Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

A HM szerint az al-Kaida áll a hillai merénylet mögött

Vélhetően az al-Kaida áll a részben magyar katonák elleni iraki merényletet mögött - mondta Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium
érdekében. Felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig nem látszanak azok a gazdasági lehetőségek, amelyek miatt a kormány korábban úgy gondolta
... kell venni az iraki feladatokban. A testület ülésén az MDF részéről nem hangzott el az a szerdai javaslat, hogy a kormány azonnal hívja

Világ

Kettészakított egy csillagot egy fekete lyuk

Első ízben készített bizonyító felvételeket két műhold egy óriási űrbeli fekete lyukról, amely részben felfalt egy csillagot. Ilyen
kettészakadt, és kisebbik - becslések szerint mintegy 1 százaléknyi - darabja megsemmisült. A NASA szakértői úgy vélekednek, hogy e

Gazdaság

Még idén egyesül a BÁT és a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde Rt. (BÉT) közgyűlése csütörtökön, a Budapesti Árutőzsde Rt. (BÁT) még szerdán jóváhagyta a két tőzsde integrációját, a közös

Itthon

Egyeztetés Medgyessy javaslatairól a Fidesz nélkül; SZDSZ: egyfordulós választást területi listák nélkül

a parlament létszámának 250 főre való csökkentésével. A Fidesz nem vesz részt az ülésen, mert Orbán Viktor hivatalos külföldi programon
az SZDSZ képviseletében részt vesz a csütörtöki négypárti egyeztetésen, amelyen a miniszterelnök közös európai parlamenti választási
... a Fidesz nem vesz részt az ülésen, mert Orbán Viktor pártelnök, aki a meghívást kapta, hivatalos külföldi programon lesz az egyeztetés

Itthon

„Leleplezett” kutatók – avagy a rasszizmus leplezése

Három éve az ELTE hallgatói önkormányzatának elnöke visszautasította, hogy az egyetemisták jelentős része kifejezetten rasszista
Mária a hvg-hu-nak elmondta: a megkérdezett diákok saját akaratukból vettek részt a kitöltésben, éppen ezért nem sok értelmét látta az
... Kommunikációelméleti Kutatócsoportjának.) Vagy a táblázatok egy része nem tartalmaz összesített adatokat, így csak a szövegből derül

Gazdaság

Időzített bomba: egymillió ember munka nélkül

Magyarország foglalkoztatási helyzete katasztrofális, annak ellenére, hogy alacsony a munkanélküliség. Nem kevesebb, mint egymillió, jelentős
munkanélküliek jelentős részét – mivel nem keresnek aktívan munkát – nem a munkanélküliek, hanem az inaktívak között veszi számításba a
... szerint a munkavállalók egészségi állapota nem csekély aggodalomra ad okot, s ez részben magyarázattal szolgál az alacsony aktivitási
... is. Mindezek miatt katasztrofális Magyarország foglalkoztatási állapota. Mintegy egymillió, jelentős részében képzelten és egészségi

Világ

Haiti: elfoglalt egy várost a fegyveres ellenzék

A fegyveres ellenzék kezébe került Haitin az ország északi részén fekvő Hinche város, ahol megölték a rendőrség vezetőjét. A támadást
az ország északi részén, nem messze a Dominikai Köztársaság határától, amely az Aristide elnök ellen fegyverrel fellépő ellenzék kezébe

Karrier

Nőtt a működő gazdasági szervezetek száma 2003-ban

A működő gazdasági szervezetek száma 2003. december 31-én mintegy 25 ezerrel haladta meg az előző év végi állapotot - közölte a Központi
31-én. Tavaly év végén a vállalkozások 39,3 százaléka a közép-magyarországi régióban, 11,6 százaléka az észak-alföldi, 11,4
... nemzetgazdasági ág. Létszám-kategóriák szerint 2003 végén a működő vállalkozások legnagyobb része foglalkoztatottak nélkül
... foglalkoztatottal tevékenykedett, jelentős arányt képviseltek még az 1-9 fős vállalkozások. A működő vállalkozások 3,6 százaléka 10-249

Gazdaság

Nőtt a működő gazdasági szervezetek száma 2003-ban

A működő gazdasági szervezetek száma 2003. december 31-én mintegy 25 ezerrel haladta meg az előző évi állapotot - közölte a Központi
vállalkozások legnagyobb része foglalkoztatottak nélkül, vagy ismeretlen számú foglalkoztatottal tevékenykedett, jelentős arányt
... 31-én. A KSH jelentése szerint a legtöbb működő vállalkozás az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ágban

Gazdaság

A magyarok több mint fele elbukta az EU-felvételit

A brüsszeli uniós állásokra jelentkező magyarok nagyobbik része kiesett a felvételi procedúra első fordulójának tekintett decemberi
közzétett adatai szerint a vizsgán részt vevő 3870 magyar közül csupán 1289-en voltak sikeresek a feleletválasztós
... terület adminisztrátori pozícióira jelentkező magyarok fellélegezhetnek: az előzetes írásbeli teszten 86-an vettek részt, és
...Ezrek csinálták végig december 11-én és 12-én az EPSO (European Personal Selection Office), az unió hivatalos személyzeti

Gazdaság

Májustól Budapestre is repül az easyJet

Közvetlen járatot indít május 1-jével London és Budapest között az easyJet, a legnagyobb brit fapados
hogy hajlandók lennének-e alacsony jegyárakkal dolgozó légitársaságok fogadására, és "a Budapest Airport eredményesen vett részt ezen
... járat indítását bejelentő csütörtöki londoni nyilatkozatban Ray Webster, az easyJet vezérigazgatója azt mondta: a cég szerint az EU május
... bővítésével az alacsony jegyárú légitársaságok piaca is "drámai mértékben" bővülni fog, és az easyJet ebből "az első naptól ki akarja venni a

Itthon

Tilos Rádió: elmaradt a sürgősségi szavazás az ORTT-nél

A sürgősségi szavazáshoz szükséges négy személy helyett csupán hárman vettek részt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT
a vizsgálatot, amelynek részeként bekéri a kifogásolt adás hanganyagát. A Magyar Nemzet honlapján szerdán az állt, hogy a
...-én harminc napra felfüggesztette a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát, mert az egyik, Barangó néven ismertté vált műsorvezető

Világ

Felmentették szeptember 11. egyik állítólagos szervezőjét

Egy hamburgi bíróság csütörtöki döntése szerint nem látta bizonyítottnak, hogy a 31 éves Abdel-Gáni Mzudi részt vett a 2001. szeptember
Az ügyészség azzal vádolta a marokkóit, hogy terrorista szervezet tagjaként része van több mint háromezer ember halálában. Ezért az

Gazdaság

Precedensértékű EU-döntés a fapados légitársaságok ellen

törvénytelennek minősítette az ír Ryanairnek Belgiumban nyújtott állami támogatások egy részét, és azok visszafizetésére kötelezte a
A vallon régió és a charleroi-i repülőtér által a Ryanairnek nyújtott összesen 15 millió eurós támogatás nagyobbik részét, körülbelül 70
... el, az illetékkedvezményeket azonban - legalábbis részben - a versenyszabályokba ütköző támogatásnak minősítette. Az illetékekre a
... mértékét sokallta. Palacio szerint csak a leszállási illetékre nyújtott aránytalan kedvezmény miatt 1 millió eurót kellene

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Közel 800 lóerős masztodon lett az Audi RS Q8 Legacy Edition

Kiderült, hol követhetjük a Oscar-gálát

Kiderült, hol követhetjük a Oscar-gálát

Keményen küzd a MOME rektora, délután eldől, hogy lesz-e forradalom az egyetemen

Keményen küzd a MOME rektora, délután eldől, hogy lesz-e forradalom az egyetemen

Elbukta a bizalmatlansági szavazást és távozott a MOME rektora

Elbukta a bizalmatlansági szavazást és távozott a MOME rektora

Már Koszovó, Albánia és Moldova is tisztább Magyarországnál a friss korrupciós listán

Már Koszovó, Albánia és Moldova is tisztább Magyarországnál a friss korrupciós listán

Új rendszer kerül a légkondikba, itt az első ilyen klíma

Új rendszer kerül a légkondikba, itt az első ilyen klíma

Steven Levitsky harvardi professzor: Alakul az új tekintélyelvűség Amerikában

Steven Levitsky harvardi professzor: Alakul az új tekintélyelvűség Amerikában

A címlapról ajánljuk