Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Magyar márkák története

Ganz

A svájci származású Ganz Ábrahám 1845-ben indította be öntödéjében a munkát, s már a Lánchíd öntöttvas kereszttartóinak nagy részét is
után - részben a Mammut-csoport szerezte meg, majd az állam tulajdonában maradt rész milleniumi hasznosítását rendelte el
... öt telephelyes nagyvállalattá fejlesztette a céget, időközben megszerezte az Első Magyar Vagongyár Rt. Kőbányai úti gyárát, mely
... után a beszűkült hazai piachoz túlméretezettnek bizonyultak a gépipari üzemek, s 1927-ben Magyar Általános Hitelbank kezdeményezésére

Magyar márkák története

Globus Konzervgyár

Manfréd Első Magyar Konzerv- és Ércárugyár néven "polgári vásárlók számára zártak tartósított húst szelencébe"
A gyár a hadsereg részére főleg hús- és kávékonzerveket, kisebb mennyiségben pedig gyümölcs- és zöldségkonzerveket, leveskivonatokat
... hagyományú vállalatának a sorsa is bizonytalan volt. A Limpex-csoporthoz tartozó nagyatádi és nyíregyházi üzemre a Magyar Fejlesztési
... és újból visszavett - Kecskeméti Konzervgyár helyzete sem látszott megoldottnak. További magyar márkák története itt

Magyar márkák története

Gundel Étterem

A legismertebb magyar szállodás és vendéglős dinasztia alapítója, a bajorországi Ansbachban született Johann Adam Michael Gundel, azaz
alkalmazottja volt. Étlapján a magyar és a francia konyha ételein kívül szerepeltek egyéni ételkreációi is, a szakirodalom mintegy húsz
..., s megvásárolta a szomszédos - Kós Károly tervezte - Bagolyvár éttermet is. Gasztronómiai szakírói tevékenysége okán a magyar
..., s a régi stílust megőrző 1992-es felújítás óta a két tulajdonos által alapított Lángastronomia Kft. üzemelteti a Gundel Éttermet. További

Magyar márkák története

Ibusz

A Magyar Királyi Államvasutak hivatalos menetjegyirodájaként alakult meg 1902-ben az Idegenforgalmi és Utazási Vállalat Rt
szállodaipari vállalkozások, pénzügyi érdekeltségek. A cég a Budapesti Értéktőzsde egyik szereplője. További magyar márkák

Magyar márkák története

Lehel Hűtőgépgyár

A hatvanas évek magyar háztartásainak valóságos luxustárgyai voltak a Lehel hűtőszekrények, amelyek egyúttal a szocialista ipar
elsősorban kisebb-nagyobb "közszükségleti cikkeket" (edényeket, tálcákat, olajos hordókat) gyártottak, amelyek egy része a
... alapítottak Jászberényben, ennek része lett a Fémnyomó- és Lemezárugyár, illetve a Budapesti Hűtőgépgyár. A fejlesztések eredményeként
... készülnek a jászsági üzemekben.   További magyar márkák története itt

Magyar márkák története

Mahart

Az 1894-ben alapított Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt.-t (MFTR) az addig kizárólagosságot élvező osztrák Duna Gőzhajózási
... után elkoboztak, illetve a szerbek, franciák, románok és a csehek között felosztottak 197 magyar
kikötővé válhasson. Már 1933 végén elkezdték az első Duna-tengerjáró hajó építését a Ganz hajógyárban, 1936-ban pedig megalakították a
...-tengerhajózási Rt.-t (DTRT). A második világháború során mindkét társaság hajóparkját súlyos veszteségek érték. Az 1945-ben kötött
... gazdasági egyezmény előirányozta egy közös hajózási társaság alapítását. 1946-ban a MFTR feladatkörét a Magyar-Szovjet Hajózási Rt

Magyar márkák története

Malév

A Magyar Légiforgalmi Rt. (Malert) 1928-ban alakult, forgalmát 1943-ban beszüntette. Működésének 15 éve alatt 94 610 utast és 2790 tonna
... szállított. Feladatkörét az 1946-ban alapított Magyar-Szovjet Légiforgalmi Társaság (Maszovlet) vette
A működéshez a magyar fél biztosította a szükséges munkaerőt és repülőtereket, a szovjet fél a repülőgépeket, irányítástechnikai
... Igazgatóság. Az LRI keretében kiemelt állami nagyberuházásként a nyolcvanas évek első felében új kifutópálya, irányító torony, majd Ferihegy
..., mert a brüsszeli bizottság csak így járult hozzá a légitársaság 2 750 milliárd lírás (mintegy 2 milliárd dollár) összegű

Magyar márkák története

MÁVAG - DIMÁVAG

A vasút javítási igényeinek kielégítésére a magyar állam 1870-ben két gépgyártó telephelyet vásárolt Kőbányán, illetve a Józsefvárosban
... egyesítésével alakult meg a Magyar kir. Államvasutak Gép- és Kocsigyár, amelyet a magyar gépipar mintaüzemének szántak
A Ganz és Társa Rt.-vel közösen kezdte 1923-tól gyártani a Kandó Kálmán féle villanymozdonyokat. Az állami vállalat neve 1925-től
... került, miután 1999-ben a Magyar Fejlesztési Bank tőkeinjekciókkal megmentette a csődtől az ismét privatizálásra szánt Digépet

Magyar márkák története

Medicor

A két világháború között a kisipari keretek között működő szerény orvosi műszergyártásnak a magyar piacon 1933-ban megjelent
röntgenszerviz a második világháború befejezésekor - mint német érdekeltség - szovjet tulajdonba került, majd 1948-ban a magyar állam
... pedig az amerikai állami pénzből létrehozott Magyar-Amerikai Vállalkozási Alap szerezte meg. További magyar márkák

Magyar márkák története

Mirelite

Az 1896-ban alakult Magyar Élelmiszerszállító és Áruforgalmi Rt. 1906-ban építette fel első hűtőházát Budapesten
A cég nem csak Magyarországon, hanem Európában is az első volt, sőt a világon is az úttörők között szerepelt. A Magyar Általános
... és az 1930-as évektől Georgia néven szereplő cég szintén bekapcsolódott a mélyhűtött áruk készítésébe. A magyar élelmiszeripar
... államosítások nyomán a Magyar Élelmiszerszállító és Áruforgalmi Rt., az Óbudai Kristályjéggyár Rt., a Városi Hűtőház Kft. és a Hűtőház

Magyar márkák története

MMG

között - a szabadalom tulajdonosaként - a Magyar Posta által a mai napig használt postaláda zárszerkezetet állították elő
  Az akkor már 300 fős vállalat 1938-ban felvette az Első Magyar Repülőműszergyár nevet is, s 1941-ben bekapcsolódtak a
...-ban a zsidó Mérei család a cégből kilépett, a vezetést a két Marx fiútestvér vette át, a cég neve pedig "Marx és Marx Első Magyar
... jutott, bicskei és gyáregységei ma is üzemelnek, budapesti ingatlanjait pedig értékesítették. További magyar márkák története

Magyar márkák története

MOM

mechanikusként tevékenykedő Ferdinánd Süsst, hogy alapítson egy tanműhelyt magyar (finom)mechanikusok
és dekonjunkturális korszakok váltogatták egymást, 1944-re - az öt évvel korábban Magyar Optikai Művek Rt.-re átnevezett - cég végül is
... a vállalatot, a háború megindulásakor pedig teljes kapacitással a hadigépezet kiszolgálására álltak rá. 1944-ben a gyár egy részét
..., ébresztőórákat gyártott. 1952-ben ismét magyar állami tulajdonba vették, és a cég újra műszeripari nagyvállalattá fejlődött

Magyar márkák története

Orion

A vállalat elődei közül az elsőt Kremeneczky János bécsi izzólámpagyáros alapította 1913-ban "Magyar Wolframlámpagyár" néven, s az
1917-ben az Egyesült Izzó betársult a cégbe, amely ez évtől "Magyar Wolframlámpagyár Kremeneczky János Rt." néven működött tovább
..., ez a cég vette fel 1924-ben az "Orion Villamossági Rt." nevet. Később visszavásárolta az Egyesült Izzótól a részvényeket, s 1926-ban két vállalatát
... tévéket: 1955 és 1975 között 40 készüléktípust dobtak piacra, s itt készült el 1968-ban az első magyar színestévé. A KGST-piac

Magyar márkák története

Pesti Hazai Első Takarékpénztár - Magyar Általános Hitelbank

alapított Magyar Általános Hitelbank már alapításakor a legjelentősebb magyarországi banknak számított
Takarékpénztár vette át. A kiegyezés évében, 1867 végén alapították a Magyar Általános Hitelbankot, amely - a mögötte álló
... rivalizált az 1840-ben alapított Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal - gyorsan építette ki ügyfélkörét, az az idő tájt lázasan iparosodó
... finanszírozott, államkölcsönöket szervezett. Az első világháború előttre érdekeltségei szinte az egész magyar gazdaságot behálózták

Magyar márkák története

Piatnik

Az akkori idők öt legjelentősebb magyar kártyagyártója - Wilner József, Schell István, Zsíros István, Giergl István és Turi Ferenc
... úgy döntött, hogy erőit közös cégben egyesíti, s "Első Magyar Kártyagyár Részvénytársulat Pesten" néven a Csengery utcában létrehozta
szinte elárasztotta a magyar piacot, s végül térdre kényszerítette őket is. Az 1896-ban csődbe ment üzemet a bécsi Piatnik vásárolta
..." a század végére a Monarchia legnagyobb kártyagyárává fejlődött. Piatnik nevéhez fűződik az 1835-től gyártott, úgynevezett "magyar
.... A "legfinomabb magyar Helvét-kártya" elnevezésű paklikat annyira megkedvelték Magyarországon, hogy a trafikokban évtizedeken át nem is

Magyar márkák története

Rába

A Magyar Vaggon- és Gépgyár Rt.-t 1896-ban kilenc részvényes hozta létre 1 millió korona alaptőkével Győrben. A gyár első terméke a 15
király részére készítettek egy Rába-Grand jelű személygépkocsit. A 20-as években a Vagongyár volt Magyarország legnagyobb
... létrejött a Magyar Vaggon- és Gépgyár Rt. és a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. fúziója, s ez újabb lökést adott a fejlődésnek. Az
... javítását, szerelését a győri repülőgépgyár üzemegységében. A lebombázott, majd újjáépített gyár 1945-ben részt vett az újjáépítésben

Magyar márkák története

Szegedi paprika - Kalocsai paprika

A szegedi és a kalocsai fűszerpaprika nemcsak a hagyományos magyar étkezés alapja, de hosszú évtizedek óta a külföldön legismertebb
tengerentúli forgalom lebonyolítására Szegeden 1933-ban megalakult a Magyar Paprika Kiviteli Kft., majd 1934-ben az állam a termék
... Kalocsakörnyéki Agráripari Rt-ből 1999-ben létrehozott Kalocsai Fűszerpaprika Rt folytatja. További magyar márkák története itt

Magyar márkák története

Szerencsi Csokoládégyár

Igencsak meghökkentek a szerencsiek 1923-ban, amikor a városban két évvel korábban alapított Magyar Kakaó és Csokoládégyár Rt. dolgozói
sikerek után megindult a tömeggyártás. A cég - melyet a Stühmer-gyár, a Magyar Cukoripari Rt. és a Hangya Szövetkezet hozott létre
..." minősítést kapott, ott készült a karácsonyi és húsvéti figurák, a szaloncukor jelentős része. A céget 1991-ben megvásárolta a svájci
... több édesipari céggel - így a diósgyőri gyárral - együtt a Nestlé Hungária Kft.-hez tartozik. További magyar márkák története

Magyar márkák története

Taurus

A.G. kezébe került, s a budapesti Kerepesi úti telepen Magyar Ruggyantaárugyár Rt. néven működött tovább
gumipadló és -szőnyeg nagy üzletet jelentett, s erre 1937-ben két értékesítő vállalatot is alapítottak, a Cordatic Magyar Gumiabroncs
... kastélyhotelt üzemeltető kft, illetve a legnagyobb, a nyíregyházi Taurus Mezőgazdasági Abroncs Kft. További magyar márkák

Magyar márkák története

Tolnai - Athenaeum - Révai - Pallas

A nagyvilágot hozta a magyar családok otthonaiba a 20. század első felében a Tolnai Világlapja heti képes újság, melynek első számát
tevékenységre helyezte a hangsúlyt. 1945 után a kiadó nem működött tovább. További magyar márkák története itt

Beültünk a legújabb elektromos Skodába, a megújult Enyaqba

Beültünk a legújabb elektromos Skodába, a megújult Enyaqba

Olyan lassú ütemben nő a magyar minimálbér, hogy hamarosan Bulgária is a sarkunkra lép

Olyan lassú ütemben nő a magyar minimálbér, hogy hamarosan Bulgária is a sarkunkra lép

JD Vance: Az EU-nak nem kellene félnie az MI-től

JD Vance: Az EU-nak nem kellene félnie az MI-től

85 éve kezdődött a világ legismertebb macska-egér háborúja

85 éve kezdődött a világ legismertebb macska-egér háborúja

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

Imane Helifék miatt pereli be a NOB-ot a nemzetközi bokszszövetség

Imane Helifék miatt pereli be a NOB-ot a nemzetközi bokszszövetség

Horogkeresztes pólót árul Kanye West

Horogkeresztes pólót árul Kanye West

Drágult a casco, de nem annyira, mint a szerelők rezsióradíja

Drágult a casco, de nem annyira, mint a szerelők rezsióradíja

Végzetes ütközés: a Mötley Crüe frontemberének magángépe a kifutón rohant bele egy másik repülőbe

Végzetes ütközés: a Mötley Crüe frontemberének magángépe a kifutón rohant bele egy másik repülőbe

A címlapról ajánljuk