Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

MTV: nem döntöttek az elnöki pályázatról, cáfolják Rudi Zoltán távozását

A jövő kedden esedékes ülésére halasztotta a Magyar Televízió Rt. január végén közzétett elnöki pályázatával kapcsolatos döntése
... is cáfolta csütörtökön a Rudi Zoltán hírigazgató távozásáról a Magyar Nemzetben megjelent
pályázat november 6-i határidejéig minden korábbinál többen, 18-an pályáztak a Magyar Televízió elnöki posztjára, közülük azonban nem
... az elnökségnek kétharmados többséggel jelöltet állítania a nagykuratórium elé; a testület még aznap eldöntötte, hogy új pályázatot ír ki. A
... Közalapítvány előző kuratóriumi elnöksége idén január 31-én jelentette meg az intézmény elnöki posztjára kiírt pályázat szövegét; a március

Afganisztán

Jelentős hadművelet kezdődött Afganisztánban is

Az Irak elleni hadművelettel egy időben katonai akció indult Afganisztán déli részén. A BBC információi szerint ez az utóbbi egy év
is a térségben bujkál - jegyzi meg a BBC. Katonai források szerint körülbelül ezer amerikai katona vesz részt a hadműveletben, amely a

Világ

Tűzharc az iraki-kuvaiti határon, nyugalom Bagdadban

részén, de a robbanások nem követeltek emberáldozatot. Bagdadban ugyanakkor nyugalom volt csütörtökön reggel, az első amerikai
A Reuters több tucatnyi lövedék becsapódásáról tett említést a kuvaiti-iraki határ déli részén. A kuvaiti rádió egyelőre más forrásból

Itthon

Nincs magasabb készültség a magyar honvédségnél

A Magyar Honvédségnél nem rendeltek el magasabb készültséget az Irak ellen csütörtök hajnalban kezdődött katonai akció miatt, a
érdekében. "A magyar kormány illetékesei természetesen időben értesültek az Irak elleni katonai akció megkezdéséről, és ennek
... kommunikációs főigazgatója elmondta, a Magyar Honvédségnél nem rendeltek el magasabb készültséget az Irak elleni katonai akció miatt, a
... a kora reggel kezdődő tanácskozásán derül ki, hogy elrendelnek-e bármiféle intézkedést a magyar államhatár őrzésével kapcsolatban. Tóth

Kult

Paul McCartney Budapestre jön

Paul McCartney május 15-én Budapesten koncertezik; ő az első, aki az egykori Beatles együttesből magyar közönség előtt lép színpadra. A

Itthon

Használhatják a magyar légteret az Irakba tartó repülőgépek

Használhatják a magyar légteret azok a repülőgépek, amelyek az Irakkal szembeni ENSZ-határozatok kikényszerítését hajtják végre
... a kormány vasárnap. A Fidesz továbbra is NATO- vagy uniós felhatalmazást tart szükségesnek a magyar légtér és utak átengedéséhez egy
részt vevő országok harci- és szállító repülőeszközei a Magyar Köztársaság légterét, valamint szükség szerint a kijelölt
...Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a magyar légtér és a kijelölt repülőterek átengedését szombaton kérte Magyarországtól, hogy
... az ENSZ Irakkal kapcsolatos határozatainak végrehajtását". Vasárnap pártközi egyeztetést tartottak az ügyben, amelyen a Fidesz nem vett

Itthon

A kormány saját hatáskörében dönt az amerikai és brit légtérhasználati kérésről

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a magyar légtér és a kijelölt repülőterek átengedését kéri Magyarországtól, hogy kikényszeríthesse
az nem az iraki háborúban való magyar részvételt jelenti. A külügyminiszter leszögezte, hogy magyar katona nem megy
..., hogy 1998 februárjában elfogadott az Országgyűlés egy határozatot, amely felhatalmazta a magyar légtér használatára azokat az
... úgy döntött, hogy a kérést támogatólag terjeszti a kabinet elé. Kovács László leszögezte: az iraki kérdés kapcsán a magyar kormány

Itthon

Március 15.: "az uniós tagság 1848 eszméinek a megvalósulása"

segítséget ahhoz, hogy valamennyi magyar ember személyes és felelős döntése alapján hozza meg
és szabadságharc eszméinek megvalósulása. A kormánypárti szónokok utaltak arra is, hogy március 15. a magyarság egyetemes ünnepe
..., és ezért nem sajátíthatjuk ki, sem mi, sem más, a nemzet és haladás mindannyiunk értéke". A Magyar Nemzeti Múzeum előtti központi
..., áthárításának álságos gesztusa", ha a kormány nem nyújt segítséget ahhoz, hogy valamennyi magyar ember személyes és felelős döntése

Világ

Szerbia: az eddigi belügyminiszter lesz Gyingyics utóda; elfogták a "zimonyi klán" egyik vezetőjét

gyilkoltak meg ismeretlenek. A magyar kormányt Lamperth Mónika belügyminiszter és Bársony András külügyi politikai államtitkár
családján kívül külföldi és szerbia-montenegrói közjogi méltóságok, politikusok sokasága rótta le kegyeletét Gyingyics előtt. A magyar
... Mónika belügyminiszter és Bársony András külügyi politikai államtitkár képviselte a temetésen. A temetésen részt vett Orbán
... tartóztatta le Mlagyan Micsicset (alvilági nevén "Pacov", ami magyarul patkányt jelent). Az akcióban elfogták a Micsics vezette

Karrier

Merényi Miklós lesz az MTV Híradójának főszerkesztője

Merényi Miklóst, a Figyelő című gazdasági hetilap volt főszerkesztőjét kérte fel a Híradó főszerkesztőjének a Magyar Televízió Rt
Merényi január végén a Magyar Hírlapnak adott interjújában még arról számolt be, hogy bár több megkeresést kapott az üzleti életből és
... is, karrierjét a PricewaterhouseCoopers médiaigazgatójaként fogja folytatni. Jövő hétfőtől az eddig a Magyar Rádióban tevékenykedő
... személyében új programigazgatója is lesz a Magyar Televíziónak - jelentette be Ragáts Imre ügyvezető alelnök. Ezt a posztot eddig

Világ

Átadták a Budapest Sportarénát

A Budapest Sportaréna csütörtöki átadása előtt a Fidesz kifogásolta, hogy csak egy szűk, kiválasztott kör vesz részt az ünnepségen. A
nagy ünnepe volna", csak kiválasztott kevesek vehettek részt. A GYISM válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a BS-t nem egy szűk

Világ

Rendkívüli állapot Szerbiában Gyingyics meggyilkolása miatt

Három merénylő vett részt Zoran Gyingyics szerb kormányfő meggyilkolásában - jelentette be csütörtökön Milan Obradovics belgrádi
szerint részük volt a merényletben. A miniszterelnök-helyettes szerint közülük egyesek már néhány napja szökésben vannak, ami "szinte
... és a montenegrói belügyi szerveket, a hadseregnek meghagyta, hogy vegyen részt a terrorizmus elleni harcban, és a szerdán bevezetett
... jelleggel betilthatják a szabályokat megszegő tömegtájékoztatási eszközöket. A szerb kormányfő meggyilkolása miatt a magyar határőrség

Kult

Újabb húsz magyarnak ítélték oda a Világ Igaza kitüntetést

A több mint ötszáz eddigi magyar kitüntetett után újabb húsz magyar embernek - közülük tizenhétnek posztumusz - ítélte oda
a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A nagykövet felhívta a figyelmet arra, hogy a második világháború idején sok, Budapesten
... és magyar ember fordult szembe a kor gonosz szellemével és próbálta megfékezni a gyilkos gépezetet. A fővárosban legalább 120 ezer
... emléktáblán örökítik meg a jeruzsálemi Jad Vasem Múzeumban. Magyarok az 1967-ben megszakadt magyar-izraeli diplomáciai

Itthon

ORTT: új elnök, MTV: hárompárti kuratóriumi elnökség

Az Országgyűlés megválasztotta Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió Rt. korábbi elnökét az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT
... ismét kivonult a parlamentből, mielőtt az Országgyűlés megválasztotta volna a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének
A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége hiányzó két tagjának megválasztása előtt Rogán Antal (Fidesz) azt indítványozta
.... A törvény ugyanis kimondja: ha valamelyik képviselőcsoport nem vesz részt a jelölésben, az adott oldal másik képviselőcsoportja
... elvtelen kompromisszumot nem kíván kötni, sem a kormánypártokkal, sem a Magyar Demokrata Fórummal" - közölték. Az Országgyűlés 324

Itthon

MTV: kuratóriumi elnökség fideszes tagok nélkül?

Az Országgyűlés hétfőn a tervek szerint megválasztja az Országos Rádió és Televízió testület (ORTT) elnökét és a Magyar Televízió
... kell javasolniuk a kuratóriumi elnökségébe, de "semmilyen elvtelen kompromisszumot nem kíván kötni, sem a kormánypártokkal, sem a
Az ORTT elnöki posztjára Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió korábbi elnökét
... megválasztása azonban kérdéses, mivel a szocialista frakció képviselőinek egy része nehezményezi, hogy Hajdu az előző ciklusban, a
.... Az Országgyűlés várhatóan szavaz a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének hiányzó két ellenzéki tagjáról is, akiknek

hvg.hu non-base

Chirac az unió bővítésének támogatásáról biztosította Medgyessyt

Medgyessy Péter szerint közös a magyar és francia alapállás Irak kérdésében: a békés rendezésé az elsőbbség. Az álláspontok ott térnek
meg kell próbálni békésen megoldani. Egy ponton túl azonban - a magyar álláspont szerint - tovább már nem tűrhető, hogy Irak semmibe
... Medgyessy közölte, hogy a "nyolcak" levele a megbeszélésen érdemben nem került szóba, de érintették a témát. A francia elnök biztosította a
...: mindkét részről szükségesnek tartják, hogy a szervezet közös biztonságpolitikát és külpolitikát alakítson ki. "Az iraki ügy is arra

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

Három autó karambolozott Mánfa és Árpádtető között, teljes az útzár

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Megbírságolta az EU bírósága az Európai Bizottságot, mert az megsértette a saját adatvédelmi rendeletét

Megbírságolta az EU bírósága az Európai Bizottságot, mert az megsértette a saját adatvédelmi rendeletét

Kiderült valami a tejről, ezért lehet érdemes naponta inni

Kiderült valami a tejről, ezért lehet érdemes naponta inni

A címlapról ajánljuk