Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

A Hold maszekosítása 

Földkelte-felvételeket is hoz majd az első kereskedelmi űrjárat, amely egy éven belül megindulhat a Holdra: a TransOrbital
Hivataltól kapott engedélyt a járat beindítására és  a történelem első magánerejű holdraszállásáának végrehajtására. A Hold
... harcot nemcsak a vállalkozás úttörő volta, hanem a profit reménye is hevíti. Az űrhajó a tervek szerint a kazahsztáni Bajkonur Űrközpontból

hvg.hu non-base

Felfüggesztett börtönbüntetés ifjabb Hegedűs Lórántnak

Ifjabb Hegedűs Lórántot, a MIÉP alelnökét egy év hat hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte folytatólagosan elkövetett közösség
A büntetőper egy ifjabb Hegedűs Lóránt által írt, a MIÉP Ébresztő című, XVI. kerületi lapjában tavaly megjelent írás miatt indult. A
... szerkesztőjét, Metes Györgyöt 525 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. A szerdai első tárgyaláson elhangzott vádbeszéd szerint

hvg.hu non-base

Régóta várt kamatcsökkentés az eurózónában

Csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) fél százalékponttal csökkentette irányadó kamatait. Az euró árfolyama csak kis kilengéssel reagált a
számára nem jelentett igazán meglepetést az EKB kamatdöntése, mivel az eurózóna kedvezően alakuló inflációs adatai előre jelezték a

hvg.hu non-base

Nincs MTV-elnökjelölt, új pályázatot írnak ki

Január végén új elnöki pályázatot ír ki a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége, miután a grémium csütörtöki ülésén egyetlen
az intézmény közalapítványi kuratóriumának elnöksége  jövő év januárjának utolsó napján teszi közzé. (MTI) Szemle: Kik azok a társadalmi kurátorok

Kult

Zenéjét szerezte: a rádió

Régóta tartó polémia: miért nem játszanak igényes, magyar könnyűzenét az országos rádiók? A képlet a lemezkiadók szempontjából egyszerű
is legyen a végtermék, hogy beleférjen a "rádió profiljába". A megfelelő bpm szám (ütés/szekundum), vagyis a tempó, illetve a keverési

hvg.hu non-base

Magyarország elfogadta az EU pénzügyi javaslatát

mezőgazdasági támogatások induló szintjére, illetve a bevezetésükre meghatározandó átmeneti időszak
Mivel a támogatások induló szintjének és az átmeneti időszaknak a kérdésében továbbra sincs egyetértés, a dán elnökség
... már jóváhagyott álláspontjával összhangban azt javasolta, hogy az újonnan csatlakozó országok tagságuk első évében az uniós
... a csatlakozás utáni első három évben a támogatásokat úgynevezett nemzeti kiegészítéssel a közösségi szint legfeljebb 40 százalékáig

Világ

Éhezés   

Miért semmisítenek meg óriási mennyiségű mezőgazdasági terményt a világban, miközben számos országban milliókat fenyeget az éhhalál? A

hvg.hu non-base

Beszélgetőrobotok egymás közt

meg az emberi választól. Lelkizni még csak-csak lehet Alice-szal, ám azt például képtelen bevallani, hogy fogalma sincs, mennyi az idő. De
jót, ember. Alice2: Hi! Alice1: Hello! …  A két „hölgy” még hosszan kerülgette egymást, mire egyikük kibökte: Alice2

hvg.hu Élet+Stílus

A bosszú népe: mit jelent?

A népszerű dalszerző-énekes, Kovács Ákos Új törvény című, október 30-án megjelent - a MAHASZ toplistáján első helyen debütált
... második - albumán található A bosszú népe című szám, melynek csorbítatlanul közöljük teljes szövegét. Ön szerint mit jelent
Az ukázba kapja Hogy üssön, ha nem tartozol a párthoz Dúdold ezt a dalt És aki gyűlöl majd érte Az lesz a bosszú népe

hvg.hu non-base

Szupernagyik

A nagymama nem csak sálkötögetésre, palacsintasütésre és ajándékvásárlásra jó. Túlélésre is. Az első, nemrégiben megtartott

hvg.hu non-base

A jó cserkész hisz Istenben. Bármelyik istenben

Ezen kívül nem ismerek semmilyen, az embernél nagyobb erőt, amely irányít minket." Ezek Darrell Lambert, 19 éves seattle-i cserkész
tartozást sem írja elő, csak a hitet. "Valamilyen hittel rendelkeznie kell.  Mi nem vizsgáljuk, milyen hívő, milyen istent fogad el, de
... a fiút, majd eldöntötték, kiállnak Lambertért, akár a seattle-i szövetség előtt is. "A hűség az egyik cserkész-alapelv. Mi régóta
... és itt az iránta érzett hűségről van szó" - vélte egyikük. "Ő is Isten útját követi, még ha nem is tudatosan" - véli egy másik szülő

hvg.hu non-base

A Ferrari bojkottal fenyegeti a Forma-1-et

Bár a súlytöbbletre építő javaslatát minden nagyobb istálló kategorikusan elutasította, Ecclestone nem tágít. Kérdés, mit mond majd a
a múlt héten, akkor még szelídebb formában a maranellói istálló főnöke - "Senkit sem sújthatnak azért, mert versenyeket nyer!" A Forma-1
... vezetője nemrégiben azt nyilatkozta: azt szeretné, ha a jövőben a legjobbak súlytöbblettel indulnának a futamokon. "Amennyiben Michael
... nagydíjon történt meg, hogy az akkor még világbajnoki címért küzdő Schumachert a csapat vezetői pluszpontokhoz segítették azáltal, hogy

Itthon

Új nemzetiségieknek új nemzetiséget!

Az idei kisebbségi önkormányzati választásokon minden eddiginél több jelölt indul olyan helyeken is, ahol etnikumok jelenlétéről eddig
... nem hallott. Az újdonsült nemzetiségiek a hagyományos kisebbségek színeiben indulnak, pedig alakíthatnának akár újat

Világ

Jugoszlávia-szindróma Irakban

A New York Times újságírója Bagdadból két pontban próbálta meg összefoglalni, mire számíthatnak az amerikai csapatok, ha bevonulnának az
Intidhar pedig kijelentette, ő késeket is. Kristof elismeri: egy olyan kemény diktatúrában, mint Szaddám Husszeiné, nehéz megtudni
... a helyiekkel. A legtöbb iraki tudja, mi történik körülötte, és hogy mit tett az országgal Szaddám uralma. Kristof
... az a közvélekedés, hogy Irak csak az olaj miatt érdekes az Egyesült Államoknak. Kristof azzal zárja tudósítását, hogy miként Szaddám

Itthon

Kik azok a társadalmi kurátorok és mit akarnak?

uralkodó ex lex állapot véget érhessen. Lássuk, hogyan és miért jött létre e testület, s egykori megalkotói mit szólnak
volna ki. "El akartunk szakadni a médiaháború idején kialakult logikától" - mondta a hvg.hu-nak erről a koncepcióról Molnár Péter. "A
... kezéből, a közmédiumokat köztulajdonba adjuk. Mi az MSZP-ben is nagykuratóriumban gondolkodtunk, csak más összetételben: egyharmadát a
... jelöltjeiből, a szokásjog szerint ellenszavazat nélkül. A jelenlegi kuratóriumi elnökségben - mivel megválasztása óta az FKGP kiesett

Kult

Egy New York-i partizán halálára

a Partisan Review is. Az 1934-ben virtigli kommunista lapként induló szemle, amelyben eleinte trockisták és sztálinisták vitatták az

Világ

Akar elnökjelölt lenni? Győzzön valóságshow-ban!

kifutását 2004-re, az elnökválasztás évére időzítenék, és a producerek szerint az amerikai demokrácia tesztje lehet, mivel a győztes
producerei szerint a „nép jelöltje” tévés népszerűsége révén akár pénz nélkül is komoly eséllyel indulhat majd az elnöki székért. Ők

Eladók és pénztár nélküli boltokat nyit a Coca-Cola Magyarországon

Eladók és pénztár nélküli boltokat nyit a Coca-Cola Magyarországon

Irán szerint Izrael és az USA bolond lenne megtámadni a nukleáris létesítményeiket

Irán szerint Izrael és az USA bolond lenne megtámadni a nukleáris létesítményeiket

„Létrejött a rombolók frakciója Orbán Viktorral és Robert Ficóval”

„Létrejött a rombolók frakciója Orbán Viktorral és Robert Ficóval”

Megvizsgálták a Föld átmeneti holdját, kiderült, a Hold egy darabja térhetett vissza

Megvizsgálták a Föld átmeneti holdját, kiderült, a Hold egy darabja térhetett vissza

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

Robert Menasse osztrák író: Túlságosan megkönnyítettük a fasiszták dolgát?

Robert Menasse osztrák író: Túlságosan megkönnyítettük a fasiszták dolgát?

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

A címlapról ajánljuk