2019 44. lapszám

2019-44



Argentínában visszatérőben a peronizmus

Újabb baloldali fordult várható Argentínában, miután a jobbközép államfő elveszítette az elnökválasztást. A győztes Alberto Fernández esetében attól tartanak, hogy helyette egy korábbi populista elnök lesz az ország igazi vezetője.


Mintapélda volt, de összeomlott a chilei szabadpiaci modell

Még Ronald Reagan és Margaret Thatcher is példaként emlegette a chilei szabadpiaci kapitalizmust. A modell viszont kifulladt, mert a leggazdagabb latin-amerikai országban a magukat vesztesnek érzők tömegtüntetésekben fejezték ki elégedetlenségüket, és engedményekre kényszerítették a kormányt.





Rendetlenséget keres a rendben a világhírű képzőművész, Vera Molnar

Nagyobbrészt egyetlen magángyűjteményre, Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit gazdag kollekciójára épül az 1947 óta Párizsban élő, 95 évesen is töretlenül aktív Vera Molnarnak szentelt kiállítás, amelynek apropót ad az is, hogy a Fővárosi Képtár az elmúlt években a világhírű művész több munkáját is meg tudta vásárolni.




Pénzt kaptak a családok, kevesebb lett a válás

Van az a pénz, aminek pusztán már az ígérete is képes válságba jutott házasságokat megmenteni – még ha esetleg csak átmenetileg is. Ezt látszik bizonyítani a nemrég nyilvánosságra hozott friss statisztika, amely a válások számának tavalyi jelentős visszaeséséről árulkodik.



Ébredezik az antiszemitizmus Németországban

A hallei zsinagóga ellen elkövetett merénylet után minden korábbinál nagyobb figyelem irányul az antiszemita nézetek és tettek terjedésére Németországban. A viták középpontjában az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali populista párt áll, amely a türingiai tartományi választáson a második helyen végzett.





Ellenzéki médiatervek? Reméljük, csak rosszul értettük

A Szabad Pécs pályázni fog városi forrásra, de nem lesz önkormányzati sajtó – írja Babos Attila a helyi kritikus sajtó előtt álló kihívásokról. Az újságíró az ellenzék médiaépítési elképzeléseit viszont nem tartja jó iránynak.




Franco hamvai bekerültek a spanyol kampányba

A katalóniai zavargások mellett a Franco tábornok exhumálását övező viták borzolják a kedélyeket Spanyolországban a választási kampány célegyenesében. A kormányzó szocialisták azt remélik, ez nekik kedvez majd.


Kampányguru: Karácsony meg sem úszhatja, hogy Orbán kihívója legyen

Budapesten keresztül visz az út a kormányváltáshoz – jósolta másfél éve Heiko Kretschmer német kommunikációs szakember, az MSZP–Párbeszéd pártszövetség 2018-as választási tanácsadója. Szerinte aki a fővárost vezeti, az automatikusan az Orbán-rendszer ellenpontjává válik.


Orbán öngólt lőtt a Tarlós-alkuval, most tehetetlen Karácsonnyal szemben

A fővárosi közgyűlés majd dönt – mondta előzékenyen Orbán Viktor a Fidesz budapesti veresége után. A gondja az, hogy bár jottányit sem akar engedni, a döntéskörök jelenlegi leosztása alapján nem tudja erőből megvalósítani sportálmait, más magyar város pedig ezekre nem alkalmas. De az ellenzéknek sem lesz olyan könnyű visszautasítani a sportpénzeket.












Fahidi Éva: "Ha már élek, a világért sem akarok boldogtalan lenni."

Egy holokauszt-túlélő, aki a politikusoknak és a tanároknak is tudna tanácsot adni, hogyan lehet küzdeni az antiszemitizmus ellen. 94 évesen is igazi aktivista, előadásokat tart, könyvet ír, a közösségi oldalán posztol, és a Vígszínház színpadán táncol. Portréinterjú Fahidi Évával.



















TGM: A kép mutatói

Annyi elvárható a tisztességes demokratikus sajtótól, hogy ha besétál az ajtón valami rejtett információ, képes legyen különbséget tenni a hazaárulás, hatalmi visszaélés, törvénysértés között és a törvénytelenül megszerzett, bizalmas, magánjellegű adat között.


Kultúrharcos írómenedzsmentre bízták az írók és fordítók támogatását

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a külhoni magyar irodalmi szervezetek által, Orbán Viktor bábáskodásával megkötött egyezmény szerint az állami tulajdonú Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. (PIÜ) feladata „az összmagyar irodalom egységben történő felmutatása Európában és a nagyvilág számára”.







Botka kilépése csak akkor érthető, ha befejezetlen ügye maradt Budapesten

Tíz éves folyamat végére tett pontot Botka László, amikor bejelentette: kilép a Magyar Szocialista Pártból. Az MSZP cserbenhagyta a szegedi polgármestert, amikor országos terveit szőtte, most rajta a sor, hogy végleg hátat fordítson egykori politikai közösségének. Értelme a döntésnek azonban megyei szinten nincsen.









Csunderlik Péter: A történelemhamisítás emlékműve

Az egy főre jutó emlékművek számában jelentően előrelépett Magyarország, ennek köszönhetően végre újra van múltunk, még ha a jövőképek tekintetében a Bonanza Banzai-slágerekével vetekszik is szép hazánk. Most az egyre inkább Tisza István szerepében tetszelgő Kövér László az 1918–1919-es forradalmakra emlékező, Horthy-kori Nemzeti Vértanúk emlékművét avatja újra, amely legalább nem kortárs műalkotás, emiatt nem viseli magán a NER kedvenc művészeti stílusának, a szkopjei neoklasszicizmusnak a nyomait, ellenben igazán hazug monumentum.







Lengyel állatkert mentené meg a belarusz határon rekedt, szörnyű körülmények közt szállított tigriseket

Rómából indult, Dél-Oszétiába tartott egy csapat ketrecben szállított tigris, de a lengyel-belarusz határon elakadtak az állategészségügyi papírok problémái miatt. Az egyikük időközben elpusztult, a szállítás körülményei rosszak voltak, például csirkével etették őket, ami nekik nem jó táplálék. Most Poznanban erősödhetnek meg, ha élve megérkeznek.











Szél Bernadett Putyin módszereit emlegeti a NAV momentumos razziája után

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem tudott eredményeket felmutatni a kamupártok elszámolásánál, és a rendőrség is kettős mércét alkalmaz az ellenzéki pártok és az ajánlási csalásokat elkövetőkkel szemben. A Fidesz által megszállt intézmények nem a dolgukat végzik, hanem politikai megrendelést hajtanak végre – írta Szél Bernadett.


Az ellenzék úgy tudott nyerni, hogy a Fidesz nem gyengült

Bebizonyosodott, hogy az ellenzéki együttműködésnek nincs alternatívája, de önmagában a kooperáció még nem vezet sikerre – írja friss tanulmányában a Political Capital. 2022-re több feladata is van az ellenzéknek: erősödniük kell a kisebb településeken is, találniuk kell egy miniszterelnök-jelöltet, és meg kell győzniük a választókat, ők is tudnak kormányozni.









Haraszti Miklós: Ahogyan nem szabad együttműködni

A közmédia kuratóriumába való delegálás az ellenzéki együttműködés ígéretes, új korszakának megcsúfolása. Sok múlik azon, hogy a sajtó a jövőben résen legyen a divatosan együttműködésnek álcázott ellenzéki NER-szolgálat esetén.


Meghalt a Mallorcán eltűnt magyar férfi

Holtan találták a Mallorcán eltűnt magyar testvérpár egyik tagját – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden.





Lovász László: Át kell gondolnia az MTA-nak, hogyan szolgálhatja a tudományt

Azt is, hogyan számol be a társadalomnak a tudományok eredményeiről, miután elvette tőle a kormány a kutatóintézeteket, mondta el Lovász László MTA-elnök az Inforádiónak. A Lendület Program még nem biztos, hogy folytatódik, ígéretek vannak, az új MTA-elnöknél pedig fontos, hogy jól tudjon együttműködni a stáb többi tagjával, az alelnökökkel, főtitkárral is.