Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Két százalékponttal emelték a jegybanki alapkamatot

százalékra emelte a jegybanki alapkamatot; a döntésben a pénzügyminiszter és a jegybank elnöke szerint egyetértés van a kormány és a
nem helyettesíti a valóságos intervenciót. A jegybank 200 bázispontos kamatemelése stabilizálta a forint árfolyamát, s megállíthatja a
... mérsékelje a kedvezőtlen árfolyam alakulás inflációra gyakorolt hatását - áll a Magyar Nemzeti Bank közleményében, amely szerint "a

Világ

Még az idén feláll a NATO legütőképesebb egysége

A NATO gyorsan bevethető erejének első kisebb egysége már ősszel harcra kész lesz, és mire teljesen kiépül, gyakorlatilag
megfelelő csapategységek kerülhetnek, s teljes feltöltés után 3-4 váltással a háttérben ez lesz a NATO olyan csapásmérő ereje, amely

Itthon

Meghalt Knézy Jenő

Meghalt Knézy Jenő, a Magyar Televízió sportriportere. Az ismert sportújságírót 59 éves korában, súlyos betegség után, kedden 18 óra 40
Knézy Jenő 1944. augusztus 19-én született Nagyváradon. Harmincegy évet töltött a Magyar Televízió sportosztályán riporterként
... volt. 1993 és 1997 között a kosárlabda szövetség társelnöke, 1997-től a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke volt. Májusban a
... a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Knézy Jenőnek "több évtizedes, kimagasló sportújságírói és

Itthon

Magyar Bálint vagyoni helyzetének átvizsgálását kéri

Magyar Bálint kedden levélben fordult Szili Katalinhoz, hogy a házelnök kérje fel a mentelmi bizottság elnökét: tekintse át, és
Magyar Bálint, keddi parlamenti bejelentésének megfelelően, vagyoni helyzetének törvényességéről 1990-től kezdődően kért állásfoglalást
... az Oktatási Minisztérium közleményében. Répássy Róbert fideszes képviselő az Országgyűlés napirend előtt vitájában azt állította, hogy
..., mint maga" - mondta. Az Országgyűlés mentelmi bizottságának ki kell vizsgálnia, hogy Magyar a kormány tagjaként rendelkezett-e

Itthon

Paks: Strasbourghoz készül fordulni a Greenpeace

Felháborítónak nevezte és éles hangon bírálta a magyar hatóságok fellépését a paksi atomerőmű előtt csütörtökön engedély
Garázdaság és rongálás bűncselekménye miatt pénteken a Paksi Városi Bíróság öt külföldi és egy magyar Greenpeace-aktivistát ítélt el
... azt, hogy kártérítést és fájdalomdíjat követeljen a magyar hatóságoktól. Az Emberi Jogok Európai Bizottságához (EEJB) előkészületben
... az emberi jogok európai konvenciójának többszöri megsértése. Immár bizonyossá vált, hogy mind a 30 fűtőanyag-kazetta megsérült a Paksi Atomerőmű

Itthon

Nem vonja vissza a kórháztörvény-javaslatot a kormány

Vasárnap a Magyar Orvosi Kamara rendkívüli küldöttgyűlésen szólította fel Medgyessy Pétert, vonja vissza a kórháztörvény-javaslatot
helyettes, aki "rendkívül furcsának tartja", hogy a Magyar Orvosi Kamara a hét végén "táncolt el" a kormánnyal korábban kötött

Világ

Erin Brockovich újra támad

dollár kártérítéshez juttatta Hinkley városka lakóit, a róla szóló filmben pedig Julia Roberts játszotta el az esélytelenek igazságáért
pert. A Los Angelestől északkeletre, a Mojave sivatagban fekvő kisváros lakói, az ügyvéd és maga Erin Steven Soderbergh filmje és benne

Itthon

Hazatért a szemrevételező csoport Irakból

Vasárnap hazatért Irakból az a szemrevételező csoport, amely a magyar kontingens működési körülményeiről tájékozódott. A tervek szerint
... mintegy 10 kilométerre keletre, Al Hillah nevű település közelében állomásozik majd a magyar szállító zászlóalj
A magyar szemrevételező csoport megtekintette azt a – Babilontól mintegy 10 kilométerre, keletre fekvő – Al Hillah nevű település
... bázist, ahol a magyar szállító alakulat egy lengyel logisztikai és egy bolgár lövészzászlóaljjal közösen állomásozik majd. Az elhagyott
... az amerikai csapatok is használták a közelmúltban. A katonák várhatóan a laktanyában lévő kőépületekben lakhatnak majd. A magyar, a

Gazdaság

Vízilabda: úri passzió, nem üzlet

s nem azért, mert túl sok van belőle. Ön szerint lehet-e valaha üzlet a magyar
Kupájának (KEK) döntőjét, holott annak egyik mérkőzését a budapesti Komjádi uszodában rendezték. A magyar vízilabda-csapatok
... a világligát, a LEN pedig kiírta a Bajnokok Ligáját, amelyet az első alkalommal a következő idényben rendeznek meg, s amelyen három
...: szeretné megnyerni a magyar bajnokságot, s az első ízben kiírt Bajnokok Ligáját. A szakemberek másik megállapítása az volt, hogy a

Itthon

Elutasították a jászladányi alapítványi iskola keresetét

Elutasította a jászladányi Zana Sándor Alapítványnak a Magyar Bálint döntésének megsemmisítését kérő keresetét a Fővárosi Bíróság (FB
nem járt el teljes mértékben körültekintően, de a jászladányi alapítványt jogsérelem nem érte. Ez az ítélet nem pusztán arról szól
... van - mondta Magyar Bálint az MTI-nek, üdvözölve a Fővárosi Bíróság ítéletét. "Nem helyes az a politika, amely gyermekeinken keresztül
... intézményben van. Magyar szerint egy televízióműsor azt mutatta be, hogy szegregálják az önkormányzati iskolában a roma és nem roma

Itthon

Tovább romlott a folyó fizetési mérleg

A folyó fizetési mérleg hiánya az idén áprilisban 592 millió euró volt, az első négy hónapban a deficit 1,580 milliárd eurót tett ki - közölte a
áprilisi forrásbeáramlást, illetve 480 millió euró négyhavi forrásbeáramlást mutatott. Közvetlen tőkebefektetésként a magyar befektetők

Kult

Megnyílt a 74. ünnepi könyvhét

A hétfőig tartó ünnepi könyvhétre ezúttal is több száz kötetet jelentettek meg a magyarországi és a határon túli magyar könyves
... a központi helyszín is. A Vörösmarty téri megnyitón Oravecz Imre Kossuth-díjas költő a magyar írók és költők rossz anyagi helyzetéről
A magyar írók, költők nem utaznak, nem nyaralnak, nem járnak moziba, színházba, nem képezik magukat és leginkább nem vásárolnak
... - mondta saját példájára hivatkozva Oravecz, aki szerint a legtöbb magyar írónak, költőnek olyannyira nem megy jól a sora, hogy ezen
... sem tudják túltenni magukat. Pedig - fűzte hozzá - a magyar könyvkiadás az utóbbi időben pótolta a korábbi évtizedek hiányait. A

Itthon

Izrael: helikoptertámadás egy újabb Hamász-vezető ellen

vegye fel a harcot az előző nap Jeruzsálemban elkövetett merényletet vállaló Hamász és a többi radikális palesztin szervezet
Az izraeli helikopterek legalább hat rakétát lőttek ki egy gépkocsira, amelynek egyik utasa a Hamász-vezető volt; izraeli harci
... politikai vezetőjét kedden sebesítették meg izraeli harci helikopterekből kilőtt rakéták. Ezt követően szerdán a Hamász egyik öngyilkos

Gazdaság

Idén nagyobb bevételre számítanak a balatoni kempingek

értek el, a Balaton északi partján lévő kempingekbe eddig 2 százalékkal több vendég érkezett, mint
számított összesített növekedés 2 százalék. Tavaly a Balatontourist 81.000 vendéget fogadott. A társaság árbevétele 1,6 milliárd forint

Kult

Magyar művészek a Velencei Biennálén

Gálik András és Havas Bálint képzőművészek képviselik Magyarországot az 50. Velencei Képzőművészeti Biennálén, ahol a magyar pavilont
A Velencei Biennálé hivatalosan június 15. és november 2. között várja az érdeklődő közönséget. A magyar kiállítás kurátora
... magyar pavilon története során a szakmai zsűri először döntött pályázati rendszerben, a kurátorok által beadott elképzelések alapján a
... részt, így 2001-ben a 2. Berlini Biennalén, 2002-ben az ugyancsak berlini Künstlerhaus Bethanien keretében, valamint a hollandiai

Hankó Balázs egy Brüsszelbe induló Wizz-Air gépre íratta fel, hogy a Pannónia Ösztöndíjprogram jobb, mint az Erasmus

Hankó Balázs egy Brüsszelbe induló Wizz-Air gépre íratta fel, hogy a Pannónia Ösztöndíjprogram jobb, mint az Erasmus

Netanjahuék elfogadták az újabb gázai hadjárat tervét

Netanjahuék elfogadták az újabb gázai hadjárat tervét

Stratégia a túlélésért: Kínában 3-5 év helyett azonnal pénzt csinálnak az Nvidia videokártyákból

Stratégia a túlélésért: Kínában 3-5 év helyett azonnal pénzt csinálnak az Nvidia videokártyákból

Hadházy rövid, beszédek nélküli tüntetést tervez keddre

Hadházy rövid, beszédek nélküli tüntetést tervez keddre

„Tartsatok teaszünetet is!” – a frusztrált Hamilton verseny közben keményen odamondott a Ferrarinak

„Tartsatok teaszünetet is!” – a frusztrált Hamilton verseny közben keményen odamondott a Ferrarinak

Kocsis Máté: Polt Péter marad, Tuzson Bence pedig nem lesz legfőbb ügyész

Kocsis Máté: Polt Péter marad, Tuzson Bence pedig nem lesz legfőbb ügyész

„Nézzen körbe, lát itt drogosokat? Hány zombival találkozott amióta itt van?” – riport Tarnazsadányból

„Nézzen körbe, lát itt drogosokat? Hány zombival találkozott amióta itt van?” – riport Tarnazsadányból

Trumpék blokkolták a Harvard Egyetem szövetségi támogatásait

Trumpék blokkolták a Harvard Egyetem szövetségi támogatásait

Ez történt: Valami elképesztő energia szabadult el a világűrben, egy műhold is észrevette

Ez történt: Valami elképesztő energia szabadult el a világűrben, egy műhold is észrevette

A címlapról ajánljuk