Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Jár a kismamáknak a jövedelempótlék

ez évi jogerős ítéletét és az alperes területi államháztartási hivatal minden eddigi döntését is hatályon kívül helyezte. A
... szerint a jövedelempótlék-igény a jogszabálysértés megállapításától visszamenőleg három évig érvényesíthető, az LB ugyanakkor helyt
megállapításától visszamenőleg három évig érvényesíthető. A döntés több százezer kismamát érint, az állam költsége több tízmilliárd
.... A kormányszóvivő rámutatott, hogy az Orbán-kormány a családok támogatásáról 1998-ban meghozott törvényben a gyermekgondozási segély rendszerét

Itthon

Kell-e tartani az iszlám követőitől Magyarországon?

Hivatal nagy figyelmet fordít a nálunk tevékenykedő iszlám vallási csoportokra. A magyar mecsetek vezetői állítják: dacára annak, hogy
hiába élnek itt több éve, szinte semmi esélyük arra, hogy megszerezzék a magyar állampolgárságot, sőt mostanában a
... és radikálisan változtattak, teljes egészében követve Allah parancsát" - vélekedett a rendszer buktatójáról Tayseer. Egy másik moszlim
... csoportok életének mindennapjait is jól ismerik. Persze nem nehéz információkat gyűjteni ott, ahol tárt karokkal várják az

Kult

Meghalt Leon Uris

Hetvennyolc éves korában New Yorkban meghalt Leon Uris, neves amerikai zsidó író, az Exodus
forgatókönyvét, ebben a filmben Kirk Douglas és Burt Lancaster játszották a főszerepeket. A 60-as években a Topáz című
... utazott Izraelbe; akkori tapasztalataiból írta mindmáig legnépszerűbb regényét, a két évvel később megjelent Exodust, az európai zsidók
... honfoglalásának történetét. A regényt több tucat nyelvre lefordították, és 1960-ban Otto Preminger amerikai rendező filmet is készített

Itthon

Tizenhárom százalék él Magyarországon szegénységben

a legnagyobb - áll az ENSZ megbízásából a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Világgazdasági Kutatóintézete által készített
az elmúlt évek gazdasági növekedésével nem került Magyarország jobb helyre, sőt a szegénységi rés, a legszegényebbek átlagtól való
... Magyarországon kevesebb, mint a szomszédos országokban, jelenleg 71,3 év. A tanulmány rámutat arra is, hogy a segélyezési rendszer

Itthon

Életveszélyes állapotban van a meglőtt postás

Életveszélyes az állapota annak a postásnak, akire egy ismeretlen rálőtt Veszprémben, kedden; a nyomravezetőnek másfél millió forintot ajánlottak fel
a helyszínről. A 46 éves kézbesítőt, a mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba. A támadó három célzott lövést adott le a
... életveszélyes sérülésekkel műtenek. A Magyar Posta egymillió, a rendőrség pedig félmillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. A
... tudatta: egy 30 év körüli, 170-180 centiméter magas, vékony testalkatú férfit keres, aki farmermellényt, rövid ujjú, kékes színű inget

Világ

Atombombányi dinamitrakomány egy égei-tengeri hajón

Anomeritisz görög kereskedelmi tengerészeti miniszter. A 37 éves hajó annak idején magyar gyárban
birtoklása és szállítása címen. A gyanúsítottak szerdán állnak bíróság elé, egyelőre mindannyian tagadnak. A görög törvények szerint bűnösségük

Itthon

Módosították a kedvezménytörvényt

Az Országgyűlés 195 igen szavazattal, 173 nem ellenében fogadta el a kedvezménytörvény módosítását hétfőn. A szöveget a határon túli
... szervezetek és a magyarországi parlamenti pártok meghatározó többségének egyetértésével a Magyar Állandó Értekezlet májusi ülésén
után igénybe lehet venni. A szomszédos államokban élő magyarokról szóló, 2001-ben megalkotott törvényt elsősorban az Európa Tanács
... ajánlása alapján módosították a képviselők. Az ajánlások alapján a törvény preambulumában "az egységes magyar nemzethez tartozás"

Itthon

Wimbledonban kiesett a címvédő Hewitt

Hatalmas meglepetésre kiesett a wimbledoni nyílt teniszbajnokság első napján a címvédő ausztrál Lleyton Hewitt. Legyőzője az a horvát Ivo Karlovic
hogy a címvédő kiesne az első fordulóban. Ilyen a wimbledoni bajnokság 126 éves történelme során is csak egyszer fordult elő: 1967-ben

Világ

Az ellentmondások forgataga és a kedvezménytörvény

Trianon traumája nyilvánvalóan él a magyarokban, ellenben ha valakit zavar a magyarok „határon átívelő egyesítése", az
A cikkíró, Lovász Attila egy volt baloldali szlovák parlamenti képviselő, Peter Weiss korábbi - a kedvezménytörvény ellen szóló és
... bíró politikus, aki egyáltalán álmodni merne a határrevízióról". Nem veszélyes és nem is precedens nélküli az, amit Mádl Ferenc magyar
... és stabilitást élvező országaiban igenis működik a kollektív jogok intézménye. „Számos magyarnak a kedvezménytörvény elégtételt jelent

Világ

Csökken a magyarok lélekszáma Romániában

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a romániai magyarság lélekszáma főként a kivándorlás miatt csökken - jelentette ki Veres Valér
... magyar társadalomkutató. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója a Szabadság című kolozsvári lap hétvégi számában elemezte a
„Ha a 60 évnél idősebb román és magyar korosztály relatív arányát egymáshoz hasonlítjuk, akkor kiderül: a
... okokból való fogyás értéke a magyarok körében továbbra is nagyobb lesz, mint az össznépesség körében. A romániai magyarság
.... „A megelőző népszámlálás során azokat a romániai állampolgárokat is összeírták, akik egy éve külföldön tartózkodtak. Most az egy

Világ

Lynch közlegény megmentése

Az iraki háborúban elfogott, majd "hősiesen kiszabadított" 19 éves Jessica Lynch történetével többet fogalkozott a média, mint az iraki
interjút kapni a lábadozó katonától, akiről film is készül - s aki azt állítja, semmire nem emlékszik a történtekből. A Washington Post
... számának tudósítása szerint Jessica Lynch és egysége március 23-án került tűzharcba az iraki fedaín milícia csapataival. Kilenc társa a küzdelemben
..., s egy különleges kommandós egység az ellenség sortüzén át kiszabadította a lányt. "Néhány bátor lélek az életét kockáztatta azért

Világ

Putyin szerint Irán nem akar atomfegyvert

Az orosz elnök meggyőződése, hogy Irán nem készül atomfegyver birtoklására, és aláveti magát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség követeléseinek. Ezt
Az elmúlt három év hagyományainak megfelelően az elnök évértékelő beszéde mellett legfontosabbnak tartott nyilvános megszólalását

Itthon

A sportminiszter tiszta pénzfelhasználást szeretne

álló pénzek felhasználásába - hangzott el az NSSz rendkívüli űlésén, pénteken.A miniszter a magyar sport lehetséges alternativ
szükségeltetnek a kedvezményezettségi, érdekeltségi formák is, magyarán, hogy a vállalkozóknak is megérje nyereségük egy részét

Itthon

Palotásnak 700 milliót kell kapnia Postabank-részvényeiért

indított pert, mert meglévő részvényeinek névértékét az időközben a pénzintézet többségi tulajdonosává lett magyar állam a töredékére
forintért. A magyar állam azonban annak az évnek a nyarán a Postabank többségi tulajdonosa lett, és a pénzintézet
... indítottak pereket a bank és a magyar állam ellen. Évek múltán az LB több jogerős ítéletben is kimondta, hogy a gazdasági
... az is, hogy az évek során jóval 100 milliárd forintot meghaladó tőkeveszteség halmozódott fel a Postabanknál. Akkoriban

Itthon

A Fidesz jogi lépésekre készül a szórólapvádak ügyében

Csáki György, a Magyar Posta Rt. elnöke szerint a tavalyi országgyűlési választások előtt "ál-MSZP-s röplapok" is érkeztek Ausztriából
A HVG értesülése szerint tavaly április 17-én a soproni határátkelőnél 11 teherautó kelt át a magyar-osztrák határon, járművenként 65

Karrier

Végleg visszavonul a tenisztől Richard Krajicek

Richard Krajicek, az 1996-os wimbledoni nyílt teniszbajnokság holland győztese bejelentette végleges visszavonulását. A 31 éves
során 17 tornán diadalmaskodott, és 10 millió dollárt keresett. A világranglistán 1999 márciusában a 4. helyig jutott, és öt éven át

Gazdaság

Két százalékponttal emelték a jegybanki alapkamatot

százalékra emelte a jegybanki alapkamatot; a döntésben a pénzügyminiszter és a jegybank elnöke szerint egyetértés van a kormány és a
nem helyettesíti a valóságos intervenciót. A jegybank 200 bázispontos kamatemelése stabilizálta a forint árfolyamát, s megállíthatja a
... szerint a kéthetes betéten jelenleg 750 bázispont a forintkamat hozamelőnye az eurókamathoz képest, egy éves távon pedig 650
..., ennyivel kellene gyengülnie a forintnak egy év alatt, hogy megérje az ügylet. A jelenlegi árfolyamszintekről viszont ennek kevés az

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Trump ultimátuma a Hamásznak: szombat délig adják át a túszokat, vagy jön a pokol

Trump ultimátuma a Hamásznak: szombat délig adják át a túszokat, vagy jön a pokol

Interjút adott Milák Kristóf, az elmúlt másfél évről is beszél benne

Interjút adott Milák Kristóf, az elmúlt másfél évről is beszél benne

Mesterséges intelligenciával verték át csalók a leghíresebb olasz cégvezetőket

Mesterséges intelligenciával verték át csalók a leghíresebb olasz cégvezetőket

Szijjártó: Ukrajna helyett a libanoni hadsereget támogatjuk

Szijjártó: Ukrajna helyett a libanoni hadsereget támogatjuk

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

A Franz Ferdinand lép fel a Művészetek Völgyében

A Franz Ferdinand lép fel a Művészetek Völgyében

Dubaji pénzért magyar cég szállít orosz gázt Moldova fagyoskodó oroszbarát régiójába

Dubaji pénzért magyar cég szállít orosz gázt Moldova fagyoskodó oroszbarát régiójába

A címlapról ajánljuk