Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

A jó cserkész hisz Istenben. Bármelyik istenben

Ezen kívül nem ismerek semmilyen, az embernél nagyobb erőt, amely irányít minket." Ezek Darrell Lambert, 19 éves
1998-ban két tizenhat éves, kaliforniai iker megtagadta, hogy Isten nevére tegyenek cserkészesküt. Hétéves jogi huzavona után

hvg.hu non-base

Kisváros Endemol-módra: nagyon nagy testvér

készül: Álomváros című projektjükben nem néhány ember, hanem egy egész kisváros mindennapjaiba nyújtanak majd betekintést. A műsor
...: a produkció hatására a jelenleg hivatalosan 25 százalékos, a gyakorlatban azonban ennek kétszeresére rúgó munkanélküliség egy éven
a posztkommunista PDS-hez tartozó - vezetőitől. Jelenleg olyan erős egyéniségeket keresnek, akik érdekes szereplői lehetnének az év

Gazdaság

Ahol a szeretet, a földimogyoró és a kilowattóra is fizetőeszköz

Az utóbbi három évben Japánban mintegy 130 település vezetett be saját, helyi pénznemet. A jelenségnek csak egyik oka a gazdaság
és hipermarketláncokkal.   A gazdasági előnyök mellett felbecsülhetetlen értékű az a hatás, amelyet a rendszer az emberi kapcsolatokra
... még a szomszédok is annyira elidegenedtek egymástól, hogy az emberek vonakodnak akár kisebb szívességeket kérni egymástól. Az új
... ki a nyolcvanas-kilencvenes években, majd amikor ezek működőképesnek bizonyultak, a know-how-t települések százai kezdték alkalmazni az

Világ

Szaddám nagyon nyert, de nem döntött rekordot

Százszázalékos részvétel mellett százszázalékos támogatással újabb hét évre megerősítették államelnöki tisztségében Szaddám Huszeint a
a koreai munkáspártra. Mivel az iraki elnök mandátumának újabb hét évre történő meghosszabbításáról szóló népszavazáson Szaddám volt az

Hárs Géza Világ

Bűn és bűnhődés: egy terroristanő négy élete

Huszonöt éve, október 17-én ért véres véget Németország legsúlyosabb és egyben legkülönösebb túszdrámája. A Német Gyáriparosok
legnagyobb emberrablásában, a  Schleyer elleni, 1977. szeptember 5-i merénylet előkészítésében. "Huszonhét éves voltam. Büszke, hogy
... plakátokon, nem esett kétségbe. "A külsőmnek köszönhetően általában bíznak bennem az emberek. Megtanultam, ha hozzájuk fordulok
... állampolgár legyen. Ápolóként dolgozott, de munkája jelentős részben a kórházban elhunytak lemosása és fertőtlenítése volt. Tíz évig

hvg.hu non-base

Identitásmarketing - kereskedj a személyiségeddel!  

azóta Turoknak hívják őket. Az erre buzdító felhívásra több ezren jelentkeztek. A reklámszakmának sikerült az ember privátszféráját
reklámidőt, hirdetési felületet újságokban, közterületi plakátokon, miért ne vehetné meg az emberek nevét? Órákkal az angliai kampány
... már közel 3000 játékrajongó jelentkezett a névváltoztatási felhívásra. A szerencsés kiválasztottakat egy naptári éven keresztül
... lezárásánál a 10 ezer jelentkező közül öt embert választott ki a cég, akik a névváltoztatásért cserébe nem túl értékes nyereményekben

Világ

Két év egy kínai átnevelő táborban

évnyi börtönbüntetést, átnevelő-munkatábort tett kiszabhatóvá. Az átnevelőtáborok pedig, ahol az Egyesült Államok
Csen Bin, 57 éves, jelenleg számítástechnikát tanul a kínai Sankszi tartomány egyik egyetemén. A férfi öt évig volt a
... szerint néha egyszerre tíz ember verte őt. A diák úgy tudja, hogy az utóbbi három évben 428 Falun Gong-hívőt kínoztak
... Dafa) mozgalom tagja, 2000-ben tartóztatták le a mozgalommal kapcsolatos kiadványok terjesztése miatt, és büntetésként két év, átnevelő

Világ

Jugoszlávia-szindróma Irakban

fővárosba. Az északi Mosultól a déli Basráig kérdezgette az embereket - számol be Nicholas D. Kristof - s kiderült: 1., Szaddámban nem
az emberek. A külföldi újságírók szigorú kíséretet kapnak. A helyiek pedig bizalmatlanok, ugyanis azoknak, akik Szaddámot negatív
... a rendszert, amelyet átszőtt és meggyengített a korrupció. Míg kevés embert talált, aki harcolna Szaddámért, szinte mindenki, akit

Világ

Az NDK leggyűlöltebb asszonya hisz a kommunizmusban

megjelenése - október 9-én este a közszolgálati ARD műsorán - így is sokkoló lesz sok ember
Grimm riporter a most 75 éves Margot Honeckert. Grimm, aki másfél évi munkájának köszönheti, hogy eljutott Margot Honecker
... futása - egy kommunista utolsó évei című 45 perces dokumentumfilmjéhez gyűjtött anyagokat. Grimm munkája, melyet október 9-én
... gúnyolták, nevéhez fűződik többek közt az a kevéssel a bukás előtt, a 80-as évek végén bevezetett rendelet, mely - Civilvédelem

Kult

Egy New York-i partizán halálára

A 94 éves korában elhunyt író-szerkesztő, William Phillips halálával végleg a múlté lett az általa szerkesztett legendás New York-i
szólt. A negyvenes-ötvenes évek fordulóján Phillips és köre is kiábrándult a kommunizmusból - ahogyan ez Európában is lezajlott -, a
... a folyóirat nagy korszaka a hetvenes években véget ért, s egykori szerzői már más szellemi műhelyek köré csoportosultak. A legenda

Világ

Akar elnökjelölt lenni? Győzzön valóságshow-ban!

színeiben fogják indítani a jövő évi törvényhozási választásokon. Rupert Murdoch médiavállalata már tervezi az Egyesült Államok-beli
... kifutását 2004-re, az elnökválasztás évére időzítenék, és a producerek szerint az amerikai demokrácia tesztje lehet, mivel a győztes
vesztett jelenlegi politikai elit helyére friss gondolatokkal megjelenő, új politikusokat találjon. Az országban az elmúlt egy év során
... gazdasági miniszter váltotta egymást, a foglalkoztatottak 20 százaléka vesztette el munkáját, a lakossági bankszámlák nagy része zárolva van, az

Világ

Szépségkirálynők a halálra ítélt Amina Lawal mellett

pedig visszalépett. Így próbálnak nyomást gyakorolni a nigériai kormányra, hogy akadályozza meg a 30 éves Amina Lawal megkövezéséses
októberben, a hasonló okok miatt elítélt, 35 éves Szafija Husszaini, akit a nemzetközi tiltakozás hatására felmentettek - az ítélet

Gazdaság

Újra terjeszkedik a Rothschild család

Százkilencven éve, 1812. szeptember 19-én halt meg Mayer Amschel Rothschild német pénzember, annak a bankárdinasztiának a megalapítója
és egy 200 éves legenda eltűnését, a Rothschildok nemzetközi terjeszkedésbe kezdtek, főleg az USA-ban akarják megvetni lábukat. Szemben
... - az 1800-as évek elején, amikor Európa a napóleoni háborúk lángjaiban állt, megalapította az első nemzetközi bankházat: míg ő a
.... A '80-as években mindkét bank válságba jutott, sorra vesztették el ügyfeleiket, majd 1981-ben a francia bankot államosították. David

Kult

Húszéves a Megáll az idő

vászon és színpad között azonban pillanatokra megjelent az a cinkosság, ami 1982-ben, a bemutató
Minden korosztálynak más miatt kultuszfilm a Megáll az idő . Akik a nyolcvanas években nőttek fel és ismerték a korszak
... évszám, a Kádár-rezsim 1956 melletti másik nagy, bűnös éve nem szerepelhet benne. Gothár jelezte is, ha nincs komoly nemzetközi sikere

Gazdaság

Támadnak az álcázott reklámok

Közhely, hogy a hirdetők évről-évre egyre agresszívebb reklámtechnikákat alkalmaznak. Ezt mindannyian tapasztaljuk, ha
emberével. A cég a kampánytól azt várja, hogy a fizetett reklámemberek által becserkészett gyanútlan beszélgetőtársak majd maguk fogják

Gazdaság

Fekete szerda - Nagy-Britannia és a közös európai pénz

Tíz évvel ezelőtt, az azóta fekete szerda néven emlegetett szeptember 16-án, valutapiaci spekuláció következtében összeomlott a brit
..., az euró létrehozásából. A történet most ismét előtérbe kerül: a szigetország népszavazásra készül az euró bevezetéséről, s a csatlakozás ellenzői a
vezetett kormány bukásához és a Konzervatív Párt háttérbe szorulásához vezetett. A tíz évvel ezelőtti történések hozzájárultak az
... gazdaságpolitika kudarcot vallott, az ország kilép az európai árfolyamrendszerből, a fontot leértékelik. A tíz évvel ezelőtti
... megszavazza az euró bevezetését. Az eurót ellenzők kezében azonban két igen fontos ütőkártya van - jegyzi meg a Guardian. A tíz évvel

Világ

Űrfa kerestetik

Közel 500 darab olyan fa él immáron 26 éve a Földön, amely kiskorában a Holdon járt. 1971-ben az Apollo 14 űrhajó egyik asztronautája
... tárgyai között több száz magot is felvitt az űrbe; a magokat visszaérkezésük után néhány évvel ültették el. Az űrfák életútját azonban
helyezkednek el, és eddig senki nem követte nyomukat. Az Apollo 14 1971. január 31-én indult el, harmadik emberi objektumként a
... azonban senki nem regisztrálta, így máig nem lehet tudni, hol is növekednek pontosan a világűrt megjárt növények. Dave Williams hét
... egyszerű parkokban, főiskolai kollégiumok kertjében, vagy középületek mellett van, és az emberek nap mint nap úgy sétálnak el

Gazdaság

Amerikai vállalatvezetők - egy évvel szeptember 11. után

Az amerikai vállalatok irányítói az utóbbi egy évben megerősítették a biztonsági rendszereket, katasztrófa-terveket dolgoztak ki és
egy évben. Knight bevallja, hogy az ő esetében minden elmélet, amely arról szól, hogy szeptember 11. minden megváltoztatott, igaznak
... étteremben vacsorázott. Egy évvel az események után még mindig retteg a magas épületektől. "Augusztus végén a 110 emeletes a chicagói
..., pedig korábban sokkal nyugodtabb voltam." A cégvezetők a repülőtereken is megtapasztalták az utóbbi egy évben, hogy business

Világ

Al-Kaida-vezetők a tavalyi terrortámadás titkairól

ki. Ez az al-Dzsazíra nevű televízióállomás riportere által Oszama bin Laden két közeli emberével készített interjúból derül ki
" - állítják az interjúalanyok. Attát a gépeltérítők csoportjának főbb tagjaival való találkozóra ugyanebben az évben Afganisztánba

Világ

Harminc éve gyilkolt a Fekete Szeptember

Az  olimpiák történetének legkegyetlenebb merénylete harminc éve, 1972. szeptember 5-én történt Münchenben. A Fekete Szeptember nevű
megtalálálása és likvidálása volt. A listán szereplő tizenegy ember közül nyolcat öltek meg. Az izraeli sportolók hozzátartozói azzal

A főváros pert nyert az Óbudai Gázgyár rákkeltő szennyezésének ügyében

A főváros pert nyert az Óbudai Gázgyár rákkeltő szennyezésének ügyében

Új funkciót kap a Google, ennek örülni fog

Új funkciót kap a Google, ennek örülni fog

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

A címlapról ajánljuk