Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Monetáris Tanács: előnyökkel jár az euró bevezetése

szerint az infláció ugyan az elmúlt években számottevően csökkent, de az elért eredmények még törékenyek. A német központi bank nem ért
ugyan az elmúlt években számottevően csökkent, de az elért eredmények még törékenyek, és továbbra is komoly különbség mutatkozik a
... bevezetése előtt legalább két éven át zavarok nélkül tartaniuk kell magukat a - 15 százalékos sávban rögzített euró ingadozási

Világ

Amnesty International: az USA megsérti az emberi jogokat Irakban

Az emberi jogok "nagyon súlyos" megsértésével vádolja az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet az
a Reuters hírügynökségnek, hogy június 13-án egy fogolylázadás során az amerikai katonák lelőttek egy rabot. "Csalódottak vagyunk, hogy - noha az
... jogok védelme volt a háború megindításának egyik indoka - most épp a védelmezők sértik meg az irakiak emberi jogait" - tette hozzá
... katonák az őket érő gerillatámadások miatt senkiben sem bíznak, gyermekeket és felnőtteket egyaránt bilincsbe vernek, a razziák során

Itthon

Kulcsár-ügy: vizsgálat a tiszteletbeli konzulátusoknál

gyanúsítottja évekkel ezelőtt arról kapott igazolványt a Külügyminisztériumtól, hogy ő a libériai tiszteletbeli konzul
A Népszabadság információja szerint Kulcsár Attila, a K and H bank brókerházánál történt sikkasztás gyanúsítottja évekkel ezelőtt

hvg.hu non-base

KSH: felgyorsult a népesség csökkenése

Az év első öt hónapjában mintegy 30 százalékkal nőtt a népességfogyás mértéke 2002 azonos időszakához képest; a népesség száma május
A KSH tájékoztatása szerint a népességcsökkenés mértéke az elmúlt év január-májusi 4,0 ezrelékkel szemben 5,2 ezreléket tett ki a
.... A születések száma több mint 2 százalékkal csökkent, a halálozásoké több mint 7 százalékkal emelkedett. Az idei év első öt hónapjában
... ezer gyermek született; csaknem 60 ezren hunytak el. A vizsgált időszakban a házasságkötések száma 200-zal haladta meg az egy évvel

Itthon

Felújítják a fertődi Esterházy-kastélyt

A hazai műemlékvédelem ez évi legnagyobb beruházásaként, július 21-én megkezdődik a fertődi Esterházy-kastély díszudvari
század második felében épült, magyar Versaillesnak is emlegetett barokk műemlékegyüttes rekonstrukciójának jövő évre áthúzódó első

Itthon

FTC: a harmadik részletet várják Várszegitől

a két évvel ezelőtt megkötött szerződés értelmében hétfőig ki kell fizetnie a harmadik 600 millió forintos
forintos tőkeemelést hajtott végre. Várszegi az elmúlt két évben őt ért atrocitásokkal indokolta távozási szándékát. (MTI)

Itthon

Bolti sorozatgyilkosság: életfogytiglani szabadságvesztés Erdélyinek

Nyereségvágyból több emberen elkövetett emberölés miatt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a bolti sorozatgyilkosként emlegetett
... Nándort a Fővárosi Bíróság első fokon pénteken. Erdélyi leghamarabb 25 év múlva szabadulhat a
férfi, aki bolti rablások miatt a '90-es évek közepén több évet töltött börtönben, szabadulása után 1998 januárjában és
... nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés címén ítélte életfogytiglanra Erdélyi Nándort a csepeli kettős gyilkosság miatt, és
..., hogy leghamarabb 23 év után vizsgálható feltételes szabadlábra bocsátása. A Legfelsőbb Bíróság tavaly másodfokon hatályon kívül

Gazdaság

Alacsonyabb nyugdíjkorhatár a "jó anyáknak"?

Június végén – hosszú alkudozás és 50 éve nem látott sztrájkok után – sikerült megállapodni Ausztriában a nyugdíjrendszer reformjáról
nem képezik vita tárgyát". Ausztriában az ötven éve nem látott sztrájkok után nemrégiben elfogadott nyugdíjreform szerint a férfiak 65

Itthon

Adócsökkentés: Pokorni összefogást javasol az SZDSZ-nek

Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök szerint a konzervatív oldal és az SZDSZ együtt el tudja érni a személyi jövedelemadó-terhek jövő évi
nyilatkozataira reagálva. Kuncze Gábor szerda este közölte, nem tekinti véglegesnek a jövő évi személyi jövedelemadóval kapcsolatos
..., amely szerint elmarad az szja jövő évre meghirdetett csökkentése. Hozzátette, "az SZDSZ nem tud eltekinteni adócsökkentő
... pénzügyminiszter szerdán jelentette be, hogy a személyi jövedelemadó jövő évre meghirdetett csökkentése elmarad. (MTI)

Gazdaság

Ismét gyengült a forint

pozíciójánál. Elemzők a forint és a magyar piacok lassú konszolidálódását várják az év
konszolidálódását várják az év végéig. A jegybank inflációs célja tartható, de az államháztartás hiánya az idén meghaladja a
... júliusi felmérésben. A forint az év végére elérheti a jegybank és a kormány által megjelölt sáv felső szélét. Az elemzők 261,50
... várnak augusztus végére, 259,00 forintot az év végére és 252,50 forintot a jövő év végére. Szerintük a jegybanknak nem

Gazdaság

Elmarad a jövedelemadó jövőre meghirdetett csökkentése; Kuncze elégedetlen

A személyi jövedelemadó (szja) jövő évre meghirdetett csökkentése elmarad, a reálkereset szinten marad jövőre - jelentette be László
... pénzügyminiszter szerdán. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke ugyanakkor nem tekinti véglegesnek a jövő évi személyi jövedelemadóval
százalék lenne évi 2,4 millió forintos jövedelemhatárig, a fölött pedig 36 százalék. Kuncze egy csütörtök reggeli rádióműsorban

Világ

Hodorkovszkij szerint összehangolt támadás indult a Jukosz ellen

a vállalat ellen indított összehangolt ügyészségi támadás. Hodorovszkij legközelebbi bizalmasát és üzleti partnerét nemrég tíz évvel
támadás miatt, és dollármillárdokra, vagy akár több tízmilliárd dollárra is rúghat majd a kár mértéke az év végére. A moszkvai
..., Platon Lebegyevet, a Menatep pénzügyi csoport elnökét két hete vették őrizetbe egy 10 évvel ezelőtti privatizációs ügylet kapcsán. A
... évi elnökválasztás előtt. Az orosz politikai vezetők közül eddig Mihail Kaszjanov miniszterelnök és Szergej Mironov, a parlament

Itthon

Gusztos börtönbüntetést követel az állatkínzóknak

a jelenleginél szigorúbban, akár egy éves börtönbüntetést lehetővé téve szankcionálná. Jelenleg az állatkínzás szabálysértés, maximális
Egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel lenne büntetendő az, aki "gerinces állatot közterületen

Gazdaság

A Fitch hitelminősítő rontott Magyarország besorolásán

a gazdaságpolitika következetessége feletti kételyeire hivatkozva. Ha az év végéig nem lesz érzékelhető fordulat, a cég komolyan
kitűzött 4,5 százalékos GDP-arányos államháztartási deficitcélt a kormány legalább egy százalékponttal túllépi, az éves
... arra utalt, hogy ellentmondóak és következetlenek a gazdaságpolitikai célok. A londoni székhelyű hitelminősítő arra számít, hogy az idei
... szuverén besorolás rontása. A Fitch Ratings, amely kedden stabilról negatívra rontotta a magyar szuverén besorolásokat, több mint két és fél

Kult

Segélymegvonásra sztrájk

A művészek sztrájkja miatt elmaradt az 57 éves Avignoni Színházi Fesztivál s minthogy a sztrájkhullám nem állt meg, további kulturális
művész vagy színházi-filmes-tévés műszaki, aki a szakmájában eltöltött évi 507 munkaórát igazolni tudott, jogosult volt egy

Kult

Elhunyt Janikovszky Éva

Életének 78. évében elhunyt Janikovszky Éva. A gyerekkönyveiről ismert írónő művei 31 nyelven jelentek meg. Janikovszky Éva életművéért
Móra- és Szent Imre-díjjal is kitüntették. A Kossuth-díjat ez év március 14-én - betegsége miatt - a hivatalos ünnepség előtti napon

hvg.hu non-base

Hőség Nyugat-Európában: Franciaországban 48 fokot mértek

Trópusi hőség uralkodik Franciaország egész területén és Nyugat-Európa legnagyobb részén, ahol az elmúlt 200 évben nem volt hasonló
sebességű vonatokat (TGV) le kellett állítani. A földközi-tengeri üdülőhelyeken a víz hőmérséklete elérte a 28 fokot. Nyugat-Európában az utóbbi
... - 8 méterrel alacsonyabb a megszokottnál - rekordokat dönt. Velencében az év első felében 40 százalékkal kevesebb csapadék hullott
... hűtő víz hiánya miatt. Az utóbbi leállítása akár 2,5 millió ember energiafelhasználását is érintheti. Az aszály fenyegeti az idei

Könnyebb lesz farkasokat kilőni az Európai Unióban

Könnyebb lesz farkasokat kilőni az Európai Unióban

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Érettségi előtt rúgták ki azt a komáromi tanárt, aki felszólalt az iskolai szexuális visszaélések miatt

Érettségi előtt rúgták ki azt a komáromi tanárt, aki felszólalt az iskolai szexuális visszaélések miatt

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

Kubatov Gábor kifakadt az MLSZ döntése miatt: A legnagyobb ostobaság, amit az elmúlt 14 évben láttam

Kubatov Gábor kifakadt az MLSZ döntése miatt: A legnagyobb ostobaság, amit az elmúlt 14 évben láttam

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

A címlapról ajánljuk