"Itt az ideje" - írta naplójába Márai Sándor, mielőtt pisztolyt fogott és öngyilkos lett
A távozás forgatókönyveként is olvashatók az író 1980-as évekbeli, időskori feljegyzései a három évtizeddel ezelőtti öngyilkossága után.
A távozás forgatókönyveként is olvashatók az író 1980-as évekbeli, időskori feljegyzései a három évtizeddel ezelőtti öngyilkossága után.
Négy év alatt 5,3 százalékkal sikerült megnövelniük 266 milliárd forintos kezdőtőkéjüket.
Az Airbus A380 gyártása leáll, a korszakalkotó Boeing–747 iránt pedig alig van kereslet. Utóbbiból már csak két utasszállító készül - Donald Trump kívánságára.
A jogi háborút és a politikai revansot sem érzi nagy árnak az elnök azért, hogy szükséghelyzet elrendelésével kerítsen pénzt a mexikói határra álmodott falra.
Az ellenzék töredezett és együttműködésre van ítélve, a Fideszt pedig – a demokratikus keretek leépítése miatt – egyre nehezebben rengetne meg egy esetleges gazdasági válság. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
A telefonos cégek hűségprogramjaihoz hasonló az a konstrukció, amit Orbán Viktor ajánl az asszonyoknak.
Fegyveres biztonsági őrként korábbi fizetésük sokszorosát vihetik haza.
Az atomerőműnek az a szándéka, hogy egy gazdasági társaságra bízza a foglalkoztatásukat.
Már nem ért volna be a kórházba időben a vajúdó nőt szállító autó, így rendőrautót kért meg a kispapa, hogy segítsen.
A klímavédelem területén tevékenykedő alapítvány az MNB egyik alapítványától bérel irodát, öt főállású munkatársa egy 350 négyzetméteres, Dunára néző irodából intézi az ügyeket.
A befektetési szakértő szerint a kormány otthonteremtési programja csak arra jó, hogy tovább mélyítse a szakadékokat.
Svéd konzervatív pártok indítványt nyújtottak be a Fidesz kizárásáról az Európai Néppártból.
Magyarország a legpopulistább ország 33 európai ország közül, Orbán Viktor rendszere jelentős károkat okoz a liberális demokráciának – ezek a fő megállapítása egy most közölt kutatásnak.
A földforgalmi törvény módosítása miatt fordul Alkotmánybírósághoz az ellenzék, amely szerint a kormány ezzel a lépéssel elárulja a vidéket.
Keressenek többet a közszolgák, kapják vissza az elvett 5 szabadnapjukat, követelik szakszervezetek, és minden érintettet sztrájkba hívnak.
Elfogadhatatlannak nevezte pénteken Sebastian Kurz konzervatív osztrák kancellár a magyar kormány legújabb plakátkampányában a Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével kapcsolatban megfogalmazott állításokat.
Négy hónapos fehértigris-kölykök estek át a nagy traumán.
Örülhetnek az örökségvédők: nem szélesítik ki a kerékpárosok miatt a Lánchidat, marad az eredeti szerkezet, így a világörökségi státuszt sem fenyegeti veszély. A fővárosi földutaknak is befellegzett.
A Párbeszéd I. kerületi képviselője osztott meg képeket a Facebookon.
Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, nem ő lesz a lista első helyén. Igazat mondott. A felesége.
Húsvétra, pünkösdre jól jön a hús. Színtiszta magyar történet.
Szenzációs gól született a DEAC–Újpest-jégkorongmeccsen, a lila színekben játszó kanadai Taylor Stefishen úgynevezett michigani találatot szerzett, a mozdulat a lacrosse-ból lehet ismerős. Ilyen gólt még soha senki nem lőtt a magyar ligában.
Valóságkampánynak nevezi a Momentum Mozgalom saját, közösségi finanszírozású plakátkampányát. A kormány Junckert és Sorost támadó plakátjai helyett Orbánnal és Rogánnal kampányolnának.
Szabó Gábor pártigazgató nem tippel, mennyire reális az a forgatókönyv, hogy felszámolási eljárás indul a Jobbik ellen. Vészhelyzetben ugyanis felelőtlenség tippelni szerinte.
Nem fogadták el a postásszakszervezetek az állami cég bérajánlatát, sztrájkhangulat van, demonstráció jöhet. A Postától átlagosan 10 százalékos béremelést kértek. Nemleges volt a válasz.
A Paks II. beruházásért felelős Süli János miniszter stábja lépéseket tett egy olyan megoldás felé, ami biztosítaná azt, hogy az új atomerőmű alapozást megelőző munkái már azelőtt elkezdődhessenek, hogy a hatóságok engedélyezték volna az új blokkok építését.
A munkahelyi számítógépet a dolgozó csak munkára használhatja - mondja ki egy új jogszabály, amely a céges számítógépek és telefonok használatáról szól, és az uniós adatvédelmi rendhez, a GDPR-hoz kötődik. Összeszedtük a törvénycsomag főbb megállapításait.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint minden rendben van, az is, hogy nem szakorvos végzi az altatást.
Több dolgot is szeretne a hivatal tisztázni.
Az akadémia mindig figyelmeztesse a kormányt, hogy biztosítsa a kutatás függetlenségét – ezt nem az MTA vezetője vagy egy ellenzéki pártvezér mondta, hanem Orbán Viktor miniszterelnök még 2016-ban. Aztán valami nagyon megváltozott: ma a kormánypárti média és a kormánypárti politikusok nem nyilvános kijelentéseiből is az derül ki, hogy sorosista provokációk fészke az MTA, ahol a közpénz elköltésére nincs a közösségnek ráhatása. És míg ma az innováció a mindent vivő kártya, 2016-ban még a klímaváltozás volt az.
„Abszurd” – ez Mengyi Roland véleménye az ítéletről.
A miniszterelnökségi államtitkár szerint a venezuelai kimenekített magyarok ügyéből "kampánytémát" csinálni felelőtlenség, a kinti magyarok és családjuk élete a tét – és a kormány amúgy is beszélt az akcióról korábban.
Több kormányzati vagy kormányfői ötlet és intézkedés ismét középpontba állította a nyelvtanulás kérdését. Ám alkalmas-e egy idegen nyelv elsajátítására maga a szisztéma, ahogy gyermekeinket taníttatni próbáljuk?
Az Európai Bizottság elnöke az egyik kezével adott, a másikkal elvett. Képtelen utálni, de azt nem érti, mit keres még a Fidesz az Európai Néppártban.
Módosult a vád a csütörtöki tárgyalási napon, az ügy új bíróságra kerül.
Szubjektív lapajánló.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön tudatta: a hatósághoz több bejelentés érkezett az M5 csatornán január 16-án sugárzott Ez itt a kérdés című műsorral kapcsolatban, amelyek többek között gyűlöletkeltőnek és kirekesztőnek találták a homoszexuálisok „gyógyításáról” szóló műsorszámban elhangzottakat.
Elutasította az ügyészség az MTVA-ban megrángatott ellenzéki képviselők panaszát, a hatóság szerint Hadházy Ákos agresszív módon viselkedett a biztonsági őrökkel. Egy belső MTVA-s felvétel szerint ennek ellenkezője lehet igaz.
Több volt magas rangú politikust, közöttük Trajko Veljanoszki egykori házelnököt vette őrizetbe az észak-macedón rendőrség, mert a gyanú szerint szerepük volt a szkopjei parlament elleni tavalyelőtti támadásban.
A NAV-eljárás kiváltó oka még az előtti, hogy az egyharmados MKB-pakettet Szíjj Lászlónak, Mészáros Lőrinc tiszakécskei üzleti partnerének eladta Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére, Szemerey Tamás.
Meghiúsulhat a Tesco és a Media Markt nemrégiben bejelentett összefonódása, amelynek során kilenc hipermarket belső eladóterében elektronikai termékeket kínáló, önálló üzletrészeket alakítanának ki – tudta meg a Magyar Nemzet.
Élelmiszerre 1835 milliárd forintot költött tavaly a lakosság, háztartási vegyi árura és szépségápolási termékekre pedig 448 milliárdot.
Ingyenrepjegy Budapestre, legalább egy évig ingyenlakás, ingyenes magyar és angol nyelvprogram, letelepedési papírok – ezeket adja a dél-amerikai menekülteknek a magyar kormány. Titokban.
Andy Vajna hosszú betegség után január 20-án halt meg. Budapesten már korábban eltemették, majd felesége, Vajna Tímea Amerikába is vitt hamvaiból.
Magyarország száz év alatt negyedik alkalommal hagyta el a nyugati utat - mondta Tölgyessy Péter rendszerváltást körüljáró szerdai előadásában, viszont szerinte a helyzet kudarcos ugyan, de nem reménytelen. Az eddigi nagy nekirugaszkodásból semmi sem lett – mondta, ma pedig, a harmadik Fidesz-kétharmad után, harminc évvel a rendszerváltás után a kínai berendezkedés nyugati szélén vagyunk.
Újabb akció, amikor együtt áll ki az ellenzék.
Pedig a szavak szintjén a kormányfő bárki ellen megvédi az országot.
2011-ben a parlament megváltoztatta a kitüntetések hierarchiáját, megváltozott a miniszterek által adományozható díjak listája is. Számos új díj is született, erről közöl hiánypótló listát a csütörtökön megjelenő HVG hetilap.
Demográfia és rakéták – ezek képezték Putyin évértékelő beszédének központi elemeit.
A svéd miniszter asszony okulására és a derék svéd nép javára fog válni – ezzel kommentálta Semjén Zsolt azt, hogy a svédek bekérették a magyar nagykövetet a miniszterelnök-helyettes kijelentése miatt.
A Magyar Narancs járt utána annak, hogy a még mindig él és virágzik a Rogán Antal polgármestersége alatti gyakorlat.
Létrehoztak egy Utalási Bizottságot a Magyar Államkincstárban, ennek feladata „minden héten áttekinteni, monitorozni a várható kiutalásokat a társadalombiztosítási és bérszámfejtési oldalon.”
A rapper kijött az elvonóról, meghívták a rádiós műsorba. De nem vette fel a telefont. Így nem tudott telefonos vendég lenni. Majd megmagyarázta a történteket.
Nemcsak a Postapalota megvásárlására adtak pénzt a jegybanki alapítványok a saját cégüknek, de a felújításhoz szükséges kölcsön fedezetét is ők állják.
Olyan választ adott az Iparművészeti Múzeum, amiből nem derül ki, milyen műtárgyakat adott a Karmelita kolostorba a Várgondnokságnak.
Több visszaélés történt a Nemzeti Közművek (NKM) földgázszolgáltatójára hivatkozva az utóbbi időszakban: a csalók szükségtelen műszaki beavatkozások elvégzésére kötnek szerződést az NKM ügyfeleivel, majd nem teljesítik a megbízást – közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
32 ezren kapnak levelet, 60 napon belül kell rá válaszolniuk.
Bekéretik szerdán a svéd külügyminisztériumba a magyar nagykövetet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Annika Strandhäll svéd társadalombiztosítási miniszter irányába tett kijelentései miatt – közölte kedd este Pezhman Fivrin svéd külügyi szóvivő a helyi közszolgálati rádióban. A találkozó szerdán lesz.
Az Országgyűlés szerdán kezdi tárgyalni a kormány vagyonkezelő alapítványok létrehozását lehetővé tevő törvényjavaslatát.
Sűrű homály fedi a kormányzati igazgatásról szóló, tavaly decemberben elfogadott törvény végrehajtását.
Az MTA intézetei európai szinten és hatékonysággal működnek. Ha a kormánynak fontos egy téma, adjon rá extra pénzt, de ne szóljon bele a tudományos kutatásba – mondja Boda Zsolt, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának (TK) főigazgatója. Interjú.
Bitay Márton Örs vagyonnyilatkozata hemzseg a furcsaságoktól.
Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága meghívja a legfőbb ügyészt, hogy számoljon be az OLAF által is érintett ügyekről.
Az Európai Unió adatvédelmi szabályozása miatt változik a törvény.