Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Halálosztók

de az élvonalba tartozik a demokratikus országok közé sorolt Egyesült Államok is. Magyarországon az Alkotmánybíróság egyik legelső

Világ

A körözött diplomata esete a magyar hatósággal

miatt - a magyar határőrség feltartóztatott, majd tovább engedett. A politikus Párizsba tartott, majd Brüsszelben is tárgyalt Javier
...-e haza. A magyar hatóságnak ilyen esetekben is nyíltan kell beszélnie, vagy a nemzetközi diplomáciai "bújócska" felmentést ad az
a magyar hatóságok néhány órára feltartóztatták. Thaqi ellen ugyanis körözés van érvényben, amelyet még az egykori, milosevicsi
... útlevelében is), a hivatalos személyeknek is az ENSZ ad diplomata útlevelet. Innen válik érthetetlenné a magyar hatóságok eljárása. Egy
... eldönteni, és szóban közölni a magyar hatósággal. Alig hihető, hogy ilyen eset bármikor korábban előfordult volna, hiszen Interpol

Itthon

Növekvő balatoni vendégforgalom

növekvő irányzatot mutat, amit a Magyar Turizmus Rt. is megrősített. A vendéglétszám 15, a vendégéjszakák száma majdnem 10 százalékkal
Kovács Miklós, a Magyar Turizmus Rt. balatoni irodájának igazgatója elmondta, hogy a Balaton-mellékre látogató belföldiek és külföldiek
... százalék), mint a külföldieké (1,3 százalék). „Magyarország kereskedelmi szálláshelyeinek szobafoglaltsága 2003. első öt hónapjában 46
... vendégek Balatonnál való átlagos tartózkodási ideje szintén emelkedett: 2002-ben 2,3, 2003-ban 2,5 napot töltött átlagosan a tónál a

Itthon

Elindult Irakba a magyar kontingens előkészítő csoportja

A szolnoki katonai repülőtérről elindult Bagdadba az iraki nemzetközi segítségnyújtásban résztvevő magyar katonai kontingens
Isaszegi János mérnök-dandártábornok a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Hadműveleti Csoportjának parancsnoka a felszállás előtti
... magyar katona is közreműködik. Hozzátette: a kontingenst törzstisztek és egy szállító zászlóalj alkotják. A katonák egy AN-26-os
... Törökországon át két leszállással érik el Bagdadot, ahonnan a nemzetközi erők biztosításával jutnak el Al Hillahba. A magyar szállító

Gazdaság

Új eljárás lesz a Mol-Slovnaft ügyben

tervezetét első fokon elutasító határozatot, és új eljárásra kötelezte a hatóságot - közölte a Mol Rt. a Budapesti Értéktőzsde
időszak gyanús ügyleteinek kivizsgálása nem zárult le. A magyar olajtársaságnak továbbra is meggyőződése, hogy a 2003. március 20-án a
.... A magyar cég kezdeményezte a szlovák hatóságoknál az ügylet kivizsgálását. A szlovák felügyelet előzetes intézkedésként utasította a

Gazdaság

Válság nincs, csak válságjelenségek

Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság válságban van, ám Medgyessy Péter szerint, amíg ő a miniszterelnök, nem lesz válság
... kell alakulniuk "prózai" (azaz takarékoskodó) minisztériumokká. A lényegi kérdés az: vajon elkerülhető-e a magyar gazdaság
sincs: a Központi Statisztikai Hivatal idei első negyedéves adatai szerint a GDP 2,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához
... százalékot romlott belföldön a forint. Mi több, a Magyar Nemzeti Bank ambiciózus céljai szerint még 260 forintot sem „érdemelnének” a
... ennyi az euró –, hanem mindössze s maximum 250-et. Az érem másik oldala, hogy az import is egyre olcsóbb, s ez alaposan megcsapolja a

Itthon

Az európai NATO-főparancsnok Budapesten

A NATO-ban és a tagállamok hadseregeiben, közöttük a Magyar Honvédségben folyó átalakulásról, a változások legfontosabb területeiről
helyzetéről" – tartalmazza a közlemény. A tábornok elismerően szólt a magyar átalakítási tervekről, melyek hasonlóságot mutatnak a
... a találkozón kijelentette: Magyarország egyetért a NATO átalakításának fő irányvonalaival, és biztosította a stratégiai parancsnokot, hogy a
... felhasználására van szükség . A NATO európai főparancsnoka köszönetét fejezte ki a Magyar Köztársaságnak azokért az erőfeszítésekért

Itthon

Sulinet eszközök 1500 helyen

adókedvezménnyel megvásárolható számítástechnikai eszközökhöz - közölte Magyar Bálint hétfőn
keretében is tartania kell az olcsóbb árat. Az ár csak lefelé változhat, s a csökkentett árat a továbbiakban végig tartani kell" - mondta
... felhívta a figyelmet, hogy a magyar háztartások 17 százalékában van számítógép, míg az uniós átlag 54 százalék.Megítélése szerint ezen

Gazdaság

Medgyessy szerint a költségvetés "biztonságban van"

helyzetét, illetve elmondta, hogy a magyar vállalkozások megerősítése érdekében döntött a kormány a négylépcsős Európa Terv "teljessé
Az Európa Terv hitelprogram első lépcsője egy 6 milliárd forintos fejlesztési hitelkeretet ad a kisvállalkozásoknak. A második lépcsőben
... hangsúlyozta, hogy a "magyar gazdaság, a magyar költségvetés - a köztársaság polgárainak pénze, a magyar

Itthon

Hárommillió forint ellenében szabadlábon az első óvadékos

Hárommillió forint ellenében Veszprémben szabadlábra került az első óvadékos, egy 33 éves fiatalember, akit emberölés előkészületével és
tárolni. Azonnal gépkocsit hívtak, hogy bankba vitessék a nagy mennyiségű készpénzt" - mondta Kármán. Csütörtökön a fővárosban is megtörtént az

Világ

Pozsony hajlandó tárgyalni a kedvezménytörvényről

Szlovákia elfogadja a magyar kormány kedvezménytörvényt érintő tárgyalási ajánlatát, noha Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő korábban
... hangoztatta: nem hajlandó ez ügyben egyezkedni. Pozsony most a magyar-szlovák alapszerződés kínálta lehetőségek keretében kívánja
szerint Pozsony kedvezően válaszolt a múlt héten pénteken diplomáciai jegyzék formájában érkezett magyar ajánlatra. A szlovák
..., hogy Kovács László magyar külügyminiszter javaslatot tegyen kettejük találkozójának időpontjára. A szlovák diplomácia vezetője a
... megállapodni magyar kollégájával, hogy "miről tárgyaljanak, és milyen módon hívják össze a - magyar fél által javasolt

Itthon

Nemzetközi diplomácia segítette a volt UCK-vezér utazását

A magyar és a nemzetközi diplomácia gyors kapcsolatfelvétele és együttműködése révén tudott Budapestről Párizsba utazni Hasim Thaqi
igazolta magát a magyar határőrségnél. Miután neve szerepelt a körözöttek listáján, a határőr - kötelességét teljesítve
..., és felvette a kapcsolatot az Interpol magyar nemzeti irodájával, amely jelezte a történteket a körözést elrendelő szerb-montenegrói
.... Az MTI információja szerint ekkor lépett működésbe a magyar és a nemzetközi diplomáciai gépezet, amely hatékony közbelépéssel elérte

Gazdaság

Erősödött a forint

A magyar és külföldi bankok kisösszegű forintvásárlásával indult a keddi kereskedés, aminek hatására a magyar valuta

hvg.hu non-base

Elindult a Sulinet Expressz program

Átadta a Sulinet Expressz programban vásárolt első számítógépet Magyar Bálint oktatási miniszter kedden egy fővárosi
közölte Magyar Bálint. Ezek listájáról az ado.sulinet.hu címen tájékozódhatnak az érdeklődők. Október 31-ig, a kiadott
... szülei is részt vehetnek a programban. A program késlekedésének okáról Magyar azt mondta: olyan monitoring rendszert állítottak fel

Itthon

Fidesz - MDF: továbbra sem együtt, csak egymás mellett

"Folyamatos lesz a párhuzamosság" - nyilatkozta Dávid Ibolya az Orbán Viktorral való találkozó után, míg a Fidesz - Magyar Polgári
A megbeszélésen - amely a tavalyi parlamenti választások óta az első hivatalos magas szintű találkozó volt a két ellenzéki párt
...", ezenkívül abban, hogy a kormányzat sorozatban "a magyar vidékkel szemben" hoz döntéseket. Dávid Ibolya, az MDF elnöke arról
..., hogy a két ellenzéki párt továbbra is egymás mellett fejti ki ellenzéki tevékenységét. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a

Itthon

A magyar hatóságok cáfolják a volt UCK-vezér őrizetbe vételét

A magyar határőrség nem vette őrizetbe Hasim Thaqi koszovói diplomatát, mivel nemzetközi körözését visszavonták; Kovács László
.... A szerb igazságügyi miniszter kedden bírálta a magyar hatóságokat, amiért elengedték Thaqit. A férfi az egykori Koszovói
"Elképesztő és légből kapott dolgok a kiadatási tárgyalásról szóló információk, mert a magyar diplomácia közbelépésére hétfő este gond
... hivatkozva a B92 belgrádi rádióban elhangzott, hogy "a magyar hatóságok rövid fogva tartás után elengedték Hasim Thaqit". Az albán
..., aki jelenleg a koszovói parlamentnek is tagja, Franciaországba tartott Budapesten keresztül. A szerb igazságügyi miniszter kedden bírálta a

Fájdalmas, amikor becsippan a kártyás fizetésről értesítő SMS

Fájdalmas, amikor becsippan a kártyás fizetésről értesítő SMS

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Mészáros Lőrinc cégeinél dolgozik Vida Ildikó, az Egyesült Államokból kitiltott volt NAV-vezér

Mészáros Lőrinc cégeinél dolgozik Vida Ildikó, az Egyesült Államokból kitiltott volt NAV-vezér

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

Lövöldözés volt Csádban az elnöki palotánál

Lövöldözés volt Csádban az elnöki palotánál

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

A címlapról ajánljuk