Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Vélemény

Reformértelmiségiek átgondolatlan felhívása

Orwelli érzések töltöttek el, amikor elolvastam a magyar értelmiség élcsapatának „Reformokkal ki a zsákutcából!” címmel írt nyílt levelét a koalíciós kormány és Gyurcsány Ferenc támogatására. Ha még emlékeznek rá, az 1984 című zseniális regényben dúl a háború a birodalom gonosz ellenségei ellen a malabár fronton, a hátország pedig az utolsó emberig szolidáris a távoli, de annál hősiesebb harccal.

Vélemény

Ki legyen a Magyarország Zrt. vezérigazgatója?

Kormányválság idején mindig felvetődik: ki lép(het) a regnáló örökébe? Jelen gazdasági havária idején a legbölcsebb választás az ország-ajó kapitányának tisztségére egy pártfüggetlen tengeri mentőtiszt lenne. Tippünk is van, az MNB-elnök személyében. Hiszen a szakértői kormányzás lassan aktuálissá válhat.

Vélemény

Bayer-ügy: PLT válaszol a bírálatokra

Papp László Tamás Zsidózás kontra intellektuális lincskampány címmel közölt kommentárját bírálta Fekete György, Gábor György, és Szalai Erzsébet. PLT bírálóinak válaszol az alábbi írásában.

hvg.hu Vélemény

Bayer-ügy: visszautasítják PLT kommentárját

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük Fekete György mentálpedagógus, történelemtanár, Gábor György vallásfilozófus, és Szalai Erzsébet szociológus külön-külön írt, bíráló hangvételű reagálását Papp László Tamás Bayergate - Zsidózás kontra intellektuális lincskampány c. kommentárjára. Mindhárman aláírták a Széles Gábornak címzett nyílt levelet, Gábor György a levél írásának egyik kezdeményezője volt.

Vélemény

Gyurcsány beszéde, videóval

Ha eddig valaki elhitte, hogy a népszavazás után minden ugyanúgy mehet, mint azelőtt, azt maga a miniszterelnök győzte meg az ellenkezőjéről. Gyurcsány Ferenc a Syma csarnokban elmondott beszédében kis híján ugyanazt a hangot ütötte meg, mint közel húsz éve Grósz Károly, a MSZMP első titkára, a néhány száz méterrel arrébb álló Sportcsarnokban.

Vélemény

Zsidózás kontra intellektuális lincskampány

Bayer Zsolt Magyar Hírlapban napvilágot látott publicisztikája – melyben leírja: vannak zsidók, akik puszta létezésükkel indokolttá teszik az antiszemitizmust – a tiltakozás szökőárját generálta. Hogy a kijelentés minősíthetetlen és szalonképtelen, nem vitás. Felteendő kérdés inkább az, nem kontraproduktív, bumeránghatáshoz vezető pótcselekvés-e az aláírásgyűjtés, melyhez immár sok tucat neves(nek tartott) értelmiségi csatlakozott?

Vélemény

Tanárverés ellen van orvosság

Megmozdult a társadalom: az idős fizikatanár bántalmazása nyomán pedagógus szervezetek többek között az oktatási törvény szigorítását követelik, a tanárok bántalmazásának szankcionálását. Talán hatásosabb lehetne az a kísérlet amit az Ózd környéki, főként roma tanulókat oktató iskolákban - a HVG beszámolója szerint – máris sikerrel alkalmaznak: cigány pedellusok őrködnek a rend és fegyelem betartása felett. A korábban elszaporodott pedagógusverések ezekben az iskolákban megszűntek.

Világ

A Róma–Jeruzsálem-törésvonal

Nagy a felháborodás izraelita hitközségi körökben XVI. Benedek húsvét előtti rendelete miatt. Sok száz rabbi tiltakozott, hogy a pápa engedélyezte a zsidók megtéréséért való fohászkodást.

Vélemény

"Gyurcsány megszűnt márkanév lenni"

Március huszadikán rendezték meg a XXI. Század Intézetben a Népszavazás után – kormánybuktatás előtt? című konferenciát. Ezen két konzervatív szemléletű politológus, Fricz Tamás és Giró-Szász András, valamint a jobboldalhoz nem köthető, ám a médiában gyakorta szereplő szakértő, Babarczy Eszter és Somogyi Zoltán vett részt.

Vélemény

Gyurcsány szilárdan ül trónján

Nincs jele annak, hogy bárki is Gyurcsány Ferenc helyére állhatna, vagy állna a szocialista pártban, ez vonatkozhat mindenekelőtt a kormányfői posztra. Egy esetleges visszavonulás a pártelnöki székből sem jelentene változást: továbbra is Gyurcsány Ferenc tartaná a gyeplőt a szocialista pártban.

Vélemény

A mi hidunk, az ő regényük

Tavaly óta áll a kőröshegyi völgyhíd, amiről egy album is megjelent. A kiadás költségeit az építő cég viselte. Nem tudni, a könyv tétele volt-e a 41,5 milliárdos összköltségnek, aminek terheit meg mi viseljük.

Vélemény

Kiknek fáj a Lex Rogán?

Rogán Antal demonstrációkat szigorító törvényjavaslatát pártja, a Fidesz máris jégre tette vagy legalábbis óvatoskodva húzódozik. Pedig sem elvi, sem gyakorlati kifogásai nem helytállóak.

Vélemény

Rögeszme és végítélet

Oliver Hirschbiegel A bukás – Hitler utolsó napjai című filmje megnövelte az érdeklődést a Harmadik Birodalom végnapjai iránt. Ezt elégíti ki Mario Frank Németországban 2005-ben, nálunk nemrég megjelentetett könyve, a Halál a Führer-bunkerben című történelmi munka. Bár néhány érdekes új forrást is felhasznál, alapjában véve nem helyezi új megvilágításba mindazt, ami Berlinben, 1945. április 20-a és május elseje között történt.

Vélemény

„Pótolhatatlan” politikai vezetők szerepcseréje

Szűk két éve még Orbán Viktor politikai halálát jövendölték az elbukott választások után, s Gyurcsány Ferencben a magyar baloldal megújítóját látták. Azóta Orbán helyzete megszilárdult a Fidesz élén, Gyurcsány vezéri szerepe viszont nagyon is kétségessé vált a népszavazást követően.

Vélemény

Koszovó, az újabb iszlám demokrácia?

Szerbiában új választások kiírásához vezetett a szerb kultúra bölcsőjének tekintett Koszovó függetlenségének kikiáltása. Az új állam által keltett hullámok azonban Európa-szerte érezhetők lesznek. Szerzőnk véleménye Koszovó jövőjéről, az új állam helyéről Európában.

Vélemény

"Minden hatalmat az embereknek!" - az orbáni népvétó gyökerei

A népszavazás túlburjánzó alkotmányjogi sövényének újranyírását indítványozta a minap két belpolitikai elemzőintézet. Mivel a Political Capital és a Századvég diagnózisában komoly problémagócra tapint rá, nem haszontalan végigzongorázni a közvetlen népakarat-gyakorlás eme formájának mellékhatásait. Jelesül, hogy az utóbbi időben a referendum feltételezett közéletgyógyító ereje helyett inkább a parlamentáris hatalomgyakorolást gyengítő rizikófaktorai vannak túlsúlyban.

Vélemény

Analitikus és zsidó

Az 1907-ben született és 1999-ben meghalt Székács-Schönberger Istvánról többnyire csak a szakmabeliek, illetve a pszichológia iránt érdeklődők hallottak.

Pelle János Vélemény

Pelle János: Meddig duzzoghat Gyurcsány?

Gyurcsány Ferenc meg sem várta a március 9-iki népszavazás eredményének kihirdetését, máris a nyilvánosság elé állt. Közölte: a kormány már április elsejével eltörli a vizitdíjat és a kórházi ágydíjat. A költségvetés nem pótolja a kieső költségeket. Üzenete világos: a nép megérdemli a sorsát, szenvedjen azért, mert hagyta magát az orránál fogva vezetni az ellenzéki demagóg propagandától.

hvg.hu Vélemény

Horn Gábor: "Azt mondták Feri, menj a p...ba, valljuk be"

A HÍR TV árulkodó felvételén Horn Gábor Kóka Jánosnak kommentálja Gyurcsány Ferencnek az MSZP választási központjában elmondott magyarázatát, hogyan kell értelmezni a népszavazás eredményét. Horn véleménye finoman szólva eltért a a kormányfő álláspontjától.

1
91 92 93 94 95
124
Videón az izraeli szuperlézer, repülés közben szedi le az ellenséges drónt

Videón az izraeli szuperlézer, repülés közben szedi le az ellenséges drónt

Nagyon megrogyott a szállítási és az üzleti szolgáltatásaink exportja, csak a turizmus kozmetikázott valamit az összképen

Nagyon megrogyott a szállítási és az üzleti szolgáltatásaink exportja, csak a turizmus kozmetikázott valamit az összképen

Oroszországban egy nagykereskedő cég már a könyvesboltokat is cenzúrázza

Oroszországban egy nagykereskedő cég már a könyvesboltokat is cenzúrázza

Kültéren sem lehet rágyújtani Franciaországban júliustól, ha ott gyerekek fordulhatnak elő

Kültéren sem lehet rágyújtani Franciaországban júliustól, ha ott gyerekek fordulhatnak elő

Európa tőzsdéi erősödtek, a forint gyengült, miután a bíróság elkaszálta Trump vámjait

Európa tőzsdéi erősödtek, a forint gyengült, miután a bíróság elkaszálta Trump vámjait

Kilenc autó ütközött az M7-esen

Kilenc autó ütközött az M7-esen

A fideszes képviselők is kiálltak a sajtószabadság mellett a Fővárosi Közgyűlésben

A fideszes képviselők is kiálltak a sajtószabadság mellett a Fővárosi Közgyűlésben

Samsung mobilja van? Aki nem teszi meg ezt, annak letörlik az adatait

Samsung mobilja van? Aki nem teszi meg ezt, annak letörlik az adatait

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

A címlapról ajánljuk