Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Kult

Mitől lesz a közgazdász jó politikai tanácsadó?

Magyarország jelenleg legismertebb közgazdász politikai tanácsadója, Gyurcsány Ferenc, a kormányfő bizalmasa, aki sportminiszterként Jánosi György
lép. „Teljesen független vagyok, (még) nincsenek politikai ambícióim. Nem vagyok zsarolható; mivel nem posztról, hanem ügyről van szó

Itthon

Matolcsy Fidesz-tagságra buzdítja a közgazdász-társadalmat

Matolcsy György belép a néppárttá alakuló Fideszbe és ezt tanácsolja a közgazdász-társadalom nagyobb részének is. Az Orbán-kormány
városának MDF-es volt alpolgármestere, aki szintén belép a Fideszbe, kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: azzal, hogy a Fidesz módosuló

Világ

A szövetséges csapatok egy napon belül bekeríthetik Bagdadot

Brooks dandártábornok szerint az amerikai csapatok néhol már átlépték az úgynevezett vörös vonalat is, amelyről feltételezik, hogy
parancsnokság részéről közölte, hogy amerikai csapatok néhol már átlépték az úgynevezett vörös vonalat is, amelyről feltételezik, hogy

Kult

Paul McCartney Budapestre jön

Paul McCartney május 15-én Budapesten koncertezik; ő az első, aki az egykori Beatles együttesből magyar közönség előtt lép színpadra. A
... zenekar énekese, szerzője és basszusgitárosa - négytagú jelenlegi együttesével - a Budapest Sportarénában lép

hvg.hu non-base

A 2004-es tagjelöltek közül Magyarországon a legnagyobb az EU iránti bizalom

A GfK csoport nemzetközi vizsgálata szerint novemberben a magyar lakosság 63 százaléka egyértelműen támogatta az Európai Unióba (EU) való
döntene a belépésről, tavaly novemberben Cipruson az emberek 69 százaléka válaszolt igennel, 24 százaléka határozott nemmel. A
..., illetve 60 százalékban pártolják a magyar belépést. A legkevésbé Portugáliában támogatják a bővítést, ahol a lakosság felénél is

hvg.hu non-base

Bombariadó volt a Terror Házában

Bombariadó miatt kiürítették a Terror Háza Múzeumot hétfőn este Budapesten. A múzeum megnyitásának első évfordulója alkalmából ma meghosszabbított

hvg.hu non-base

Dél-Korea tiltakozik a határsértő északi harci gép miatt

megsértette az ország légterét. A két percig tartó incidens két nappal azután történt, hogy Észak-Korea fenyegetőzött: kilép a koreai
és Kínát is érintő útja során tesz; útjának valószínű célja az északi atomfenyegetéssel szembeni fellépés összefogása lesz. (MTI)

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

„Debilizáló szorongást” kelthetett Deutsch Tamásban a dupla stresszhelyzet

„Debilizáló szorongást” kelthetett Deutsch Tamásban a dupla stresszhelyzet

Deutsch Tamás nem az angoljával lóg ki az EP-képviselők közül

Deutsch Tamás nem az angoljával lóg ki az EP-képviselők közül

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Páratlan lelet: 1900 éves papirusz árulkodik a római kori bírósági tárgyalásokról

Páratlan lelet: 1900 éves papirusz árulkodik a római kori bírósági tárgyalásokról

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Idén is lesz CPAC Hungary, nem találják ki, ki lesz a főszónok

Idén is lesz CPAC Hungary, nem találják ki, ki lesz a főszónok

Megdrágult a Pénzügyminisztérium épületének felújítása, miközben megszűnt a tárca

Megdrágult a Pénzügyminisztérium épületének felújítása, miközben megszűnt a tárca

Két év felfüggesztettet kapott az a férfi, aki leforrázta veszekedés közben az élettársát

Két év felfüggesztettet kapott az a férfi, aki leforrázta veszekedés közben az élettársát

A címlapról ajánljuk