2017 41. lapszám

2017-41








Elkaptuk a múló időt – a 3-as metró nemsokára eltűnő műalkotásai
 

Elkaptuk a múló időt – a 3-as metró nemsokára eltűnő műalkotásai

A november végén induló felújítás előtt számos festményt, domborművet fotóztunk a Lehel tér és Újpest-Központ között, olyan alkotásokat, amelyek nagy részét nemigen láthatjuk többé eredeti helyén. Íme, az eredeti állapot, képekben. Ez a cikk egyben Városbújócska címmel induló, városi tájképekkel, ismert és kevésbé ismert, de mindenképpen fontos és bemutatásra méltó köz(vagy magán-)terekkel, azok történetével és esztétikájával és azok különféle kontextusaival foglalkozó sorozatunk első darabja.


„Freddie-ből csak egy volt” – interjú a Queen dobosával, Roger Taylorral
 

„Freddie-ből csak egy volt” – interjú a Queen dobosával, Roger Taylorral

November 4-én Budapesten a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik a Queen+Adam Lambert produkció. Az eredetileg négyfős Queen ma már csak három tagból áll: Adam Lambert mellett a két alapítótag, a szólógitáros Brian May és a dobos Roger Taylor áll a színpadon. A csapat három kísérőzenésszel, a billentyűs Spike Edney-vel, a basszusgitáros Neil Fairclough-val és az ütőhangszeres Tyler Warrennel egészül ki. Roger Taylort Londonban érte utol a hvg.hu.















Sörözött már a barátaival? Akkor most megérti a Brexit lényegét
 

Sörözött már a barátaival? Akkor most megérti a Brexit lényegét

Az Egyesült Királyságnak vállalnia kell az Európai Unióval szemben fennmaradó pénzügyi kötelezettségei megfizetését ahhoz, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások a jövőbeni kapcsolatokról, köztük a kereskedelmi viszonyról - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Luxembourgban.









Az államtitkár szerint a tranzitzónában európai az ellátás, hiszen tévé is van
 

Az államtitkár szerint a tranzitzónában európai az ellátás, hiszen tévé is van

Magyarország nem diszkriminálja a menekülteket azzal, hogy most a keresztényüldözés áldozataira koncentrál, mondta el a hvg.hu-nak Rétvári Bence államtitkár. A tranzitzónába teljes mértékben európaiak a körülmények, akik ez ügyben kritizálják Magyarországot, azok a Soros-tervet fújják, Soros zsebéből kandikálnak elő, legyenek akár ENSZ Menekültügyi Főbiztosok is.



A volt aranylabdás futballista lesz Libéria elnöke
 

A volt aranylabdás futballista lesz Libéria elnöke

Az országban választások voltak, most számolják a szavazatokat, és nagyon úgy néz ki, hogy 1995 aranylabdása, az AC Milan és a PSG korábbi sztárja, George Weah lesz az elnök, mert az első körben megszerezte a szavazatok több mint felét.
















Farkasházy Tivadar vérig sértődött, majd jókorát rúgott Botkába
 

Farkasházy Tivadar vérig sértődött, majd jókorát rúgott Botkába

A humorista júniusban a HírTV műsorában jelentette be Kálmán Olgának és minden érdeklődőnek, hogy idén nem lesz szárszói találkozó, ami a baloldali értelmiség találkozója. Nem Farkasházy fáradt bele, mondta akkor, az ellenzék annyira megosztott. „Nem tudom a kertet annyi részre felparcelláztatni, hogy minden ellenzéki pártnak jusson egy csík belőle.”





Megindult az iraki hadsereg a kurdok ellen
 

Megindult az iraki hadsereg a kurdok ellen

Az iraki kormányerők pénteken megkezdték hadműveleteiket a kurdok ellen Kirkuk tartományban – jelentette be a hadsereg egyik tábornoka, miközben a kurdok azt hangoztatják, hogy készek megvédeni magukat.







Szijjártó: „Egy jó keresztény nem lehet senki ellen”
 

Szijjártó: „Egy jó keresztény nem lehet senki ellen”

A menekültellenes kampányok sorát folytató kormány minisztereként Szijjártó Péter azt mondta, a világ nem mer a keresztények védelméről beszélni, csak a kisebbségek védelméről általában, ez képmutatás és a politikai korrektség ámokfutása szerinte.







Megmentette utasa életét egy taxis Budapesten
 

Megmentette utasa életét egy taxis Budapesten

Nagy szerencséje volt annak az utasnak, aki pont egy korábbi mentős taxijába szállt be. A férfi ugyanis rosszul lett, amikor a kocsi megérkezett, és a szakszerű segítségnyújtásnak köszönheti, hogy nem vérzett el.





Alacsonyabb bejutási küszöböt és női kvótát akar Gulyás Márton
 

Alacsonyabb bejutási küszöböt és női kvótát akar Gulyás Márton

A Közös Ország Mozgalom még a héten, de legkésőbb hétfőn benyújtja a parlamentnek a választási tervüket. A pénteki Magyar Nemzet azt írja, az utolsó simításokat végzik a javaslaton, amivel azt akarják elérni, hogy a 2018-as választásokat már ennek a szabályai szerint rendezzék.


Szekszárdon várja Áder a V4-ek államfőit
 

Szekszárdon várja Áder a V4-ek államfőit

Kétnapos tanácskozást tartanak mától a visegrádi országok (V4) államfői Szekszárdon, a csúcstalálkozó résztvevői a biztonságpolitikával, a körforgásos gazdasággal és az információs technológiával kapcsolatos együttműködés lehetőségeiről tárgyalnak.





Megint plakátokkal vigasztalják a pórul járt Star Wars-fanokat
 

Megint plakátokkal vigasztalják a pórul járt Star Wars-fanokat

"Be kell vallanunk, a film iránt tanúsított tényleges érdeklődés felülmúlta elképzeléseinket" – fogalmaz a Star Wars 8 premiervetítéseiről lemaradóknak küldött levélben a Cinema City. Az újabb vetítésekre szóló jegyelővétel pénteken14:00 órakor indul.



















Közös tüntetést akart az ellenzék október 23-ára, de az egészből nem lett semmi
 

Közös tüntetést akart az ellenzék október 23-ára, de az egészből nem lett semmi

A Közös Ország Mozgalom szervezésében több ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Liberálisok, a Modern Magyarország Mozgalom, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért és a civil szféra prominensei követelték volna együtt az igazságtalanságok és az ezekért felelős túlhatalom felszámolását, de menet közben több párt kihátrált a közös demonstrálásból.






Most már biztos, lesz Európai Ügyészség - magyar részvétel nélkül
 

Most már biztos, lesz Európai Ügyészség - magyar részvétel nélkül

A kormány aggódik, hogy a brüsszeli csúcsszerv megzavarná a most olajozottan működő, ööö, felügyeleti szerveket, és emiatt nem támogatja az ügyészség tervét. 20 EU-s ország viszont igen. 150 milliárd folyik el a lopások miatt, 2021-ben legkésőbb elkezdi működését a közös vádhatóság.







Mindent egy lapra tett fel az eladósodott Csíki Sör?
 

Mindent egy lapra tett fel az eladósodott Csíki Sör?

Nincs jó helyzetben a kormány kedvenc sörgyára, az eladósodás üteme gyorsabb, mint a forgalomnövekedésé. A cég 19-re húzott lapot, hamarosan kiderül, jól tette-e. A Csíki sör tagad mindent, szerinte jók a tendenciák.





Egy kis ésszel lenyomhatják a belvárosi kisboltok a plázákat
 

Egy kis ésszel lenyomhatják a belvárosi kisboltok a plázákat

Franciaországban már régi probléma, hogy a városközpontokban egyre kevesebb pékség, fodrász, optikus, zöldséges, vagyis a közvetlen közelben lakók igényeit kielégítő bolt vagy szolgáltatás működik. Főleg a százezer lakosnál kevesebbet számláló településeken sok az üres üzlethelyiség.






Orbán kereszténynek akarja megőrizni Magyarországot
 

Orbán kereszténynek akarja megőrizni Magyarországot

Brüsszel szélsőségeseket akar beengedni Európába, hogy aláássa az európai értékeket. Orbán viszont szeretné kereszténynek megőrizni legalább Magyarországot. Az üldözött keresztényeket ott kell segíteni, ahol üldözik őket. Le kell számolni a politikai korrektséggel és az emberi jogi szómágiával. Orbán Viktor köszöntőt mondott a keresztényüldözésről szóló konferencián.







A titkos szenvedély – kiállítás Vivian Maier fotóiből
 

A titkos szenvedély – kiállítás Vivian Maier fotóiből

Bár sokat tudunk Vivian Maierről, de a véletlen folytán, 2007-ben megkerült életműve még mindig rengeteg felfedezni való titkot hordoz. A Mai Manó Ház új kiállításával a Vivian Maier-titok megfejtését szeretné segíteni. A Vivian Maier fotográfiai örökségének egy részét gondozó New York-i Howard Greenberg Gallery külön a Mai Manó Ház számára állította össze a most látható hetvenöt fekete-fehér és színes fényképből álló anyagot, amely folytatása és egyben kiegészítése az öt évvel ezelőtt a Mai Manó Házban hatalmas sikerrel bemutatott tárlatnak. Az életmű fő tematikai egységei most is megjelennek és újdonságként több színes felvétel és fotódokumentum is bekerült a válogatásba. Vivian Maier egy filmtekercsének egymás utáni képkockáit, úgynevezett kontakt lapjait is bemutatják átvilágított felületen. Vivian Maier képei a Mai Manó Házban tekinthetők meg 2017. október 5. és 2018. január 7. között.



Paks II.: lehetetlen küldetés előtt a kormány
 

Paks II.: lehetetlen küldetés előtt a kormány

A költségek nőnek, mert csúszik a beruházás kezdése. De a törlesztőket az eredeti terv szerint kell kezdeni visszafizetni. Viszont az EU nem tűr költségnövekedést. Erre kéne a kormánynak gombot varrnia.







 

"Az első buzizásnál előállok és mondom, hogy ezt ne"

Október 11-e az előbújás napja. A hvg.hu-nak szülők beszéltek gyermekük és saját előbújásukról. Videó arról, hogyan álltak az apa vagy anya elé a gyerekek, mennyiben változott meg a családok élete ezt követően, és arról, hogy mit jelent ma Magyarországon vállalni önmagunkat.




Bezzeg a svájciaknál még a szennyvíz is tele van arannyal
 

Bezzeg a svájciaknál még a szennyvíz is tele van arannyal

Az aranyfinomító üzemek által kibocsájtott szennyvízben olyan magas a nemesfém koncentrációja, hogy megérné azt is kitermelni a jövőben – erre a megállapításra jutottak a vízügyi technológiákkal foglalkozó svájci állami kutatóintézet munkatársai.





Etikátlanul reklámozta klinikáját a 88 nőt átverő nőgyógyász
 

Etikátlanul reklámozta klinikáját a 88 nőt átverő nőgyógyász

Az orvosi kamara kimondta, hogy a Vereczkey Attila vezetett klinika honlapján szereplő interjúban olyan állítások szerepelnek, amelynek negatív színben tünteti fel versenytársait. A szülész-nőgyógyász 2003 és 2005 között összesen 88 nőt károsított meg a fővárosi Nyírő Gyula Kórház Meddőségi Centrumának főorvosaként.






Önkormányzati sarc: másodfokon vesztett Budaörs az állam ellen
 

Önkormányzati sarc: másodfokon vesztett Budaörs az állam ellen

Az Ítélőtábla szerint az szolidaritási adóval semmi baj nincs, írja az NGM. Budaörs máshogy látja: szerinte sérül a tisztességes eljáráshoz való alapjog, és úgy fest, csak papíron lehet perelni az államot, gyakorlatilag nem. Az ügy megy a Kúriára, és az Alkotmánybíróságra is be van adva egy beadványt.















Beer Miklós püspök: “A keresztényekre is lehet mondani, hogy terroristák”
 

Beer Miklós püspök: “A keresztényekre is lehet mondani, hogy terroristák”

Mit csinál egy püspök, egy lelkésznő és egy főrabbi akkor, ha egy asztalhoz ülnek 2017 Magyarországán? Ez nem egy kortárs vicc bevezető sora, hanem a valóság, ugyanis a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége egy asztalhoz ültette Beer Miklós váci püspököt, Bolba Márta evangélikus lelkészt és Darvas István főrabbit. A fentebb feltett kérdésre pedig a válasz az, hogy beszélgetnek, méghozzá a bevándorlásról.


Coppolával, Prince-szel is dolgozott, most rajta áll, mit hoz ki filmen a lebilincselő magyar krimiből
 

Coppolával, Prince-szel is dolgozott, most rajta áll, mit hoz ki filmen a lebilincselő magyar krimiből

"A kor – 1936 – amikor játszódik, nagyon izgalmas, sok folyamat indult el akkoriban, amit a magyarok nem vettek észre, vagy nem akartak észrevenni" – jellemzi a november elején a mozikban debütáló Budapest Noir hangulatát a rendező, Gárdos Éva. Az amerikai filmiparban számos sikert elérő, világsztárok mellett is megforduló alkotó szerint a krimiben Budapest is teljesen önálló karakter, és hogy a főszereplőt volt a legnehezebb megtalálnia. Az Amerikában dolgozó, ezért e-mailben elért Gárdos azt is elárulta, Coppola melyik mondata jut évtizedek után is eszébe, és hogy miért nem lepődött meg a filmjében még tiniként szereplő Scarlett Johansson sikerén.


Izgalmas elektronikus projekt hoz friss vért a hazai zenei életbe
 

Izgalmas elektronikus projekt hoz friss vért a hazai zenei életbe

Sokan ismerhetik már a budapesti éjszakából Subotage néven dj-ként, azonban most régi vágyát beteljesítve, Surfalone néven indít önálló zenei projektet Papp László, aki készülő lemezén hangszeres felvételeket, a természetből vett zörejeket vegyít majd sötét elektronikával. Az első dal egy New Yorkban készített, erős atmoszférájú klip kíséretében debütál.



A munkánkat elvehetik az okos robotok, de az életünket nem
 

A munkánkat elvehetik az okos robotok, de az életünket nem

Világszerte állások milliói fognak megszűnni a robotizáció és a mesterséges intelligencia elterjedése miatt – mondta a HVG-nek Martin Ford amerikai jövőkutató, a Robotok kora című könyv szerzője. Raymond Ma, a Magyarországon is jelen lévő Fidelity alapkezelő két kínai portfóliójának menedzsere biztos abban, hogy Kína nem lesz a robotizáció vesztesei között.



Sajnálta, hogy Bayer él, etikai vizsgálat indult ellene
 

Sajnálta, hogy Bayer él, etikai vizsgálat indult ellene

Elég volt egy rossz félmondat, és Bajomi-Lázár Péter egyetemi tanár, médiakutató ellen etikai vizsgálatot indít a Budapesti Gazdasági Egyetem, ahol tanít. A kormánypárti sajtó bayeri hevülettel kezdte meg a karaktergyilkosságot.



Mi jár egy ország hősének? Lehet irigykedni
 

Mi jár egy ország hősének? Lehet irigykedni

A türkmén elnök másodszor is megkapta a Türkmenisztán Hőse kitüntetést. Gurbanguli Berdimuhamedov az elismerés átvételekor megerősítette, hogy életének egyetlen célja van: a nép szolgálata.


Mit tudnak az oroszok? Kijöttek az atomrobbanást is átvészelő karórával
 

Mit tudnak az oroszok? Kijöttek az atomrobbanást is átvészelő karórával

A gyártó cég szerint a 100 grammosnál is könnyebb időmérő szerkezet mindent kibír. Ütésálló, elektromágneses mezőben is működik, és mínusz 40 fokos fagyban éppen olyan megbízható, mint 50 fokos hőségben. Még az atomrobbanás következményeit is elviseli. (Ami a szerkezet tulajdonosáról nem mondható el biztosan.)




Feljelenti Orbánt Hadházy Ákos
 

Feljelenti Orbánt Hadházy Ákos

Hétfőn a parlamentben a miniszterelnök korrupcióval és lobbizással vádolta meg az LMP társelnökét, azonnali vizsgálatot is kezdeményezett ellene, erre válaszolt most Hadházy.


Egerben a lélek – Egri Műhely-kiállítás 2017
 

Egerben a lélek – Egri Műhely-kiállítás 2017

Az Alkotótelepet három esztendeje alapította Szebeni András fotóművész. aki ebben az évben arra kérte az alkotótársakat – Bánkuti András, Bácsi Róbert László, Benkő Sándor, Dobos Tamás, Fazekas István, Fejér Gábor, Gaál Zoltán, Hossala Tamás, Kiss-Kuntler Árpád, Mandur László, Móricz-Sabján Simon, Németh György, Reviczky Zsolt, Szabó Bernadett és Szántó György –, hogy ne annyira a látványt, a nevezetességeket, sokkal inkább önnön lelküket fényképezzék, hogy olyan képek készüljenek, amelyekről aláírás nélkül is megállapítható a fotóban kicsit is jártas szemlélőnek, hogy ki készítette. Az Alkotótelepen készült alkotások a Hunguest Hotels Fotográfiai Gyűjteményt gyarapítják, a tárlat pedig az egri Hotel Flórában tekinthető meg október 10-től november 30-ig. A kiállítást Keleti Éva Kossuth- és Prima Primissima-díjas fotográfus nyitja meg Hülvely Istvánnak, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatójának és Habis Lászlónak, Eger Megyei Jogú Város polgármesterének jelenlétében.










Találtunk egy főnököt, akit nem utálnak, eláruljuk, hogy miért nem
 

Találtunk egy főnököt, akit nem utálnak, eláruljuk, hogy miért nem

A Lyon melletti kistelepülésen, Saint-Fons-ban működik immár negyedszázada egy Starterre nevet viselő autókereskedés. A francia viszonylatban PME-nek, vagyis kisvállalkozásnak számító cég alapító főnöke, Jean-Louis Brissaud az egyik helyi rádióállomásnak jelentette be: a cégalapítás 25 éves évfordulója alkalmából 1,6 millió euró prémiumot oszt ki alkalmazottainak.


Magyarország kemény lépést tervez Ukrajnával szemben
 

Magyarország kemény lépést tervez Ukrajnával szemben

Az új ukrán oktatási törvény rosszabb helyzetet teremt a magyarok és más kisebbségek számára, mint amilyen helyzetben a Szovjetunióban voltak az oktatás terén – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Ungváron. Közölte, hogy az EU külügyminisztereinek jövő heti tanácskozásán kezdeményezni fogja az EU-ukrán társulási megállapodás felülvizsgálatát.






Új részlet derült ki a Las Vegas-i vérengzés estéjéről
 

Új részlet derült ki a Las Vegas-i vérengzés estéjéről

A Las Vegas-i lövöldözés elkövetője, Stephen Paddock a tömegmészárlás előtt pár perccel meglőtte a szálloda egyik biztonsági őrét is – osztott meg egy eddig nyilvánosságra nem került információt Joe Lombardo seriff hétfői sajtótájékoztatóján.



Gyurcsány Messihez hasonlította magát és elmondta a Fidesz-verés forgatókönyvét
 

Gyurcsány Messihez hasonlította magát és elmondta a Fidesz-verés forgatókönyvét

A DK elnöke hétfőn este levezette, hogyan nyerhet a baloldal, beszélt lefejezésről és hibernálásról, valamint arról is, hogy rosszul esik neki, amiért ma már csak második a Fidesz gyűlöletlistáján Soros mögött. Előadása után rövid interjút adott a hvg.hu-nak is a vezető nélkül maradt baloldalról, és arról, hogy kik közül kell miniszterelnök-jelöltet választani.


Orbán államtitkára uniós embervásár indításáról beszél
 

Orbán államtitkára uniós embervásár indításáról beszél

Az Európai Egyesült Államok kikiáltásához vezető út egyik fontos állomása lenne a kötelező betelepítési kvóta, nagyobb számú idegen csoportok szisztematikus beköltöztetésével ugyanis gyorsan szét lehetne zilálni Európa ma még egységes nemzeteit – mondta a Magyar Időknek Völner Pál államtitkár, aki szerint a kvótarendszer a gyakorlatban egyfajta embervásárként működne.



Élelmet nem lehetne ezentúl beküldeni a raboknak
 

Élelmet nem lehetne ezentúl beküldeni a raboknak

Átírnák az elítélteknek küldhető csomagokkal kapcsolatos szabályokat – írja a kormány által az egyes büntető tárgyú törvények módosítása érdekében benyújtott előterjesztésre hivatkozva a Népszava.







Storck a feröeriek elleni meccsről:
 

Storck a feröeriek elleni meccsről: "nem vehetik el tőlünk a harmadik helyet"

Storck arról is beszélt a holnapi selejtező előtt, hogy a tavalyi Európa-bajnokságot megelőzően hosszan együtt készülhetett a kerettel, a mostani jó szerepléshez viszont elengedhetetlen lenne a játékosok folyamatosan megmérettetése nemzetközi szinten, a magyar klubok gyenge kupaszereplése miatt azonban erre nincs lehetőségük. Úgy vélte, ezért stagnál a válogatott teljesítménye.