Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#köztársasági elnök

Lőrincz Tamás Itthon

Sulyok Tamás hivatala nem tudja, használta-e valaki a Párizsban lefoglalt szobákat, amikor az elnök már nem volt a városban

A Magyar Honvédség repülőgépével érkezett a párizsi olimpiára Sulyok Tamás köztársasági elnök – értesült a HVG. A szállodáért – hiába töltött ott az államfő 18 éjszaka helyett csak három napot – több mint 228 millió forintot kellett fizetni, mert már nem lehetett módosítani az elődje, Novák Katalin hivatali idejében történt foglalást. A Sándor-palota arra nem tudott válaszolni, hogy lakott-e valaki a szobákban abban az időszakban, amikor Sulyok Tamás már elutazott Franciaországból.  

Lőrincz Tamás Itthon

Csaknem kétmilliárd forintot ér az a ház, amelyben Áder János él, tízmilliókat költöttek a volt elnök rezsijére állami pénzből

A volt köztársasági elnököknek visszavonulásuk után nemcsak „megfelelő” ingatlan, hanem egyéb költségtérítés is jár. A HVG információi szerint az Áder Jánoshoz köthető kiadásokra költötték a legtöbbet, de Schmitt Pál és Novák Katalin esetében is tízmilliók mentek el költségtérítésre.  

Lengyel Tibor Itthon

Dobra veri a kormány a Béla király úti kormányzati villaparkot, ezért nem költözhetett be Sulyok Tamás 

Egyszer már eladták Orbánék, mégis az államé, most újra eladnák, mi az? A Béla király úti állami lakótelep, amely annak idején egyidőben volt Göncz Árpád, Orbán Viktor és Áder János otthona. A HVG úgy tudja, a Novák Katalin számára százmilliókból felújított államfői rezidenciát is magába foglaló, 14 hektáros területet jövőre értékesítik, az ingatlanon luxuslakások épülhetnek.

1 2 3 4 5 6 7
29
Stresszelnek a rajongók, mert Liam Gallagher szerint csak egyórásak lesznek a nyári Oasis-koncertek

Stresszelnek a rajongók, mert Liam Gallagher szerint csak egyórásak lesznek a nyári Oasis-koncertek

Révész Sándor: A kormány ellen fordítható a választások előtti ígéretcunami

Révész Sándor: A kormány ellen fordítható a választások előtti ígéretcunami

Kerkezék tizenegyespárbaj után jutottak nyolc közé az FA Kupában

Kerkezék tizenegyespárbaj után jutottak nyolc közé az FA Kupában

Azért is lesz magyar előadó az Eurovízión

Azért is lesz magyar előadó az Eurovízión

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Összetört autójuk mellett intézték a papírmunkát, amikor jött a váratlan folytatás – videó

Összetört autójuk mellett intézték a papírmunkát, amikor jött a váratlan folytatás – videó

Nőnap NAV módra: fokozott figyelemre számíthatnak a virág- és ajándékárusok

Nőnap NAV módra: fokozott figyelemre számíthatnak a virág- és ajándékárusok

A címlapról ajánljuk