Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

A Monetáris Tanács 11,5 százalékra emelte az irányadó kamatot

kivédésére adott válaszként értékelték a monetáris tanács szerdai döntését. Egyes vélemények szerint azonban a jelenlegi globális
százalékra emelte az irányadó kamatot. Egyes vélemények szerint azonban a jelenlegi globális hangulatban nem biztos, hogy a lépéssel
... kiadáscsökkentésről intézkedne a kormány. Egyes vélemények szerint akár nulla hiányt mutató költségvetésre lenne szükség, tételes

Vélemény

Nemzeti csúcs: leültek és elbeszéltek egymás mellett

kiküldött újságírója erről kérdezte a tanácskozás néhány résztvevőjét. Mint várható volt, a vélemények megoszlottak
azt mondta: azért jöttek el, hogy elmondják a véleményüket. Lapunk azon fölvetésére, hogy a vélemény elmondásának
... úgy reagált: „Miután Gyurcsány Ferenc egy másik fórumon kíváncsi volt a véleményünkre, úgy gondoltuk, hogy ezt a fórumot is
... különböző véleményeket hallhatnak, a sajtó pedig le tudja írni, hogy mennyiben különbözőek ezek a vélemények.” Lapunk azon

hvg.hu Itthon

Az elemzők fanyalogva várták a nemzeti csúcsot

A nemzeti csúcshoz nem fűztek nagy reményeket a publicisták, a közvélemény azonban nem tartotta rossz ötletnek. Összefoglaló az elmúlt hét elemzői
kirajzolja a felelősségi viszonyokat. Ezzel meg is adta az alaphangot, azóta ritka volt ugyanis az a közírói, elemzői vélemény, amely
... mondott a meghívásra. Tovább az elemzői véleményhez. A hvg.hu-n publikáló Pelle János szerint az összefogás ezúttal is elmarad majd

hvg.hu Tech

Gyanúsan viselkedik a Nap

három héten belül, a STEREO B űrhajó képein előfordulhat, hogy egy negyedik is látható. Egyes vélemények szerint a napfoltok hiánya

travelline.hu Plázs

Hova szerettünk utazni 2008-ban?

A lista persze mit sem ér saját olvasóink véleménye nélkül
A lista persze mit sem ér saját olvasóink véleménye nélkül, nagyon örülnénk, ha a hozzászólásokban önök is elmondanák saját

hvg.hu Shake

Lehet-e egy évig csak igazat mondani?

egy évig csak igazat mondani mindenkinek. Morrow ezzel Immanuel Kant filozófus véleményét követi, miszerint mindennemű hazugság rossz
kapcsolatos véleményét akarja körbejárni és egy évig csak igazat akar mondani mindenkinek, fittyet hányva a társadalmi

travelline.hu Plázs

Bizonyítvány a balatoni strandoknak

A balatoni strandolók az interneten mondhattak véleményt, amelynek most
A balatoni strandolók az interneten mondhattak véleményt, amelynek most elkészült összesítése szerint átlagosan 4,2-es osztályzatot
... minimum 20 beazonosítható feladó véleményét rögzítettek. A fürdőközönség elégedettségét mutatja, hogy összességében az értékelt

MTI Gazdaság

Veres: Robin Hood-adó nélkül nem lesz távhődíj-kompenzálás

A pénzügyminiszter szerint nem lesz pénz a távhődíj kompenzálására, ha az Országgyűlés nem fogadja el a Robin Hood-adót. Veres Jánosnak továbbra is
A pénzügyminiszter fenntartja véleményét, hogy nem alanyi jogon, hanem szociális alapon kellene kompenzálni a távhővel fűtőket, de

1
234 235 236 237 238
264
FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

A címlapról ajánljuk