Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gyükeri Mercédesz, Sztojcsev Iván hvg360

Öt pont Varga Mihály beszédéből, ami mutatja, mennyire nagy bajban van Magyarország

hogy megszorítások jönnek, a kormány feladja az eddigi hiánycélját, új adókat vezethetnek be és/vagy a meglévőket emelhetik, és azt
kerülhet. Olyannyira nem elszólásról van szó, hogy a kijelentés még a Pénzügyminisztériumnak a beszédről kiadott közleményében is
..., mert a helyi iparűzési adó belefoglalása ellenére félő, hogy azzal, hogy a céges adóteher az eddigi 9 százalékos taóról 15
... reménykednek, hogy ez iránymutatást ad mindenkinek. Ha azt látják majd év közben, hogy a hiány mértéke magasabb lett, akkor „megfelelő

hvg.hu Itthon

"Másodpercek alatt zajlott le minden" - A TEK beszámolt az esztergomi tragédiáról

Szerda este robbantotta fel a házát egy körözés alatt álló férfi, amely során rajta kívül egy rendőr is meghalt, illetve többen
megkezdésekor a férfi nem működött együtt a rendőrökkel, bár voltak olyan pillanatok, amikor úgy látszott, hogy meg fogja adni magát
... minden kérdésre válaszolni – mondta Hajdu. Kollégánk kérdésére, hogy a környéken bárki volt-e életveszélyben, a főigazgató elmondta, a környéket és

Bedő Iván hvg360

A barlangi mentés sikerült, de mi van, ha a kutatónak a saját vakbelét kell kivennie?

Nem egyszerű a sürgősségi ellátás a sarkvidéken vagy az űrben. Mi történik az Antarktiszon egy rákos beteggel? Miért életveszélyes
Csak úgy tudta megmenteni saját életét, hogy önmagát operálta meg. Kollégái annyit tudtak segíteni, hogy világítottak neki és a kezébe
..., nem adott egyértelmű eredményt, ezért repülőgépről, kis ejtőernyővel újabb mintavételi eszközöket, és egyúttal gyógyszereket is

hvg.hu Kult

Színház vs. tv, óvatosság vs. nyilvánosság – Borbély Alexandra és Nagy Ervin a Vasfüggönyben

Van-e jövője a színháznak, ha a tévé a sokszorosát fizeti a színészeknek? Milyen lehetőségeket nyit meg egy nagy nemzetközi díj? Mihez
mit adott nekik a szabadság, hogyan használja felvidéki származását és szlovák tudását a nemzetközi porondon Borbély Alexandra, miért
... a gyerekvállalás? 1:07:03: Kell azzal foglalkozniuk, hogy hogyan jutnak el a TikTok-generációhoz? Ők miért és hogyan használják a közösségi

László Ferenc Autó

Megnéztük a legnagyobb és legmodernebb új magyar Mercedes szalont

A most megnyitott fóti kereskedésben akár 45 kocsit is meg lehet tekinteni egymás mellett, és adott esetben 20 millió forintot meghaladó
Fóton átadták Magyarország legnagyobb és egyben legmodernebb Mercedes szalonját. A JP Auto által kialakított 1700 négyzetméteres
..., a Hovány-csoport 2018 őszén adta át 3,5 milliárd forintból megvalósított 6380 négyzetméteres szupermodern

hvg.hu Itthon

Körözés alatt álló férfi robbantott Esztergomban, ahol meghalt egy TEK-es

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint meghalt a robbantó is. A körözés alatt álló férfi akkor idézett elő gázrobbanást, amikor a TEK
voltak nála. Egy környéken lakó, 16 éves lány azt mondta a lapnak, biciklivel is félt elmenni a háza előtt. Közleményt
... Közleményt adott ki a Központi Nyomozó Főügyészség a szerdán, Esztergomban, rendőri intézkedés közben történt robbantás ügyében
... tájékoztatást az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően, várhatóan pénteken adnak. A Blikk szerint a környéken élők

hvg.hu Tech

Csúcsfunkciókat kap a Paint, profi képszerkesztővé válik a Windows legendás programja

Újabb funkciókat ad a Microsoft a Painthez, olyanokat, melyekkel az eddiginél jóval összetettebb feladatok is elvégezhetők a
Az egyik ilyen a rétegek kezelése, melynek köszönhetően sokkal kifinomultabban lehet majd szerkeszteni az adott képet – egyes elemeket
... vihetünk fel, mozgathatunk stb. Másrészt pedig beállíthatjuk, hogy egy adott elem a képen mennyire legyen átlátszó. Ezek olyan

hvg.hu Itthon

Sikertelen karriert futott be a kaposvári álellenőr, nem csak a fellépésével volt gond

Lett volna még mit csiszolnia csalási technikáján annak a kaposvári férfinak, aki magát ellenőrnek kiadva próbált ingyen fogyasztani a
meg nem túl hivatalos ügyintézését a 70 éves kaposvári férfi, aki magát ellenőrnek adta ki magát. A férfi szeptember 18-án délután
... vendéglátó egységében, ahol magát revizornak kiadva mutatkozott be, működését pedig egy valótlan tartalmú okirattal, valamint egy

hvg.hu Tech

Új márka jelenik meg az okostelefonok piacán

A Nokiát a mobilos üzletágba visszarántó HMD Global a jövőben a saját nevén is kiad okostelefonokat – jelentette be a cég
is kiadnak majd mobilokat, erről értekezett Jean-Francois Baril, a cég vezérigazgatója egy LinkedIn-bejegyzésében – de természetesen a

Galicza Dorina Itthon

"Mindenhol pelenkák voltak, meg gyerekcipőket is találtunk. Egészen piciket" – Megnéztük, hogyan zsúfolódhatott össze 86 ember illegálisan egy belvárosi lakásban

Néhány napon belül két helyszínen is több tucat illegális bevándorlót kaptak el a rendőrök Budapesten. Múlt héten Budán, a miniszterelnök
akárcsak a múlt héten a XII. kerületben talált kilencven embert . Országos határrendészeti összesítő címmel a rendőrség területi bontásban
... emberek (pl. szexuális erőszak túlélői) is lehetnek, így akár kórházi kezelésre is szükségük lehet. Nagyon fontos, hogy lehetőséget

HVG360 hvg360

Amerikai vezérkari főnök: Ukrajna már az oroszok által megszállt területek 54%-át felszabadította

Hegyi-Karabah ügye feladja a leckét Európának. Orbán nem enged az akkunagyhatalmi álmokból. Texasban járt a német külügyminiszter
támogatását. Miközben az EU próbálja szorosabban magához kötni Ukrajnát, a gabona körüli cirkusz ízelítőt ad belőle, milyen gondok
... külügyminiszter azt közölte, hogy csupán 200 esetet vizsgálnak, miközben az eltelt két és fél évben 2 millió vízumot adtak ki. Adam
..., vagyis jelen állás szerint egyik sem tudna önállóan kormányt alakítani. Reuters Berlinben névtelenséget kérő kormányforrások hírül

HVG HVG Hetilap

Tisztességtelen ajánlat

a lehetőséget, hogy ad neked támogatást” – mondta Lévai, amikor Aleva arról kérdezte, miért nem a párt finanszírozza a kampányát

HVG HVG Hetilap

Látszatmenedzser

decemberben, az Invest Kft.-ét pedig 2016. februárban rendelték el, ami lehetőséget adott vagyonmentésre és irateltüntetésre (a saját

HVG HVG Hetilap

Veszélyes veszteségsorozat

elnöke szerint az EKB zöld utat adott a Pénzügyminisztérium megoldásának, mely szerint a veszteség miatt keletkező tőkehiányt

Csak a februári fizetés biztos a Szabad Európánál, már a bezárásra is felkészültek

Csak a februári fizetés biztos a Szabad Európánál, már a bezárásra is felkészültek

Kihasználatlanul várja a Komondor, hogy a kormány komolyan vegye a mesterséges intelligenciát

Kihasználatlanul várja a Komondor, hogy a kormány komolyan vegye a mesterséges intelligenciát

Forint vagy deviza: az itt a kérdés az állampapírok kamatának drámai csökkenése után

Forint vagy deviza: az itt a kérdés az állampapírok kamatának drámai csökkenése után

Kiadtak egy listát 5 dologról, melyek még idén várhatók

Kiadtak egy listát 5 dologról, melyek még idén várhatók

Olcsóbb lesz néhány forinttal a dízel

Olcsóbb lesz néhány forinttal a dízel

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

Novák Előd a becsület emléknapjává nyilvánítaná február 11-ét, és az iskolákba vinné a megemlékezéseket

Novák Előd a becsület emléknapjává nyilvánítaná február 11-ét, és az iskolákba vinné a megemlékezéseket

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Oroszország a Türk Tanácstól félti befolyását egy kiszivárgott kormányzati dokumentum szerint

Oroszország a Türk Tanácstól félti befolyását egy kiszivárgott kormányzati dokumentum szerint

A címlapról ajánljuk