Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#gasztronómia

hvg.hu hvg360

Hasbeszélő: Milyen egy igazi kortárs bisztró? Olyan, amilyenben a Pasaréti téren repetáztunk

Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk kispiszkostól a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Pasaréti téren.

Németh András hvg360

A nagy baklavaháború: a görög receptet Jézussal magyarázzák, a muszlimét mással, de az is finom

Magyarországon is egyre népszerűbbek a Balkán ételei, amelyek közül sok török közvetítéssel került be az étrendbe. Bár a salátákat, húsokat és sajtokat a helyszínen a legjobb megkóstolni, itthon is egyre könnyebben elérhetők a szomszédos országok finomságai. Nehéz rendet tenni a balkáni ételek között, de nem lehetetlen, csak arra vigyázzunk, hogy hol, milyen néven kérjük.

hvg.hu hvg360

Hasbeszélő: Asztalhoz ültünk mind a két Babkában, és az egyik jobb volt, mint a másik

Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Pozsonyi út két sarkán.

hvg.hu hvg360

Hasbeszélő: Meglepetés a Fény utcai piacon

Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen Budán, a Fény utcában.

hvg.hu Élet+Stílus

Már lehet szavazni az Ország Sörére

Elrajtolt az az online szavazás, amelyen a sörrajongók eldönthetik, milyen recept alapján készüljön el az Ország Söre, illetve kiválaszthatják az Ország Kisüzemi Főzdéjét is.

hvg.hu hvg360

Julia Child élete Franciaországban – 1. rész: Tehát így néz ki egy igazi francia férfi

A francia konyha művészete című legendás szakácskönyv szerzője, Julia Child 1948-ban érkezett Párizsba a férjével. Alig beszélt franciául, és a főzéshez sem konyított, azonban hamar rájött, hogy Franciaország az ő „szellemi hazája”, a főzés pedig a szenvedélyévé vált. Szerelmes lett a francia konyhába, az ízeibe, a történetébe, a végtelen variációiba, a szigorú alapelveibe, a kreativitásába és a csodálatos emberekbe. A HVG Könyvek által megjelentetett szórakoztató memoárjából most több részt is közlünk.

HVG Könyvek HVG Könyvek

Főzés borral: ezért nem mindegy, mit használunk

A borok és párlatok serkentően hatnak az ételekre, ahogy az emberekre is, akik elfogyasztják ezeket. Kiemelik egy alapanyag jó tulajdonságait, de tönkre is tehetik - mutat rá könyvében Julia Child sztárszakács. Részlet A francia konyha művészete című kiadványból.

Nemes Nikolett Élet+Stílus

„A szakácsoknak, séfeknek kutya kötelességük lenne kimenni dolgozni a földekre”

Tischler Petra a Michelin-csillagos éttermi konyhát hátrahagyva privát séfként ma már a saját útját járja. Hazaköltözött Szekszárdra, ahol veteményese és gyümölcsöse van, és keményen kritizálja azokat a szakmabelieket, akiknek fogalmuk sincs arról, mi történik a természetben. „Kitalálják, hogy nekik csak olyan cukkini kell, ami 16 és 18 centi között van, mert abból tudnak szép kockákat kivágni, de az élet nem egy laboratórium” – mondja. Interjúnkban többek között celebséfekről is beszélgettünk, és arról, hogy miért nem főz paprikás krumplit.

HVG Könyvek HVG Könyvek

Sárközi Ákos: Ez a legfontosabb eszköz a konyhában

Nem kérdés, hogy a legfontosabb eszköz a konyhában a kés - vallja Sárközi Ákos sztárséf. Így lettem séf című könyvében tippeket is ad arra, mire figyeljünk a különböző kések és vágódeszkák kiválasztásakor, használatakor. Részlet.

1 2 3 4 5 6 7
53
„Európának fehérnek kell maradnia” – videóriport az idei CPAC-ről

„Európának fehérnek kell maradnia” – videóriport az idei CPAC-ről

Jó üzlet az influenszerkedés: 210 millió forint profitot ért el a TheVR

Jó üzlet az influenszerkedés: 210 millió forint profitot ért el a TheVR

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Hamarosan sokkal könnyebb lehet iPhone-ról Androidra költözni

Hamarosan sokkal könnyebb lehet iPhone-ról Androidra költözni

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

Falusi ATM-ek: Meghatározták, mi lesz az önkormányzatok dolga

Falusi ATM-ek: Meghatározták, mi lesz az önkormányzatok dolga

BMW, Mercedes, VW: külön vámmegállapodásért lobbiznak Amerikában

BMW, Mercedes, VW: külön vámmegállapodásért lobbiznak Amerikában

Prostitúcióra kényszerített lányokat a javítóintézet Fidesz által kitüntetett, mostanra letartóztatott igazgatója

Prostitúcióra kényszerített lányokat a javítóintézet Fidesz által kitüntetett, mostanra letartóztatott igazgatója

A címlapról ajánljuk