte garantált húsvétkor a rekordforgalom – írta a Világgazdaság.


Kettészakadt az ország: 15 fokos különbséget mértek
2017. March 23. 05:13

Kettészakadt az ország: 15 fokos különbséget mértek

A melegrekord ugyan nem dőlt meg, de az ország északnyugati és délkeleti területei között csaknem 15 fokos hőmérséklet-különbséget mértek szerdán – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).







Előrelépett egy magyar fajta az USA kutyás toplistáján
2017. March 22. 18:57

Előrelépett egy magyar fajta az USA kutyás toplistáján

Huszonhatodik alkalommal is a labrador retriever lett a legnépszerűbb kutyafajta az USA-ban. A magyar fajták közül a vizsla évről évre egyre jobb helyezést ér el az amerikai ebtenyésztők klubjának szokásos éves listáján.







Készültség van Rómában és Milánóban is
2017. March 22. 17:11

Készültség van Rómában és Milánóban is

A római parlament felső- és alsóháza épületének környékét is lezárták a londoni merényletet követően, és szerda éjféltől a legmagasabb fokú biztonsági készültség lép életbe az olasz fővárosban a közelgő EU-csúcs, valamint Milánóban Ferenc pápa látogatása miatt.



Kilenc nő halt meg mellimplantátum miatt
2017. March 22. 16:12

Kilenc nő halt meg mellimplantátum miatt

Kilenc nő halt meg az Egyesült Államokban egy ritka daganatos betegségben, amelyet feltehetően mellimplantátum váltott ki. Az egészségügyi hatóságok országszerte több mint 350 hasonló megbetegedést tapasztaltak.



Trump, Putyin Londonra figyel
2017. March 22. 15:52

Trump, Putyin Londonra figyel

Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy folyamatosan tájékoztatják a londoni parlament előtt történt incidensről. Oroszország is kapcsolatban áll Nagy-Britanniával.





Orbánhoz is benéz holnap a NATO főtitkára
2017. March 22. 15:25

Orbánhoz is benéz holnap a NATO főtitkára

Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal csütörtökön Budapesten Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára – erősítette meg Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.







Salgótarján nekiment a Telekomnak
2017. March 22. 14:33

Salgótarján nekiment a Telekomnak

A salgói vár alá tervezett, 30 méter magas adótorony megépítése ellen tiltakozik Salgótarján önkormányzata, amely a honlapján arra kérte a lakosságot, minél többen juttassák el véleményüket a döntéshozó járási hivatalhoz, hogy megakadályozzák az engedélyezést.





Puch beperli Gréczyt, odaszólt Gyurcsánynak is
2017. March 22. 13:35

Puch beperli Gréczyt, odaszólt Gyurcsánynak is

Puch László feljelentést tesz, illetve polgári pert indít Gréczy Zsolt ellen, mert a DK-s szóvivő kapcsolatba hozta egy céggel, amely támogatást kapott a jegybank egyik alapítványától. Gyurcsány Ferencnek is üzent.


Az unió szerint is agyba-főbe büntetik Magyarország a fuvarozókat
2017. March 22. 13:25

Az unió szerint is agyba-főbe büntetik Magyarország a fuvarozókat

Ellentétes az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely az úthasználati díj megfizetésének elmulasztását úgy bünteti, hogy nem veszi figyelembe a jogsértés súlyát, a szabályok bármekkora megsértése esetén átalányösszegű bírság kiszabását írja elő – mondta ki ítéletében az Európai Unió Bírósága szerdán.




Ezer eurót ad Ausztria a hazatérő menekülteknek
2017. March 22. 13:05

Ezer eurót ad Ausztria a hazatérő menekülteknek

Ausztria ezer eurót fizet az első ezer önkéntesen hazautazó menekültnek és nagyobb figyelmet fordít a menekültek visszatéréséről szóló tájékoztatásra – jelentette be Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter.


Veszélyben 15 ezer magyar munkahely?
2017. March 22. 13:02

Veszélyben 15 ezer magyar munkahely?

Uniós országok intézkedései miatt gyűjt aláírásokat a fuvarozók ipartestülete, egyes nyugati tagállamok ugyanis súlyos intézkedéseket hoztak, hogy kiszorítsák őket a piacukról. Ha az EU nem lép fel a megszorítások ellen, akkor közel tizenötezer magyar veszítheti el munkahelyét.


Figyelmeztetést kaptak a Rómába utazó magyarok
2017. March 22. 12:48

Figyelmeztetést kaptak a Rómába utazó magyarok

A római szerződés aláírásának 60. évfordulója miatt közlekedési és idegenforgalmi korlátozások várhatók a hétvégén az olasz fővárosban - tájékoztatta a Rómába készülő magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata.



Emlékszik a magyar kaja-Uberre? Most zárták be
2017. March 22. 11:56

Emlékszik a magyar kaja-Uberre? Most zárták be

Az alapító hosszas blogbejegyzésben meséli el a Yummber tündöklésének és bukásának történetét, a személyes hibáktól a NAV-os vegzálásokig. A leghasznosabb tanulságokat kigyűjtöttük az írásból.



Minden csepp víz kincset ér
2017. March 22. 11:25

Minden csepp víz kincset ér

A civilizációs ártalmak, a környezetszennyezés, a túlnépesedés és a globális éghajlatváltozások miatt egyre fogy a Föld fogyasztható vízkészlete, ezért az ENSZ március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította. Bolygónk vízkészletének kevesebb mint 3 százaléka édesvíz, de ennek is csak kétharmada, 1,3 milliárd köbméter iható. Kiszáradás szélén az Aral-tó, a Kaszpi-tenger, zsugorodnak a gleccserek, olvad a sarkvidéki jégtakaró, mely az édesvízkészletek jelentős tartalékát jelenti.




A Dr. Oetker új pizzájától megáll a kés a levegőben
2017. March 22. 10:12

A Dr. Oetker új pizzájától megáll a kés a levegőben

Nem túlzás, hogy átlépett egy határt az új pizzájával a Dr. Oetker: csokoládés fagyasztott lepényt dob piacra. A „Dolce al Cioccolato” befalásával egy felnőtt átlagos napi kalóriszükségletét be is tolja.



Tudja miért a kék a Facebook színe, és a Coca-Coláé miért a piros?
2017. March 22. 10:01

Tudja miért a kék a Facebook színe, és a Coca-Coláé miért a piros?

A színek mindig is hatással voltak az emberek hangulatára, közérzetére és érzéseire, arra azonban csak az elmúlt évtizedekben figyeltek fel a kutatók, hogy a különböző árnyalatok a vásárlókat is segíthetnek meggyőzni arról, érdemes megvenniük egy terméket vagy előfizetniük egy szolgáltatásra. Utánajártunk, mit üzen a vevőknek a kék, a piros, a türkiz vagy éppen a lila.





Lövések dördültek kedden a Városligetben
2017. March 22. 08:16

Lövések dördültek kedden a Városligetben

Az eset kedden délelőtt történt a Városligetben, értesült a hvg.hu, a régi Kertem területén, a ligetvédők szerint a biztonságiaknál volt "fegyvernek látszó tárgy". A rendőrség szabálysértési feljelentést tett, a Városliget Zrt. ígéri, lesznek következmények, ha a megalapozottak a vádak.





TGM: Csendőrállam
2017. March 22. 07:10

TGM: Csendőrállam

A menekültek panaszaira más válasz nem nagyon érkezik, csak rasszista kommentek a „dögöljetek meg” szellemében.



Újabb rakétakilövéssel próbálkozott Észak-Korea
2017. March 22. 04:45

Újabb rakétakilövéssel próbálkozott Észak-Korea

Észak-Korea megpróbált kilőni egy rakétát a vonszani légi támaszpontról, de a kísérlet kudarcot vallott – erősítette meg szerdán Dél-Korea védelmi minisztériuma. A kilövést az Egyesült Államokban is észlelték.



Új operettszínház nyílik a budapesti Moulin Rouge helyén
2017. March 22. 03:52

Új operettszínház nyílik a budapesti Moulin Rouge helyén

Április 20-án új játszóhelyet nyit a Budapesti Operettszínház az egykori Moulin Rouge helyén, a 450 millió forintért kialakított Kálmán Imre Teátrum nyitóprodukciója a névadó operettszerző Riviera Girl című darabja lesz, amely a Csárdáskirálynő 1917-es Broadway változata.
















Titkos szerződésekkel gátolják, hogy kézműves sör kerüljön a kocsmákba
2017. March 21. 16:15

Titkos szerződésekkel gátolják, hogy kézműves sör kerüljön a kocsmákba

Dinamikusan nő a kisüzemi sörök fogyasztása, annak ellenére, hogy véletlenül aligha fut bele az ember a kézműves sörökbe. A nagy gyártók ugyanis kizárólagos szerződésekkel tartják távol a csaptól a kis főzdék termékeit. A kézművesek a versenyhivataltól várják a helyzet megoldását.






Elbuktatták a LMP-szóvivő 5 népszavazási kérdését Paks II.-ről
2017. March 21. 14:45

Elbuktatták a LMP-szóvivő 5 népszavazási kérdését Paks II.-ről

A párt szóvivője, Gál József magánemberként nyújtotta be az öt kérdést a paksi atomerőmű bővítéséről. A választási bizottság arra hivatkozott, hogy a kérdések nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség végrehajtásába ütköznek, illetve nem is egyértelműek.


Kulcsár Attila bocsánatot kért
2017. March 21. 14:31

Kulcsár Attila bocsánatot kért

Szerdán jogerős ítéletet hirdethetnek a 2003 óta húzódó Kulcsár-ügyben. Kulcsár Attila elsőrendű vádlott kedden felszólalt az utolsó szó jogán.






Cirkuszt csinál a kormány egy bírósági pofonból, amire pedig figyelmeztették
2017. March 21. 13:53

Cirkuszt csinál a kormány egy bírósági pofonból, amire pedig figyelmeztették

Magyarország függessze fel az Európai Jogok Egyezményét, sőt lépjünk ki az egyezményből, ne hajtsuk végre a strasbourgi bírák ítéletet – kormányoldalról egyre dühödtebb reakciókat hallani az állam múlt heti bírósági vereségét kommentálva. Pedig a legtöbb nemzetközi jogász előre megmondta, mi lesz a per vége.




Van még olyan Disney-klasszikus, amiből nem készül feldolgozás?
2017. March 21. 12:58

Van még olyan Disney-klasszikus, amiből nem készül feldolgozás?

Hihetetlen, de most már kisebbségben vannak azok a mindenki által ismert Disney-mesék, amelyeket nem vesz újra elő a stúdió a közeljövőben. A héten jön A szépség és a szörnyeteg-film, de nézzük, melyek azok a rajzfilmek, amik még váratnak magukra a feldolgozással – és sorra vesszük azokat is, amiket várhatunk a következő években.


Kiakadtak a Momentumra, amiért Orbán kedvenc sportjának hódolnának
2017. March 21. 12:41

Kiakadtak a Momentumra, amiért Orbán kedvenc sportjának hódolnának

"Gyere el és szurkolj velünk Dzsudzsákéknak!" - közös meccsnézésre hívja szimpatizánsait a Momentum Mozgalom; a Bujdosó kertben lehet majd együtt szurkolni a momentumosokkal a magyar válogatott sikeréért. A magyar válogatott szombat este játszik világbajnoki selejtezőt Lisszabonban az Eb-győztes Portugáliával.


Újabb céget szerzett Mészáros Lőrinc, ezúttal Budaörsre tette be a lábát
2017. March 21. 12:28

Újabb céget szerzett Mészáros Lőrinc, ezúttal Budaörsre tette be a lábát

Újabb céget kebelezett be Mészáros Lőrinc, bár ezért nagyon nem kellett feszülnie (igaz, melyikért is kellett?), mert az már jó másfél éve az intézőjének tartott Csík Zoltáné volt. A vezércége által az év elején megvett Wellnesshotel Építő Kft. egyetlen tevékenysége az út- és autópálya-építés.





Moszkvába is küld magyar csodazongorát a kormány
2017. March 21. 10:40

Moszkvába is küld magyar csodazongorát a kormány

Hét magyar és három külföldi intézményben helyezik el azt a tíz Bogányi-zongorát, amelyet a magyar állam korábban megvásárolt – mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter kedden Budapesten.


Magyar állami pénzből vettek luxusvillát Szabadkán?
2017. March 21. 10:12

Magyar állami pénzből vettek luxusvillát Szabadkán?

Kivágta a rezet a magyar kormány Szerbiában: az Átlátszó szerint az ország legdrágább ingatlanbizniszét az általuk sok-sok milliárddal támogatott Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) körüli szervezet hozta tető alá.


Riasztották a magyar Gripeneket egy néma londoni gép miatt
2017. March 21. 10:05

Riasztották a magyar Gripeneket egy néma londoni gép miatt

Riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit kedd délelőtt egy Londonból Dohába, Katar fővárosába tartó repülőgép miatt, amely nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással – közölte a Honvédelmi Minisztérium.





Eltörölné az MSZP a kerékbilincselést
2017. March 21. 08:39

Eltörölné az MSZP a kerékbilincselést

Az MSZP a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén kezdeményezni fogja, hogy Budapest közigazgatási határain belül töröljék el a kerékbilincs alkalmazását a bírságoláskor.



Mennyit ér a vevőknek egy energiatakarékos lakás?
2017. March 21. 08:29

Mennyit ér a vevőknek egy energiatakarékos lakás?

Az elmúlt években előtérbe került az energiatakarékosság, az energiahatékonyság javítása a hazai ingatlanállománynál. Elindult a panelprogram, megjelent a kötelező energetikai tanúsítás. De mindezek hatására vajon mennyire vált fontossá az emberek számára az energiatakarékosság, figyelnek-e rá lakásvásárlásánál, és mennyire hajlandóak megfizetni az árát?



Lekevert egy 20 milliós sallert a jegybank a CIG-nek
2017. March 21. 08:21

Lekevert egy 20 milliós sallert a jegybank a CIG-nek

Az MNB 20 millió forintos bírságot szabott ki a CIG Pannónia Biztosítóra a vezérügynöke biztosításközvetítői nyilvántartásba való bejelentésének és engedélyezésének elmaradása miatt.




Vége lehet a magyar konyakmeggy-mizériának
2017. March 21. 06:56

Vége lehet a magyar konyakmeggy-mizériának

Ma szavaz az Országgyűlés a jövedéki adóról szóló törvény módosításáról, amellyel például a konyakos meggyet is előállító csokoládégyártóknak kedveznének – írta a Világgazdaság.









Kivonultak a mentők is egy újpesti amfetaminlaborhoz
2017. March 21. 04:07

Kivonultak a mentők is egy újpesti amfetaminlaborhoz

Ötvenmillió forint értékű amfetamin piacra kerülését akadályozták meg a készenléti rendőrség nyomozói egy kábítószerlabor felszámolásával Budapesten – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).


Halálra égett valaki az autójában este Ócsánál
2017. March 21. 03:58

Halálra égett valaki az autójában este Ócsánál

Egy ember meghalt, amikor az autója egy fának ütközött és kigyulladt a Pest megyei Ócsát és Felsőbabádot összekötő úton hétfőn késő este – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Olcsóbban lehet netezni májustól, jön a jólétcsomag
2017. March 21. 03:45

Olcsóbban lehet netezni májustól, jön a jólétcsomag

Májusban megjelenik az internetszolgáltatók kínálatában a digitális jólét alapcsomag, ami a piaci díjcsomagoknál legalább 15 százalékkal kedvezőbb áron lesz elérhető – közölte a program titkárságát idézve a Világgazdaság.



Ilyen emeletes vonatok járhatnak a Balatonnál – fotók
2017. March 21. 03:16

Ilyen emeletes vonatok járhatnak a Balatonnál – fotók

Szakmai körökben kész tényként kezelik, hogy a Stadler svájci járműgyártó a Kiss emeletes motorvonatait szállítja majd a MÁV-Startnak – írta a Magyar Idők. Az új vonatok a ferihegyi vonalon debütálhatnak és megjelenhetnek a Balatonnál is.












L. Simon kioktatta Zoránt arról, hogy a zenész is kapott állami pénzeket
2017. March 20. 17:20

L. Simon kioktatta Zoránt arról, hogy a zenész is kapott állami pénzeket

L. Simon László az állami mecenatúra és művészet kapcsolatáról beszélt az ATV műsorában; a téma apropója Zorán Magyar Narancsnak adott interjúja, amiben a zenész Aréna-beli koncertje után úgy nyilatkozott a lapnak, hogy „nálam mindig arra ment ki a játék, hogy jöjjön annyi ember, hogy a belépők ára fedezze a koncert költségvetését. Ez ilyen egyszerű, soha eszembe nem jutna állami támogatást kérni, vagy hogy pályázzak ilyen pénzekre”.