A szuperszemélyzetis, aki óránként 12 ezer állásinterjút tud le
Természetesen egy robotról van szó. Vera – akinek neve oroszul bizalmat, hitet jelent – már több mint kétszáz orosz vállalatnál dolgozik.
Természetesen egy robotról van szó. Vera – akinek neve oroszul bizalmat, hitet jelent – már több mint kétszáz orosz vállalatnál dolgozik.
A mesterség kihalóban van, a gépesítés miatt már nincs szükség kézi munkára, és az oktatás is döcögős. Ráadásul egyre kevesebb és drágább az alapanyag.
Minden sarkon rendőrök állnak a Hős utcánál és most már kerítést is emeltek a házak közé. A környék továbbra is törvényen kívüli helynek tűnik, pedig azt beszélik, milliárdos értéket rejt.
A kutya olyannyira az ember társa, hogy viselkedésének, agyműködésének, alvási szokásainak vizsgálata közelebb vihet az időskori elbutulás megértéséhez.
Teljesen eltűnhet a készpénz a következő évtized végére Svédországban, a központi bank pedig már az e-korona bevezetését latolgatja. India most indul el ezen az úton.
A legszélesebb palettán válogattunk: van itt friss tipp, vagány világcsavargó, rocktörténeti legenda, híres zenész tehetséges fia, az elmúlt évek egyik sikeresebb stadionzenekara, vagy éppen lelki mélyfúrók. Ezekkel a lemezekkel megtelhet a következő pár nap!
A Magyarországhoz hasonló lélekszámú Svédországban és Görögországban együttvéve sem történik évente annyi öngyilkosság, mint idehaza.
Tovább folytatódik a vita arról, hogy jogalkotással okozott kárért perelhető-e az állam. A bírói gyakorlat szerint nem, s ennek megváltoztatására egyelőre kevés a remény.
Gőzerővel készül a Lovasi 50 néven futó arénakoncertre a Kispál és a Borz egykori és a Kiscsillag jelenlegi tagsága, több vendéggel kiegészülve. Bekukkantottunk a novemberi fellépés próbájára, amely olyan hangulatú volt, mintha a Kispál és a Borz sohasem szüntette volna be a működését. A főszereplőket kérdeztük az életműösszegző koncert előtt.
Da Capo – Második Tétel címmel nyílt meg Szigeti Tamás kiállítása október 19-én a Cultiris Galériában. A képeken világhírű művészek portréi láthatóak, a kezükben a több évtizeddel korábbi önmaguk lenyomatával.
Bűnösnek tartja magát – de hogy miért, ő sem tudja. Íme egy rövid részlet a Hír Tv Privátszféra című műsorából.
Shane Tusup azt írta, készen áll, miután az MLSZ megvált Bernd Storcktól.
A római-parti védmű part menti nyomvonala a város történetének legnagyobb ingatlanpanamája az MSZP-s Horváth Csaba szerint. Ő maga 2009-ben megszavazott ide egy gátat, de mint mondja, az nem ilyen lett volna.
A Mozinet Filmnapok egyik október 23-ai vetítésének bevételét a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület részére ajánlották fel.
Temetésre félretett pénzből, nyugdíjból is letiltják a tartozást. Fizetési meghagyásokkal bombázzák a kistelekieket, akik nem értik, miért kérik tőlük a hozzájárulást, ha a csatorna megépítését teljes egészében támogatta az Európai Unió és a magyar állam. Lázár János kancelláriaminiszter szerint 100 százalékos támogatással épült a csatorna a városban, a polgármester szerint nem. A csütörtöki lakossági fórumon elszabadultak az indulatok.
Coalition for the American Dream- koalíció az amerikai álomért- ez a neve annak a mozgalomnak, melyet azért indítottak az amerikai informatika óriáscégei, hogy továbbra is alkalmazhassanak migráns munkavállalókat.
Ki gondolta volna, hogy pont Japán a házi páncélszekrények hazája?
Reméljük otthon nem így mutat példát gyerekének az Everton szurkolója.
Lázár János nekitámadt a CEU-nak a Kormányinfón, az intézmény mellett annak rektorát is támadta. A CEU röviden reagált: a rektor a világ egyik legjobb történész professzora, és tologathatja a kormány a határidőket, csak "velünk ne toljon ki".
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését. Lázár János miniszter egy nappal korábban még bőszen védte a törvényt - a háztulajdonosok majd el fogják tudni dönteni, kell-e nekik az ingyenes kéményseprés.
Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek délután lesz Antal Nimród A Viszkis című alkotásának világpremiere – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.
A szezon egyik legjobb meccsét vívta a Bajnokok Ligájában a Roma és a Chelsea, a fordulatos meccset az olasz kommentátor hangszálai is megérezték.
Neurológiai betegségekre, például Alzheimer- vagy Parkinson-kórra is utalhat a szagláscsökkenés, amely akár tumorok vagy különféle endokrinológiai elváltozások első jeleként is megjelenhet.
Több mint 12 százalékkal, mintegy 60 milliárd forintra nőtt tavaly a biztosításközvetítők jutaléka – írta a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva.
Teljes arculatváltás várható, csak győzzünk kiigazodni rajtuk.
Hóügyekkel foglalkozó munkacsoportot állított fel a 2022-es pekingi téli olimpia szervezőbizottsága.
Közvetlen transzatlanti járatokat indíthat a Wizz Air egy lengyel sajtóértesülés szerint.
1987. október 19-én jelent meg az INXS Kick című albuma.
A szereposztó díványt kedélyes nosztalgia lengi körbe az emberek fejében, mintha oda csakis jókedvükből feküdnének a színésznők.
Idén várhatóan a 600 ezernél is több lesz az Országházat meglátogató turisták száma, közülük az orosz nyelvű idegenvezetést igénylőké minden bizonnyal meg fogja haladni a 20 ezret – jelentette ki Kövér László házelnök a magyar Parlamentet bemutató kiállítás megnyitóján a moszkvai Suszev Építészettörténeti Múzeumban.
Megjelent csütörtökön az Asterix-képregénysorozat 37. kötete, amelyben a bajszos gall ezúttal egy itáliai kocsiversenyen vesz rész.
Megtagadta a Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő által benyújtott népszavazási kérdések hitelesítését csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Gyurcsány Ferenc meglátogatta a tököli börtönt, kipróbálta az ottani kosztot, az iskolába és a könyvtárba is benézett. Itt találkozott Császy Zsolttal, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) egykori vezetőjével, akit a sukorói telekcsere miatt ítéltek el.
Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány – jelentette be Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára.
Elmondta a HVG-nek Göncz Árpád unokája, miért hagyta ott az Együttet, miért pártolt át a Momentumhoz.
Sokan kérdőjelezik meg a BVOP új vezetőjének szakmai kompetenciáját – a szakmai hozzá nem értésnek is köszönhetően mondta fel a börtönökben a két patinás civil szervezettel az együttműködést.
Apránként vásárolja vissza a tőzsdéről kivezetett részvényeit a saját márkás élelmiszereket forgalmazó Norbi Update Lowcarb Zrt.
Vári Anikó 2016 decemberében jelentkezett egy szakközépiskola pedagógusi állására és ugyanazon a napon posztolt is egyet a közösségi oldalára, a hír mellé pedig kritikus megjegyzéseket tett a magyar oktatáspolitikára és annak alakítóira. Néhány napra rá az intézmény igazgatója kérdőre vonta a már ott dolgozó nő férjét a bejegyzés miatt. Majd elutasították a nő pályázatát.
Asia Argentóra rászállt az olasz sajtó egy része.
Az október 23-ai megemlékezések miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a főváros több kerületében péntektől a hosszú hétvégén – közölte a rendőrség.
A 89 éves olasz filmzenelegenda valódi életműkoncertet adott Magyarországon – ez azzal is járt, hogy a jól ismert dallamok után próbára is tette a közönséget.
A népharag miatt idegösszeomlást kapó futballistákról, a bebörtönzött ukrán filmrendezőről, és Aleppó romjai alól embereket mentő csapatról is elképesztő dokumentumfilm készült, melyeket ismét a Verzió Filmfesztiválon nézhetünk meg itthon. Réz Anna, Mundruczó Kornél és Thuróczy Szabolcs is személyesen ajánlja az emberi jogi fesztivált.
Teljesen eltűnhet a készpénz a következő évtized végére Svédországban. De mi köze mindehhez a koldusnak és az ABBA egykori sztárjának?
A kínai akcionista képzőművész februárig fennmaradó installációi az embereket elválasztó korlátok veszélyeire figyelmeztetnek.
Megállíthatatlan a Fidesz, miközben az MSZP-t nem rázta meg Botka távozása. Erősödik Gyurcsány és az LMP is, a Momentum nagyon messze a parlamentbe jutástól.
Bayer Zsolt halálán poénkodott, ezért most már nem intézetvezető Bajomi-Lázár Péter médiaszakértő a BGE-n. Az egyetemi etikai vizsgálat szerint megsértette Bayer emberi méltóságát és személyiségi jogait. Továbbra is taníthat viszont az egyetemen.
A diszkriminációtól az elfogadásig, a bevándorlókkal szembeni elutasítás társadalmi közegét vizsgálja Fassbinder A félelem megeszi a lelket című filmjének színpadi változata. Ali, a marokkói vendégmunkás szerepében az Erdélyből áttelepült színészt, Bányai Kelemen Barnát láthatjuk, aki most találkozásról, figyelő játékról, kisemberekről beszél.
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy egy népszavazás után a főváros ismét megpályázná az olimpiarendezést.
Cseh Tamás özvegyét, Császár Bíró Évát kérdeztük arról, a család miért nem hosszabbította meg a Cseh Tamás Program névhasználati engedélyét.
Ha azt hitte a kormány, a világ már elfelejtette az azeri baltás gyilkos 2012-es kiadatását, hát tévedett: az amerikai örmények körében már elindult a riadólánc: érkezik a korrupt magyar kormány minisztere Los Angelesben. Meleg pillanatok jöhetnek.
Idén január és június között az egy évvel korábbinál másfélszer többet, listaáron 36,4 milliárd forintot költött az állam reklámokra a Kantar Média adatai szerint. Az összeg fele mindössze tíz médiumnál landolt, amelyek közül kilenc kormányközeli tulajdonosi körnél van.
Most már hajlik a megegyezésre a MÁV, a magyarmentő roma hős emléktáblájának elhelyezése érdekében lemond a saját, merev szabályairól is, állítja a cég vezérigazgatója.
"Az oroszlán szájához szállítottam őket, és nem mondhattam nekik, hogy Vigyázz, veszélyben vagy", nyilatkozta a férfi.
Elképesztő módon kapott állami támogatást a filmjére Mészáros Márta: Andy Vajna saját éttermében, két fogás közt dobta meg a rendezőt 700 millió forinttal. A rendező legalábbis ezt mesélte.
Szubjektív lapajánló.
Három fővárosi tanácsadó is egymilliós havi bért kap, a tanácsadók száma 2015 után ismét emelkedésbe kezdett.
Szerepelt valóságshow-ban, tervezett gumicsizmát és vezetett Putyin-ellenes tüntetést is.
Vacsorával látja vendégül az Európai Bizottság elnöke a kelet-európai szövetség vezetőit a csütörtöki európai tanácsi csúcs előtt.
A kormány meghátrált, és ezt Kubatov Gábor jelentette be Aszódon egy lakossági fórumon.
Harminc helyre szállt ki összehangoltan a rendőrség és a NAV, elképesztő dolgokra leltek állítólag.
A sorozat forgatási helyszínének közelében lőttek le öt embert, a stáb leállt a munkával, amíg a rendőrség a tettest keresi.
A használt autók felére kiterjedne a fővárosi szmogriadó szigorítása. És a segédmotorokra is kiterjedne. Nem lehetne ingyen használni a tömegközlekedést, mert a tapasztalatok nem indokolnák.
Egy márciusban Győrben eltűnt fiú testét találhatták meg a vízből kihúzott kocsiban - írta a Kisalföld.
A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki Ennio Morricone Oscar-díjas zeneszerzőt, aki az állami elismerést budapesti koncertje előtt vehette át szerdán.
Lassan a helyére kerül az új Mosoni-Duna-híd, az MTI a munkák szerdai állásáról közölt jó néhány fotót. A közel négyszáz méter hosszú hidat a helyszínen hegesztették össze, majd ezután egészében tolják a helyére hidraulikus szerkezettel. A kétszer egysávos hídon kerékpárutat is kialakítanak.
Kezdtek elfajulni a kommentek, ezért inkább törölte a szexuális zaklatással vádolt Weinsteint irigylő posztját az egyik legsikeresebb magyar producer, Kovács Gábor.
A szentségtörést nem valami anarchista hevület vagy feltűnési viszketegség okozta, hanem Ronnie O'Sullivan kibicsaklott bokája. Megkapta az engedélyt.
Nem lennénk most Donald Trump helyében: Amerikának egyáltalán nem szabad kommentálnia a magyar politikai életet, az ilyen incidensek nagyon megnehezítik a közös munkát az USA-val, mondta a magyar külügyi államtitkár az amerikai ügyvivő magyar sajtóért aggódó nyilatkozatára reagálva.
Jávor Benedek a fideszes politikus hűtlen kezelési ügyének titkosításáról szeretett volna többet megtudni, de a minisztériumi káoszban eltűnt az adatigénylése.
Pálfi György filmrendezőt első színházi rendezése, az Engedj be! c. darab próbáján kérdeztük arról, mi a véleménye a filmes és színházi szakmát felkavaró zaklatási ügyekről. Szerinte fontos, hogy ez a vallomássorozat sokakat állásfoglalásra sarkallt, de azt is elmondta, ez a probléma nem idei, hiszen a hatalommal való visszaélés, hatalom és szexualitás összefonódása évezredek óta jelen van az emberi viszonyokban.
Lebilincselő cikket közöl a police.hu az új magyar légitolonc-kísérő kiképzéséről. Ők azok, akik azért felelnek, hogy a kitoloncoltak, kiutasítottak rendben visszaérkezzenek a kibocsátó országba. Nem ihatnak kávét a repülőn, csak kanállal ehetnek, és mindenre, de mindenre felkészültek.
2016 decemberében történt a baleset, kilenc utas zúzódásokat, végtagsérüléseket szenvedett.
Totális kontroll dívik a neten Kínában, gyakorlatilag lehetetlen elbújni a neten az új vonatkozó törvény előírásai miatt.
Többen is "undorítónak" nevezik a Les Inrockuptiblest, mert a néhai Noir Desir-frontembert, Bertrand Cantat-t tette borítójára.
Veszélyes lépésnek tartják, hogy Soros cégéből alapítványának adott nagyon sok pénzt.
Francia tudósok rájöttek, mi okozza a közismert olvasási nehézséget, a diszlexiát, és a gyógymódot is megtalálták. Rengeteg ember lélegezhet fel.
Lázár János vizsgálatot indított, és már hullanak is az első fejek a mutyigyanús ingatlanüggyel indult Feneketlen tavi ingatlanberuházás miatt.
Kifogott a NAV-on a Híd a munka világába program elsíbolt milliárdjai utáni nyomozás, az még mindig folyik ugyanis, értesült a hvg.hu.
A Wizz Air benyújtotta a brit üzemelési engedélyre vonatkozó kérelmét.
Abban is biztos, hogy 2018-ban az emberek sokkal nagyobb mértékben fogják megosztani az egyéni és listás szavazataikat, mint 2014-ben, ugyanis a politikai rendszernek is van egy tanulási folyamata, vagyis egyéniben előfordulhat, hogy az esélyesebb jelöltet fogják támogatni a jelenlegi kormánypárttal ellen, nem azt, aki a pártlistán behúzott csoport színeiben indul.
Tizenhárom millió fölé várja az éves utasforgalmat a Budapest Airport a tavalyi 12,5 milliós forgalom után – mondta Kam Jandu, a repteret üzemeltető cég kereskedelmi igazgatója. Az utasszám a berlini járatokon nőtt leginkább.
Másfél év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy 22 éves beteggondozót szerdán Németországban, mert lézerfénnyel elvakította egy rendőrségi helikopter pilótáját.
Mint korábban hírt adtunk róla, a CSTP elveszítheti nevét. A program valóban új néven megy tovább, az NKA közleményt adott ki.
A mai üzleti világban ritkán vannak meglepetések. A nagy tranzakciókat előre lehet sejteni, sokszor maguk a részvevők szivárogtatnak ki tudatosan információkat, hogy teszteljék a várható piaci, politikai reagálásokat. De az Airbus és a kanadai Bombardier repülőgyártó részlegének de facto egyesülése bombameglepetés volt.
Jól bevált eszközéhez nyúlt Budapest fideszes városvezetése: amikor látták, hogy a közvélemény egy ellenzéki kezdeményezés mögé készül beállni, hirtelen ellehetetlenítik az egészet.
A színésznő egy 120 tagú leánykórusban énekelt, amit egy akkor hatvanas éveiben járó ember, a város megbecsült polgára, édesanyja jó ismerőse vezetett. Egy külföldön turné után hívta a karvezető és leültette egy kanapéra, majd itallal kínálta.
A Bee Gees Massachusetts című dala ma 50 éve kúszott fel a brit lista élére.
A zenészt a múlt héten helyezték örök nyugalomra.
John Lennon és Paul McCartney ezen a napon zenéltek először együtt közönség előtt.
Nagy-Britannia "többdimenziós" és egyre gyorsabb ütemben átalakuló, illetve mind nehezebben felderíthető terrorfenyegetéssel kénytelen szembenézni - mondta Andrew Parker, a brit elhárítás (MI5) vezetője.
Hatszáz millió dollárral 3,1 milliárd dollárra, azaz 812 milliárd forintra csökkent Donald Tump vagyona a Forbes kedden ismertetett összesítése szerint. Az amerikai elnök 92 helyet csúszott vissza a leggazdagabb amerikaiak listáján egy év alatt, és jelenleg a 248.
Soros György a nemzetközi alapítványának, az Open Society Foundationsnek adta át befektetési cége vagyonának nagy részét - jelentette a Wall Street Journal.
A befektetési alapok vagyona szeptemberben 58 milliárd forinttal, 1 százalékkal nőtt - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz). A szervezet tagjai szeptember végén 6051 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, ismét 6000 milliárd fölé ugrott az összvagyon.
Továbbra is "dán rendezőként" hivatkozik új, részletesebb bejegyzésében Björk az őt szexuálisan zaklató filmesre, de egyre több adalék miatt nyilvánvaló, hogy Lars von Trierről van szó.
Tízből négy kibertámadásnak az egészségügy a célpontja.
Az újságírók most irigykedhetnek: egy kisfiú kapásból a nagy titok birtokába jutott.
Milánóban és Bergamóban kedden korlátozták a járműforgalmat a szálló por túl magas koncentrációja miatt.
Neymar mint a Paris Saint-Germain friss sztárigazolása csaknem 3 millió eurós különjutalmat kapna francia klubjától, ha kiérdemelné a France Football magazin Aranylabdáját.
Oroszország ismét diplomatastátuszt kért azoknak az állampolgároknak, akik a nisi orosz-szerb humanitárius központban dolgoznak. A központ az USA szerint orosz kémközpont lehet, illetve könnyen azzá válhat, de ezt eddig senki nem tudta megerősíteni.
Alig van kézfertőtlenítő a kórházakban, pedig sokan halhatnak meg kórházi fertőzésben. Fiatal orvosok (RESZASZ) akcióztak is emiatt, most kiderült, hogy akár önálló finanszírozást kaphat az infekciókontroll – írja a Medicalonline.
Reagált a külügy David Kostelancik szavaira: a sajtószabadságot nem fenyegeti semmi, az amerikai diplomaták tájékozatlanok.
A sebész és a nemrég bemutatott Mindhunter hangulatát hozza az 1890-es évek New Yorkjában játszódó The Alienist, amelyben Daniel Brühl mellett Dakota Fanning és Luke Evans tűnik fel a főbb szerepekben.
Nem érti a CEU, miért nem akarja a kormány aláírni, majd ratifikálni a már elkészült megegyezést New York és a magyar kormány között. Balog Zoltán értelmetlennek nevezte a megegyezést. A CEU elfogadhatatlannak tartja a kormány lépését.
A közös cél elérésért a farkasok együttműködőbbek egymással, mint a kutyák – állapították meg a Bécsi Állatorvosi Egyetem Ernstbrunnban lévő farkaskutató központjának tudósai.
Eric Bloom IT-karriertanácsadó és coach összeszedte, mi az a 11 legfontosabb tulajdonság, ami a sikeres IT-karrierhez kell.
Az Idetartozunk Egyesület megpróbálkozik a közösségi finanszírozással: jogsegélyt, állás- és oktatási ügynökséget, illetve közösségi hálózatot hozna létre.
Magyarországnak a szomszédos országok közül Szerbiával van a legjobb diplomáciai és gazdasági kapcsolata, a gazdasági együttműködés is Belgráddal a legjelentősebb a nyugat-balkáni országok közül – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság szabadkai ülését követően.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség zürichi székházában kedden kisorsolták a jövő évi világbajnokság európai pótselejtezőjének párosításait: a magyar csoportból továbbjutott Svájc Észak-Írországgal találkozik.
A főváros 11. kerületében, az Etele út egyik többemeletes lakóházában ütött ki tűz.
Golfakadémiát alapított a kormány Orbán Viktor szülőfaluja mellett. A kormány szeme előtt a 2020-as tokiói olimpia és tengernyi golfozó magyar gyerek lebeg.
Kristálytiszta az USA számára, mi folyik a magyar médiapiacon, és a kormányzati nyomulás egyáltalán nem teszi boldoggá a világ szuperhatalmát. De megkapta a magáét a monopóliumok kialakulásának megakadályozására létrehozott médiahatóság is. Az után, amit David Kostelancik amerikai ügyvivő a MÚOSZ által szervezett programon elmondott, Washington is könnyen megkaphatja a magyar kormánytól, hogy a Soros-terven dolgozik.
A sztárszínész a Thrive Global podcastban fejtette ki álláspontját.
A parlament 2019. január 1-jéig meghosszabbította azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit.
Enyedi Ildikó nagyszabású regényadaptációja a külföldi partnerek bevonására, a Barcelona futballcsapatában legendává váló Kubala Lászlóról szóló dokumentumfilm pedig a forgatókönyv véglegesítésére kapott támogatást.
Matolcsy Ádám György átvette a New Wave Media Group Zrt. vezérigazgatói tisztjét Száraz Istvántól. Cége révén a részvényeket már korábban megszerezte.
Nem értesítette a magyar villamosvezeték-hálózatot működtető Mavir Zrt. Cegléd önkormányzatát arról, hogy áramvezeték épül a város közigazgatási területén.
Eddig nem kényeztettek el minket a hazai filmesek igazán kimagasló akciófilmekkel, azonban Antal Nimród új mozija lehet etalon lesz ebben a műfajban.
Emmanuel Macron francia elnök és a mögötte álló parlamenti többség alaposan átalakítaná az adórendszert. A legnagyobb vagyonokra kivetett adókat szeretnék az élet realitásaihoz igazítani. Eddig 350 ezer dúsgazdag francia fizette a szolidaritási vagyonadót.
Reagált Björk vádjaira Lars von Trier és producere is. Az előadó a Táncos a sötétben forgatásáról mesélte azt, hogy amikor visszautasította a rendezőt, az megsértődött rá, és azzal büntette, hogy mindenkivel elhitette: a színésznővel nem lehet együtt dolgozni. A rendező másképp emlékszik a történtekre.
A követelés a mianmari kormánytól érkezett, az ENSZ élelmezésügyi szervezete pedig eleget tett ennek. Azonban még mindig végeláthatatlan sorokban menekülnek a mianmari rohingyák az országból.
A szocialista Harangozó Tamás tételes elszámolást kért a Belügyminisztériumtól, hogy kiderüljön, mi alapján kér pénzt Orbán az EU-tól.
A riasztót is hatástalanították, így vittek el több százmillió forintot az Arton Capital budapesti irodájából.
A feltörekvő európai országok és a közép-ázsiai államok felsőoktatási intézmények között hét magyar van a top kétszázban, a legjobb eredményt a Szegedi Tudományegyetem érte el.
A paksi bővítés több fontos szakaszában is feltűnt az a Vlagyimir Putyint is közelről ismerő német üzletember, Klaus Mangold, aki évek óta tanácsadóként dolgozik a magyar kormánynak.
Sárosdi Lilla egy húsz évvel ezelőtti esetét írta le, ami nem tetszett egy magyar rendezőnek.
Rövid videót posztolt a Facebookon az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az Ophelia hurrikán keletkezéséről, "életerős" tombolásáról, majd mérsékletövi ciklonná alakulásáról. A felvételen végig lehet követni a hurrikán, illetve vihar életét egészen a megelőző hét vasárnaptól.
Az észak-iraki Kurdisztán körül kialakult katonai helyzet elmérgesedése miatt a német hadsereg (Bundeswehr) a kurd pesmerga fegyveresek kiképzését szolgáló missziójának a felfüggesztéséről döntött - közölte hétfőn a berlini védelmi tárca egyik szóvivője.
Elsötétült az ég London felett hétfőn, miután az Ophelia hurrikán trópusi levegőt és szaharai homoktömeget sodort a város fölé.