Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu/MTI Gazdaság

Üzent Tarlósnak a Magyar Nemzet: Budapesten kellene tartani a fapadosokat

A Budapest Airportba, illetve a MÁV-ba is
MSZÉSZ) elnöke a Magyar Nemzet nek úgy nyilatkozott, a magyarországi beutazó forgalom még mindig Budapest-központú, ráadásul
... Budapest Airport a szolgáltatásaiban fejlődjön, és a főváros kapujaként a magyarországi turizmushoz méltóbb színvonalon fogadja az
..., szolgálja ki a fapados utazókat. Emlékezetes az is, hogy az Airportal közölt nemrég egy cikket arról, hogy Schneller Domonkos

MTI Gazdaság

A pekingi után most Budapest-Sanghaj közvetlen légi járat indul

Június 7-étől közvetlen légi járat indul Budapest és Sanghaj között, a Shanghai Airlines gépei hetente háromszor közlekednek majd a két
A Budapest Airport még pénteken adott ki közlemény arról, hogy az Air China közvetlen Peking-Budapest járata után Sanghaj
... utazók számára is, sőt akár Új-Zéland és Ausztrália felé is.  Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója közölte, a
... évente legalább nyolcvanezren kívánnak utazni Sanghaj és Budapest között, akik érdeklődni fognak a járat iránt.  Szijjártó Péter

MTI Itthon

Ha Vácra indulna vonattal, számítson késésre

Késésekre kell számítani a Budapest-Vácrátót-Vác vasútvonalon reggel, mert szombat hajnalban az őrbottyáni állomáson elromlott egy
Az ideiglenes helyreállítást reggel hat órára befejezték, de továbbra is hosszabb a menetidő a Budapest-Veresegyház-Vácrátót- Vác

hvg.hu Világ

Pompeo kudarcot vallott Budapesten egy kínai elemző szerint

Budapest, valamint Moszkva és Peking köze, de Szijjártó Péter magyar külügyminiszter közölte vele, nem fogadja el a Magyarország
kudarcot vallott: Budapest az amerikai szándékok ellenére is szélesíteni fogja Kínával és Oroszországgal folytatott energetikai és
..., hogy Budapest az orosz import rovására növelni fogja az amerikai gáz vásárlásának a mértékét” – mondta a szakértő, s
... érni Magyarországon, hogy Budapest is csatlakozzon azokhoz a nyugati államokhoz, amelyek nem engedik, hogy a kémkedéssel vádolt kínai

hvg.hu Itthon

6,8 millióért íratott könyvet a keresztényüldözésről az Orbán-kormány

Hiába kérdeztük, nem árulják el előre, miről szól az érdekfeszítő című "Budapest-jelentés a keresztényüldözésről", pedig közpénzből
konkrétumaira. Mint kiderült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik tudományos főmunkatársa egy vállalkozói szerződés alapján szállította a
..., kutatási eredményeket” dolgozza fel és díjmentesen hozzáférhető lesz - tették hozzá. Visszakérdeztünk, mégis mit takar a
..., hogy a igazi tudomány az, amiből „ közvetlen gazdasági haszon is keletkezik ”, kíváncsiak leszünk, mennyiben felel meg e követelménynek

hvg.hu Itthon

Szívbetegsége miatt megszüntették M. Richárd letartóztatását

Bűnügyi felügyeletben marad, Budapest és Pest megyét pedig külön bírói engedéllyel hagyhatja csak el. A döntés nem jogerős
bírája hétfői végzésével megszüntette a férfi letartóztatását, és Budapest, valamint Pest megye területére bűnügyi felügyeletét
... értelmében M. Richárd Budapest és Pest megye területén szabadon, korlátozás nélkül mozoghat. A PKKB határozata a terhelt súlyos

MTI Sport

Legyűrte a felcsútiakat a Honvéd

A Budapest Honvéd 2-1-re legyőzte a vendég Puskás Akadémia gárdáját a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában szombaton - jelentette az
Akadémiának idegenben nem megy: a bajnoki szezon tizedik vendégfellépésén nyolcadszor maradt alul. OTP Bank Liga, 20. forduló:
... Budapest Honvéd FC-Puskás Akadémia FC 2-1 (2-0),  Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1780 néző, v.: Vad II. gólszerzők : Holender (9

1
88 89 90 91 92
480
Olyan lassú ütemben nő a magyar minimálbér, hogy hamarosan Bulgária is a sarkunkra lép

Olyan lassú ütemben nő a magyar minimálbér, hogy hamarosan Bulgária is a sarkunkra lép

„Egy tízes skálán a maximális tízes most a fájdalmam” – elúszott a női hokiválogatott olimpiai álma

„Egy tízes skálán a maximális tízes most a fájdalmam” – elúszott a női hokiválogatott olimpiai álma

Szereti a teát? És a hot-dogot? Csurig lehetnek veszélyes vegyi anyagokkal

Szereti a teát? És a hot-dogot? Csurig lehetnek veszélyes vegyi anyagokkal

Videó: Vucic autójának menet közben szakadt le a kereke

Videó: Vucic autójának menet közben szakadt le a kereke

A magyar–török meccs után részegen eltörte szurkolótársa arccsontját, az ügyészség börtönt és kitiltást kér

A magyar–török meccs után részegen eltörte szurkolótársa arccsontját, az ügyészség börtönt és kitiltást kér

Tízezer forintot kell fizetnie a 76 éves nőnek, akit Lázár János beperelt

Tízezer forintot kell fizetnie a 76 éves nőnek, akit Lázár János beperelt

56 éves pajtalelettől a legújabb villanyosig: Ford Caprikat teszteltünk

56 éves pajtalelettől a legújabb villanyosig: Ford Caprikat teszteltünk

Illegálisan letorrentezett 80 000 GB-nyi könyvet a Meta, csak így tudta rendesen betanítani a mesterséges intelligenciáját

Illegálisan letorrentezett 80 000 GB-nyi könyvet a Meta, csak így tudta rendesen betanítani a mesterséges intelligenciáját

„Az elmúlt hónapokra úgy tekintek vissza, mint egy gyászidőszakra” – mozgássérült gyerekeket fogadó és etalon óvodát is bezárhat az önkormányzat Csepelen

„Az elmúlt hónapokra úgy tekintek vissza, mint egy gyászidőszakra” – mozgássérült gyerekeket fogadó és etalon óvodát is bezárhat az önkormányzat Csepelen

A címlapról ajánljuk