Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Várszegi kontra Várszegi

Hatalmas meglepetésre a kevésbé esélyesnek tartott Várszegi-csapat, az MTK Hungária nyerte meg a magyar labdarúgó-bajnokságot az FTC
fordulója legalább minden kétséget eloszlatott, kiderült, hogy a magyar élcsapatok nem bundáztak, s ezzel éppen az MTK-t

Itthon

Számvevőszéki feljelentés az MTV ellen

Több száz millió forintos jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt rendőrségi feljelentést tett az Állami Számvevőszék a Magyar
a Magyar Televíziótól elbocsátottak újrafoglalkoztatása ügyében. Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója szerint a
... Miklós és Pető Iván szabad demokrata politikusok feljelentése nyomán 2001. május 17-én rendelt el nyomozást a Magyar Televízió Rt.-nél
...-kötelezettség elmulasztása bűntette miatt a nyomozás jelenleg is folyamatban van. A Magyar Televízió Rt. vezetése hivatalos formában

Itthon

Pótköltségvetést sürget az MDF

hangoztatták a Magyar Demokrata Fórum (MDF) gazdasági szakértői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon, ahol azt a következtetést
látványosan romlik a folyó fizetési mérleg, miközben egyre kevesebb működőtőke áramlik az országba. Bod Péter Ákos gazdasági szakértő, a
... és társadalmi feszültségek. A nemzetközi gazdasági szakértők "már felmutatták a magyar gazdaságnak a sárga lapot" - mondta

Itthon

A Fidesz nem támogatja a kedvezménytörvény módosítását

szerdai ülése után. A kormány azt szeretné, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) által elfogadott kedvezménytörvény-módosítást
Németh Zsolt szerint a módosítás az eredeti törvénynek a határon túli magyarok önszerveződését segítő részét "egyszerűen törli". A
... változtatási szándékával kiüresíti, "leselejtezi a magyar igazolványt". A Fidesz-frakció elnöksége csütörtökön tárgyal a kormány
... szükséges, de a kormány bízik abban, hogy nincs olyan párt az Országgyűlésben, "amely kárt akarna okozni a határon túli magyaroknak"

Itthon

MTV: eltértek a pártelnökség ajánlásától az MDF-es kurátorok

A Magyar Demokrata Fórum elnöksége megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a párt eddigi bizalmát élvező kurátorok nem az MDF elnökségének
... kiadott közleményében. Az MDF négy kurátorral képviselteti magát a tévékuratórium nyolctagú elnökségében, amely egyhangúlag Ragáts Imre korábbi
Az elnökség rendkívüli napirendi pontként meghallgatta a Magyar Televízió Közalapítvány elnökségébe a Fórum által javasolt kurátorokat

Itthon

Magyar Bálint pert indít Répássy Róbert ellen

Személyiségi jogi pert indít Magyar Bálint oktatási miniszter Répássy Róbert fideszes képviselő ellen, aki kedden Medgyessy Péter
van szó", de nem tisztességtelen eljárásról; az esetekből fakadó konzekvenciákat a miniszter levonta. Répássy Róbert szerint "szomorú, hogy

Itthon

Négypárti egyezség az iraki magyar misszióról

a tervek szerint hétfőn dönthet a magyar részvételről. A Fidesz azt követően egyezett bele az iraki misszióba, hogy az ENSZ Biztonsági
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a tanácskozást követően újságíróknak elmondta, hogy a magyar katonák szállítási és humanitárius
... költségvetése nem ismert, mivel még nem tisztázódott: a magyar katonák a szállítási feladatokat saját vagy a szövetségesek járművein
... volt az ENSZ Biztonsági Tanács határozata, amely nélkül "erkölcsileg vállalhatatlan megszálló szerep" hárult volna a magyar alakulatra

Itthon

Népszerű kormány, "éretlen" ország

vélekedik a magyar politikusok munkájáról; a vezető brit gazdasági-politikai napilap szerint Magyarország - annak ellenére, hogy egy
egy másikhoz), de a politikusok megítélése annál gyakrabban napirendre kerül. Ennek legfőbb oka az lehet, hogy a magyar polgár – eszi
... az előző kormány választási pénzszórása volt a két fő tényezője a tavalyi hatalmas államháztartási hiánynak. Az FT szerint a magyar
... szerint az elmúlt hetek két fő belpolitikai eseménye – a Fidesz-kongresszus és a kormányátalakítás – is rávilágít, hogy a magyar

Világ

Rudkinóban felavatták a magyar haditemetőt

A Voronyezs közelében fekvő Rudkinóban felavatták a II. Magyar Központi Katonai temetőt, amely a második világháború doni harcaiban
... katonák és munkaszolgálatosok végső nyughelye lesz. A magyar emlékhely hivatalos avatását 2002. május 25-re tervezték, de az emlékmű
Már idén nyáron vagy kora ősszel megérkezhet a második világháborúban elesett magyar katonák hozzátartozóinak első csoportja
..., hogy felkeresse a szerdán felavatott és felszentelt katonai temetőt - véli Kontra Ferenc moszkvai magyar nagykövet, aki szerint az
..." állt hozzá a magyar sírkert felavatásához. Az ünnepségre díszőrséget állítottak, a ceremónián részt vett Alekszandr Gromov, a központi

Világ

Segítség kell az EU-tagjelölteknek a drogellenes küzdelemhez

és Drogfüggő Megfigyelő Központ (EMCDDA), amely szerint ebben a régióban jelentős drogfogyasztási problémákkal kell szembenézni a
országokat, de ennek indulásakor ez a térség még jobbára csak a csempészet problémájával nézett szembe. Ezért a programon módosítani

Itthon

Medgyessy: jövőre nem lesznek megszorítások

számítani, semmiféle ilyen csomag nincs - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Televízió Este című, keddi
olyan változásokat szeretne, amelyeket konszenzussal hajtanak végre. Ennek jegyében egyeztetett a Magyar Orvosi Kamarával is, így olyan
... szerint a magyar gazdaság versenyképessége "az elmúlt évek problémái miatt nem kielégítő2, de a kormány arra fog törekedni, hogy olyan

Kult

Zene pénzért, számonként letöltve

puretunes.com. A magyar lemezipar a vészesen csökkenő lemezeladások és növekvő kalózfelhasználás közepette vár az online szolgáltatások
sincs ingyen ezen a világon, minden valakinek a zsebére megy. Az iTunes sikere közben azt látszik bizonyítani, a felhasználók nem
... átfogó magyar rendszer az itteni kiadók anyagaival. A hazai függetlenek közül a nem Mahasz-tag Private Moonnal összeolvadt 1G Records
...-külön" - mondta a hvg.hu-nak Musinger Ágnes, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége ügyvezetője, aki megerősítette, hogy a hazai lemezpiac

Itthon

Szeptemberig nem zárnak be kistelepülési postahivatalt

A Magyar Posta felfüggeszti a júniusra tervezett postahivatal-bezárásokat és szeptemberig nem zár be egyetlen kistelepülési hivatalt
érzi, hogy saját helyiségeiben működtessen postahivatalt, az ehhez szükséges eszközöket biztosítják, illetve felkészítik a kollégákat. A
.... számára törvény írja elő, hogy minden magyar állampolgárnak biztosítsa a postai szolgáltatásokat. Minden 600 főt meghaladó lélekszámú

Itthon

MTV: Ragáts Imre az elnök

Ragáts Imre eddigi ügyvezető alelnököt választotta a Magyar Televízió Rt. elnökévé kedden a közintézmény közalapítványának kuratóriuma

Világ

Iraki misszió: valószínűleg szállító alakulatot küld Magyarország

frakciójának helyettes vezetője. Az MDF még nem foglalt állást a kérdésben. Az iraki rendezésben való magyar katonai részvételről
... négypárti egyeztetést. Hárs Gábor (MSZP), az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke szerint jó esély van arra, hogy jövő hétfőn az Országgyűlés
A Fidesz korábban arra hivatkozva nem adott felhatalmazást a magyar katonai kontingens Irakba küldésére, hogy erre nem érkezett
... alakítja ki álláspontját az iraki rendezésben való magyar részvétellel kapcsolatban; az MDF országos elnöksége csak szerdán foglal
... - közölte Herényi Károly frakcióvezető a képviselőcsoport ülését követően. A kormány célja, hogy országgyűlési felhatalmazás szülessen a

Itthon

Magyar Orvosi Kamara: módosítani kell a kórháztörvényt

A Magyar Orvosi Kamara képviselő-testülete a kormányfőnél tartott egyeztetés alapján ragaszkodik a parlament előtt lévő kórháztörvény
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) ellenzi a kórházak működtetésében a profitorientált működési formák bevonását, s az egészségügyi terméket

Itthon

Iraki misszió: szerdán lesz a négypárti egyeztetés

Szerdán délután tartják hétfő helyett a négypárti egyeztetést az iraki rendezésben történő magyar katonai részvételről - jelentette be
.... Hárs Gábor (MSZP), a bizottság alelnöke úgy vélte, jó esély van arra, hogy jövő hétfőn az Országgyűlés megszavazza a háromszáz fős
Korábban újabb négypárti egyeztetést hívott össze a honvédelmi miniszter hétfő délutánra az iraki rendezésben való magyar katonai
.... A kormány célja, hogy szülessen országgyűlési felhatalmazás a magyar részvételről, és olyan feladatra mehessenek Irakba a
... feladatra mennének Irakba a magyar katonák. Humanitárius szállítmányok célba juttatása lenne a feladat, amihez szállító eszközökre

Itthon

Máért: a Fidesz nem írta alá a zárónyilatkozatot

Késő estig húzódó vitát követően a kedvezménytörvény módosítását is tartalmazó zárónyilatkozat elfogadásával zárult a Magyar Állandó
... (Máért) szombati ülése. A dokumentumot három párt, illetve szervezet képviselője, Németh Zsolt (Fidesz), Kovács Miklós (Kárpátaljai
... Szövetség) és Ágoston András (Vajdasági Magyar Demokrata Párt) kivételével valamennyi résztvevő
uniós csatlakozása után is hatályban maradjon a törvény, sikerült a Máérten elfogadtatni. Kimarad azonban a törvény preambulumából az egységes
... a jogszabályból a határon túli magyarok vízumelbírálásának kedvezményes elve is. Ágoston András, a Vajdasági Magyar
... arra, hogy lehet és van határokon átívelő politikai együttműködés is. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke

Itthon

Iraki misszió: ma tárgyalja az Országgyűlés a módosító indítványokat

háború utáni rendezésről szóló ENSZ BT határozattal elhárult az akadály a magyar részvétel elől. A tárca vezetője szerint a
... megvitatják az eredeti, 300 magyar békefenntartó katona kiküldéséről szóló határozati javaslattal kapcsolatos módosító
án dönthet a magyar részvételről. Juhász Ferenc szerint a parlamentben hétfőn megvitatják az eredeti, 300 magyar
... erőként nevezi meg a magyar kontingenst. A politikus szerint a "stabilizációs erők" megfogalmazás azért jó, mert széles értelmezésre ad
... elutasítaná a magyar részvételt. A Magyar Demokrata Fórum pénteken, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség pedig

265 lóerős benzinmotorral gazdagodnak a Volkswagenek

265 lóerős benzinmotorral gazdagodnak a Volkswagenek

9,5 százalékkal nőttek a lengyel reáljövedelmek, és ezt is figyelembe veszik a nyugdíjak emelésénél

9,5 százalékkal nőttek a lengyel reáljövedelmek, és ezt is figyelembe veszik a nyugdíjak emelésénél

Orbán szerint az AfD programja hasznára válna Magyarországnak, Alice Weidel és ő pedig szabadságharcosok

Orbán szerint az AfD programja hasznára válna Magyarországnak, Alice Weidel és ő pedig szabadságharcosok

Palesztin őslakosokat emlegetve szállt bele Trump gázai tervébe az Arab Liga főtitkára

Palesztin őslakosokat emlegetve szállt bele Trump gázai tervébe az Arab Liga főtitkára

Orbán Viktor elutazott az első Tucker Carlson Csúcsra

Orbán Viktor elutazott az első Tucker Carlson Csúcsra

Trump rendeletben hozza vissza a műanyag szívószálakat, mert a papírból készültek szerinte „felrobbannak”

Trump rendeletben hozza vissza a műanyag szívószálakat, mert a papírból készültek szerinte „felrobbannak”

Petíció indul Szegeden, hogy éjjel is nyitva lehessenek a szórakozóhelyek

Petíció indul Szegeden, hogy éjjel is nyitva lehessenek a szórakozóhelyek

Ízekre szedték a Samsung Galaxy S25 Ultrát – videó

Ízekre szedték a Samsung Galaxy S25 Ultrát – videó

Megindult a következő EU-költségvetés tervezése, Orbán máris vétózni akar

Megindult a következő EU-költségvetés tervezése, Orbán máris vétózni akar

A címlapról ajánljuk