2019 15. lapszám

2019-15













Bajnai: Nagyon tisztelem Soros Györgyöt
 

Bajnai: Nagyon tisztelem Soros Györgyöt

Frontsebészet – a Bajnai-kormány éve címmel jelent meg az a könyv, amit pénteken mutattak be Budapesten. Bajnai Gordon azt mondta, a feladatot végrehajtották, ez pedig az volt, hogy megmentsék az országot az összeomlástól. Egyúttal kifejtette, szerinte hogyan lehetne leváltani a Fideszt.




Megrendítő beszéd egy közigazgatási bírótól a jogállam vesztéről
 

Megrendítő beszéd egy közigazgatási bírótól a jogállam vesztéről

Magyarországon nincs jogállam – így összegezte Kovács András közigazgatási bíró Handó Tünde egy korábbi nyilatkozatát, illetve az önálló közigazgatási bíróságok felállításának tervét. A Kúria egyik tanácselnök bírája gyorsleltárt készített a magyar igazságszolgáltatásról belső szakfórumon.






Szelényi Iván: Orbán igazi politikai vállalkozó
 

Szelényi Iván: Orbán igazi politikai vállalkozó

Az öndefiníciója szerint újlipótvárosi szociológusprofesszor, a Kádár-rendszer kritikusa szerint a tudósnak az a dolga, hogy a legközelebb kerüljön az igazsághoz, a politikusnak pedig az, hogy választást nyerjen. Interjú a HVG-ben.




Itt a kormány új exportstratégiája. Vagy a régi újratöltve?
 

Itt a kormány új exportstratégiája. Vagy a régi újratöltve?

A történelem ismétli önmagát: a Fidesz megint nekilát megszerelni, amit az elmúlt nyolc év kormányai elrontottak, ahogy 2010-ben. Annyi a különbség, hogy ebben az elmúlt nyolc évben már Orbán Viktornak hívták a miniszterelnököt, így nem esik szó elrontott dolgok megszereléséről, nincs elmúltnyolcévezés, csak szép csendben megnyomják a reset gombot- írja a kormány friss exportstratégiájáról a HVG.



Hiába van tajszáma, fizetnie kell az orvosi ellátásért – ezekben az esetekben
 

Hiába van tajszáma, fizetnie kell az orvosi ellátásért – ezekben az esetekben

A társadalombiztosítóval szerződött egészségügyi szolgáltatók 2007 áprilisától kötelesek ellenőrizni a betegek jogosultságát. A jogosultság-ellenőrzés következtében, illetve egyes egészségügyi szolgáltatásoknál előfordul, hogy az ellátás csak akkor nyújtható, ha annak árát az ellátott személy kifizeti. Az Adózóna a jogosultság-ellenőrzésről és az egészségügyi szolgáltatáshoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekről ír.


A cég, ahol csaknem egymilliárd dolláros prémium jár a főnöknek
 

A cég, ahol csaknem egymilliárd dolláros prémium jár a főnöknek

Bár a cég részvényei rosszul szerepelnek a hongkongi tőzsdén, de így is sokat érhet az a 636,6 millió részvény, mellyel a Xiaomi megjutalmazta első számú vezetőjét. Jelenlegi árfolyamon hongkongi dollárban a részvénypakett értéke 7,54 milliárd hongkongi dollár. Amerikai dollárban ez jelenleg 961 milliót jelent.


Bajnai: Orbán úgy gondolta, egyszer kell nyerni, de akkor nagyon
 

Bajnai: Orbán úgy gondolta, egyszer kell nyerni, de akkor nagyon

Tíz éve választották miniszterelnöknek Bajnai Gordont, könyv készül ennek apropóján. Pénteken lesz a kötet bemutatója, de a kiadó 168 Óra már most interjúval jelentkezik a hetilap legfrissebb számában. Bajnai elmondta, milyen volt a kapcsolata Orbánnal és Gyurcsánnyal.










Ungváry Krisztián: Soros isteni ajándék Orbánnak
 

Ungváry Krisztián: Soros isteni ajándék Orbánnak

A kormányt olyan választáson biztosan nem lehet leváltani, amelyet a Fidesz szervez, az ellenzék a részvételével csak legitimálja az antidemokratikus rendszert – véli Ungváry Krisztián történész. Szerinte ami most van, az áldemokrácia.





















Hont: Ránts vállat! Válts ellenzéket!
 

Hont: Ránts vállat! Válts ellenzéket!

Utoljára kérdem, hogy akkor most rendkívüli helyzet van, amely a pártoktól és politikusoktól is rendkívüli megoldásokat követelne, vagy szokásos többpártrendszerű választás, mely esetben abba lehet hagyni a szavazók és az összefogózásban részt nem vevő pártok abajgatását. De többet is mondok ennél.





Magyar Nemzet: Jávorral szipkázna el LMP-s szavazatokat az MSZP
 

Magyar Nemzet: Jávorral szipkázna el LMP-s szavazatokat az MSZP

A kormánypárti napilap birtokába jutott egy hangfelvétel, ami a szocialista párt kampányeligazításán készült március végén. Gyurcsány el akarja vinni a szavazóikat, miközben az MSZP az LMP-s voksokra hajt – erről beszélt többek között Tóth Bertalan pártelnök.





Felmondható lenne a Paks II. szerződés, de mibe kerülne?
 

Felmondható lenne a Paks II. szerződés, de mibe kerülne?

Kihátrálhat Magyarország a paksi atomerőmű bővítési projektjéből, és ennek nincsenek kötbér -, vagy kártérítési következményei. Legalábbis ezt hámozta ki a HVG a projekt részlegesen nyilvánosságra hozott szerződéséből. Számos kérdésre azonban nincs válasz.


Szellemidézés
 

Szellemidézés

A nemrég véget ért felújítás során feltárultak a Kiscelli Múzeum pincéi, az egykori atombunker kiállítótérré változott.



Kétmilliárd forint értékben újítunk fel templomokat Mexikóban
 

Kétmilliárd forint értékben újítunk fel templomokat Mexikóban

A lépés a déli nyitás politikájának része. Az egyik templomnak magyar vonatkozása is van: magyar szenteket ábrázol festett üvegei vannak. A gazdasági kapcsolatok élénkítésére az Eximbank 620 millió dolláros, azaz 173 milliárd forintos hitelkeretet nyitott magyar cégeknek mexikói tevékenység segítésére.





Alföldi Róbert: Nem lehet engedni a zsarolásnak
 

Alföldi Róbert: Nem lehet engedni a zsarolásnak

A rendező szerint meg kell akadályozni, hogy a hatalom már óvodában arra készítsen fel, hogy „soha ne kérdezzünk, csak engedelmeskedjünk, hogy belemásszon a fejünkbe, a lelkünkbe, hogy a belső szabadságunkat tartsa kordában, hogy az alkotói szabadságunkat vegye górcső alá, és döntse el, hogy minek van létjogosultsága, és minek nincs. Hogy pártszimpátiától függjön a tehetség, a lehetőség, az elismerés, a teljesítmény és minden.”





Orbán Piliscsabán is az iszlámmal riogatott
 

Orbán Piliscsabán is az iszlámmal riogatott

Az Európát érintő migrációs válság valójában civilizációs válsággá szélesedett, "a Kelet Nyugatra jött" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Piliscsabán, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete épületének avatásán.